Hagyomány és megújulás Háromszéken
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója
MúzeumCafé 9.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 19. század végi alapítóinak marketingszemléletét is követnie kell az intézmény vezetésének, hogy egy 21. századi sikeres, modern gyűjtemény váljon a múzeumból. Vargha Mihály igazgató, a kívül-belül megújulás előtt álló intézmény vezetője szerint a múzeum vonzereje és értékei csak akkor válhatnak még inkább nyilvánvalóvá a széles közönség előtt, ha a múzeum fokozottabban nyit a látogatók felé.
A Székely Nemzeti Múzeum a legnagyobb határon túli magyar gyűjtemény, ennek megfelelően sokrétű az itt őrzött anyag. Mi a kollekció legnagyobb erőssége?
Az itt őrzött anyag valóban komplex. A múzeum természetrajzi, régészeti-történelmi, néprajzi gyűjteménnyel, könyvtári osztállyal működik. Ide tartozik a Gyárfás Jenő Képtár, a képzőművészeti anyag bemutatóhelye, valamint – mint megyei igazgatósághoz – a baróti Erdővidék Múzeum, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum és a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum. Az intézmény történetének százharminc éve alatt felhalmozott anyag így, egyben nagyon erős, de kiemelném a későbronzkori anyagot, amelynek egyes darabjai nemrég Svájcban és a Vatikánban vendégszerepeltek. De nemzetközi hírű a gombagyűjteményünk is. A képzőművészeti anyagunk 1500-2000 alkotást számlál, köztük Gyárfás Jenő, Barabás Miklós, Mattis-Teutsch János műveit, utóbbitól csaknem nyolcvan alkotást őrzünk. Tehát van mihez nyúlni, és az elkövetkezendőkben tudatosan szeretnénk hangsúlyt helyezni a felhalmozott értékek intenzívebb bemutatására. Nem zárkózunk el a kölcsönzött anyagból álló kiállítások bemutatásától sem, ehhez azonban a múzeumi infrastruktúrát kellene fejleszteni.
Gondolom, ehhez azonban hozzá kell nyúlni a csaknem száz éves, Kós Károly egyik főművének tartott, impozáns épülethez. Megvan ehhez a háttér?
Örömmel mondhatom, hogy rövidesen megkezdődhet az épület átfogó felújítása. Néhány éven belül – regionális program keretében és uniós források segítségével – megújul az egész épület, a pincétől a toronyig. Ezek a munkák lehetővé teszik új, korszerű kiállítóterek kialakítását is. De meg kell említenem azt is, hogy a múzeumi dolgozók is megfelelő körülmények között dolgozhatnak majd, és az eddig kihasználatlan múzeumkertet is megtölthetjük élettel. Kisebb átalakítások már az elmúlt két évben is zajlottak, például lehetővé tettük, hogy a kiállítótereket mozgáskorlátozottak is meg tudják közelíteni, és csaknem százéves adósságot törlesztettünk Kós Károllyal szemben azzal, hogy a megőrzött rajzok, tervek alapján elkészítettük és a homlokzatokon elhelyeztük a Székely Nemzeti Múzeum mozaikcímerét.
A múzeum épültén már észrevehetőek a változások. A falakon belül is ilyen léptékű újításokat tervez?
Feltétlenül. Kinevezésemet követően felvettünk egy PR-szakembert, lendületet kapott a múzeumpedagógia, egyre több programot szervezünk fiataloknak. A Múzeumok Éjszakáján és a Műemléki Világnapon szervezett programokkal a nemzetközi múzeumi események sorába akartunk illeszkedni. Ugyanakkor célcsoportokat is igyekszünk megszólítani: a Biblia Évéhez kapcsolódó programjaink számos olyan érdeklődőt hoztak be a múzeumba, akik korábban soha nem lépték át az épület küszöbét. Az állandó kiállítás is kiegészítésre szorul. A látogatók ugyanis sok információhoz juthatnak a tárgyakat megtekintve, miközben a legfontosabbra nem kapnak választ: kik is a székelyek. Nem véletlen, hogy az alapítók a Székely Nemzeti Múzeum nevet adták az intézménynek; a névadás ügyes marketingfogás volt, az volt céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet a székelyekre és kultúrájukra. Mi, utódok, ezzel a lehetőséggel eddig nem éltünk. De, hozzáteszem, hogy csak eddig, ugyanis már készülnek a tervek és a forgatókönyvek, hogy visszataláljunk erre az útra, és reményeim szerint a székelység ilyen formában való bemutatása a nem magyar ajkú közönség figyelmét is felkeltheti majd.
Ha egy múzeum nyitottabbá, látogatóbaráttá válik, az mennyire hat ki az intézményben zajló szakmai munkára?
A tudományos életben is nyitásra van szükség. Az elmúlt évtizedekben egyfajta belterjesség volt jellemző, azt gondolták – és ennek a kisebbségi létből fakadóan alapja is volt –, hogy az itt felhalmozott értékeket jobb nem népszerűsíteni túlságosan. Előfordult ugyanis, hogy az így „szem elé került” tárgyakat felsőbb utasításra véglegesen átkérték fővárosi gyűjteményekbe. Így került például Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúcsöve is Bukarestbe. Ilyen szemlélettel ma már nincs kulturális kisugárzása egy múzeumnak, ezért azon munkálkodunk, hogy országos és nemzetközi szakmai kapcsolatokat hoztunk létre. A kollégák számos magas rangú tudományos fórumon vettek részt az elmúlt időszakban, és több, határon átívelő kiállítást is létrehoztunk. Veszprémben, a Laczkó Dezső múzeumban egy székelyföldi népszokásokat bemutató kiállításunk szerepelt, míg a Reneszánsz Év kapcsán az Országos Széchényi Könyvtár Bibliotheca Corvinina című tárlatát mutattuk be itt, az Országos Színháztörténeti Múzeum jóvoltából pedig a Kis Manyi ismeretlen arcai című kiállítást láthatta a szentgyörgyi közönség. A múzeum legbecsesebb darabját, a negyedik legrégebbi magyar nyelvemlékként számon tartott Apor-kódexet pedig az OSZK szakemberei restaurálják, hogy egy idei budapesti kiállításon szerepeljen, ez év őszén pedig a Nemzeti Múzeumban egy átfogó anyaggal mutatkozik be a gyűjteményünk. Tehát a múzeum minden funkciójában tetten érhető a megújulás.
Ön szakmáját tekintve képzőművész. Ez mennyire befolyásolja egy múzeumvezető látásmódját?
Amikor képzőművészként az intézmény élére álltam, a két dolgot úgy békítettem össze, hogy azt mondtam: a vezetés is egyfajta alkotás. Egy számomra nagyon fontos művész, a szociális plasztika műfaját megalkotó Joseph Beuys azt mondta, hogy a képzőművész az emberek közötti kapcsolatokat teszi zökkenőmentesé és kreatívvá. Én ezzel azonosulva művészként és igazgatóként is ezt próbálom tenni minden nap. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a vezetői döntésekben elsősorban a szemlélet játszik döntő szerepet. Ha egy intézmények nincs például honlapja – mint ahogy kinevezésem idején a múzeumnak sem volt –, akkor azt minél hamarabb meg kell csinálni, akár régész, akár művész az igazgató.
Vargha Mihály 1961-ben született Kézdivásárhelyen. Művészeti tanulmányait a jászvárosi (Iasi) Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán végezte, ahol 1988-ban diplomázott. 1990-től a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő nevét viselő képtárának vezetője, 2007-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Több mint harminc kiállítás rendezése fűződik a nevéhez, köztéri szobrai számos székelyföldi településen, valamint Magyarországon, Lengyelországban, az Egyesült Államokban, Svájcban és Argentínában láthatók.