KELET-EURÓPA – NYUGATI SZEMMEL
Katarzyna Murawska-Muthesius: Imaging and Mapping Eastern Europe. Sarmatia Europea to Post-Communist Bloc. Routledge Advances in Art and Visual Studies. Routledge, New York 2021
MúzeumCafé 87–88.
Hogyan is látjuk magunkat, országunkat, vagy mit gondolhatnak rólunk a külföldiek, időről időre valamilyen kötetben – igen hullámzó minőségben – megfogalmazódik a magyar könyvkiadásban. Leggyakrabban szokásaink, tipikus viselkedési mintáink kerülnek terítékre, s egyes elemek valamely módon konstruált voltának kérdése többnyire fel sem vetődik.
A kötet címlapja
¶ Rögtön fel is tehetjük a kérdést, országunkat melyik régióba soroljuk: Kelet-Európába, Kelet-Közép-Európába? S ha Katarzyna Murawska-Muthesius tavaly megjelent kötetét elolvassuk, az is intenzíven elkezdhet foglalkoztatni, mit is tartunk a képi világban magyarnak, hogyan is jelenhet meg Magyarország
a nyugati világ sajtójában képeken?
¶ Katarzyna Murawska-Muthesius művészettörténész a London Universityn,
a Birkbeck Kollégium Művészettörténet Tanszékén tanít, de izgalmas életútja során volt a Varsói Nemzeti Múzeum vezetője is. Legutóbb 2018 novemberében az ICOM Magyarország szervezésében járt Budapesten, s adott elő A múzeumi dimenzió – Mi tesz múzeumi kurátorrá? A múzeum megújulása – képzési rendszerek című nemzetközi konferencián a kritikai múzeum fogalmáról, elméletéről, működéséről.
¶ Most megjelent kötete alapvetően egy egységként kezeli Kelet-Európát, és beleérti az újkori Magyarország minden formáját is. A kötet alcíme: Sarmatia Europea to Post-Communist Bloc. A könyvben több száz évet átfogó korszakokat is megmutat, mert a 15. században elterjedt, részben a Ptolemaios-féle térképek átvételével létrejött Sarmatia Europeát különböző területekként megragadó térképek vizsgálatától eljut a Szovjetunió felbomlását követő időszak Kelet-Európájának képi világáig.
¶ Könyve hangsúlyozottan Kelet-Európa, ha nem is kizárólag, de alapvetően
a nyugat-európai kultúrának leginkább az angolszász világ vizuális kultúrájában megjelent formáit vizsgálja térképeken, útibeszámolók, majd útikönyvek
illusztrációin, karikatúrákon és könyvborítókon. A kötet – hazai szemszögből – Kelet-Európa mint önálló entitás „nyugati” vizuális konstrukciójának különböző formáit vizsgálja igen széles időtávlatban. Van-e vagy megragadható-e egy „másik”, nem „nyugati”, hanem maga a régió által megfogalmazott változata e kérdéskörnek, részemről nyitott kérdésnek tekintendő, nem tudom. A karikatúrákat vizsgáló fejezet kivételes e téren, ugyanis foglalkozik a hidegháború idején megjelent kelet-európai „ellenképpel”, amely a civilizált Nyugat felől szemlélt szegény, „fejletlen” kelet-európai államok képével szemben jelent meg. Ez tömören: a „háborúra uszító imperialistákat” mutatta be, megfogalmazva a kommunizmus felsőbbrendűségét a kapitalizmus fölött, amelynek a szovjet világból érkező kötelezővé tett bemutatása egyfajta „ironikus ellenállás” kialakulására is lehetőséget adhatott a lengyel karikatúrák világában.
¶ A kötet megírásakor a szerző sokféle módszert alkalmazott a dekolonizációs elméletektől az új térképészeten keresztül az ikonológiáig, amit még magától Jan Bialostockitól tanulhatott annak idején Lengyelországban. A könyv alapvetése, hogy nemcsak a nyugati irodalomban fedezhető fel egy „képzelt Kelet-Európa”, amelyre egyfajta felsőbbrendű szemszögből tekint alkotója s olvasója, hanem ugyanígy e terület képi konstrukciója is jól megragadható.
¶ A könyvben tehát négy műfajt tekint át: térképek, útibeszámolók, útikönyvek
illusztrációi, karikatúrák, könyvborítók. Talán a leghosszabb fejezet a térképeket vizsgálja s teszi egyértelművé, hogy a térkép kulturális produktum, amely képi formába öntve reprezentálja a készíttető hatalmi helyzetét és szándékait.
Azt állítja, hogy a térképészeti képek jelentős szerepet játszottak a régió kollektív identitásának megteremtésében. Hangsúlyozza, hogy a térképeket a művészettörténet tárgyává is érdemes tenni a művészet megértésének érdekében,
s nem kerülhető meg a térkép posztmodern kritikája sem. Ezt tükrözi a (kollektív?) kritikai kartográfia és a kritikai művészettörténet megközelítései és módszerei közötti átfedés. A fejezetben többek között megfogalmazza, hogy a 18. századra megszületik az a fajta allegorikus ábrázolás a térképeken, amiken a francia és a nyugati birodalmak kulturált, divatos, felsőbbrendű erőként jelennek meg, szembeállítva a lengyel és az orosz hatalmakat megjelenítő közrendű, fegyvereket, népies öltözetet viselő, az előbbiekre alulról feltekintő alakokkal. Foglalkozik a 19. század felvilágosodás utáni lelkes „világfelmérések” egyik eredményével, a pánszláv területi igények megjelenésével. A szlávság mint egység megfogalmazása és hatalmas európai területeket magának valló bemutatása egyfajta kulturális ellenállás lehetett avval szemben, ahogy a nyugati történészek és filozófusok szláv barbároknak titulálták a keleti népeket, akik „műveletlenek, vidékiesek és nem szeretnek utazni”, megragadva ezzel a térképek erős identitásteremtő, -építő hatását.
¶ A következő fejezetben 17. századi útibeszámolók illusztrációitól indul s halad át az évszázadokon a közelmúltig. Az utazás új dimenzióit megteremtő 19. század tárgyalt leírásai között szerepel az az 1839-es kiadvány, amely legelőször 1987-ben jelent meg magyarul, akkor is csak egy válogatás belőle. Ez John Paget, Wesselényi Bánffy Polixéna bárónő angol, eredetileg orvos, de gyakorlatilag soha nem praktizáló, inkább gazdálkodó és író férjének Hungary and Transylvania című műve, mely több kiadást is megért az Egyesült Királyságban és német területeken. Bár szerzője Jósikát és Jókait is megihlette, 1892-es halála után is őrizték emlékét, s időről időre foglalkozott vele a tudomány, alakja csak a 2000-es évek eleje óta került be igazán a köztudatba.
¶ S ha már képeknél tartunk, kifejezetten izgalmas az e kötetben is bemutatott Lánchíd-kép1 – egy 1839-es kiadvány illusztrációja –, amelyen a Lánchíd úgy néz ki, mintha már állna, miközben csupán a tervek alapján lehetett akkoriban a hidat így elképzelni. A szerző angliai minták alapján javasolt fejlesztéseket Magyarországon, és hitt az ipari fejlődésben s a régió felemelkedésében. Ez a fe-
jezet eljut egészen a National Geographic illusztrációiig is, amelyeken sokszor
a 19. században kialakult toposzok legújabb kori formái szerepelnek.
¶ A következő fejezet foglalkozik a karikatúrákkal, főként a Punch nevű (The London Charivari) angol hetimagazint használva forrásként. Az utolsó fejezet pedig a könyvborítók sorát elemzi, amelyek alapvetően tudományos, művészeti könyvek Kelet-Európáról, a régióra vonatkozó témákról. Ez a fejezet fogja át a legrövidebb időzónát a kötetben.
¶ A kötet amellett érvel, hogy a képeknek, ábrázolásoknak meghatározó szerepük volt Kelet-Európa mint társadalmi-politikai és kulturális entitás megteremtésében. Alapkérdéseket tesz fel a szó és a kép kapcsolatáról, a „Mások” és a „Mi” megfogalmazásának módjairól. Érdemes forgatni!
jegyzet
[1] Louis Haghe Arthur Mee után: The New Bridge, Between Pest and Buda. From a design by W. Tierney Clark’, cinkográfia.