Tudjuk, hol lakott itt Vörösmarty Mihály

Ki ne járt volna gyerekkorában, az osztálykirándulások elmaradhatatlan részeként emlékházban? A legtöbbünk számára kevés élményt nyújtott a nagy ember vaságya, műveinek másolata, sokak számára tűnt úgy, a műfaj kiment a divatból. Most azonban, úgy tűnik, az elhagyatott vidéki házikók körül is történik valami. Hatvanhat irodalmi emlékház áll szerte az országban, de ha az összes emlékhelyet, emlékszobát is számításba vesszük, száznegyvenkilenc olyan kiállítótér, szoba, sarok van, ahol hazánk valamely híres alakja előtt tisztelgő kiállítást tekinthetünk meg. Így a tájházak mellett a legnagyobb múzeumi hálózatról van szó. Némelyikbe ma is csak olykor téved látogató, de a helyzet változik.

A közgondolkodásnak megfelelően a legtöbb magyar emlékházat – néhány muzsikus, festő, szobrász és színész mellett – az irodalom jeleseinek szentelték egykor, és így van ez ma is. A sorsuk persze nagymértékben összekapcsolódik a magyar muzeológia mindenkori helyzetével és megítélésével: a késői szocializmus iskolabuszos, tsz-csoportos kulturkampfját követően a rendszerváltás után elnéptelenedtek a vidéki kis házak. A pénztelenség, az idő és a figyelem hiánya nem tett jót a százados épületeknek. A kiállítások a házakkal együtt öregedtek, porosodtak. A drámai látogatottság-visszaesésnek egyik iskolapéldája az álmosdi Kölcsey-kúria, ahol évi 17 000-ről 1700-ra esett vissza a vendégek száma. Csak rontott a helyzeten, hogy a megyei múzeumi rendszer, ha tehette, szabadult az emlékházaktól, a községeknek pedig sokszor a fűnyírásra sem volt pénzük, nemhogy fejlesztésre.

Ebbe az állóvízbe dobtak követ tavaly a kultúrpolitikusok – az Oktatási és Kulturális Minisztérium –, és bevonva a múzeumi szakértőket (a Petőfi Irodalmi Múzeum gyakorolja a szakmai felügyeletet a házak felett) közös emlékház-programot írtak ki.

A 2008-ban meghirdetett Irodalmi Emlékházak Reneszánsza program azt a célt tűzte maga elé, hogy a megyei múzeumok és a fenntartó önkormányzatok összefogásával, a térség iskoláinak és turizmussal foglalkozó szakembereinek a bevonásával élményközpontokat valósítsanak meg számos emlékházban. A program első évében három épületet újítottak fel, három helyszínen új kiállítást építetek, kilenc emlékházban modernizálták a már meglévő kiállítást. További nyolc helyen alakítottak ki múzeumpedagógiai foglalkoztatókat. A programot a Petőfi Irodalmi Múzeum dolgozta ki, s amíg a politika (emlék)években mér, ők hétéves ciklust terveztek, amelynek a végére valamennyi emlékház – a szükséges mértékben – megújul. Van, ahol teljes épületrekonstrukcióra van szükség, máshol csak kisebb hibákat kell megjavítani, s van, hogy embert kell találni, aki gondját viselje a háznak. A legtöbb esetben a kiállítás szorul megújításra. Többek között a szekszárdi és az esztergomi Babits-ház (ez már meg is történt; beszámoltunk róla a MúzeumCafé 10. számában – a szerk.), az iszkázi Nagy László-, valamint a tiszacsécsei és a prügyi Móricz Emlékház újult meg építészetileg is.

1. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint a munka legfontosabb és legelőrébb való része, hogy a reménybeli látogatók előtt egységes hálózatként jelenjenek meg az emlékházak. Ezért hozták létre a www.mire.hu című vizuálisan roppant korszerű weblapot is, amely még csak az első, bár korántsem bizonytalan lépéseit teszi meg egy, a pedagógusok, kirándulók számára nélkülözhetetlenné váló adatbázissá válás útján. Lapzártánkig tizenhat emlékház nyitva tartása, megközelítése szerepel rajta. A legtöbb helyen az aktuális programok, az írók legfontosabb művei és az iskolai csoportoknak szánt feladatok is bekerültek az adatbázisba, így a pedagógusok letölthetik az előzőleg, vagy a helyszínen felhasználható segédanyagokat. Ha felfedezik ezeket a helyeket, idővel a regionális kultúra részeként akár a magyar érettségi tétel témája is lehet egy-egy környékbeli helyszín feldolgozása. Hogy közelebb hozzák az emlékházakat a mai irodalomhoz, a PIM kiad egy olyan kötetet is, amelyben kortárs írók vallanak egy, a kánonban jelentős, és egy, a közérdeklődés homlokteréből kikerült szerzőről. H. Bagó Ilonától, a PIM munkatársától tudjuk, hogy a programba eddig tizenhét emlékház kapcsolódott be, ezzel a lelkes, tenni akaró kemény maggal közösen dolgozták ki a részleteket. Elemezték egymás kiállításait, szakanyagaikat. Azt tervezik, a későbbiekben folyamatosan szélesítik ezt a szakmai közösséget. Hiszen számos olyan emlékház működik, ahol legfeljebb egyetlen „kulcsos ember” dolgozik, aki kérésre kinyitja a házat. Ezek a házak a honlaphoz szükséges információkat, a minimális tájékoztató anyagokat sem tudják saját erőből elkészíteni. Ebben is segítenek az emlékházakat vezető, fölös energiával rendelkező szakemberek és a PIM munkatársai.

Korosztályos tervek

Leporellókat készített a Petőfi Irodalmi Múzeum a programba bekapcsolódott emlékházak kiállításairól, a változatos képanyagú füzetek nem a hagyományos vezető szerepét töltik be – mondja Gulyás Gabriella, a PIM munkatársa –, inkább emlékeztetők. Három-ötezer példányban, térítésmentesen kapják a füzeteket a házak, az ebből származó jövedelmet pedig vissza kell forgatniuk. Készülnek már azok a tartók is, ahol a többi emlékház füzetecskéi szerepelhetnek majd – étvágygerjesztőül a látogatóknak, jövedelemforrásként a házaknak.

Az emlékházak fő közönsége a diákok közül kerül ki. Így volt ez eddig is, és eztán is így lesz. Őket célozzák meg a nyári olvasótáborok. Tavaly hét tábort szerveztek, kétszáz diák részvételével, idén már tizennégy helyen várják a gyerekeket olvasnivalóval. Többek között Szatmárcsekén, Csöngén, Szekszárdon, Kőszegen, Niklán, Válon, Balmazújvárosban, Jósvafőn, Makón és Tiszacsécsen. Ez utóbbi helyen, Móricz szülőfalujában egy régi iskolaépületben, a felújított Ifjúsági Központban rendezték be a tábort, ahol sportolásra, kézműves foglalkozásokra is lehetőség van. Tavaly dráma-szakos gyerek voltak itt, akik Móricz Pillangóját olvasták és dramatizálták, majd a művet előadták a falunapon, Péter-Pálkor.

Elértük a maximális célt – mondja Gulyás Gabriella –, ha a házak hozzá tudnak járulni a társadalmi kohézió erősítéséhez, ha az adott közösség kulturális színhelyei lesznek, mint például a Kodolányi Emlékház, amely szinte Vajszló faluházaként működik. Persze nem csak az irodalomról szólnak az emlékházak: első ízben a Képzőművészeti Egyetemről is hívtak diákokat. Tizennégy egyetemista, cserébe az egy hetes pihenésért, az irodalmi agyag által inspirált műalkotást ajándékoz a projektnek. Csöngén fogyatékkal élő gyerekeket fogadnak, s az irodalom, a képzőművészet és a zene segítségével fejlesztik őket, Balmazújvárosban pedig a környezettudatos életmódra nevelik a gyerekeket a Veres Péter emlékházban.

Gulyás Gabriella szerint a jól működő emlékházak titka az, ha nemcsak a korszerű, modern média eszközeit használó kiállítást építünk, hanem élővé is tesszük a helyeket. És nem csak a gyermekzsivajra gondol. Nagy-Britanniában minden komolyabb emlékház pályázatot ír ki, hogy egy-egy író az év egy részét, alkotásának egy-egy szakaszát ott, vagy a közeli városban töltse. A művész ebben az időben élő reklámja az emlékháznak.

A felújított sárszentlőrinci Petőfi Emlékházra ismét igazak Illyés Gyula 30-as években papírra vetett sorai: „A ház a falu legszebb háza volt, száz év múlva is, mikor én fölkerestem, mint szülőfalum legnagyobb nevezetességét. Az L alakú épület hosszabb szára gyümölcsfák és virágágyak mentén húzódik a kert felé. Az oszlopos tornácról szőlőhegyekre látni, a tolnai táj, a Völgység feledhetetlen édességgel hullámzó, a Provence legszebb tájait idéző halmaira és lankáira.” Ma sem nyújt más képet a környék és a ház. Kovácsné Majlinger Ágnes, a helyi könyvtáros kalauzol bennünket. Mobilszáma szerepel a www.mire.hu honlapon, így biztosra mehetünk, hogy nem fogadnak bennünket zárt ajtók, ha megérkezünk. Ágnes szakszerű vezetést tart, s ha egy egész szekéralj gyerekkel érkeznék, az se volna gond: a szomszéd házban szívesen látnak bennünket kézműves foglalkozásra, ahol például a gyékényfonás rejtelmeit leshetik el a kicsik. A nagyobbakat a községben élő művészházaspár, Nagy Zoltán és Judit várja, akiknél a fazekassággal és a tűzzománc-készítéssel ismerkedhetnek meg. Majlinger Ágnes nem panaszkodik, március idusa óta ezren látogatták meg a házat. Van is miért: az öt helységből három megújult, itt a kiállítás is korszerűsödött.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prügy a Móricz Emlékházról nevezetes. A 2700 lélekszámú faluban a helyi tanár, Tassonyi András már régen megalapozta a Móricz-kultuszt. Tőle vette át a stafétát az általános iskola tanára, Szilágyi Péter, aki a 2004-ben nyílt új kiállítást rendezte. Két tárlat látható az 1897-ben – a Móricz család néhány évvel korábban leégett portájának helyén – épült parasztházban; az egyik az íróra emlékezik. Láthatók többek között a Prügyön született testvérek keresztlevelei, Móricz első írói szárnypróbálgatásának dokumentuma, a „fehér könyv” másolata. A másik tárlat egy 19-20. századfordulói szegényparaszti portát mutat be. A tárgyak nem kapcsolódnak ugyan Móriczhoz, de valamennyi helyi gyűjtésből származik. Pappné Berján Margit fogadja itt a látogatókat, aki szakszerű vezetést tart a házban. Szilágyi Péterék pályáznak, hogy sikerüljön előteremteni a tárlatvezető-muzeológus állandó foglalkoztatásához szükséges forrásokat. Szalkszentmártonban nagy tervek vannak készülőben. A Petőfi édesapja által egykor bérelt községi vendégfogadóban már 1972-ben akkor grandiózus nagyságúnak számító emlékházat rendeztek be. A felújítás során vizesblokk létesült, az ivórészbe pedig a Helység kalapácsát álmodják a szakemberek: megvan a korabeli mészárszék és a gyönyörű kármentő is. Így akár vacsorákat, borkóstolókat lehetne itt tartani – ami bevételt hozna a ház fenntartásához. Sajnos olyan modell még nincs, ahol gazdasági tevékenységgel tudnák összekapcsolni az emlékházakat. Bár Balmazújvárosban, a Veres Péter emlékház mellett biogazdaság is létesült, ami később akár jövedelmet is termelhet.

Jövő lehet a múltból

Néhány település ma már úgy látja, nem teher, hanem turisztikai vonzerő az emlékház. Az agárdi Gárdonyi ház élővé tételét egy civil szervezet is segíti. Somossy Eszter közgazdász, a helyi önkormányzat turisztikai projektmenedzsere 2005-ben alakította meg a Zsongó Bárka nevű baráti társaságot, amely 2008-ban közhasznú szervezetté alakult. Lévén kisgyerekes anyukákból áll a társaság, a céljuk az volt, hogy a helybeli családok számára családi programokat, a gyerekeknek pedagógiai jellegű foglalkozásokat, kirándulásokat, múzeumlátogatásokat szervezzenek. „Aztán eszünkbe jutott, hogy bevonjuk a helyi nevezetességeket is a programba, így a Gárdonyi emlékházat” – mondja Eszter. A házat 2007-ben felújította az önkormányzat, a kiállítást pedig idén rendezte át a Petőfi Irodalmi Múzeum, így volt mire építkezniük a civileknek. Négy korosztálynak – óvodásoknak, kisiskolásoknak, felsősöknek és középiskolásoknak – szóló komplett múzeumpedagógiai programot dolgoztak ki. Előzetes jelentkezéssel, tizenöt főtől fogadják a csoportokat, szerény összegért, amibe a tárlatvezetéstől a kézműves foglalkozásokig sok minden belefér. Bár még csak rövid ideje működnek, de Somossy Eszter bizakodó: „A felnőttek, de különösen a gyerekek vevők az élményközpontú múzeumi látogatásra: az ma már kevés, hogy valaki kinyitja a házat, felkapcsolja a villanyt és elmond egy betanult szöveget. Az emberek erős, színes hatásokra várnak. A játékos múzeumi foglalkozás során átélt élmények segítségével több információ is eljuttatható hozzájuk. Így ahelyett, hogy részletesen elmondanánk a házban feszengő gyerekeknek Gárdonyi életrajzát, például török kori ruhákat készítünk velük.” Azt már mint az önkormányzat turisztikai projektmenedzsere teszi hozzá, hogy az emlékház 2010 után indul be igazán, addigra egy turisztikai csomag részévé válik. Az önkormányzat erőfeszítéseinek köszönhetően a szomszédos magtár épületben Velencei-tavi galéria nyílik, a közeli Dinnyésen felépül a hagyományőrző központ, és újra működni kezd a Chernel István világhírű ornitológos előtt tisztelgő madárvárta, a kulturális objektumokat pedig a Madárdal nevű tanösvény fogja összekötni. A szakember ezt mondja: „Mi a turistáknak egy tematikus szálra felfűzött programcsomagot, egész napos, vagy akár többnapos kirándulásra elegendő látnivalót kínálunk majd. Számoltunk azzal a turisztikai közhellyel, hogy pusztán egy érdekességért nem kelnek útra az emberek, még ha olyan jó hívó szó is az, mint Gárdonyi szülőháza.”

Kápolnásnyék Vörösmarty Emlékházzal dicsekedhet. Itt sikerült főállású gondnokra szert tenni, aki a ház hátsó traktusában, mint szolgálati lakásban él a családjával. Ő a tárlatvezető, a kertész, a biztossági őr, a takarító, a pénztáros is egy személyben. Hogy komoly turistaforgalmat bonyolít a ház, mi sem bizonyítja jobban, mint az tény, hogy felébredt a térség javait felismerő és okosan használó, mindenki hasznára fordítható kereskedői személtet is, és a szomszédos Bucka Méhészet apró üzletet nyitott. Ha nincs ott a Vörösmarty ház, bizonyára kevesen hajtanának be a kövezetlen, faluszéli zsákutcába.

Más a története a nagybábonyi Rudnay Gyula Emlékháznak. Rudnay fontos személy a falu életében, az ő irányításával és közreműködésével készültek el a református templom freskói, valamint az evangélikus templom előtt álló világháborús emlékmű. Itt született az egyik legismertebb festménye is, a Nagybábonyi utca, amellyel a művészettörténetbe is bevonult a somogyi falu. A nyolcvanas években Rudnay Gyula unokája, dr. Halasy Miklós orvos visszavásárolta a tönkrement nagyapai házat, amelyet a család ma is nyaralóként használ, egyik szobájában pedig saját költségén fenntartja a maguk által berendezett emlékszobát. A weben semmi információt nem találunk a ház működéséről, ám ha megérkezünk, a faluban lakó Klárika néni, a festő keresztlánya szívesen kinyitja a szobát, és a „családtag” közvetlenségével beszél a helység leghíresebb lakójáról. Azt már a Jászberényben élő Halasy Zsuzsannától tudjuk meg, hogy mostanában már az önkormányzat is lát fantáziát a házban: tavaly felajánlották a tulajdonosoknak, hogy rendben tartják a kertet, és pályázatot nyújtottak be, hogy a szemben lévő, használaton kívüli iskolában és a ház kertjében nyári festőtábort hozzanak létra. A terv egyelőre kútba esett, de az önkormányzat nem adja fel.

Történelmi romantika

Egészen szívhez szóló történetek is vannak, olyan szerelem-félék, mint Balla István iparművészé. Balla úr Tolnay Klári tisztelője, és a művésznő is nagyra becsülte a Balla úr munkáját, mert számos alkalommal vállalta el kiállításainak megnyitóját. Aztán amikor egy apró cipellőt kapott ajándékba a színésznőtől, már nem volt megállás: gyűjtővé vált. Néhány évvel később, Tolnay Klári 80. születésnapjára utazó kiállítást hozott létre, jórészt kölcsönkapott tárgyakból. Ám a gyűjtemény egyben maradt. Tolnay Klári a halála előtt a legfontosabb személyes tárgyait, kosztümjeit, iratait, kitüntetéseit, több ezer tárgyat adott át lelkes gyűjtőjének, köztük bizalmas feljegyzéseit is, gondolván, jó kezekbe kerül, és egyben marad mindaz, ami egykor fontos volt a számára. Olyan hatalmas gyűjtemény jött össze, hogy Balla István a művésznő családjának egykori, ma romos kúriájától nem messze álló saját tulajdonú nyaralójából emlékházat hozott létre. A működtetést a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület végzi, amely a legendás, még a fiatal korosztály előtt sem ismeretlen színésznő emlékének méltó ápolását, művészeti és kulturális programok szervezését tűzte ki célul. Évi tucatnyi programot szerveznek, mert a házban nemcsak kiállítótermek vannak, hanem színpad is. Sőt, a családi zongorát is megkapták nemrég egy gyűjtő ajándékaként. Az alapítvány gondnokot alkalmaz, szerény belépőt is szed, amiből jó esetben nullszaldósra kihozza a ház működtetését.

De a zeneirodalom is szolgál hasznos és jó példákkal. A Bartók Emlékházban is összefonódik a magántőke és az intézményi. 1981-ben jött létre az emlékház Bartók utolsó magyarországi, budai lakásában, a Csalán utcában. Az ingatlan a fővárosé, a tárgyakat ifj. Bartók Béla adta át letétbe. A konstrukció nem változott azóta sem. Ám időközben leromlott a ház állapota, és még számos tárgyat helyezett volna el a család a múzeumban. Ekkor Vásárhelyi Gábor – Bartók Béla jogutódja – 120 millió forintos támogatásával felújították a házat, és kiállítóteremmé alakították a padlást. A lenti koncertteremben évi ötven hangversenyt rendeznek, amelyek bevételt is hoznak a háznak, hiszen az önkormányzati támogatás csak a béreket fedezi. Igaz, ez a ház valóságos múzeum, amelyben nyolcan dolgoznak.

Határon túli világ

A PIM szakemberei már a határon túlra is tekintenek. Első lépésben a környező országok tucatnyi magyar vonatkozású emlékházait is szeretnék megjeleníteni a www.mire.hu-n. De vannak bimbózó regionális együttműködések is. Nógrád megye és Dél-Szlovákia olyan terület, ahol van egy harminc kilométeres körzet, ahol a legnagyobb az egy négyzetkilométerre jutó emlékhelyek száma. Érdekes módon a határ túloldalára került magyar emlékek vannak jobb állapotban. Madách szülőhelye, Alsósztregova a szlovák oldalon áll, szépen felújított állapotban, a magyar oldalon pedig meglehetősen lepusztult állapotban Csesztve. A Szlovák Nemzeti Múzeumnak jutott eszébe, hogy egy uniós pályázaton a Nógrád Megye Múzeumok Igazgatóságát jelölje meg partnernek, a projekt keretében a szlovákok a kastély parkját szerették volna megújítani. A pályázat ugyan elbukott, de most kibővített formában, egy magyar és egy szlovák bányászati múzeumot is bevonva újra beadják a terveket.

Hasonló együttműködés körvonalazódik a Mikszáth emlékházak kapcsán. A szlovák oldali Szklabonyával van a kevesebb baj, Horpács azonban nincs jó állapotban, sőt a kastély magánkézbe került. A Petőfi Irodalmi Múzeum első lépésben elindítja a Litera-Túra elnevezésű programot, amely összeköti ezt az egy nap alatt bejárható, közös természeti szépségekben és a határokon átívelő irodalmi emlékekben gazdag régiót.

Természetesen vannak olyan tulajdonosok, akik boldogok, hogy fontos irodalmi emléket birtokolnak. Ilyen a Borjádi méhes tulajdonosa. A telken a csodával határos módon megmaradt az a 19. századi méhes, ahol Petőfi időzött 1845-ben. Itt születtek olyan híres versei, mint A magyar nemes, vagy a Négyökrös szekér. A méhest helyreállították, kiállítás nyílt benne, a múzeumi tárgyakat a kaptárokban helyezték el.

Néha bezár egy-egy emlékház, de a műfaj nem a múlté, sőt, jelenleg is több önkormányzat fontolgatja, hogy hasonlót hoz létre. Kőszegen több, a városhoz kötődő írónak és költőnek állítanának emléket, Pápán a Petői-házat rendeznék be múzeummá. Van olyan is azonban, aki nem szereti az emlékházas feelinget. Ilyen Ligeti Gábor, a Kapoli Múzeum & Galéria vezetője. Ő húsz évvel ezelőtt pillantott meg egy gyönyörű balatonlellei parasztházat, ahol a pásztor-fafaragók, id. és ifj. Kapoli Antal emlékháza működött. A rendszerváltás hevében azt gondolta, van fantázia egy magánmúzeumban. Ma már kevesebb lelkesedés van a hangjában. Idehozta Ligeti Miklós szobrász tulajdonában lévő hagyatékát. A ház máig is az önkormányzat tulajdonában van, akik szerény támogatást is adnak a múzeumnak, amit jegybevétellel egészítenek ki. A helyi illetékesek úgy gondolták akkor; az új szelek hadd fújják el a régit, már kezdték is összepakolni a népi faragásokat, hogy helyet csináljanak az Anonymus szobor alkotójának, ám Ligeti úr nem akarta „kitúrni” az elődöt. Igaz, az emlékházi státusról szívesen lemondott: „Nem szeretem a nosztalgikus kiállításokat: nem teszem vitrinbe a nagypapa pipáját és töltőtollát. Itt csak a művek beszélnek. Üti az emlékház-profilt az is, hogy a padlástérben kortárs kiállításokat rendezünk” – mondja az igazgató, aki a kortárs és a századfordulós alkotások bemutatásával újította meg a fafaragó-dinasztia emlékházát. Rajk László sem követi az emlékházas kiállítások típusait a nemrég megújult Nagy Imre Emlékházban. Miután a mártír miniszterelnök után kevés személyes tárgy marad, inkább egy korszerű, multimédiás kiállítást épített a budai villa első emeletére.

És vannak sikertelen történetek is. 1989. május 19-én nyílt meg a művésznő hűvösvölgyi, Keselyű utcai nyaralójában a Ruttkai Éva Emlékszoba. Gábor Júlia és Szigethy Gábor – a művésznő lánya és veje – minden pénteken fogadta a látogatókat Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Gábor Miklós relikviái között. Feliratok nem voltak, úgy érezhették magukat a betérők, mintha vendégségbe érkeztek volna a múlt század talán legnagyobb színésznőjéhez és családjához. Mindenki személyre szóló vezetést kapott. Gábor Júlia és Szigethy Gábor igyekezett kiállítóhellyé nyilváníttatni az emlékszobát, amit a tekintélyes anyag indokolt is volna: kéziratok, újságok, több mint tízezer fotó, jelmezek, bútorok, hang- és videofelvételek voltak a gyűjtemény részei. Ám a hivatal újabb és újabb nehézségeket támasztott, és az alapítóktól további anyagi áldozatot követelt: „Méltánytalannak tartottuk, hogy külső szakértőt kérjünk fel a leltárkészítéshez, amikor mindketten szakemberek vagyunk, a férjem pedig épp ezt a tudományt, a színházi filológiát tanította a Veszprémi Egyetemen” – emlékezik vissza Gábor Júlia, Gábor Miklós és Ruttkai Éva lánya. 2003-ban olyan állapotba került a ház, hogy fel kellett függeszteni az állandó nyitva tartást, később az ingatlantól is megvált a család. Így bezárt Buda leghangulatosabb emlékháza. Az agyag azonban így is gyarapodik, számos időszaki kiállításon látható.