Művészi nyomok az utcán
MúzeumCafé 17.
Ugyancsak a művészetnek egy igencsak speciális területét veszi górcső alá az Utcai nyomhagyás Magyarországon című kötet, amely előbb helyszínek és hordozófelületek, majd témák szerint is csoportosítva veszi számba mindazokat a művészi megjelenéseket, amelyekkel Magyarország városainak utcáin járva az elmúlt időben találkozhattunk.
Az outsider arthoz hasonlóan mára már önálló művészeti irányzattá lett street art, azaz az „utcai művészet” (amely számos ponton egymást átfedő területeket mutat az outsider arttal is) a legtöbb ember számára ma csak valami olyasmit jelent, hogy „a büdös kölykök összefirkálják a falakat”. Pedig a graffiti, azaz a falak képekkel történő összefújása valójában a street artnak csak az egyik, meglehet sokszor valóban éppen a leglátványosabb területe; mellette azonban ott vannak még a tagek (azok a néhány betűből álló jelek, amelyeket a legtöbb magyarországi járókelő ma – tévesen – a graffitivel azonosít), a falfirkák, a stencilek, a vésetek, a gerillareklámok, az átfirkált plakátok és még ki tudja, hányféle „művészi” megnyilatkozása a legkülönfélébb utcai nyomhagyásnak.
Ráadásul a kötet összeállítói – mint ezt a könyv hatalmas képanyaga melletti szövegeket is elolvasó vagy pláne a rengeteg internetes hivatkozásra is rákereső érdeklődő bővebben is megtudhatja – az utcai nyomhagyásnak olyan speciális művészi megjelenési formáira is kitérnek, mint pél-dául arra az 1944-ben felavatott budapesti emléktáblára, amelyet a háború után nem távolítottak el, csak egyszerűen levésték a feliratát, amely levésett emléktáblát aztán 2004-ben a Kis Varsó művészcsoport kiemelt a fővárosi ház falából, és Elhagyott emlékmű címmel mutatott be egy hágai képzőművészeti kiállításon, majd a tárlat végeztével visszahelyezett az eredeti helyére, és amely levésett emléktáblán ma egy ráhelyezett újabb emléktábla állít emléket magának az eredeti emléktáblának…
Vagyis az utcai nyomhagyás egyes elemei mára már kifejezetten történelmi súllyal bírnak, és ha a mai falfirkák legnagyobb része nyilvánva-lóan nem is kap majd ilyen fontos szerepet, azért a street art egyes műveinek „polgárjogosodását” jól mutatja, hogy Angliában a legnagyobb ottani graffitiművésznek, Banksynek a munkáit már kifejezetten védik, illetve hogy egy másik utcaművész által „megrongált” egyik alkotását közpénzből állították helyre.
A könyvet a sok száz magyarországi fotó és a már említett számos internetes hivatkozás mellett egy a street art történetét részletesen bemutató kronológia, valamint egy alapos magyar nyelvű bibliográfia teszi jól használható kézikönyvvé. Gondolták volna például, hogy az első, ezzel a témával foglalkozó írás már 1952-ben megjelent? Igaz, az még 15–17. századi falkarcolásokról értekezett. Merthogy az ilyen jellegű nyomhagyás bizony egyáltalán nem mai találmány…
Utcai nyomhagyás Magyarországon
Szerkesztette: Kótun Viktor–Ruszty László. METEX–Plágium 2000,
Budapest 2009