A városi régészet lehetőségei
Problémák és megoldások
MúzeumCafé 9.
A szakmai kerekasztal („workshop”) gondolatát alig három évvel ezelőtt vetették fel először a Bécs és Budapest régészeti örökségét gondozó intézmények munkatársai. Az alapprobléma azonos mindkét Duna menti fővárosban: a folyamatosan zajló fejlesztések kihívás elé állítják a régészeket, a növekvő számú beruházások (irodaházak, közmű- és útépítések, lakóparkok stb.) nagy felületeken és mélységekben veszélyeztetik a kulturális örökséget. A két főváros területe minden történeti korszakban lakott volt. A modern épületek alatt szinte mindenütt megtalálható a középkori és a római kori előzmény, illetve számos őskori kultúra emléke. Megoldást kell találni arra, hogyan lehet egy folyamatosan fejlődő világvárosban a határidők szorításában, a beruházások üteméhez alkalmazkodva olyan régészeti örökségvédelmet folytatni, amely nemcsak a beruházók szempontjából gyors és hatékony (költségkímélő), hanem megfelel a várostörténeti, településszerkezeti kutatások tudományos elvárásainak, és hogy az eredményeket a lehető leggyorsabban hasznosíthassák a városfejlesztésben, a tudományos életben az oktatásban, a művelődésben és az idegenforgalomban.
Három évvel ezelőtt még három intézmény ült az asztal körül. Míg Budapesten a területileg szervezett régészeti örökségvédelmi rendszerben hagyományosan egyedül a Budapesti Történeti Múzeum végezte a fenti feladatok mindegyikét, Bécsben – a csak részben területi alapon szervezett örökségvédelmi rendszerben – a feladatok két intézmény között oszlottak meg. A feltárásokat a bécsi városi önkormányzathoz közvetlenül kapcsolódó – a százéves múltra visszatekintő Historisches Museum der Stadt Wienből 1988-ban kiszakított – Stadtarchäologie Wien végezte, a leletanyagot azonban a múzeum jogutódja, a Wienmuseum gondozta. Az eredmények és a leletek hasznosítása ugyancsak megoszlott a két intézmény között. A bécsi kollégák éppen az egységes budapesti gyakorlat eredményeinek elismeréseként javasolták, hogy az első kerekasztal-megbeszélés helyszíne Budapest legyen.
Az élet azonban úgy hozta, hogy az első megbeszélést követően rövid időn belül radikális szervezeti és jogszabályi változások zajlottak le mindkét résztvevő fél esetében. Bécs városa úgy döntött, hogy a hatékonyabb, kevesebb adminisztrációval járó feladatellátás érdekében a Stadtarchäologie Wien 2008 közepétől ismét a korábbi intézményi rendszerében, a Wienmuseum keretén belül működjön. A budapesti egységes örökségvédelmi gyakorlatot ezzel szemben ellentétes hatású jogszabály-változás érte: a 2007 tavaszán életbelépett új szabályozás következtében a régészeti feltárások jelentős része kikerült korábbi intézményi keretéből, a múzeumból. Ennek következtében ma a nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárásokat egy új, Magyarországon még hagyomány nélküli szervezet végzi. A következő szakmai kerekasztal így két, ellentétes irányú változás közepén álló intézmény izgalmas tapasztalatcseréjévé vált.
Bécs és Budapest városi régészeti örökségének védelmét egy-egy nagyjából harminc főből álló régész-stáb látja el. A 2008. november 20-21-én tartott tanácskozáson mindkét fél kíváncsi volt egymás feltárási gyakorlatára, módszereire, a szervezeti, az intézményi és a jogszabályi háttérre, valamint az eredmények hasznosításának folyamatára. Ezért több szekcióban hangzottak el előadások. Karin Fischer Ausserer a Stadtarchäologie Wien feladatait és kutatási stratégiáját, Zsidi Paula a Budapesti Történeti Múzeum régészeti topográfiai kutatási gyakorlatát mutatta be, mindkettő kitért az érvényes jogszabályi háttérre, illetve az intézmények szervezeti felépítésére. Több esettanulmányt ismerhettünk meg, amelyek jól mutatták, hogy hogyan rakható össze a városi régészet integrált kutatási módszereivel a feltárt „mozaikszemekből” egy-egy korszakban a város-, vagy városrész településszerkezete. Így rajzolódott ki Vindobona (Bécs) római kori településszerkezete (M. Müller és M. Mosser), vagy a Víziváros középkori városszerkezete és Óbuda bronzkori településszerkezete (Végh András, Szilas Gábor). Ehhez a szekcióhoz kapcsolódott tizenkét poszter is, amelyek egy-egy különleges feltárást, az integrált kutatásokhoz kapcsolódó láncszemet ismertettek.
A feltárások kivitelezése témakörben S. Sakl-Oberthaler, C. Litschauer és M. Penz beszélt a bécsi beruházásokhoz kapcsolódó megelőző jellegű feltárásokról, mind a város belterületén, mind pedig a településszerkezet megrajzolása szempontjából fontos peremterületen (úgynevezett Stadtrandarchäologie). A régészeti ásatásoknál alkalmazott új technikák és módszerek szekcióban Láng Orsolya ismertette az aquincumi feltárásokon alkalmazott lézerszkenner és a geofizikai felmérések módszereit, és Tóth J. A. beszélt a budapesti víz alatti kutatások legújabb eredményeiről.
Tanulságos részét jelentették a programnak a régészeti feltárások és eredményeik társadalmi hasznosításával foglalkozó előadások. A tudománynépszerűsítés módozatait mutatta be M. Kronberger az újonnan megnyílt bécsi Römer-museum (a Wienmuseumhoz tartozó kiállítóhely) példáján, Facsády Annamária, Kurucz Katalin és Szu Annamária pedig az aquincumi múzeumban alkalmazott gyakorlatot ismertette a régészeti munka marketingjéről, a régészek és a közönség kapcsolatáról. A bécsi kollégák példaértékűnek tekintik a BTM-ben kialakult területi alapon működő integrált kutatási módszert, a budapestieknek pedig példamutató a bécsiek feldolgozó, publikációs gyakorlata, a civil, önkéntes szervezetek bevonása az örökségvédelmi munkába.
Ha megvonjuk a szakmai kerekasztal mérlegét, akkor az eszmecserén túlmutató megállapítást tehetünk. Ha csak a Bécsben és Budapesten zajló ellentétes folyamatokat tekintjük – figyelmen kívül hagyva más európai országok régészeti örökségvédelmi rendszerének változásait –, úgy tűnik, hogy a régészeti örökségvédelem Európa szerte az „útkeresés” fázisában van. A területi alapon szervezett, városi régészeti örökségvédelmi rendszerek nem nélkülözhetik a kronológiai-topográfiai kutatási programokat. E rendszerek – akár különböző szereplőkkel, de egy intézményen belül – magukba kell foglalják a régészeti örökségvédelem folyamatának egymásra épülő fázisait.
A városi régészet problematikájával foglalkozó kerekasztal munkája nem ért véget. Folyamatban van az előadások és poszterek anyagának publikációs előkészítése, a kötet várhatóan a jövő évben jelenik meg. A kétnapos eszmecsere során számos olyan kérdés került felszínre, amelyek már a 2009-es kerekasztal témái lesznek. Így a dokumentációs eljárások és azok egységes rendszere, vagy a régészeti tárgyak nyilvántartása kerül majd terítékre. A vendéglátó ezúttal a Wienmuseum lesz. A szakmai kerekasztal rendezését támogatta a Nemzeti Kulturális Alapprogram, az Aquincum Baráti Kör és a Pro Aquinco Alapítvány.