A „szép”, a „jó” és a Múzeum
Kazinczy Ferenc és a művészetek
MúzeumCafé 12.
1810-ben Berzeviczy Gergelyhez írott levelében Kazinczy így fogalmazott: „a história bizonyítja, hogy ha valahol a’ Jó gyökeret vert, ott mindig a’ Szép készítette az utat”. A tárlaton látható több mint 150 műtárgy – Canova-, Maulbertsch-, Füger-, Piranesi-művek, Ferenczy István szobrai, Kisfaludy Károly festményei, Goethe rajza, Kazinczyt és családját, valamint írókortársait ábrázoló portrék, Kazinczy által kiadott könyvek, Kazinczy-relikviák – nemcsak önmagukban érdekesek.
Nincs nehezebb feladat, mint korszakot bemutatni kiállításban. Különösen olyat, amely annyira összetett, bonyolult, nem ritkán ellentmondásos, mint Kazinczy Ferenc kora. S tovább nehezíti a feladatot maga Kazinczy személye, sokoldalúsága, rendkívül gazdag életpályája. Ilyen témát – egy kiemelkedő személyiség és folyamatosan változó kora – miféle kiállítás képes megismertetni? Az utóbbi években tapasztalt múzeumi fellendülés – amely valójában inkább bizonyos témák bizonyosfajta bemutatásának sikerét jelenti – nem éppen az efféle vállalkozásoknak kedvez. A kiemelkedő (és kötelezően ismert) festők tematikus, vagy életmű-bemutatója mellett a szabadtéri néprajzi múzeumok és a technikai-műszaki fejlődést ismertető kiállítások vonzzák a legnagyobb közönséget. Tudjuk, 2009 Kazinczy-évforduló, a magyar nyelv éve. A Petőfi Irodalmi Múzeum „letudhatta” volna a tőle elvárhatóan bemutatandó témát a lehető leghagyományosabb módon – de ők, követve az általuk kijelölt utat, igyekeztek megküzdeni minden olyan nehézséggel, ami felmerülhetett és fel is szokott merülni. Tudjuk, vannak bizonyos alapelvárások – az itt is deklarált interaktivitás, a múzeumpedagógiai szempontok, a „látogatóbarátság”. Ezeknek a jogos elvárásoknak egyre kevesebben mulasztanak el megfelelni. Hogy milyen módon lehetséges ez, az igencsak múzeumfüggő. És itt van a címben jelzett téma – Kazinczy és a művészetek. A kronologikus bemutatás mellé társul a tematikus – és minden Kazinczy személyén, megnyilatkozásain, írásain keresztül jelenik meg. Az ő állásfoglalása irányadóvá vált a kortársak számára – még akkor is, ha nem értettek egyet vele (ez utóbbi példája a Hazai Tudósításokban 1807-ben folytatott polémia a „megrágalmazott város”, Debrecen és Csokonai viszonyáról). Mindezt műtárgyakkal megidézni, sőt megértetni, átélhetővé tenni nehéz feladat. A címben is jelzett idézet részlet abból a szövegből, amit 1810-ben Berzeviczy Gergelyhez írott levelében Kazinczy így fogalmazott meg: „a história bizonyítja, hogy ha valahol a’ Jó gyökeret vert, ott mindig a’ Szép készítette az utat”. A tárlaton látható több mint százötven műtárgy – Canova-, Maulbertsch-, Füger-, Piranesi-művek, Ferenczy István szobrai, Kisfaludy Károly festményei, Goethe rajza, Kazinczyt és családját, valamint írókortársait ábrázoló portrék, Kazinczy által kiadott könyvek, Kazinczy-relikviák – nemcsak, vagy nem elsősorban önmagukban érdekesek. Egy olyan kép alkotóelemei, amely a rendezők reménye szerint éppolyan összetett és sokrétű, mint maga Kazinczy és kora. A széphalmi ház, amelyet elképzelhetünk, virtuálisan bejárhatunk, a Kazinczy életéhez kapcsolódó helyek megidézése is része ennek a képnek. Az első teremben 1801 nyaráig tart ez a „megidézés” – s minden momentum egy-egy műtárgyon, dokumentumon keresztül jelenik meg. A pataki diákévek, a tanulmányok további helyszínei – Kassa, Eperjes, Pest –, a kapcsolat a szabadkőműves mozgalommal, a Martinovics-féle jakobinus mozgalommal, majd a hat és fél esztendeig tartó börtönbüntetés. Ezt követi a széphalmi letelepedés: az ízlésformáló, vélemény-nyilvánító, az irodalmi és művészeti közéletet irányító személyiség képe bontakozik ki előttünk. Egy olyan emberé, akinek az élete kész „román” volt (ahogy a Hazai Tudósításokban ez idő tájt leírták, még a földműves is románt – regényt – olvasott a földek mentén megpihenve), s e regényesség jól megfért a klasszikus mintákat követő idealizálás művészeti példájával. A teremben látható művek Kazinczynak tetsző, vagy általa elutasított festmények, grafikák, szobrok – amelyeknek nem is mindig az eredetijét látta. A folytatás a 19. századi eleji utazás-divat Kazinczy-féle állomásait illusztrálja, az előző időszakhoz képest megváltozott szerepben állítva elénk őt. A változás okait is megismerhetjük – festmények, grafikák és magyarázó szövegek segítségével. A róla készült képmások is itt sorakoznak – a romantikus szépségű byroni hőstől a megtört idős férfi képéig.
Az itt szándékosan nem részletezett, ám annál érdekesebb és változatosabb műtárgyanyag elrendezése, bemutatása a lehető leghagyományosabb: a falakon ízlésesen elrendezett festmények, grafikák; csinosan berendezett tárlók és vitrinek, ügyesen kiválasztott idézetek, szövegek, feliratok esztétikus kivitelben, mutatós enteriőrök. Mindez a hely hagyományaihoz híven érdekes technikai, interaktív megoldásokkal elegyítve. Pest-Buda animációs képe, filmetűd Ferenczy István Pásztorlányka című szobráról, egy számítógépes képnézegető a hotkóci kastély kertjéről és egy színes diákból megkomponált tabló, amely Kazinczy kedvenc, szemléletét meghatározó festményeit és szobrait mutatja be. A vetítőszobában filmeket nézhetünk meg a Kazinczy ízlését jól jellemző műalkotásokról – amelyeket Bécsben, a Belvedere galériában, és Nagyszebenben, a Brukenthal-képtárban láthatott – az írásaiból összeállított szöveg kíséretében. De a kiállítás létrehozói gondoltak a játékos kedvű felnőttekre és gyerekekre is a nyelvújítás kifejezéseit bemutató „társasjátékkal”, vagy a sziluettkép-rajzolás lehetőségével.
A meglehetősen hosszú ideig, afféle „fél-állandó” kiállításként nyitva tartó tárlat végül is olyan lett, mint a megidézni vágyott téma és kor: relikviatár, különlegességek gyűjteménye, mint a főhős egykori élettere – talán hozzájárulva annak halhatatlansága továbbéléséhez, ha nem is egészen úgy, ahogyan ezt Kazinczy maga Ferenczy Istvánnak hazatérte után írta Budára: „Kedves barátom, Még e’ holnapban szerencsém lesz azt a’ barátomat megölelhetni, kit nem csak művészi nagyságáért, hanem lelke’ szeretetre méltó tulajdonaiért is mérték nélkül szeretek. Stettner György társamtól hallám Tornán, hogy fejem már gipszben is le vagyon öntve. Neked köszönöm, hogy halhatatlanná tevél. Élj szerencsésen, igen kedves barátom, ’s fogadj szeretettel. Ujhely, Aug. 19d. 1828.”