Kútba nézve a Mikó-várban
Nemzetközi színvonalú kiállítások látogatórekordokkal a Csíki Székely Múzeumban
MúzeumCafé 17.
Február végéig tartott nyitva a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban az Egyiptom művészete a fáraók korában című kiállítás. A budapesti Szépművészeti Múzeum Egyiptomi gyűjteményének anyagából megrendezett tárlat eredetileg már február 7-én bezárt volna, de a népszerűségére való tekintettel meghosszabbították a nyitva tartását. Így aztán 2009. október 10. és 2010. február 27. között végül összesen harmincháromezren nézték meg a több ezer éves tárgyakat, ami azt jelenti, hogy azok nemcsak a városból és közvetlen környezetéből, de távolabbi régiókból is vonzották az érdeklődőket. Naponta jó néhány iskolai csoportot és számos egyéni látogatót csalogatott a Csíki Székely Múzeumnak immár negyven éve otthont adó Mikó-vár háromszáz éves falai közé a Budapestről érkezett kiállítás.
Idevarázsolni az évezredekkel ezelőtti Egyiptom világát? Néhány évvel ezelőtt talán megmosolyogtatóan reménytelennek tűnt volna a szeles-felhős Csíki-medencében az ilyesféle vállalkozás, hiszen nem lett volna hozzá sem pénz, sem szakértelem, sem infrastruktúra, sem bemutatni való anyag. Nincs Erdélyben jelentős egyiptomi leletegyüttes, még ha a nagyszebeni Bruckenthal-gyűjtemény és a kolozsvári Erdélytörténeti Múzeum őriz is innen származó érdekes-értékes darabokat. Az utóbbi intézményben van például az Erdélyi Múzeum Egyesület gyűjteményének egy része, a többi között azok a múmiák, amelyeket Orbán Balázs adományozott a másfél száz évvel ezelőtt alakult egyesületnek, s amelyek közül ötöt a csíkszeredai kiállításon is láthattunk. És bár csak kis része volt ez a tárlatnak, hiszen a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből több mint százhúsz tárgy érkezett a Mikó-várba Nagy István egyiptológus válogatásában és rendezésében, ahhoz azonban éppen elég, hogy érzékeltesse, nem új keletű az érdeklődés az emberiség kultúrájának bölcsője, az ókori Egyiptom iránt ezen a tájon sem.
Egyiptom volt a hívószó? Vagy azért jöttek, mert jó híre van az utóbbi években a Csíki Székely Múzeum tárlatainak? Is-is. Aki a termekben elmélyülten szemlélődő látogatókat vagy a tárlatvezetőt figyelmesen hallgató diákcsoportokat figyelte, úgy érezhette, olyan élményeket vártak és kaptak a kiállítás nézői, amelyeket önmagukban sem a még oly alapos kézikönyvek, sem a látványos multimédiás ismeretterjesztő programok nem adhatnak meg. Megadhatnak viszont az eredeti tárgyakat, műalkotásokat felvonultató, tudományos hitelességű, ugyanakkor közönségbarát módon megrendezett tárlatok, amelyek egyszerre adnak személyes élményt és hiteles információt, amelyek egyszerre mozgatják meg a képzeletet és az akaraterőt, hogy a látogató a múzeumból távozva úgy érezze, elmélyítette a tudását – és persze ennek köszönhetően máskor is keresni akarja majd a hasonló élményt adó alkalmakat.
Ilyen bemutatók létrehozására törekszik az utóbbi években a Csíki Székely Múzeum; ha úgy tetszik, új korszak kezdődött az intézmény életében 2007-ben, amikor megrendezték a Munkácsy-képek Erdélyben című bemutatót. Pontosabban már négy évvel azelőtt, amikor új igazgató, Gyarmati Zsolt vette át a múzeum vezetését, hogy néhány év múlva elinduljon az a kiállítássorozat, amely mind a múzeumi szakmának, mind a nagyközönségnek megmutatta, a megfelelő nyitottság, vállalkozókedv és szakértelem egymáshoz társulva a történelmi falak között olyan közönségbarát múzeum kialakulását eredményezheti, amely nemcsak erdélyi, de egyetemes mércével mérve is figyelemre méltó eredményeket produkál.
Az épület, Csíkszereda legrégebbi épülete, a köztudatban Mikó-várként meghonosodott várkastély egyébként önmagában, saját történetén keresztül is olyan intézmény kialakulására ösztönözheti a szakembert, amely egyszerre kötődik a hely szelleméhez és az általános emberi értékekhez. Építtetője, Hídvégi Mikó Ferenc, Bethlen Gábor egyik legjártasabb diplomatája, a 17. század eleji erdélyi politikai élet kiemelkedő személyisége volt. Az 1661-es török-tatár betöréskor azonban a várkastély jelentősen megrongálódott, értékes részei kerültek előbb a romok, majd a 18. század elején, 1713 és 1716 között Stephan Steinville osztrák generális utasítására újjáépített vár új járószintje alá. A látványos, négy sarkán négy toronnyal megerősített, külső fallal is körülvett épületet ezt követően évszázadokon át a katonaság használta, végül 1970-ben, egy nagyobb restaurálás után kapott benne helyet az 1930-ban alapított Csíki Székely Múzeum.
Az intézmény története a 19. század utolsó harmadáig, a Csíki Székely Múzeum Egyesület tevékenységéig nyúlik vissza. A 20. század húszas éveiben Domokos Pál Péter néprajzkutató – Nagy Imre zsögödi festőművész és Vámszer Géza tanár irányításával – már folyamatosan gyűjtötte az anyagot, amely a második világháborút a római katolikus egyház csíksomlyói épületeiben vészelte át. Ezt és a katolikus gimnázium muzeális gyűjteményét örökölte meg aztán az önálló intézménnyé 1950-ben, önálló jogi személyiséggé pedig 1990-ben vált Csíki Székely Múzeum.
Gyarmati Zsolt számára hivatalba lépése után az egyik legfontosabb feladat a múzeum infrastruktúrájának a fejlesztése volt, a másik pedig, az előbbivel párhuzamosan az, hogy bevonja az intézményt a Kárpát-medence múzeumi vérkeringésébe, annál is inkább, mivel a Hargita megyei, székelyföldi múzeumok – Csíkszeredán kívül például Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós vagy éppen Sepsiszentgyörgy – szakembereinek a munkáját nem segíti, koordinálja a magyarországiakhoz hasonlítható megyei múzeumi szervezet. Az első lépéseket a különböző magyarországi szakmai konferenciákon való részvétel, az itteni múzeumi kapcsolatrendszerekbe való bekapcsolódás jelentette, amit törvényszerűen követett a különböző kiállítási anyagok átvétele, a pályázatokon való részvétel. „Szemléletváltozás történt, új típusú menedzsment formálódott – foglalja össze az első évek változásait Gyarmati Zsolt. – Miközben szerettük volna a helyi lakosság kulturális igényeit kielégíteni, arra is törekedtünk, hogy aktív szereplőivé váljunk a székelyföldi, erdélyi turisztikai piacnak, és hogy megmutassuk magunkat a Kárpát-medencei, európai kulturális színtéren; miközben természetes módon továbbra is ellátjuk az alapvető múzeumi funkciókat a gyűjtéstől, feldolgozástól a megfelelő tároláson át a tudományos eredmények publikálásáig.”
Sokrétű anyagot őriz ugyanis az intézmény, amelynek legismertebb része talán a gazdag néprajzi gyűjtemény, amelyet nyolc teremben mutatnak be. De itt őrzik – és állandó kiállításon bemutatják – a csíksomlyói ferences rendház régi könyvállományát, benne több mint százhúsz ősnyomtatványt, valamint a Kájoni János-féle nyomda egykori berendezését is. A rengeteg papíranyag természetesen folyamatos és intenzív restaurálást igényel – ennek a munkának az eredményei szintén állandó kiállításon láthatók. A múzeumnak harmincöt munkatársa, köztük tizenöt szakembere van, fenntartója Csíkszereda megyei jogú város. Az új feladatokhoz azonban a városi költségvetésből kapott pénz nem elég, ezért új vállalkozásokba csak akkor foghat bele a mú-zeum, ha a szükséges többletforrásokat is megszerzi.
Úgy tűnik, az új törekvések átütő sikert hoztak. Korábban évente tizenháromezren látogattak a Mikó-várba (nem szólva most a hagyományosan itt rendezett zenei fesztiválokról és egyéb rendezvényekről, amelyeknek a tágas udvar ad helyet), most évi hetvenezer látogatója van a múzeumnak. A sikersorozatot 2007-ben a Munkácsy-képek Erdélyben című kiállítás indította el, amelyet Pákh Imre amerikai műgyűjtő kollekciójából, valamint a Magyar Nemzeti Galéria és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum anyagából rendeztek, s amelynek hatvanezer látogatója volt. E tárlathoz alakították ki azt a 350 négyzetméteres kiállítótermet, amelynek infrastruktúrája minden igényt kielégít. 2008-ban a nagybányai festészet remekeit látták itt vendégül, ugyancsak a Magyar Nemzeti Galéria anyagából (tizennyolcezer látogató), a tavalyi év elején pedig a tatárjárást bemutató, a Magyar Nemzeti Múzeum által összeállított, hat magyarországi helyszínen és Révkomáromban is bemutatott összeállítás vonzott harminchatezer látogatót. A sort egyelőre az egyiptomi kiállítás zárta a maga harmincháromezres látogatószámával. És mivel Csíkszeredán összesen negyvenkétezren élnek, a számok arra utalnak, hogy ezeknek a bemutatóknak legalábbis regionális vonzáskörük van, de sok az ország távolabbi részeiből, sőt a határon túlról érkező érdeklődő is.
Mindez jelzi, hogy magasra került a mérce az utóbbi években Csíkszeredában, s magasabbra, mint amilyenre a legutóbbi, az egyiptomi tárlat rendezői tették, már aligha tehetik. Vagy mégis? A két következő kiállítás mindenképpen izgalmasnak ígérkezik, hiszen március elején a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményéből nyílt bemutató Pestis, a démoni ragály címmel. Formálódik a további program is, amely egyrészt természettudományi tárgyú időszaki kiállításokkal gazdagítaná a kínálatot, másrészt jelentős nyugat-európai művészek alkotásaival; az utóbbiak bemutatásához szükséges anyagi fedezet előteremtése persze az eddigieknél is nagyobb erőpróba elé állítaná a múzeumot. Annál is inkább, mivel jelentős összegekbe kerül a műtárgygyarapítás is – nemrégiben például Nagy István tizenhat alkotását sikerült megszerezniük az egyik örököstől –, és a korszerű, Erdélyben egyedülálló gördülő polcrendszerből álló régészeti raktár kialakítása sem volt olcsó.
Igen jelentős, mintegy kétszázezer eurós beruházással lehet létrehozni a múzeum új állandó kiállítását is – amely azonban megint csak igazi nagy dobásnak ígérkezik. Magának a Mikó-várnak a történetét mutatják be majd ugyanis régészeti és építészettörténeti szempontból. Ahogyan az igazgató fogalmaz, „nagyon innovatív, multimédiás rendszerrel ellátott, különleges kiállítás lesz ez a földszinti termekben, ahol a feltárások eredményeit in situ tudjuk bemutatni”. Nem is kell erről sokat győzködni a látogatót, aki a nagyközönség elől egyelőre lezárt terekben szemlélődik, hogy megtapasztalja, milyen is az a bizonyos „innovatív várostörténet a régészet tükrében”. Az egyik teremben az emeletre vezető lépcsősor nyoma látható a falon, mellette középkori latrinát találtak a régészek, amelyből számos tárgy, tárgytöredék került elő. Innen indul majd a múzeumi séta, a régi fal maradványai fölé pedig üvegfal épül, arra vetítik a tárgyi anyagot kiegészítő információkat, animációs filmet. A szomszédos teremben egy tizenkét méter mély kutat tártak fel, amely a török-tatár betöréskor omlott be, a mélyéből előkerültek a vödrök és az azokat a magasba emelő lánc töredékei is, ezek restaurálva újra a helyükre kerülnek. Még gazdagabb látványt kínál majd a harmadik terem, amelyben egy szintén középkori konyha maradványait találták meg – itt a 17. századi vár nyüzsgő mindennapi életét idézik fel a látogatók előtt. Hogy mégsem akárhol, hanem egy valódi erősségben vagyunk, amely elsősorban a Gyimes szoros felőli betörésektől védte a csíkieket, azt az új múzeumi egység negyedik termében, a sarokbástyában tudatosíthatja majd a látogató: itt helyezik el a várvédők egykori fegyvereit. Az állványok, amelyekre kerülnek, kerekeken gördülnek, így könnyen a fal mellé helyezhetők, s ezzel szabaddá válik a történelmi hangulatú tér, azaz az elmúlt évszázadok romantikus hangulatából a praktikus jelenbe csöppenünk, felismerve, hogy milyen alkalmas ez a hely arra is, hogy bérbe adják különböző rendezvényekre, hiszen az így képződő bevétel szintén jól jöhet majd egy-egy újabb projekt megvalósításához.
A legújabb siker
Május 1-jétől a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum anyagából Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik címmel válogatott 19. századi festmény-összeállítást tekinthet meg a Mikó-várban a csíkszeredai közönség. Hatvankét művet állítanak ki, többek között olyan alkotóktól, mint – a címadók mellett – id. Markó Károly, Madarász Viktor, Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Ligeti Antal, Telepy Károly, Paál László, Mészöly Géza.
A kiállításhoz a múzeum egy tartalmi és formai szempontból egyaránt színvonalas kiadványt is megjelentetett, amelynek szerzői dr. Bakó Zsuzsanna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria festészeti osztályának vezetője és dr. Basics Beatrix művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás két kurátora.
A legújabb csíki kiállítás sikerét, és egyúttal azt is, hogy a Mikó-várban évekkel ezelőtt megkezdett munka ma már mennyire magától értetődően hozza meg a „gyümölcseit”, mi sem jelzi jobban, mint hogy május végén már az ötezredik látogatót köszönthették. És hol van még a július 25-re tervezett végső zárás? (Persze ha csak nem kell majd ezt a kiállítást is meghosszabbítani a nagy érdeklődés miatt…)
Csíki Székely Múzeum
530 132, Miercurea Ciuc, Piata Cetătii nr.2
Judetul Harghita
www.csszm.ro
Telefon: 02.66.372.024
E-mail: info@csikimuzeum.ro
Nyitva tartás: március 15-től november 15-ig: 9.00-től 17.00-ig;
november 16-tól március 17-ig 9.00-től 16.00-ig;
hétfőn, egyházi és állami ünnepeken zárva
Belépődíj: teljes árú belépő 5 lej, kedvezményesen (diák, nyugdíjas, és minimum 15 fős csoport) 2,5 lej. Egyes időszakos kiállítások
külön belépőjeggyel látogathatók