Fémpénzzel fizet a jelenben a múlt – imho
A hellenisztikus kor érmészete
MúzeumCafé 12.
A hellenisztikus névvel jelölt időszak a monarchiák kora. Nagy Sándor (Kr. e. 336–323) rövid életű birodalmának romjain hadvezérei, egykori társai osztozkodtak hosszú, véres háborúk során, s eközben megteremtették egy új korszak alapjait. Ugyanakkor kitágult a világ, a görög kultúra határai messze túlnyúltak a Földközi-tenger medencéjén. Az ifjú király, a későbbi Nagy Sándor az Indus völgyéig terjesztette ki a görög civilizáció határait. Vajon a felfedezők kalandvágya és ismeretszomja volt benne erősebb, vagy a puszta uralmi vágy, nehéz lenne eldönteni. Az viszont biztos, hogy minden téren új dimenziókat teremtett, a gazdagság mibenlétét tekintve is. Az új királyságok területén hatalmas vagyonok halmozódtak fel. Már Nagy Sándor hódításai kapcsán hihetetlen összegeket emlegettek az ókori szerzők: állítólag 180 ezer talentum [1] értékű zsákmányt hordtak össze Ekbatánában [2], avagy 40 ezer talentum vert pénzt találtak Szúsza [3] elfoglalásakor. Periklész idején a hatalma csúcsán álló Athén kincstárában mintegy száz évvel korábban 9700 talentum volt a legnagyobb összeg! Nagy Sándornak tehát volt mire alapoznia a görög világ első birodalmi méretű pénzverését, mert a perzsa zsákmány egy részét bizonyára erre használta fel. A korszak pénzverései is ehhez a megváltozott világhoz illeszkedtek. A birodalmak uralkodói saját nevükben és portréjukkal, olykor a dinasztiaalapító képével veretik pénzérméiket. A polisz-korszakban a portré még ismeretlen volt a görög éremverésben. A perzsa uralom alá tartozó Lűkiai királyság területén viszont a késő archaikus kortól kezdve készültek érmek az uralkodók képmásával, a Kr. e. 5. század végétől pedig a perzsa satrapák verettek portrés érmeket. Sokat vitatott kérdés, hogy a Nagy Sándor ezüst- és bronzpénzein látható oroszlánbőrös Héraklész-fej tekinthető-e a király portréjának. Még ha egyes érméken fel is fedezhető némi hasonlóság, nem az uralkodó szándékos elhatározása volt képmásának feltüntetése a pénzein, hiszen makedón-görög alattvalói egyébként is nehezen tűrték az ifjú király despotikus megnyilvánulásait, aki a Perzsa Birodalom meghódítása után nem csak eltűrte, de már egyenesen el is várta, hogy őt az Akhaimenida istenkirályok utódaként tiszteljék. A későbbiekben viszont biztos, hogy Héraklész képmásában Nagy Sándort látták. Agathoklész baktriai király Kr. e. 175 táján Nagy Sándor tetradrakhmái mintájára készült veretén a Héraklész-fej mellett az Alexandrosz, Philipposz fia felirat olvasható. Nagy Sándor hódításai az éremverés szoká-sát olyan területeken is elterjesztették, ahol addig a vert pénz használata ismeretlen volt. Szúszá-ban még maga Sándor alapított pénzverdét, a Szeleukida uralom kezdetén pedig a médiai Ekbatánában is működött verde. Kr. e. 238-ban Arsza-kész a Szeleukida Birodalom keleti (iráni) részén megalapította a nagy jövő előtt álló Parthus Királyságot, amely szintén görög típusú pénzverést folytatott. A Kr. e. 3. század közepén önállósodott Baktria (ma Afganisztán, Tadzsikisztán és Üzbegisztán osztoznak területén) görög származású – közülük számos csak pénzérméiről ismert – uralkodói is önálló éremverésbe kezdtek, amely kezdetben egyértelműen görög stílusú (1. kép), de később egyre erőteljesebben jelentkeztek benne a helyi vonások (feliratok helyi írásokkal, helyi istenalakok ábrázolásai, szögletes formájú pénzek). Egyiptomban a Ptolemaida dinasztia alapítója, I. Ptolema-iosz Szótér, Nagy Sándor egykori hadvezére vezeti be a rendszeres pénzverést. Kr. e. 305-ben először aranypénzein jelenik meg saját portréja, a hellénisztikus kor legkorábbi uralkodóportréja. Képmása sokszor még utódai pénzein is feltűnik egészen a dinasztia bukásáig (Kr. e. 31.). A Pto-lemaidák éremverésében már az asszonyok is helyet kapnak. A Kr. e. 270-ben elhunyt és istenné avatott II. Arszinoé, II. Ptolemaiosz Philadelphosz (285–246) testvér-felesége gyönyörű portré-érméi hosszú évtizedeken keresztül készültek kultuszának részeként aranyból és ezüstből is (2. kép).
A birodalmi veretek mellett azonban megmaradtak a helyi pénzek is – kétségtelenül korlátozottabb forgalmi körrel –, még nemesfémből is. Emögött részben gazdasági, részben politikai okok álltak. Az uralkodók egyrészt nem kívánták egy terület jól bevált pénzrendszerét mindenáron megszüntetni, másrészt vitathatatlanul spórolási szándékból is, mivel a helyi pénzverés finanszírozása a helyi önkormányzatok költségvetését terhelte. Az önálló pénzkibocsátás a helyi autonómia kifejeződése is egyben, így ennek engedélyezésével a mindenkori uralkodók egyfajta gesztust gyakorolhattak a hajdan önálló poliszok felé. A helyi pénzverések többsége amúgy sem jelenthetett igazi gazdasági vetélytársat a birodalmi pénzverések számára, hiszen messze nem állt mögöttük olyan anyagi háttér, mint amellyel a birodalmak urai rendelkeztek. A korszak éremverési „dömpingje” a későbbi múzeumok, így a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében is megjelenik. A korábbi nagy magángyűjtemények – elsősorban Delhaes Istváné és gróf Dessewffy Miklósé – a hellenisztikus korszak számos csúcsdarabját őrizték meg számunkra, de a 20. század elején még a hazai kultúrpolitika is az egyetemes éremgyűjtemény kialakítására törekedett, nem kevés pénzt szánva ritka, értékes görög veretek megszerzésére. Ma viszont – furcsa módon éppen a globalizmus korában – kezdünk egyre provinciálisabbá válni, és megelégszünk az egyetemes értékek „virtuális valóságával”. Valóban ennyire szegények lennénk, vagy csak ennyire igénytelenek?
[1] A talentum görög súlyegység, mai mérték szerint körülbelül 25-30 kg.
[2] Ekbatana a Nagy Sándor által megdöntött Akhaimenida Birodalom egyik fővárosa, romjai
a mai Hamadán közelében találhatóak.
[3] Szúsza az Akhaimenida Birodalom másik fővárosa a huzisztáni síkságon Shush közelében állt.