Kormeghatározás, heraldikai segédlettel
MúzeumCafé 6.
A faragott ládikára numizmatikai gyűjteményünk revíziózása közben, véletlenül figyeltem fel. 1905-ben került a Veszprémvármegyei (ma Laczkó Dezső) Múzeumba, a Veszprémben élt özvegy Kosztorszky Edénétől. A 33 centiméter hosszú, 16 centiméter magas és 16 centiméter széles ládikát diófából faragott, natúr barnás színű lapokból, csapolással és enyvezéssel állították össze. Az egyes oldallapokat, valamint a fedél- és aljlapot is tagolt, párkányszerű keretezéssel látták el. A ládika fedele réz zsanérokon mozog és kis réz zárral bekattintható, de bezárni eredetileg sem lehetett. Külső felületét, fedelének belső oldalát rendkívül gazdag heraldikai faragás díszíti. A ládika belsejét az oldallapokra felragasztott, erősen megkopott, sötétvörös színű bársonnyal bélelték ki. A műtárgy javításán, kiegészítésén, restaurálásán Sári Kálmán kollégánk jelenleg is dolgozik.
Laczkó Dezső piarista szerzetes tanár, gimnáziumi igazgató, házfőnök és múzeumalapítónk 1905. február 14-én a tárgy leltározásakor, nem foglalkozott annak keltezésével. Egyszerűen megelégedett a sommás „czímerfaragványokkal díszítet faszekrényke” bejegyzéssel. Amikor a múzeum iparművészeti gyűjteményébe kerülésekor, 1966-ban a műtárgyat átleltározták (ltsz.66.326.1-2.), korát a 19. század második felére tették.
A ládika szemrevételezésekor nyilvánvaló volt, hogy 16-17. századi, német reneszánsz munka. A pontos keltezés később, a címerek – a császárné címere, az egyházi választófejedelmek címerei – segítségével volt megállapítható. A ládika fedelének külső oldalán a Német-Római Szent Birodalom császárának és császárnéjának címere látható, a többi oldalakon a választófejedelmek címerei kaptak helyet. Az első hosszoldalon balra a Mainzi, jobbra a Trieri Választófejedelemség címere, a bal rövidebb oldalon a Kölni Választófejedelemség, a jobb rövidebb oldalon a Bajor Hercegség, a hátsó hosszoldalon balra a Szász Hercegség, jobbra a Brandenburgi Hercegség címere.
A választófejedelmi címereket latin nyelvű magyarázó feliratokkal is ellátták:
INSIGN(ia): ARCHIE (piscopus): MOGVN(tinus): (a mainzi érsek címere),
INSIGNI(a): ARCHIEP(iscopus): TREVIR(ensis): (a trieri érsek címere),
INSIGNI(a): ARCHIEPI(scopus): COLONI(ensis): (a kölni érsek címere),
INSIGNIA/ DVCIS BAVARIAE
(Bajorország hercegének címere),
INSIGNIA DVCIS SAXONIAE
(Szászország hercegének címere),
INSIGNIA DVCIS BRANDENBVR(giae)
(Brandenburg hercegének címere).
A hetedik választófejedelem, a cseh király, ekkor már maga a Habsburg császár volt, ezért az ő címere nem szerepel külön. A ládika fenekét és helyenként a címerek mellett szabadon maradt felületeket is gazdagon faragott növényi mustra borítja. A legszokatlanabb ábrázolás a ládika fedelének belső oldalát díszíti: Jézus Krisztus fiktív címere, valamint a címeren kívül, a sarkokban az evangélisták jelképei.
A császárnéi címer a Gonzaga-ház (Mantua) címerét hordozza a mellén. Az egyházi választók címerei az érseki székhely és a hivatalban lévő főpap családi címeréből tevődtek össze. Így segítségükkel sikerült a címerek személyhez kötése és meglehetősen pontosan behatárolhattuk a ládika készítésének idejét. I. Miksa bajor herceg 1623. február 25-én nyerte el a választói méltóságot – Lothar von Metternich trieri választó pedig 1623. szeptember 7-én halt meg. E két időpont közötti hét hónapban kellett a műtárgynak elkészülnie.
A ládikán kifaragott uralkodói címerek kitűnő mestermunkák. Elüt azonban ezektől Jézus Krisztus címere, amely „csak” jó színvonalú iparos munka. Felmerült bennem, hogy a már háromnegyed részben kifaragott ládika címersorozata a trieri választó halálával aktualitását veszíthette, s a ládikát befejezetlenül odaajándékozták valakinek, aki Jézus Krisztus címerét faragtathatta a fedlap belsejébe. Eredetileg valamilyen értékes egyedi ajándék – ékszer, esetleg ötvöstárgy – dobozául szolgálhatott, amellyel a császári udvar megajándékozni kívánt valamely fejedelmi, vagy főrangú személyt. Bár a választófejedelmek címereit előszeretettel ábrázolták a legkülönfélébb műtárgyakon, sajnos semmilyen hasonló korabeli ládikára, skatulyára nem sikerült ráakadnom a rendelkezésre álló szakirodalomban.
Számomra azonban ez a késő reneszánsz német mestermunka elsősorban heraldikai programja révén volt érdekes – de ez már egy másik történet.