MIGRÁCIÓ & MÚZEUM
EGY NEMZETKÖZI (CSONKA) KÖRKÉP
MúzeumCafé 87–88.
Migráció, vándorlás az egyik legalapvetőbb társadalmi tapasztalatunk. Szinte mindenki számára kézenfekvő, van, akinek közvetlen, személyes emlékei vannak, mások családi legendákból, elmesélt történetekből, meghallgatott mesékből ismerik. Valahogy mégis mindenki tud hozzá kötődni. A jelen korunk egyik legmeghatározóbb és legtöbbet vitatott témája. A témát rengeteg szempontból lehet vizsgálni és beszélni róla: gazdaság, politika, szociológia, kultúra stb., hiszen az emberi mobilitás magával vonzza a tárgyak, tudás és kultúrák vándorlását, mozgását és cseréjét is. Ha egészen szélsőségesen szeretnék fogalmazni, azt is mondhatnám, hogy a vándorlás köt össze minket, mindannyiunkat, embereket.
De vajon igazam lenne, ha mindezt állítanám? Valóban ennyire hétköznapi téma a migráció? Valóban tudunk hozzá mind kötődni? Ha ezeket a kérdéseket teljes egészében nem is,
de részben igyekszem megválaszolni.
Ellis Island National Museum of Immigration, New York
¶ A téma népszerűsége nem teljesen új, a migráció mint téma már jó ideje jelen volt, de az elmúlt nagyjából húsz évben valóban a nyilvánosság középpontjába került. Nyilván ennek egyik oka a folyamatosan erősödő globalizáció, a híráramlás felgyorsulása, a világ és az itt zajló események gyorsulása. A folyamatosan fejlődő közlekedés eltörölni látszik a távolságot. Alig egy nap alatt képesek vagyunk a világ egyik pontjáról a másikra utazni. Ezek a tapasztalatok új migrációs struktúrákat eredményeztek. A másik ok pedig az elmúlt évek valós, politikai és gazdasági migrációs hullámai, amelyek óriási port kavartak és több kérdést és témát vetettek fel, amelyekkel valahogy foglalkoznunk kell és szembe kell velük néznünk.
¶ És itt jön (talán) képbe a múzeum mint intézmény, amely reagál a társadalmi kérdésekre, problémákra, ami teret ad egy párbeszédnek, amely értelmez és meghallgat. De vajon valóban képesek-e erre a múzeumok? Képesek meghallgatni, és van-e akkora erejük, hogy ilyen szintű társadalmi kérdésekkel foglalkozzanak? Helye van-e a migráció témájának a múzeumban? Szükségünk van-e migrációmúzeumokra? Egyáltalán, mi a migrációmúzeum? Egy múzeum, amelynek témája csak és kizárólag a migráció? De ha a migráció valóban alapvető emberi tapasztalat, akkor miért kell ennek külön múzeumtípus, miért nem része egyszerűen egy történeti vagy nemzeti múzeumnak. És mi lehetne egy migrációmúzeum témája? Maga a vándorlás, ennek politikai, kulturális, gazdasági, történelmi vetülete? Vagy az emberek, személyes történetek? Vagy egyes népcsoportok vándorlása, migrációs hullámok? Ki egy ilyen múzeum célközönsége? Egy migrációmúzeum bevándorlók számára, róluk szól vagy velük készül? A migráció egy dinamikusan változó kulturális minta, folyamatosan mozgásban lévő kultúra, amelynek helyhez kötöttsége minimális. Vajon képesek-e a múzeumok lépést tartani egy ilyen dinamikus, rugalmas kulturális mozgással, vajon a múzeumi bemutatás tényleg a legmegfelelőbb ehhez?
¶ A feltett kérdésekre konkrét válasz talán nem létezik. Ahány intézmény, annyiféle értelmezés. Minden múzeum másképp egyedi, és minden múzeum másképp dolgozza fel a migráció témáját. Célom tehát nem egy teljesen átfogó, mindent bemutató múzeumi körkép megalkotása, inkább amolyan szubjektív szemezgetés múzeumokból, jó példákból, érdekes ötletekből, és ezek segítségével választ találni a feltett kérdéseimre. Itt jegyzem meg, hogy a migrációmúzeum vagy bevándorlásmúzeum mint elnevezés számomra rengeteg (fent olvasható) kérdést és problémát vet fel, így nem tartom ezeket szerencsésnek, de mivel én sem tudok semmi jobb megnevezéssel szolgálni, így a továbbiakban is migrációmúzeumként hivatkozok a migráció, vagyis a be- és kivándorlás témáival foglalkozó intézményekre.
Migránsember – kétmillió éve úton, időszaki kiállítás Berni Történeti Múzeum
¶ Az első ilyen intézmények olyan országokban jöttek létre, amelyek történelme szorosan összekapcsolódik a bevándorlással, mint például az Egyesült Államok vagy Kanada. A New York-i Ellis-sziget, ha máshonnan nem, de filmekből biztos mindenkinek ismerős, a sziget 1965-től, mint a Szabadság-szobor, nemzeti műemlék besorolást kapott. A sziget és a kikötő története egészen a 17. századig nyúlik vissza, itt volt Amerika legforgalmasabb bevándorlást ellenőrző állomása. Az állomás 1892 és 1954 között működött, és ez idő alatt több mint
tizenkétmillió bevándorló érkezett az országba. Az Ellis-sziget Nemzeti Bevándorlás Múzeum (Ellis Island National Museum of Immigration) 1990-ben nyílt meg, a világ legnagyobb migrációmúzeuma, Joachim Baur német történész és kurátor nem hiába nevezi „a migrációmúzeumok édesanyjának”. A gigamúzeum óriási területen mutatja be az Ellis-sziget történetét, taglalja a múlt- és jelenbeli bevándorlás kérdését. A bevándorlásra itt úgy tekintenek, mint a nemzeti identitás alapjára. Elvileg az Egyesült Államokban élők nagyjából egyharmada tudja visszavezetni családfáját az Ellis-szigeti bevándorlók egyikéhez. Büszkén gondolnak tehát bevándorlómúltjukra, ez számukra egy nemzetalkotó kapocs.
¶ Az amerikai nemzet történelme elválaszthatatlan a bevándorlás történetétől. Joachim Baur jogosan teszi fel a kérdést: nevezhetjük-e ebben az esetben a bevándorlásmúzeumot egy új nemzeti múzeumnak, a multikulturális társadalom nemzeti múzeumának? Ezt a szelencét most nem nyitnám ki, nemcsak mert egy igen szerteágazó, Benedict Andersennel és az elképzelt közösséggel tűzdelt hosszas témába futnánk bele, hanem azért sem, mert Joachim Baur már több tanulmányban is kifejtette erre vonatkozó gondolatait (lásd például Múzeum és Nemzet című tanulmányát a Néprajzi Múzeum által kiadott Tabula könyvek sorozat 15. számában a Többszólamú múzeum Néprajzi múzeumi dilemmák a 21. század elején című kötetben).
DOMiD (Dokumentationszentrum und Museum über die Migration in Deutschland), Köln látványterv
¶ Franciaországban és Németországban, hasonlóan az Egyesült Államokhoz, már a nyolcvanas–kilencvenes években felmerült az igény egy migrációmúzeumra, vagyis a migráció téma muzealizációjára, ezzel együtt elindult egy igen heves tudományos diskurzus is a téma körül. A múzeumok megalakulására mégis évekig várni kellett. Csak a kétezres évek elején jöttek létre ezekben az országokban is az első migrációmúzeumok.
¶ Franciaországban a Le Musée national de l’histoire de l’immigration 2007-ben nyitotta meg „arany” kapuit. A múzeum több szempontból periferikus helyzetben kezdte meg pályafutását. Egyrészt földrajzi elhelyezkedése miatt, Párizs keleti részén, a Vincennes-i erdőben (Bois de Vincennes) lévő Palais de la Porte Dorée épületében kapott helyet és ezzel egy nagy adag történelmi hátteret is. A Palais de la Porte Dorée (Arany Kapu Palotája) az 1931-es Párizsi Nemzetközi Gyarmati kiállításra készült, és mint kiállítótér, kiállítási pavilon és akvárium működött a kiállítás ideje alatt. Majd sokáig gyarmati múzeum, később pedig az Afrikai és Óceániai Művészeti Múzeum kapott helyet a palotában. 2007-től pedig a Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum költözött ide, amelynek helyzetéből adódóan a palota történelmével is foglalkoznia kell. Másrészt pedig a múzeum megalakulásakor még nem rendelkezett semmilyen gyűjteménnyel. Tehát adott egy sajátos elhelyezkedés, egy problémás múlttal rendelkező épület, egy kérdésekkel teli és olykor tabu téma, és egy múzeum műtárgyak nélkül azzal a célkitűzéssel, hogy összegyűjtse, megőrizze és minél szélesebb körben népszerűvé tegye a bevándorlás történetét, hogy a bevándorlás szerepe méltán el legyen ismerve Franciaország történelmében. Nem kis feladat. Pláne nem Franciaországban, egy olyan országban, ahol a bevándorlás kérdése sokáig inkább negatív konnotációval járt együtt, és ahol a bevándorlás sokáig nem képezte, de talán még ma sem teljesen képezi a nemzeti történelem részét. A múzeum mégis állami támogatással jöhetett létre és működik a mai napig.
¶ Németországban hosszas szakmai diskurzust és lobbitevékenységet követően 2005-ben nyílt meg a Deutsches Auswandererhaus Bremerhaven (Német Emigrációs Központ). Az 1830-as évektől a város kikötője Európa egyik legnagyobb kivándorlókikötőjeként működött. A múzeum elsősorban ennek állított emléket. 2012-ben megnyílt a múzeum új szárnya, és ezzel együtt egy új állandó kiállítás is készült, amely immár nemcsak a helytörténeti vonatkozásokkal foglalkozott, hanem Németország egész migrációs történelmével. Azóta a múzeum fókusza a Németország mint bevándorlóország (Einwanderungsland) témára került, kicsit úgy, mint egy állami történelmi legitimációs központ. Németországnak a migráció témájával foglalkozó másik jelentős múzeumi intézménye a DOMID (Dokumentationszentrum und Museum über die Migration in Deutschland). Az 1990 óta Kölnben működő egyesület fő célja a migráció történelmét kutatni, az ehhez kapcsolható tárgyakat gyűjteni, megőrizni és kiállítani. Emellett pedig egy múzeum létrehozása Haus der Einwanderungsgesellschaft (Bevándorlótársadalom Háza) néven, amelyben a migrációt nem mint egy különleges esetet mutatnák be, hanem mint normalitást. Ezzel a mottóval szeretnék a kulturális sokszínűséget népszerűsíteni, és mérsékelni az előítéleteket a bevándorlókkal szemben.
Deutsches Auswandererhaus, 2008
PhilippN, Wikimedia Commons
¶ Európában ezekhez hasonlóan több emigrációs múzeum is létrejött az elmúlt két évtizedben: a Museu d’Història de la Immigració de Catalunya Spanyolországban, a Red Star Line Museum Antwerpen Belgiumban, a Musei Multimediale della Migrazione Olaszországban, valamint Dániában az Immigrantmuseet és még sokan mások, melyek érdemben mind említésre méltók.
¶ Érdekes módon a migrációmúzeumok jelentős része a bevándorlást tematizálja, míg a kivándorlásról vagy a diaszpóraéletről alig esik szó. A hangsúly inkább a megérkezésen, a beilleszkedésen és az integráció nehézségein van. A múzeumok célja, hogy a bevándorlás és ezzel együtt a bevándorlók is a nemzeti történelmi diskurzus szerves részévé váljanak, hogy a bevándorlás mint nemzetalkotó identitáselem elfogadott legyen, a bevándorlók pedig a nemzet részeiként legyenek értelmezve. Így ezek a múzeumok részint Pierre Nora ismert lieux de mémoire, emlékezethelyeiként is értelmezhetők.
¶ És miért van szükségünk ilyen emlékezethelyekre? Mik is ezek valójában? Pierre Nora szerint azért, mert már nincs valódi közege az emlékezetnek (milieu de mémoire), most már csak helyei vannak, ahol az emlékeink kikristályosodhatnak, mert elszakadtunk a múlttól, de ezek a helyek segítik a folyamatosság érzésének fennmaradását. A migrációs emlékhelyek, jelen esetben múzeumok mint emlékezethelyek működnek, segítenek emlékezni és segítenek az emlékezetközösség kialakulásában és egyben tartásában. A közös, kollektív emlékezés pedig egy erős identitás és közösség (nemzet?) -képző erő. Ez talán lehet egy válasz arra, miért van szükségünk migrációmúzeumokra.
DOMiD (Dokumentationszentrum und Museum über die Migration in Deutschland)
© Dietrich Hackenberg – www.lichtbild.org
¶ Habár a nemzeti vagy regionális múzeumok témái között időről időre felbukkan a migráció, egy időszaki kiállításként, programsorozat témájaként vagy valami más témához altémaként kapcsolódva, de szinte sosem válik szerves részévé a múzeumnak, az állandó kiállításnak, a koncepciónak. Ilyen például a Bernisches Historisches Museum (Berni Történeti Múzeum) időszaki kiállítása a Homo Migrans Zwei Millionen Jahre Unterwegs (Migránsember – kétmillió éve úton) is. A 2019 és 2021 közöttnyitva tartó kiállítás célja az volt, hogy a migrációt mint általános esetet mutassa be, mint normalitást, és persze mindezt Svájc nemzeti történelmébe illesztve. A kiállítás mottója szerint is a migráció az emberi történelem állandó és ismétlődő eleme, csak a vándorlás okai sokrétűek és változók. És habár a migráció az emberi élet és történelem állandó eleme, a kiállítás végeztével a téma mégsem lett az állandó kiállítás eleme. De vajon miért nem lehet része a történeti múzeum állandó témáinak a migráció? Hiszen jól látjuk, ahogy a legtöbb példa is mutatja, a migrációmúzeumok létrejöttének célja és missziója a bevándorlás beillesztése a nemzeti történelmi diskurzusba.
¶ Van még egy tér, ahol a migráció témája egyre jelentősebb szerepet kap, ez pedig nem más mint az online tér. Egyre több online dokumentációs központ, múzeum, gyűjtemény jön létre ebben a témában. Az egyik ilyen gyűjtemény a Deutsches Migrationsmuseum (Német Migrációmúzeum), amely egy egyetemi projektből nőtte ki magát. A digitális múzeum elbeszéléseket, történeteket gyűjt, bevándorlók történeteit az ő szemszögükből elmesélve, és teszi mindenki számára elérhetővé. Az igazán vegyes gyűjtemény jól mutatja, mennyire különbözők vagyunk és mennyire sokszínű a kultúra, a vándorlás élménye, mégis mennyire hasonló és mennyire univerzális. Ehhez hasonló projekt a svájci digitális migrációmúzeum, a Musée imaginaire des migrations (A migráció képzeletbeli múzeuma). Hasonlóan a német példához, ez is egy falak és határok nélküli múzeum, amely szinte csak az online térben létezik, és szintén történeteket gyűjt. A digitális tartalmakat kiegészítve a képzeletbeli múzeum tartalmai kofferekben vándorolnak a svájci múzeumok tereiben időszakos módon, de 2017 óta a Berni Kommunikáció Múzeum (Museum für Kommunikation) állandó kiállításának része egy ilyen utazó koffervitrin. A digitális platformon egy térképen kereshetjük és kutathatjuk a migrációs történeteket, pár kattintással és egy kép feltöltésével akár a mi történetünk is része lehet ennek a digitális adatbázisnak.
¶ Ezt a mintát követi az Europeana is. Az Europeana Migration projekt keretében történeteket és tárgyakat gyűjtöttek, olyanokat, amelyek valamely módon kapcsolódtak az európai migráció témájához. A kampány célja megmutatni, hogy a mai Európa és az európai kulturális örökség az emberek és eszmék, kultúrák áramlásának eredménye, melyben a migráció sokféleképpen átszövi és gazdagítja a mindennapi életet. Mind a három említett projekt jellegében kevésbé nemzeti irányultságú, ezek inkább metaközösségek létrehozására irányulnak, az emberiség (vagy éppen Európa) összekapcsolására.
¶ A migráció nem csak konkrét témája lehet egy múzeumnak, gyűjtésnek vagy kiállításnak. Egy múzeum másképp is képes aktív szerepet vállalni a társadalmi élet kérdéseiben. Több olyan kezdeményezés, projekt is létezik, amelyek bevándorló lakosoknak szólnak. A Manchester Múzeum például éveken át angolórákat tartott a múzeum tereiben, a gyűjtemény és művészet segítségével tanította a bevándorlókat az angol nyelvre. A Berlini Museum für Islamische Kunst (Iszlám Művészeti Múzeum) 2018 óta alkalmaz menekülteket múzeumi tárlatvezetőként. „Multaka: Treffpunkt Museum” (Multaka arabul találkozási pontot jelent, ahogy a Treffpunkt is németül) névre hallgató projekt célja, hogy a programban részt vevő bevándorlók megismerjék a befogadó ország kulturális kincseit, ugyanakkor bemutathassák saját kultúrájukat valamifajta kulturális csere formájában. A múzeumok ezekkel a programokkal segítik az integrációt, és ezáltal elősegítik a különböző kultúrák találkozását, megértését.
¶ A múzeum és migráció témában rengeteg tudományos munka született már, az egyik kiemelkedő kutatás a Néprajzi Múzeum Vándorló tárgyak. Bevándorlók tárgykultúrája Magyarországon címmel jelent meg a Tabula könyvek sorozat 12. számában. Az Árendás Zsuzsa, Szeljak György szerkesztésében készült tanulmánykötet nemcsak magyar, de európai viszonylatban is egyedülálló kutatások tanulmányait foglalja magába. A korábban említett migrációmúzeumok létrejöttét mind jelentős tudományos diskurzus előzte meg. Ebben a hosszas diskurzív időszakban számos hasonlóan jelentős színvonalú tanulmánykötet jelent meg a témában. Fontos példa a Regina Wonisch és Thomas Hübel által szerkesztett Museum und Migration című kötet.
¶ A csonka körkép szinte bármeddig folytatódhatna, rengeteg bemutatásra érdemes projekt, tudományos munka, múzeum, kiállítás, gyűjtés és más a témához kapcsolódó kezdeményezés létezik. A sokszínű és változó kulturális minta, a migráció sokszínű és változó bemutatási módot igényel, amelyet egyre több intézmény próbál a megfelelő módon feldolgozni.