A férfi, akinek térkép e táj
Deák Antal András, a Duna Múzeum főmunkatársa
MúzeumCafé 8.
A Duna Múzeum – a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum – főmunkatársa. Ha úgy tetszik: kényszerből került a pályára. Huszonöt éve katalógusok rendezgetésével kezdte. Ma világszerte úgy tartják: az esztergomi múzeum főmunkatársa az egyik legavatottabb szakértője gróf Luigi Fernando Marsigli – Magyarország felfedezője – munkásságának. A tudása a jelen számára is hasznot hoz.
Azt beszélik róla: a Duna, s mellette minden magyar vizek egyik legavatottabb ismerője. Vízügyesek szerint: afféle térképész. Mindjárt hozzáteszik: a legkiválóbbak egyike. Városában a reneszánsz év alkalmából az esztergomi reneszánsz vízgép históriájáról tartott előadást. Neve mellett akkor a következő titulus szerepelt: technikatörténész. Irodája, pontosabban dolgozóasztala a Duna Múzeum padlásterében áll. Azt mondja, ha társaságban a foglalkozását firtatatják, úgy szokott felelni: muzeológus. Hozzáteszi, sajátos magyar meghatározás ez, külhonban nemigen van hasonló. Mosolyogva kérdezi aztán: lehet-e őszinte?
Mi más lehetne?
Deák Antal András valójában magyar-német szakos tanár. Tíz évig dolgozott eredeti szakmájában. Úgy mondja, ideológiai okok kényszeríttették pályamódosításra. Kisebb vidéki iskolából akart átkerülni a városi gimnáziumba, amikor pártukáz jött: szó sem lehet róla. Hogy volt, miként volt pontosan, ma már nem akarja felidézni. Elég az eléghez: 1983-ban jelentkezett a Duna Múzeum hirdetésére, feladva iskolai és magántanítást. Új állásában elsőként az intézmény gazdag Széchenyi-gyűjteményének katalogizálását kapta feladatul. Nem volt monoton időtöltés. A grófhoz írt levelek tükörként mutatták, miként látták honfitársai Széchenyi István munkásságát anno.
Deák Antal András nem csupán magánörömöt talált a régi iratok rendezgetésében. Kutató szenvedéllyel dolgozott. Muzeológusi pályafutása akkor vett komoly fordulatot, amikor a Duna Múzeum megvásárolta Luigi Fernando Marsigli gróf hatkötetes tudományos műremekét, a Danubius Pannonico Mysicust. Az egykori tanárember előbb azt döntötte el: magyarra fordítja a gigászi könyvfolyamot. Menet közben aztán kutatója lett Marsiglinak. Deák Antal András „szakmai profilja” megrajzolhatatlan a térképész-természettudós Marsigli személyének felidézése nélkül.
A tábornoki rangú hadmérnök 1658 és 1730 között élt. Végigharcolta a török elleni tizenhat éves felszabadító háborút. Magyarországon 1682 és 1703 között állomásozott. Térképészével, Johann Christoph Müllerrel közösen elkészítette a Duna magyarországi szakaszának és a Kárpát-medence vízrajzának első hiteles térképeit, meghatározta több helység földrajzi helyzetét. A harcok szünetében tudományos leírást, rajzokat, feljegyzéseket készített magyarországi folyókról. Élővilágukról, madarakról, fosszíliákról, ásványokról. Deák Antal András a grófot idézi, aki nem kis büszkeséggel jegyezte meg művében: ő emelte ki ezt a vidéket, a „Terra Incognitát” a barbár ismeretlenségből. Egy Marsigliról írt tanulmány úgy említi az olaszt: „Ezerarcú, egyetemes ember, aki átmenetet jelent a magyarországi háborúkban harcoló itáliai hadvezérek és a magukat »filozófusnak« nevező, felvilágosodás kori értelmiségiek közt.”
Ilyen személyiségnek persze nem kevés kutatója akad világszerte. Azonban a szélesebb publikum elől – mondjuk úgy – szélárnyékban lévő esztergomi múzeum munkatársa egyike a legelismertebbeknek.
Aminek egyik oka, hogy jó a szimata.
Néhány éve kéthetes ösztöndíjat kapott Olaszországba, a Bolgnai Egyetemre. A Masignival, illetve a gróf térképészével, Johan Christoph Müllerrel kapcsolatos iratok között talált olyanokat, amelyek kulcsot adtak addig ismeretlen eredetű térképek „származásához”. Az egyetem dékánja a búcsúebéden döbbenten kérdezte a fellelt iratokról beszámoló magyar muzeológust: „És ez mind itt van nálunk?” Deák Antal András kutatás közben német és latin tudását kiegészítette az olasszal és az angollal is. Utóbbi jól jön a nemzetközi térképészeti konferenciákon, amelyeken gyakorta ő az egyetlen magyar meghívott. Deák Antal András Marsigli munkásságával kapcsolatban két kötetet jegyez: A Duna fölfedezése a Marsigli-mű keletkezéstörténetét mutatja be, a Térképek a félhold árnyékából című munka pedig 370 olyan kéziratos térképet mutat be, amelyek Marsigli és Johann Christoph Müller közös munkái. Háromszáz évig hevertek feltáratlanul a bolognai egyetem, valamint a bécsi hadtörténeti múzeum levéltárában. Beazonosításuk, rendszerezésük Deák Antal András nevéhez fűződik. A mű magyar, német, olasz és angol nyelven is hozzáférhető.
A muzeológus azt mondja: a múlt idők feltárt térképészeti munkái a jelenben is hasznosak. A hajdaniak tudása fontos lehet egyfelől az árvízvédelemben, másfelől a környezetvédelemben. Gyakran kérik a tanácsát. Igaz, van olykor vitája is. Az etnográfus-politikus Andrásfalvy Bertalannal vízügyi szakkifejezés kapcsán került nézeteltérésbe. Elég ehhez annyi: annál volt az igazság, aki alaposabban ismerte Marsigli vonatkozó munkásságát. Deák Antal Andráshoz nemzetközi szakmai találkozón tartott előadása után azzal lépett oda egyszer egy külföldi kollégája: „Nagyon irigylem Önt, hogy mindig tud újat mondani!” Pedig nem kell ehhez nagy csoda: jó szimat, kutatószenvedély, huszonöt év gyakorlata. Az elismerés persze jól esik. Legyen az kollegális kézfogás, vagy más. Utóbbira is van példa: Deák Antal András az idén kapta meg a történész-muzeológus szakma legnagyobb kitüntetését, a Wellmann Imre díjat.