Mitől hatékony egy kiállítás?
Nemzetközi fórum Budapesten
MúzeumCafé 11.
Jean Nouvelt, a neves francia sztárépítészt bízták meg azzal, hogy tervezze meg abu-dhabiban az új louvre épületét, amely a tervek szerint 2013-ban nyitja meg kapuit. A cél egy univerzális ambíciójú múzeum létrejöttének elősegítése, amelynek gyűjteménye több évezrednyi anyagot ölel át az ókortól napjainkig.
Az International Exhibition Organizers (IEO, Nemzetközi Kiállítás-szervezők) csoportja 2009. április 23-24-én Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartotta – immár ötödik alkalommal – éves ülését. A csoportot a Los Angeles County Museum of Art, a washingtoni National Gallery, a Saint Louis Art Museum, illetve a Philadelphia Museum of Art amerikai kiállítás-szervezői 1999-ben hozták létre, hogy nemzetközi fórumot teremtsenek az időszakos kiállítások professzionális és költséghatékony megvalósításával kapcsolatos tapasztalatoknak. Nagyszabású tárlatok esetében ennek a rendkívül komplex feladatnak a szakértők által történő, minőségi ellátása elengedhetetlen feltétele a sikernek. A csoport eleinte informális találkozóinak köre évről évre szélesebb lett, aminek eredményeképpen az alapítók vezető európai, ausztrál, illetve ázsiai múzeumok kiállítás-szervező szakembereivel bővítették az elnökséget.
A Szépművészeti Múzeum az IEO felkérésére vállalta a 2009-es találkozó megszervezését, szem előtt tartva a csoport azon célkitűzését, miszerint a résztvevők minden alkalommal a szervező ország régiójának kiállítás-szervezői/kölcsönadói tevékenységét veszik górcső alá. Ennek az elvnek megfelelően a 23-i ülés első szekcióját Magyarország, Lengyelország, Litvánia, Románia és a Cseh Köztársaság állami/kiállítási garanciarendszerének, jogi immunitásra vonatkozó magoldásainak, illetve a kölcsönadási gyakorlatának szentelték.
A magyarországi kölcsönzési gyakorlatot dr. Galambos Henriett, a Szépművészeti Múzeum Jogi és Regisztrációs Osztályának vezetője mutatta be. A magyarországi múzeumok alapítása, törté-nelmi-pénzügyi-adminisztratív hátterének rövid ismertetése után részletes tájékoztatást kaptak a résztvevők a magyar kiállítási garanciarendszerről, azon belül pedig a világon eddig egyedül alkalmazott, a Szépművészeti Múzeum és a világ egyik vezető biztosítási alkuszcége által kifejlesztett, az államháztartási törvény által „kiállítási viszontgaranciának” keresztelt, a kereskedelmi biztosítást és a kiállítási garanciát egyedi módon ötvöző biztosítási megoldásról. A magyar konstrukció lényege az, hogy a kölcsönadó és az állam közé egy biztosítási alkuszcég ékelődik, s egy esetleges káresemény bekövetkezésekor a kölcsönadónak a kárfelmérés-kárrendezés területén a nagyobb szakértelemmel rendelkező bróker, nem pedig közvetlenül az állam fizet kártérítést. A kölcsönadó anyagi kielégítése után a bróker az állam felé fordul, s az állam teljes egészében visszafizeti a brókernek az általa korábban kifizetett kártérítés összegét. E konstrukció eddigi tapasztalataink szerint rendkívül vonzó azon kölcsönadóknak, akik a díjfizetési kötelezettséggel nem járó kiállítási garancia elfogadását visszautasítják, mert félnek, hogy az igényérvényesítés az általában ebben a témában gyakorlatlan, lomhán mozgó állami szervezettel szemben lassú és komplikált lesz. A kölcsönkérő/kiállítás-szervező múzeum is jól jár, hiszen a kiállítási költségvetés néha harminc százalékát kitevő biztosítási díjak töredékére csökkennek ezzel a módszerrel, amely a rugalmas piaci szféra nyújtotta előnyöket kombinálja az állam pénzügyi megbízhatóságával.
A lengyel múzeumi gyakorlatot bemutató Dorota Folga-Januszewska rövid történelmi összefoglalójában kitért a második világháború okozta veszteségekre, melynek során a lengyel gyűjtemények mintegy 65 százaléka elpusztult, a világháború után közvetlenül pedig a megmaradt kulturális javak jórészt állami tulajdonba kerültek. Az előadó szerint a lengyel múzeumok műtárgyainak harminc százaléka nem rendelkezik megkérdőjelezhetetlen provenienciával, így azokat nem is igazán adják kölcsön. Helyi sajátosságként még kiemelte, hogy Lengyelország mindig kéri biztonsági kíséret biztosítását az ország területén. Bár ez jelentős terheket ró a kölcsönkérőre, a biztosítási díjak ellenben így gyakran mérséklődnek.
A litván előadó, Lolita Jablonskiene, a Litván Nemzeti Galéria főmuzeológusa a Vilnius, mint Európa Kulturális Fővárosa címmel kapcsolatban megélénkült kiállítás-szervezési aktivitásról beszélt, ami reményeik szerint új lendületet ad majd a kiállítási garancia és általában a kiállítási adminisztráció fejlődésének, tökéletesítésének.
A csehek az 1990-es évek közepére befejezték az államosított, vagy náci hadizsákmányként elvett kastélyok és műtárgyak restitúcióját, így általában a cseh műtárgyak kölcsönzése tulajdonjoggal kapcsolatos jogi akadályba nem ütközik.
A nagyszebeni Brukhental múzeum képviselője, Maria Ordenau felhívta a figyelmet arra, hogy a román hatóságok minden dokumentumot lepecsételve kérnek, ami a kölcsönkérők körében általános értetlenséget szül. Másik, állami hatóságok részéről megkívánt kötöttségük az, hogy a kölcsönkérők kizárólag Romániában székhellyel, vagy telephellyel rendelkező biztosítóval, vagy szállítmányozóval dolgozhatnak.
Összességében elmondható, hogy Magyarország a régióban vezető szerepet tölt be az állami garancia, a jogi immunitás és a műtárgykölcsönzések adminisztrációja terén. A konferencián a résztvevők a velük egy munkakört betöltő kollégákkal is megismerkedhettek, így nyitott beszélgetésekre, bizalomépítésre is sor került, ami gyakran hatékonyabb, mint a szakmai kapcsolattartás.
A konferencia másik célkitűzése a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válság tükrében a napi problémák megvitatása volt. A válság következtében a múzeumi kiállítás-szervezési gyakorlat is újragondolásra szorul. Ez a nehéz helyzet ugyanakkor kiváló alkalmat ad a szokások átértékelésére és új megoldások kidolgozására. Először Suzanne Wells, a Philadelphia Art Museum munkatársa számolt be az amerikai múzeumok aggasztó helyzetéről. Az Amerikai Egyesült Államokban kulturális minisztérium és állami támogatás hiányában a múzeumok költségvetése teljes mértékben az intézmények saját bevételeitől függ. A philadelphiai múzeum esetében a bevételek egyharmada jegyeladásokból, a könyvesboltból, illetve az étteremből befolyó összegekből származik, egyharmada az adományokból és szponzori támogatásokból, utolsó harmada pedig a különféle pénzügyi befektetésekből. Ezek sokat veszítettek most értékükből, nehéz helyzetbe sodorva az intézményt.
Az európai közintézményekben az állami támogatás mértéke lassanként csökken. Emellett a szponzoroktól való függés következtében a múzeumok jobban ki vannak téve a pénzügyi kockázatoknak. A jelenlegi helyzetben sokkal nehezebb többéves távlatban tervezni, pedig a hosszú távú szervezés a költségek visszafogásának egyik leghatékonyabb módja. Habár a válság egyelőre nem járt feltétlenül látogatószám-csökkenéssel, nehéz megjósolni, hogyan alakul a helyzet az elkövetkezendő években, emiatt minden intézménynek fel kell készülnie a megváltozott körülményekre.
A költségcsökkentés egyik legkézenfekvőbb módja a programváltoztatás. A kiállítási politika teljes visszafogása önmagában nem megoldás, mivel az túl nagy bevételkiesést eredményezne, az ideiglenes tárlat hiánya ugyanis erős visszaesést okoz a látogatók számában. A résztvevők ennek ellenére egyetértettek abban, hogy adott esetben jobb eltolni, vagy lemondani egy túl költségesnek mutatkozó kiállítást, minthogy csorbuljon a projekt vonzereje és szakmai integritása. Megoldásként a számos költséges kölcsönnel járó tárlatok helyett az múzeumok állandó gyűjteményeire épülő kiállításokat, új, tematikus installációkat hozták fel alternatívának. Ezek a tárlatok, amelyek új szemszögből ismertetik az intézmény anyagát, rendszerint nagy sikert aratnak a látogatók körében. A londoni National Gallery képviselője külön kiemelte, hogy megfelelő kommunikációval az állandó gyűjtemény is előtérbe helyezhető, és vonzó lehet a helyi és a külföldről jövő látogatók számára egyaránt.
Utazó kiállítások – két, három, vagy több intézmény – közös finanszírozása szintén hatékony mód a költségek csökkentésére: elsősorban a csomagolási, a ládakészítési, katalóguselőállítási, az esetleges keretezési és restaurálási költségeken, kölcsönzési díjakon lehet osztozni. A feladat azonban szervezési szempontból komplex, a felelősségek megoszlását kezdettől fogva egyértelműen tisztázni kell a szervezők, valamint a kölcsönadók között. A tapasztalat azt mutatja, hogy legjobban a kis és közepes mértékű kiadások visszafogásával lehet pénzt megtakarítani. A Prado, a londoni National Gallery és a wolfsburgi múzeum képviselői beszámoltak az installációval járó költségek csökkentésére kifejlesztett különféle újrafelhasználható, moduláris elvek szerint működő szerkezetekről, amelyek akár harminc százalékkal csökkenthetik a büdzsének ezt a részét.
A konferencia utolsó napján kiemelt hangsúlyt kapott a nemzetközi múzeumi körforgáshoz újonnan csatlakozó országok kérdése is. Először a Louvre Abu-Dhabi projekttel foglalkozó Juliette Armand ismertette az emírséggel kötött kulturális támogatási nemzetközi egyezmény részleteit. A 2006-ban nyílt Musée du quai Branly-t is jegyző sztárépítészt, Jean Nouvelt bízták meg az épület tervezésével, amely a tervek szerint 2013-ban nyitja meg kapuit. A cél egy új múzeum létrejöttének elősegítése. A folyamat végén egy univerzális ambíciójú intézmény születik majd, amelynek gyűjteménye több évezrednyi anyagot ölel át az ókortól napjainkig. A Louvre szakmai hátteret és – az önálló gyűjtemény megszerzéséig – állandó és ideiglenes kiállításokat biztosít partnere számára. A Louvre-on kívül számos francia nemzeti intézmény vesz részt a projektben (Musée d’Orsay, Pompidou Központ, vidéki múzeumok). A Louvre részvételének mértéke fokozottan csökken egészen addig, míg a Perzsa-öböl partján épülő intézmény el nem nyeri szakmai önállóságát. Az együttműködésnek köszönhetően a Louvre számos műtárgyát restaurálják majd, és felújítják a párizsi múzeum iszlám művészeti gyűjteményét bemutató termeit is.
A londoni Victoria & Albert Múzeum munkatársa, Rebecca Lim számolt be az intézmény ambiciózus és kiterjedt vándorkiállítási politikájáról, amely nyitott már Kína, Korea és India felé is. 2008-ban az arab művészeti főváros szerepét akkor betöltő szíriai Damaszkuszban mutatták be a százharminc tárgyból álló kerámia-tárlatukat. Mint a térség legtöbb országában, itt is a megfelelő infrastruktúra hiánya jelentette a legnagyobb problémát. A kiállítás szervezése komplex feladatnak bizonyult, ám a projekt végül sikerrel zárt, több mint húszezer látogatóval.
Végezetül Satomi Kito, a tokiói Nemzeti Múzeum kiállítás-szervezője vázolta röviden a japán, a kínai és a koreai kiállításpolitikát. Japánban általánosan jellemző, hogy a kiállításokat nagy médiacégek szervezik és finanszírozzák, ezek pénzügyi helyzete viszont a gazdasági válság miatt meglehetősen ingataggá vált. Japán az állami garancia bevezetését két éven belül tervezi. Ezzel párhuzamosan az állami múzeumok privatizációjáról is szó van, ám az ezzel kapcsolatos törekvések eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel végződtek. Kínával kapcsolatosan azzal lehet számolni, hogy egyre több kínai múzeum akar majd nemzetközi kiállításokat szervezni. Shanghai után Peking és Xian is a nagy kiállítás-szervezők sorába lép, annál is inkább, mivel a tervek szerint 2010-ben nyílik a Kínai Nemzeti Múzeum. Koreában a következő néhány évben szintén számos múzeum nyitja meg kapuit, a Korea Alapítvány pedig ezzel párhuzamosan a koreai kultúra tengerentúli terjesztésére fordít óriási összegeket.
A konferencia zárásakor a közel nyolcvan résztvevő rendkívül elégedetten távozott a mind szakmailag, mind szervezési szempontból eddig a legjobbnak mondott IEO konferenciáról. Különösen a kiállítási viszontgarancia gondolata képviselt olyan átütően új megoldást a csoportban, aminek kapcsán az IEO soros spanyol elnöke összefoglalójában kiemelte, hogy a magyar gyakorlatból a szakmai tapasztalatcsere folytán nagyon sokat tanulhatnak a résztvevők.