Százkét éve az egyiptomi sivatagban

Régészeti kiállítás a kairói Múzeumban a magyar kutatók által feltárt sírok leleteiből

MúzeumCafé 15.

szerző: Schreiber Gábor egyiptológus, Az ELTE BTK Egyiptológia Tanszékének adjunktusa

A kiállítás központi helyét az újbirodalmi sírszobrászat emlékei foglalják el, utalva arra, hogy a thébai sírprogram fő célja ma is a terület újbirodalmi emlékeinek feltárása. A közös alapzaton elhelyezett öt szobor az újbirodalmi magán-sírszobrászat öt különböző szobortípusát képviseli, főhelyen a Dzsehutimeszt szüleivel ábrázoló szoborcsoporttal, ami a 32-es számú sír egyik kultuszszobra volt. a kiállítási tér a múzeum keleti fölszinti korridorjáról közelíthető meg.

 

Előzmények

Az ókori Nílus-völgy tárgyi emlékanyagának a világon a leggazdagabb gyűjteményével rendelkező kairói Egyiptomi Múzeum 2002-ben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Bár a sok ezer tárgyat felvonultató állandó kiállítás, amely főbb vonalaiban továbbra is a múzeum első igazgatójának, Gaston Masperonak az elképzeléseit tükrözi, nem újult meg, a centenáriumról egy, a múzeum raktári anyagából összeállított időszaki kiállítással emlékeztek meg. Az Egyiptomi Régészeti Hivatal frissen beiktatott vezetőjének, Zahi Hawassnak a kezdeményezésére létrejött ünnepi tárlat a múzeumlátogatók és a szűkebb értelemben vett szakma körében is népszerű lett. Az előbbiek számára a kiállítást az tette vonzóvá, hogy a máshol megszokott, de itt még nem alkalmazott kiállítás-technika és installáció által megteremtett környezetben láthatóak az egyiptomi művészet főművei, míg utóbbiak számára főként az a félreérthetetlen üzenet, hogy a múzeum gyűjteménykezelésében előremozdulás érzékelhető. Ez a tény azért hangsúlyozandó, mert a múzeum történetének utolsó évtizedeiben az állandó kiállításra is a változatlanság és a befejezettség hosszú időn át lehangoló aurája telepedett, a hatalmas raktári anyag pedig – ami minden régészeti múzeumban a fejlődés és az ismeretek újragondolásának záloga – egyfajta trezorrá, a szakma által megközelíthetetlen területté változott. A 2002-es kiállítással nagyjából egy időben váltak ismertté azok a tervek, hogy az egyiptomi kormány két új múzeumot épít Kairóban – egyet Ó-Kairóban (National Museum of Egyptian Civilisation), egyet pedig a gízai piramismező mellett (Grand Egyptian Museum) –, amelyek a belvárosban fekvő Egyiptomi Múzeum anyagának egy-egy részét veszik át olyan módon, hogy mindhárom múzeum saját profilt kap.

A 2002-es kiállítás sikere nemcsak ezeknek a terveknek a létjogosultságát erősítette meg, hanem egyértelmű üzenetet küldött arról, hogy a többek között az egyiptomi szobrászat legnagyobb panorámáját és számos kincsleletet – többek között Tutanhamun halotti felszerelését – felvonultató Egyiptomi Múzeumban is van igény tematikus, időszaki kiállításokra. A 2002 óta megvalósult legtöbb kiállítás egy sorozatot alkot, amelynek célja, hogy bemutassa az Egyiptomban dolgozó külföldi régészeti missziók tevékenységét, legújabb eredményeit. A sort az amerikai, a francia, a német és az olasz kiállítások nyitották, amelyeket követett a lengyel, az ausztrál, a cseh, a spanyol és a japán egyiptológia terepmunkáját illusztráló tárlat. A Balassi Intézet közreműködésével az OKM által finanszírozott magyar kiállítás is ebbe a sorozatba illeszkedik.

 

Magyar ásatások Egyiptomban

Az első magyar régészeti expedíció 1907 újév napján látott munkához a közép-egyiptomi Sharuna lelőhelyen. A munkálatokat egy tekintélyes vagyonnal rendelkező, Kairóban élő magyar kereskedő, Back Fülöp finanszírozta, aki az ásatás vezetésével a fiatal lengyel egyiptológust, Tadeusz Smolenskit bízta meg. Back – aki a kairói társasági élet ismert szerep-lőjeként jó ismerőse volt az Egyiptomi Régészeti Hivatal nagytekintélyű vezetőjének, Gaston Mas-perónak – levelezésében világossá teszi, hogy célja az ásatás beindításával az volt, hogy a Monarchia részeként Magyarország is kapcsolódjon be az egyiptomi terepmunkákba, s ezek eredményeként Budapestre kerüljenek egyiptomi tárgyak, amelyek egy majdani, a Nemzeti Múzeumban kialakítandó egyiptomi gyűjtemény alapját képezhetik. Tervei között szerepelt az is, hogy a tartós jelenlét zálogaként a Monarchia alapítson régészeti intézetet Kairóban, amelynek lehetséges ásatási koncesszióiról Back tárgyalásokat kezdett Masperóval. Back előterjesztései azonban elakadtak a Monarchia diplomáciájának útvesztőiben. A Monarchia utódállamai közül kettő jóval később intézetet alapított Kairóban: 1958-ban jött létre a Cseh (akkor Csehszlovák) Régészeti Intézet, 1966-ban az Osztrák Régészeti Intézet. Bár Back tervei egy, a magyar tudományt (is) szolgáló intézettel kapcsolatban kudarcba fulladtak, a Sharunában és a közeli Gamhudban végzett ásatások nagy jelentőségűek a magyar tudomány számára, a feltárásokról származó anyag tekintélyes része Magyarországra került, a legfontosabb leletek a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Kiállításán láthatók. Hazánk 1964-ben kapcsolódhatott be ismét az egyiptomi terepmunkákba. Az asszuáni nagy gát építése miatt szükségessé vált núbiai leletmentő akcióban a Magyar Tudományos Akadémia Castiglione László által vezetett expedíciója a szudáni határ közelében fekvő késő-antik település, Abdallah Nirqi temetőjét tárta fel és dokumentálta.

A tartós magyar régészeti jelenlét feltételei 1983-ra teremtődtek meg, amikor Kákosy László, az ELTE Egyiptológiai Tanszékének vezetője engedélyt kapott Dzsuehutimesz monumentális méretű sziklasírjának feltárására Thébában. A Kr. e. 13. századból származó sír három nagyméretű udvarból, tizenöt sziklából kifaragott teremből és egy vályogtégla-piramisból áll. Mivel a sírt az eredeti, újbirodalmi temetkezéseken kívül a későbbi korokban is használták, a régészeti anyag lehetőséget adott arra, hogy a magyar expedíció a kutatás eredeti fókuszát kiszélesítve vizsgálat tárgyává tegye a későbbi fáraónikus emlékanyagot is. A koncessziós terület az 1990-es években jelentősen kibővült, 1995-ben ásatások kezdődtek Nofermenu kormányzó közeli sziklasírjában és az utolsó ismert újbirodalmi sírban, Imiszeba emlékművében. 1996-ban Bakenamun, 1999-ben Amenhotep, 2007-ben Hamenu sírjának feltárására is engedélyt kapott az ELTE thébai sírprogramja. Ma három régészeti expedíció dolgozik a területen Bács Tamás, Fábián Zoltán és Schreiber Gábor vezetésével, s ezek a csoportok több mint húsz sziklasírt vizsgálnak a thébai temető két, topográfiailag jól körülhatárolható egységében: az el-Khokha és a Sheikh Abd el-Gurna dombokon.

A thébai feltárások mellett az utóbbi években több magyar expedíció kapcsolódott be az egyiptomi terepmunkákba: Luft Ulrich a Keleti Sivatag egy településének a vizsgálatát végezte el, Lassányi Gábor Szudán területén a Merowe gát miatt szükségessé vált leletmentésben vett részt, a Szépművészeti Múzeum munkatársa, Horváth Zoltán pedig II. Szeszósztrisz el-lahuni piramiskörzetének szisztematikus tanulmányozását kezdte meg 2008-ban (utóbbiról bővebben: MúzeumCafé 9. szám – a szerk.). Emellett Vanek Zsuzsanna az alsó-egyiptomi Kom Truga lelőhelyen folytat jelenleg is ásatásokat, Vörös Győző pedig az Alexandria melletti Taposirisben kutatott.

 

A magyar régészeti kiállítás

A német és a francia kiállításhoz hasonlóan a magyar tárlat középpontjában is a kurrens kutatási projektek új eredményeinek bemutatása áll. Nyilvánvaló volt, hogy a korábbi kiállítások gyakran csak a tárgyak esztétikai kvalitásait alapul vevő kiválasztási szempontjai helyett a megvalósuló tárlatnak egy szigorúbb belső kohézióval kell rendelkeznie ahhoz, hogy a puszta aktualitástól elszakadva önmagában is értékelhető és továbbgondolható egységgé váljon. Ennek megfelelően a kiállítás középpontjába az 1983 óta folyamatosan bővülő thébai sírprogram került, amelynek leletanyaga lehetőséget biztosított arra, hogy a kiállítással illusztráljuk az egykori birodalmi főváros, Théba sírművészetnek a Középbirodalomtól a késő-antikvitásig tartó fejlődését, s bemutassuk a temetőhasználat sajátságosan thébai elemeit. Mivel a múzeum teremméretei és infrastruktúrája meghatározta a kiállítás kereteit, a thébai anyag csak egy kis részének bemutatására volt lehetőség. Azt a megoldást választottuk, hogy minden korszakot annak a sírnak a leletanyagával illusztráljuk, amelyben az adott időszak a legjobban reprezentált volt. Ez a megoldás sok kompromisszummal járt, de lehetőséget adott arra, hogy egy-egy zártnak tekinthető leletcsoport koherenciáját megőrizzük. A középbirodalmi temetőhasználatot (Kr. e. 21-18. század) így egy, a Khokha-dombról származó kerámia-együttes, az újbirodalmi temetkezéseket (Kr. e. 16-11. század) pedig Penré núbiai alkirálynak a Sheikh abd el-Gurna dombon feltárt temetkezése mutatja be.  A Harmadik Átmeneti Kor (Kr. e. 11-7. század) és a Későkor (7-4. század) thébai temetkezéseinek bemutatása a Nofermenu- és a Dzsehutimesz-sírok anyagán alapul, a Ptolemaiosz-koré (Kr. e. 4-1. század) pedig az úgynevezett Neszmin-család temetkezési mellékletein, amelyek a Dzsehutimesz-sír legalsó termeiből kerültek elő. A késő-antikvitás emlékanyagát az Imiszeba-sír területén talált kopt és görög nyelvű levelek és egyéb írásos emlékek illusztrálják.

A Vasáros Zsolt és a Narmer Építész Stúdió által tervezett kiállítás központi helyét az újbirodalmi sírszobrászat emlékei foglalják el, utalva arra, hogy a thébai sírprogram fő célja ma is a terület újbirodalmi emlékeinek feltárása. A közös alapzaton elhelyezett öt szobor az újbirodalmi magán-sírszobrászat öt különböző szobortípusát képviseli, főhelyen a Dzsehutimeszt szüleivel ábrázoló szoborcsoporttal, ami a 32-es számú sír egyik kultuszszobra volt. Mivel a kiállítási tér közvetlenül a múzeum keleti fölszinti korridorjáról közelíthető meg, ami a látogatók szokásos útvonalának a vége, a kurátorok külön kérésére a múzeum rendelkezésre bocsátotta a folyosó utolsó szakaszát is. Itt helyeztük el az egyetlen nem Thébából származó kiállítási tárgyat: Taszenet koporsó-együttesét. Az 1907-es gamhudi ásatás egyik legszebb lelete így egyben a kiállítás nyitódarabja, amellyel a thébai ásatók az első magyar feltárás kezdeményezője, Back Fülöp előtt kívántak tisztelegni. A speciális installációt igénylő, több mint két méter magas koporsófedél, a ládarész, illetve az aranyozott cartonnage-díszítményekkel borított múmia alkotta együttes a múzeum vezetésének döntése értelmében a kiállítás zárása után is a helyén marad.

A Schreiber Gábor, Török László, Bács Tamás és Fábián Zoltán szervezésében megvalósult tárlat, amelyhez angol és arab nyelvű katalógus is készült, 2009. november 9-től 2010. január 15-ig volt látható az Egyiptomi Múzeum 44. termében.