Egy hely, ahol a múzeumpedagógia maga a mindennapi élet
Családi vállalkozásban a csernátoni Haszmann Pál gyűjtemény
MúzeumCafé 15.
Aludtak már régi székely parasztház döngölt földpadlóján, szalmára fektetett hálózsákban? Sátoroztak már olyan udvarban, ahol régi lovas hintók, székely ezermesterek által kifejlesztett mezőgazdasági gépek, szerszámok, székely kapuk, sírkövek, fejfák, gémeskút, alacsony szemöldökfájú házacskák sorakoznak? Nem? Pedig van ilyen hely, ahol, ha mindent nem is lehet kipróbálni, mégis élményszerűen át lehet élni a találkozást a népi kultúrával.
A csernátoni Haszmann Pál Néprajzi Múzeum alapítója és működtetői szándéka szerint nem elmúlt korok halott tárgyainak tárháza. Az állandó kiállításokon bemutatott tárgyi emlékek megtekintése mellett a látogatónak itt alkalma nyílik megtapasztalni az élő hagyományok gazdagságát. Minden évben tavasztól őszig ugyanis a múzeumnak helyet adó, klasszicista stílusban épült Damokos-udvarház zöldellő kertjében népművészeti oktatás zajlik: elismert fafaragók, bútorfestők és más kézművesek, mintegy tucatnyi szakma képviselői adják át az érdeklődő fiataloknak mesterségük csínját-bínját. Évtizedek óta működik ez az újabban múzeumpedagógiának nevezett foglalkozás a háromszéki nagyközségben, ahová nemcsak a környékről, de egész Székelyföldről, Magyarországról, a Kárpát-medence magyarlakta vidékeiről, Európából, sőt a tengerentúlról is érkeznek a tanítványok, magyarok és más nemzetiségűek egyaránt. Egy idényben 650-700 fiatallal dolgoznak márciustól októberig.
Az 1973-ban megnyitott múzeumban a névadó alapító leszármazottai folytatják a munkát. Haszmann Pali bácsi, a múzeum igazgatója köszöntőleveleket simítgat az íróasztalán, a legfrissebb éppen Magyarkanizsáról érkezett: boldog ünnepeket kívánnak a gyerekek, akik várhatóan idén nyáron is eljönnek az alkotótáborba. Ahogy az igazgató mosolyogva megjegyzi, a jó bornak nem kell cégér, szájról szájra terjed immár több évtizede a múzeum és a népfőiskola híre. „Idecsábítani, behívni, érezze itthon magát, találja meg azt a feladatot, lehetőséget, amit keres, ismerje meg vidéke értékeit, épített és szellemi örökségét: minderre lehetőséget ad egy ilyen múzeum” – fogalmazza meg az intézmény fiatalokkal szembeni feladatát Haszmann Pál.
A törzsanyagot a múzeumalapító, idősebb Haszmann Pál helytörténész, tanár magángyűjteménye képezi. A gyűjtés folyamatosan zajlik, az épített örökség bemutatása mellett a méhészkedést, a község és a vidék művelődéstörténetét, Háromszék rádiós múltját, technikatörténetét, a faragott és festett népi bútorokat, szőtteseket bemutató kiállítások is helyet kapnak. A legimpozánsabb és legkülönlegesebb azonban talán mégis a mezőgazdasági szerszám- és gépkiállítás, valamint az öntöttvas-művességet bemutató gyűjtemény. Megtekinthető például Végh Antal székely ágyúöntő mester 1882-ben díjazott vasekéje, a kukoricaroppantó-gép, vagy a Bolyai Farkas matematikus, polihisztor tervezte csipkedíszes – és nem mellesleg hatékony hőleadó – öntöttvas-kályha is a sok más, 17-19. századi öntöttvas-műremek között.
Ahogy a székelyföldi múzeumok többsége, a csernátoni is raktárhelyiség-hiányban szenved. Gond az is, hogy nincs fűtés a múzeum termeiben, ami nem tesz jót hosszú távon a kiállítási anyagnak, és a népfőiskolai tevékenységet is beszűkíti a téli hónapokban. A Haszmannok azonban nem panaszkodnak, azt vallják, meg kell fogni a munka végét, legyen gazdasági válság, vagy más nyomorúság, nem siránkozni, dolgozni kell. Mindig akad látogató, visszajáró tanítvány, vagy éppen ismerős, aki tanácsot kér, hogy milyen stílusú kapu, kerítés, bútorzat illene a házába; gyakran jönnek egyetemisták, szakdolgozatukhoz végeznek kutatást; ők a hatalmas könyvtár- és iratanyag mellett Pali bácsi szakértelmére is számíthatnak. Egyes szakmabeli kutatók pedig napokat töltenek az Erdélyben egyedülálló „gépmenhely” tanulmányozásával.
A csernátoniak egyébként testvérkapcsolatban állnak a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeummal, rendszeresen szakmai tapasztalatcserére alkalmat adó találkozókat, cserekiállításokat szerveznek velük. Emellett Románia falumúzeumaival, valamint az összes székelyföldi múzeummal is nagyon jó kapcsolatokat ápolnak.
A múzeum a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozik. Négy alkalmazottjuk van, bár mint Pali bácsi megjegyzi: legalább tizenöt embernek tudna munkát adni, hiszen óriási feladat a feldolgozás, a rendszerezés. Miután a Damokos-kúriát az örökösök visszakapták, az ingatlant a Kovászna Megyei Tanács bérli az intézmény számára. Korábbi hírekkel ellentétben az alapítása óta itt működő múzeumnak nem kell elköltöznie – erősítette meg a múzeumigazgató.
A látogatási idő rugalmas, hiszen az intézményalapító leszármazottai is itt laknak a múzeum területén. A kapu tehát bármikor nyitva áll minden érdeklődő előtt. Aki Felső-Három-széken jár, általában nem is hagyja ki; még közvetlenül szilveszter előtt és után is fogadott látogatókat a múzeum. A téli hónapokat kivéve, amikor kisebb a látogatottság, átlagosan napi 30-40 ember érkezik. Többnyire csoportosan, szervezett kirándulás keretében jönnek, főképp magyar, de román és külföldi látogatók is: az alkalmazottak a magyar és a román nyelv mellett angolul és németül is tájékoztatást adnak.
„Testvéreimmel így fogalmaztuk meg, édesapánktól is így örököltük, hogy az a feladatunk: foglaljuk le a gyereket. Lehetőséget kell adni a számára, hogy megmutassa, mi lakozik ott bent a lelkében. Minden gyereknek tehetsége van valamire, fejleszteni kell készségeit, szépérzékét, ízlésvilágát. A semmittevés, unatkozás a gyerek lelkét pusztítja, ezért kell a fiatalság kezét megfogni, értelmes lehetőséget teremteni számukra, hogy közösségben legyenek, osszák meg a jót, a rosszat. Egy alkotócsoport úgy össze tud forrni, pedig gyakran akkor találkoznak először! Mindenki hozza otthonról a saját értékeit, eléneklik népdalaikat, eltáncolják táncaikat és megtanítják a társuknak is. Sosem szerettem az irányított népművészkedést. Azt kell kibontakoztatni, ami ott van benne, még ha nem is látta otthon a szüleitől, de sejt róla valamit. Vissza kell lopni mindazt, amit elkótyavetyélt, hogy majd továbbadhassa utódainak” – vallja Haszmann Pali bácsi. Tevékenységét, eredményeit – és persze a családjáét – számos díjjal, elismeréssel jutalmazták, a legnagyobb jutalom szerinte mégis a visszajáró fiatalok köszönete, akik majd elküldik a gyerekeiket, aztán az unokáikat – mert a múzeumkapuban mindig lesz valaki, aki kézen fogja és behívja őket.
Haszmann Pál Néprajzi Múzeum
527070 Alsócsernáton (Cernat), 330-as szám Kovászna megye (jud. Covasna), Románia
www.sznm.ro
Telefon/fax: +40-267-367-566, +40-267-367-566
E-mail: hpmuzeum@yahoo.com
Nyitva tartás: minden nap reggeltől estig.
Belépődíj: felnőtt 6 lej, nyugdíjas, gyermek 3 lej