A Petőfi Irodalmi Múzeum látogatóbarát kísérlete
MúzeumCafé 7.
„Jó garázs volt az a régi Nyugat: csak jó kocsikat vettek fel, s azok futhattak, amerre akartak.” Ezt a Móricz Zsigmond-mondatot választottuk a Petőfi Irodalmi Múzeum legutóbbi kiállítása mottójául. Már csak azért is, mert a kiállítás egy Ikarus 260-as buszban épült fel, és június óta „fut”, amerre az érdeklődők „akarják”.
A PIM 2008-ban, a Nyugat indulásának századik évfordulóján az NKA támogatásával közel száz Nyugat-rendezvényt valósít meg. Ezek sorában kiemelkedő a márciusban nyílt és december végéig látogatható nagyszabású kiállításunk, amely a nyitás napjától sok látogatót vonz. Hamar nyilvánvalóvá lett, hogy a téma jelentősége, népszerűsége, és nem utolsósorban a közoktatásban kapott hangsúlyos helyzete miatt igényli és lehetővé teszi, hogy kilépjünk a múzeum falai közül, és országosan is bemutassuk az évfordulóra összegyűjtött anyagot.
Vándorkiállításokat az Irodalmi Múzeum is rendszeresen készít, némelyik ezek közül évek óta járja az országot, sőt Európát is. A centenáriumi Nyugat-kiállítás természetesen csak 2008-ban aktuális, ugyanakkor nagyon sok településről jelezték, hogy szívesen fogadnák. Ezért aztán gyorsan mozdítható, kompakt formát kellett találnunk, amely rugalmasan alkalmazkodik a helyi igényekhez, ráadásul alkalmas annak érzékeltetésére, hogy a Nyugat hagyománya, tágabban az irodalom nem „tananyag”, hanem velünk élő hagyomány, sőt: mindennapi élményforrás is lehet.
Ezért döntöttünk egy busz bérlése mellet. A műszaki felújítás és átalakítás hosszadalmas, és a bölcsész-muzeológusokat próbára tevő időszaka után következett az installáció beépítése. Meghatározó látványelemként a Falus Elek korai Nyugat-borítóit megidéző, fekete-piros-szürke színvilágot választottuk: a busz külseje, a belső tartószerkezetek és az ülések pirosak lettek, a padlószőnyeg fekete, a mennyezet kárpitja, a szöveges táblák szürkék. Kívülről közel háromszáz fotót ragasztottunk a busz oldalára, így egyrészt növeltük a kiállítás felületét, másrészt a várakozóknak is kellemes időtöltést kínálunk. A kis térbe tologatható, forgatható állványokat terveztünk. Ezeken a Nyugat első nemzedékének legjelentősebb tagjait (szerzőket és szerkesztőket) mutatjuk be. Ezen túl kronologikus rendben felvázoljuk a folyóirat történetét; korabeli újságcikkekkel, karikatúrákkal illusztráljuk az új irodalom ellen meginduló támadásokat; színes történetekkel felvillantjuk a századforduló élénk – a Nyugat életében is fontos szerepet játszó – kávéházi életét. Mindezt fotók, dokumentumok, grafikák, könyvborítók, illusztrációk százainak segítségével. (Közülük felejthetetlen például a nagybeteg Babits fotója. De igazi csemege annak a Fodor-féle vívóteremnek a képe is, ahol 1912-ben Hatvany és Osvát párbajozott a Nyugat körüli nézeteltérésük miatt; vagy a Borsszem Jankónak Adyt és Füst Milánt is rendszeresen támadó-parodizáló rovatai.) Az óriási mennyiségű információ elhelyezésében, bemutatásában mégis igazán a két érintőképernyős számítógép segített. Ezeken részletes kronológiát, budapesti és országos Nyugat-topográfiát találnak a látogatók, akik nézhetnek festményeket és grafikákat, hallgathatnak zenét – és elolvashatják a róluk megjelent Nyugat-kritikákat. A számítógépeken tizenöt nyugatos hangja is hallható, és jóhéhány nyugatos alakját megőrizte a filmszalag – a felvételt folyamatosan vetítjük a buszban. Láthatjuk Kosztolányit, amit családjával bolondozik, Karinthy kiszáll a Zeppelinből, Szabó Lőrinc Németh László és Móricz társaságában kávézgat, Nagy Endre egyik konferanszát mondja.
A tartalmi koncepció kidolgozásával és megvalósításával párhuzamosan elindult a működtetés megszervezése is. Minimális reklámozás, hirdetés után (túlzás nélkül állíthatjuk) özönleni kezdtek a jelentkező intézmények, települések. A Nyugat-busz június végén indult útjára, s azóta közel negyven helyszínen járva több mint 19 ezer érdeklődőt vonzott. Év végéig több mint hatvan településre jut még el.
Amikor Móricz 1929-ben átvette a Nyugat szerkesztését, új előfizetők gyűjtése céljából felolvasóestek tucatjait szervezte országszerte. A mára kanonizált értékeket felmutató Nyugat napjainkra a közkultúra szerves része lett. A meghívó intézmények sok esetben egész rendezvénysorozatot szerveznek a busz érkezésére: előadásokat, vetélkedőket, irodalmi esteket, sőt a szerzők kedvenc ételeit kínáló vacsorákat is. Naponta átlagosan mintegy háromszázan látogatják a kiállítást; a Nyugat legtöbbször ennyi példányban jelent meg. De mindez talán nem csupán a Nyugat mai (el)ismertségét, népszerűségét bizonyítja, hanem érv egy új típusú kiállítás-értelmezés mellett is.