„ITT MINDENNEK MÁS A SZAGA”
A GYERMEKVONAT-AKCIÓ TRANSZNACIONÁLIS KUTATÁSA ÉS A MIGRÁCIÓ
MúzeumCafé 87–88.
A Budapesti Történeti Múzeum Úti cél: Remény. A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között című kiállításának gazdag tárgyanyagában egész biztosan nem az Országos Gyermekvédő Liga 1929–1931-es iktatókönyvének két kötete a leglátványosabb tárgyegyüttes.1 Sok szempontból ez a két kötet mégis egy fontos, fizikailag is bemutatható csomópontot kínál, amelyben a gyermekvonatok kutatásának sokszínű és bonyolult történetszálai összefutnak. Nem véletlen, hogy kiállítási szakvezetések során minden esetben nagy figyelmet fordítottunk a két kötetre, van mit mesélni róluk. A tárgy kapcsán ugyanis valamilyen töredékes választ tudunk adni az akcióban részt vevő, de elsősorban közülük is a külföldön maradó gyerekek leszármazottjainak legégetőbb kérdésére. Arra, hogy hol hagyott látható nyomott a magyar gyerekek száz évvel ezelőtti migrációja a történelemben, és hol érhető tetten napjainkban az a folyamat, aminek során a látogató anyja, apja, nagyanyja, nagyapja az életét gyakran meghatározó módon egy más kultúrával és nyelvvel szembesült, sok esetben hazát és nyelvet is váltott.
A BTM-ben megrendezett kiállítás plakátja
¶ Tükröződik ebben a kérdésben a kutatási terület egy alapvető paradoxona is. A magyar családok jelentős részének van személyes kötődése a gyermekvonat-akcióhoz, és a történeteket, leveleket, fényképeket generációkon keresztül adták tovább. Több mint hatvanezer gyermek vett részt a gyermekvonat-akcióban, ami az 1920-as évek magyar gyermekpopulációjának mintegy 2-2,5 százaléka.2 Családjaik, a szervezők, a befogadók révén megsokszorozódik az érintettek száma. Ugyanakkor a hivatalos történetírásban ez a fontos nemzetközi humanitárius összefogás és annak messze ható következményei nem kerültek be – sem Magyarországon, sem a befogadó országokban. Így ezek a fontos személyes történetek megmaradtak elszigetelt töredékességükben, továbbadóik számára
a legtöbb esetben értelmezhetetlenek voltak egy szélesebb történelmi kontextusban. Ennek orvoslására jött létre magyar, holland és belga kutatókkal az a nemzetközi összefogás, amely tanulmányok, könyvek és kiállítások rendezésével emeli vissza a száz évvel ezelőtti nemzetközi migrációnak személyesen megélt történeteit a hivatalos történetírásba
és a szélesebb köztudatba.
¶ 1920. február 8-án gördült ki a Keleti pályaudvarról az első gyermekvonat, amely hatszáz magyar gyereket vitt Hollandiába egy nemzetközi humanitárius akció keretében. A gyermekvonatokkal 1920 és 1930 között több mint hatvanezer legyengült magyar gyermek utazott néhány hónapra Hollandiába, Belgiumba, Svájcba, Svédországba és Angliába, hogy ott erősödjenek meg és épüljenek fel az első világháború és forradalmak Magyarországon átélt megpróbáltatásaiból.3 A kivitt gyermekek számát és az akció fennállását tekintve a gyermekakció mind Hollandiában, mind – az 1923-tól a saját akcióját beindító – Belgiumban sikeresebb és hosszabb életű volt, mint a gyermekakcióban részt vevő többi országban. Az akciót a magyar oldalon szervező Magyar Gyermekvédő Liga adatai szerint 1920 és 1930 között a gyermekvonatokkal 28563 alkalommal utazott magyar gyermek Hollandiába és 21542 alkalommal Belgiumba. Tehát a gyermekek 82 százalékát ebben a két országban fogadták.4 Az akció sikerét jelzi az is, hogy a gyerekek, a befogadó szülők, a tárgyak utaztatása, az ennek következtében kialakuló kulturális transzfer folytán Magyarország és Hollandia, valamint Belgium között erős személyes, kulturális, turisztikai, érzelmi, gazdasági
és politikai kapcsolatok alakultak ki ebben az időszakban.5
¶ A gyermekakció és a létrejött kulturális, társadalmi kapcsolatok átfogó vizsgálatával azonban sokáig adósak voltunk.
¶ A gyermekvonatok témája mind Magyarországon, mind Hollandiában és Belgiumban a 20. századi történelem alig ismert területe. A korábban magyar és holland nyelven megjelent kisszámú szaktanulmány – gyakran hiányos ismeretek birtokában – a jelenségnek csak egyes részterületeire világított rá. Hajtó Vera 2016-ban megjelent, tíz év fontos kutatását összefoglaló kitűnő könyve a téma fontos feldolgozása, a gyermekakciónak azonban csak a belga oldalát tárgyalja.6
¶ A százéves évfordulóra készülve, 2018-ban hívtuk össze a Migráció, kultúra és identitás nemzetközi kutatócsoportot a magyar, holland és belga gyermekvonatok transznacionális keretben történő kutatására.7 A kutatócsoport első tevékenységeként az ELTE Néderlandisztika Tanszéke 2018 novemberében nemzetközi konferenciát rendezett azzal a céllal, hogy összehozza a témával foglalkozó kutatókat Magyarországról, Hollandiából és Belgiumból, és elérhetővé tegye a kutatások legfrissebb eredményeit a szélesebb olvasóközönség számára.8 Ugyanakkor az ELTE hallgatóinak bevonásával kamarakiállítást rendeztünk, amely a BTM-ben rendezett 2021-es kiállítás egyik előfutára volt.9 Ennek a konferenciának eredményeképpen jött létre 2020-ban A gyermekvonatok. Élő híd Magyarország Hollandia és Belgium között az első világháború után című kötet, amely egyszerre jelent meg magyarul a L’Harmattan és hollandul a Verloren kiadónál.10 Azóta számos további tanulmányt jelentettek meg a kutatócsoport tagjai. 2021-ben jelent meg a téma holland kutatójának, Maarten J. Aaldersnek átfogó levéltári kutatásokon alapuló könyve,
ő a két háború közötti protestáns kapcsolatokat vizsgálja,
és ennek keretében mélyrehatóan feltárta a gyermekvonat-akció kialakulásának holland történetét.11 Ugyanebben az évben jelentette meg Perényi Roland és e tanulmány szerzője
az Úti cél: Remény kiállítás katalógusát.12 Több más tanulmány és könyv is előkészületben van.
¶ De térjünk vissza az Országos Gyermekvédő Ligának – a gyermekvonatok szervezését, az utazás logisztikáját, a magyar és nemzetközi szervezetekkel és magánszemélyekkel való kapcsolattartást magas szinten bonyolító szervezetnek – a kiállításban bemutatott 1929–1931-es iktatókönyvére. Fontos az iktatókönyv azért, mert elárul néhány alapvető adatot egyes gyerekek sorsával kapcsolatban, ugyanakkor jól kirajzolódnak
az egyéni sorsokon keresztül a gyermekvonatos gyerekek életére nagyobb általánosságban jellemző vonulatok is. A könyv 152. oldalát végignézve például kiderül, hogy míg az 1913-ban született Kasza Jolán belgiumi kint tartózkodás után „hazaérkezett”, addig az 1907-ben született Karpf Erzsi, akit a leideni helyi szervezet utaztatott, „1932. október 5-én férjhez ment W. I. Sjollema úrhoz”, és a frízföldi Leeuwardenben lakik. Ugyanakkor az 1921-ben született és az amszterdami szervezet által utaztatott Kasztánovics Emília „gyámsági átruházás” keretében a holland befogadószülőknél maradt. Ebből a három esetből három jellemző életút is kirajzolódik. Míg a kiutaztatott gyerekek legnagyobb része a néhány hónapos, gyakran néhány éves külföldi tartózkodás után hazautazott Magyarországra, egy kisebb, de nem elhanyagolható részük a befogadószülőknél maradt. Mivel a nemzetközi jog a külföldi örökbefogadást nem tette lehetővé, ezért ha a befogadószülők maguknál kívánták tartani a kis magyar vendéget, az édes szülők lemondhattak gyermekükről, aki ezután egy gyámsági átruházás keretében maradhatott a befogadószülőknél. A kiutazó gyermekek egy része pedig sokéves külföldi tartózkodás közben felnőtt és megházasodott a befogadó országban. Emellett sajnos bizonyos esetekben az is előfordult, hogy a kiutazott gyerek meghalt a befogadó országban balesetben vagy fertőző betegségben, például az otthonról hozott és a jólét miatt kiújult tuberkulózis következtében.
Ez az akcióban résztvevők „ezrelékét alig haladja túl”, írja 1927-ben a Liga igazgatója, Neugebauer Vilmos, aki az akkor összesen kiutaztatott 52 620 gyermek kapcsán 56 halálesetről számol be.13
Részlet az Országos Gyermekvédő Liga iktatókönyvéből
Tóth Mariska emlékeiből, részlet a kiállításból
¶ Nem tudjuk azonban, hogy a kiutazó magyar gyermekek közül hányan tértek vissza, hányan házasodtak meg, hányan maradtak kint a befogadószülők gyámsága alatt, hányan haltak meg a kintlét során. Ennek a Gyermekvédő Liga által vezetett két kötetnek a megléte azért is hangsúlyos, mert a többi iktatókönyv, a kiutazó gyermekek teljes nyilvántartásával nem maradt fenn. Nem rendelkezünk olyan alapvető forrásokkal, amelyek az akcióban részt vevő gyermekek adatainak áttekintését és az összehasonlításokat lehetővé tennék. Ezért nem lehet egyszerűen megválaszolni az olyan alapvető kérdéseket sem, mint hogy hányan utaztak, melyik országba, meddig maradtak, milyen életkorú és nemű gyerekekről volt szó, hányan maradtak kint végleg – hogy csak néhány kérdést említsek. A gyermekvonat-akcióban részt vevő gyermekek számáról és eloszlásáról általános módon egyetlen jelenleg ismert forrás árulkodik, a már idézett, a Liga által Az Országos Gyermekvédő Liga harminc évi működése című kötetben felvett táblázat. Ez a 1920 és 1930 között az öt részt vevő országban nyaraló gyerekek számát tartalmazza országonként és év szerinti bontásban.
¶ Sajnos Hollandiában sem maradt fenn átfogó forrás a magyar gyerekekről, mivel az egyes városokban és régiókban a befogadószülők toborzását és a gyerekek elhelyezését helyi holland szervezetek intézték. Előfordul persze, hogy egy helyi szervezet dokumentációja többé-kevésbé fennmaradt. Ilyen például a katolikus Leideni Helyi Szervezet (Het Leidsch Comité voor Hongaarsche Vakantiekinderen). Ezt a forrásegyüttest dolgozta fel Annette van Rijn egy 1998-ban megjelent rövid publikációban.14 Maarten J. Aalders azonban, aki végignézte a fellelhető holland levéltári forrásokat, arra a következtetésre jutott, hogy a helyi szervezet dokumentumainak fennmaradása Leidenben egyedi eset. A Belgiumba utazó gyerekek esetében más a helyzet. Hajtó Vera belgiumi levéltári kutatásai során megtalálta a belga idegenrendészeti listákat, amelyek nagyjából 90 százalék pontossággal tartalmazzák az akció során Belgiumba utazó gyermekek egyes adatait. Ezeket a listákat is feldolgozta könyvében, de a listákat nem pub-
likálta.
¶ Alapvető feladata a gyermekvonat-akció kutatásnak tehát, hogy nyilvántartások hiányában a meglévő forrásokat akár esetenként összegyűjtve adatbázist állítson össze a kiutazó gyermekekről. Ezt a Migráció, kultúra és identitás nemzetközi kutatócsoportot keretében az ELTE Néderlandisztika Tanszékén meg is kezdtük. Egy olyan honlap és adatbázis kialakításán dolgozunk, ahova az érintettek maguk is feltölthetik az adatokat. Remélhetőleg 2022-ben ezt a honlapot a szélesebb közönség előtt is meg tudjuk nyitni, és kereshetővé, bővíthetővé tenni a felhasználók számára.
¶ A kutatás során a nagy kérdések, például a történelmi kontextus, a szervezők, a logisztika, a statisztikai adatok mellett nem szabad szem elől veszíteni az egyéni gyermeksorsokat sem, fontos meghallani az akcióban részt vevő gyermekek egyedi hangját is. Az általános tendenciák és nagy vonalak mellett mindig figyelmet kell szentelni a sajátságosnak is, a sorsoknak és érzelmeknek. Ezt a korabeli dokumentumokon, leveleken, naplókon, illetve a későbbi visszaemlékezéseken, regényes feldolgozásokon, esettanulmányokon keresztül lehet
a legjobban megközelíteni.
¶ Ugyanakkor nagyon fontos a gyermekvonat-akcióban résztvevők leszármazottaival való kapcsolatfelvétel, interjúk készítése, adatok, történetek és dokumentumok összegyűjtése mind Magyarországon, mind a befogadó országokban. Ez is egy sürgető feladat, mivel a gyermekvonat-akcióban részt vettek utolsó képviselői napjainkban halnak meg, de a gyermekeik generációja is idős. A családokban őrzött történetek, fényképek, levelek a második generáció eltűnésével gyakran értéküket vesztik, elvesznek. Az interjú során az alapvető adatok mellett a gyermekek egyéni sorsa is figyelmet kap, és kirajzolódik a családokban az akcióról megmaradt emlékezet, az áthagyományozódott kapcsolat és a kulturális transzfer szellemi és tárgyi termékei.
¶ Többek közt ilyen interjúztatások eredményét mutatjuk be
a kiállítás negyedik egységében, amely tizennégy egyéni gyermeksorsba enged bepillantást a látogatónak. Például Tóth Mariska történetébe. Tóth Mária Terézia (1918–2003), Tóth István és Istvánné legidősebb lánya hatévesen, 1924-ben került ki Hágába az Angenent családhoz. A varrónőként dolgozó négy hajadon nővér szeretettel fogadta be a magyar kislányt, aki élete végéig bicegett egy rosszul gyógyult kiskori lábtörés miatt. Nem lehet pontosan tudni, mikor döntött úgy a magyar és a holland család, hogy Mariska, vagy ahogy a holland „tanték” hívták, Miep kint marad, de mivel hatévesen került ki, nem tudott levelezni édes szüleivel, és magyar nyelvtudását is jórészt elveszítette. A húszas évek végén még visszatért Magyarországra, de szülei ekkor már elváltak. Mariska, aki alig beszélte anyanyelvét, már nem tudott beilleszkedni, és visszakívánkozott Hollandiába. Legközelebb és egyben utoljára fiatal felnőttként látta viszont röviden édesanyját, öccseit és húgát 1938-ban, a 34. Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával. Befogadócsaládjával ápolt jó viszonya ellenére élete végéig neheztelt édes szüleire, amiért lemondtak róla, magyar öröksége élete végéig ellentmondásokkal és hiányérzettel volt terhes számára. A hollanddá váló Mária magyar édesanyjával – aki holland unokáival soha nem találkozott, de minden levelében nagy szeretettel ír róluk – az évek során levelezett. Mégis sokatmondó, hogy csak idősebb korában látogatott ismét Magyarországra férjével, amikor édesanyja már nem élt. Gyászjelentésén gyermekei tőle tanult kedves dalával, a Madárka, madárkával búcsúztak tőle, magyarul és holland fordításban.
A Tóth Mariska által készített babák a kiállításban
Tóth Mariska a hágai általános iskola magyar osztályának diákjaival
A szerző jóvoltából
Tóth Mariska Hollandiába érkezése után
A szerző jóvoltából
¶ Mindezt fiától, az utrechti író, költő, műfordító és nyomdász Arjaan van Nimwegentől tudtam meg, aki a többszöri interjúztatás során nemcsak történeteket mesélt, de leveleket, képeket, tárgyakat, kottákat és verseket is megmutatott. Édesanyja történetét holland szikársággal, szűkszavúan mondta el. Annak érzelmi telítettségét nem is annyira az elbeszélés, hanem a kimondatlan dolgok és a konyhaasztalra kitett tárgyak közötti feszültség adta. Például a magyar nagyszülők hiánya és az a gyönyörű, részletesen kidolgozott, magyar népviseletbe öltöztetett játékbabapár, egy bajszos férfi és egy pártás nő. Ezeket édesanyja az ötvenes évek elején varrta saját kezűleg, amikor lánya és fia kisgyerekek voltak, „hogy legyen valami magyar is a házban”, idézte Arjaan édesanyja akkori szavait. A most 74 éves férfit az egzotikusnak látott magyar örökség már gyerekkorában foglalkoztatta. Nagyszüleinek a lányuk lábsérüléséről tört hollandsággal írt leveléből meghatóan törékeny, apró könyvecskét nyomtatott, Klein Mariska, een brief uit Boedapest [Kis Mariska, egy levél Budapestről] címmel, amely művészi eszközökkel reflektál a kis Mariska kiszolgáltatottságára. Több versében és prózai művében is feldolgozta édesanyja történetét. Például ebben a szonettben, amit Ittzés Ambrus fordított magyarra, hogy
a kiállításban is bemutathassuk:
Egy listát tartva áll a peronon egy férfi.
Sok szülő sír, ahogy indul a gyermeke.
Integetnek. A kislány nem egészen érti.
Pedig úgy próbálták megértetni vele.
Ez a zavarodottság volt az utastársa
máig. De annál többet nem mondott soha,
mikor párszor próbáltam rákérdezni nála,
hogy éheztek, és őt elküldték máshova.
Laposodik a táj. Együtt nyavalyog a
kicsikkel a vonat. Mikor érünk oda?
Itt mindennek más a szaga. A lányka fél,
hogy semmi sem beszél majd magától neki,
és semmi nem lesz megérdemelt. S nem sejtheti,
hogy Miepnek fogják hívni, ha Hágába ér.
Arjaan van Nimwegen: Hollandiába (Naar Holland)15
¶ Arjaan van Nimwegen az 1980-as években édesanyjával közösen lefordította Vidor Marcelnek (1876–1945), a gyermekvonat-akcióban is szerepet játszó magyar költő-újságírónak Utrechtről írt versét egy holland antológiába. Ez volt az előképe és inspirátora annak a közös munkának, amely során velem együttműködve 2020/2021-ben lefordította hollandra Radnóti Miklós Bori notesz és Tajtékos ég című versesköteteit.16 Radnóti két fontos kötetének megjelenése egy olyan nyelven, amelyen eddig nem volt olvasható, önmagában is fontos és örvendetes kulturális eredmény. Ugyanakkor az eset jó példája annak is, hogy a gyermekvonat-akció és a migráció következtében kialakuló kulturális kölcsönhatások és kapcsolatok hogyan élnek tovább száz év elteltével, hogyan adhat új lendületet ezeknek a kutatás folyamata, és hogyan gazdagítják
a kapcsolatok a részt vevő országokat napjainkban is.
Jegyzetek
[1] Úti cél: Remény. A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között. Időszaki kiállítás a BTM Vármúzeumában (2021. december 10.–2022. március 27.) Kurátorok: Perényi Roland és Réthelyi Orsolya., Az Országos Gyermekvédő Liga gyermeküdültetési nyilvántartó könyvei, A–K, L–Z. 1929–1931. Magyar Nemzeti Levéltár–Országos Levéltár. Jelzet: K 319 (31. cs. 2. t.).
[2] Ablonczy Balázs: Vonatok nyugat felé. In: Perényi Roland és Réthelyi Orsolya (szerk.): Úti cél: Remény. A nemzetközi gyermekvonat-akció
a két világháború között. Kiállítási katalógus. Budapest 2022.
[3] Maarten J. Aalders, Orsolya Réthelyi, Gábor Pusztai: Száz évvel ezelőtt. Nemzetközi megvilágításban a Magyarországot, Hollandiát és Belgiumot összekötő gyermekvonatokról. In: Maarten J. Aalders, Orsolya Réthelyi, Gábor Pusztai (eds.): A gyermekvonatok. Élő híd Magyarország, Hollandia és Belgium között az első világháború után. L’Harmattan, Budapest 2020, 7–14.
[4] F. Rottenbiller: Az Országos Gyermekvédő Liga harminc évi működése 1906–1936. Fővárosi Nyomda Részvénytársaság, Budapest 1936, 80.
[5] Réthelyi Orsolya. Az új rokonság. A gyermekvonatok a kora ’20-as évek magyar kultúrájában. In: Maarten J. Aalders, Pusztai Gábor, Réthelyi Orsolya, (eds.): A gyermekvonatok. Élő híd Magyarország, Hollandia és Belgium között az első világháború után. L’Harmattan,,Budapest 2020, 79–110.
[6] Vera Hajtó: Milk Sauce and Paprika. Migration, Childhood and Memories of the Interwar Belgian-Hungarian Child Relief Project. Leuven University Press, Leuven 2016.
[7] Résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Néderlandisztika Tanszéke és az ott működő Németalföld–Magyarország Kulturális Transzfer Kutatóközpont, a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszéke, a belga KU Leuven egyetem Vallási, Kulturális és Társadalmi Dokumentációs és Kutatóközpontjával (Katholieke Documentatiecentrum KADOC) és a Kampeni Teológiai Egyetem (Theologische Universiteit Kampen) Neo-Calvinism Research Institute intézményeink és egyes kutatói.
[8] Migráció, irodalom és identitás: A „gyermekvonatok” Magyarország, Hollandia és Flandria között a huszadik század első felében címmel.
[9] A kamarakiállítás kétnyelvű katalógusa. Maarten J. Aalders, Orsolya Réthelyi (szerk.): De „kindertreinen” – Voorwerpen en herinnering. / A „gyermekvonatok” – Tárgyak és emlékezet. ELTE De Lage Landen en Hongarije–Onderzoekscentrum voor Culturele Transfer / ELTE Néderlandisztika Tanszék, Németalföld–Magyarország Kulturális Transzfer Kutatóközpont, Budapest 2018 (Cahiers voor Neerlandistiek 9 / Néderlandisztikai füzetek 9.) A másik fontos kiállítást Hajtó Vera és Roeland Hermans készítette Belgiumban.
Ez 2016-ban nyílt meg De „Hongaartjes”. Belgisch Hongaarse kinderacties (1923–1927) [„Kis magyarok.” A belga–magyar gyermekmentő akció (1923–1927)] címmel Leuvenben, a KU Leuven Katholieke Documentatiecentrum KADOC rendezésében.
[10] Maarten J. Aalders, Pusztai Gábor & Réthelyi Orsolya: A gyermekvonatok. Élő híd Magyarország Hollandia és Belgium között az első világháború után. L’Harmattan, Budapest 2020. Hollandul: Maarten J. Aalders, Gábor Pusztai, Orsolya Réthelyi: De Hongaarse kindertreinen. Een levende brug tussen Hongarije Nederland en België
na de Eerste Wereldoorlog. Verloren, Hilversum 2020.
[11] M.J. Aalders: Nederlandse en Hongaarse protestanten gedurende het interbellum. Uitgeverij Vuurbaak, Amersfoort 2021. Ez a fontos kötet 2022-ben magyar fordításban is meg fog jelenni a Kálvin kiadó gondozásában.
[12] Perényi Roland és Réthelyi Orsolya: Úti cél: Remény. A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között. Kiállítási katalógus. Budapest 2022.
[13] Neugebauer Vilmos: A magyar gyermekek üdültetése. In: A nagy vihar hajótöröttei. Hivatalos feljegyzések, tanulmányok és más írások
a háború és a pusztító béke idejéről. Budapest 1927, 190.
[14] Rijn, Annette van: Treinen tussen twee werelden. Hongaarse kinderen en hunpleeggezinnen, 1920–1928. In: Gerard van der Harst en Leo Lucassen: Nieuw in Leiden. Plaats en betekenis van vreemdelingen in een Hollandse stad (1918–1955). Leiden 1998, 76–92.
[15] Az eredeti: Arjaan van Nimwegen. Naar Holland. In: Verwant [Rokon], De Bucheliuspers, Utrecht 1995.
[16] Miklós Radnóti: Het schriftje uit Bor (translated by Arjaan van Nimwegen and Orsolya Réthelyi, with an Epilogue by Arnon Grunberg). Van Oorschot, Amsterdam 2021. A Tajtékos ég (Schuimende hemel) kötetet ugyanez a kiadó fogja kiadni 2022 őszén.