Székelyudvarhely, Haáz Rezső múzeum
Mária-tisztelet Erdélyben
MúzeumCafé 18.
A Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás célja egy nagyon gazdag, de eddig kevéssé ismert emlékanyag bemutatása volt, amelynek darabjai templomokban vagy közgyűjteményekben maradtak fent napjainkig. A gazdag tárgyi emlékeken belül a kiállítás csak a Mária-szobrokra és Mária-képekre összpontosított, figyelmen kívül hagyva a hasonlóan fontos és gazdag falképállomány, valamint a nyomtatványok, a textilmunkák, az ötvöstárgyak és a kisplasztikák ismertetését. Ráadásul a Mária-ábrázolások közül is csak az „önálló Mária-képek” csoportját választottuk ki, a Mária életéből vett jelenetek (Mária születése, tanítása, eljegyzése, az angyali üdvözlet, Mária találkozása Erzsébettel, Jézus születése, a Szent Család, a keresztre feszítés, a levétel a keresztről, a sírba tétel, a Szentlélek eljövetele, Mária halála, Mária mennybevétele, Mária megdicsőülése) bemutatásától ezúttal eltekintettünk, mivel az erre vonatkozó emlékek is akkora számban lelhetők fel, hogy azok egy másik önálló kiállítás anyagát képezhetnék.
A kiállítás eredeti műtárgyakat és Mária-ábrázolásokat bemutató táblákat sorakoztatott fel. A középkori Mária-ábrázolások nagyrészt szobrok, amelyek a gótikára jellemzően álló helyzetben jelenítik meg Máriát a gyermek Jézussal. Két életnagyságú, erőteljesen S-tartású, gondosan faragott redőzetű, festett és fémszínezett, valószínűleg a 14. század közepéről származó alkotás (Nagyszeben, Tordatúr) kivételével többségük a 15. század második (Csíkmenaság, Csíkszenttamás) illetve a 16. század első felében (Csíkszentmárton, Csíkzsögöd, Erdőszentgyörgy, Kiskórod, Nagydisznód, Somogyom, Székelyszállás, Szászbogács, Székelyzsombor) készülhetett. Ismeretanyag hiányában csak egyszerű leírásukra és bemutatásukra szorítkoztunk. A középkori alkotások esetében részletesebb elemzésre egyedül a csíksomlyói kegyszobor esetében vállalkoztunk, de a hangsúlyt itt is inkább a szoborról készült faragott és festett másolatokra helyeztük. A Napbaöltözött Asszonyt megjelenítő, 1500 körül készült szobor palástjának karéjszerű visszatűrése felvidéki szobrokkal mutat hasonlóságot. A 18. századtól kezdődően számos metszet, festett és faragott kép készült a kegyszoborról, de ezek közül többnél csak az előkép hatása azonosítható, részleteikben viszont különböznek egymástól (például a csíkkozmási festett kép és a csíkszentkirályi szobor).
A 17–18. századi Mária-ábrázolások esetében külön táblákon mutattuk be a korra jellemző típusok erdélyi változatait, az itteni eredetű kegyképeket és kegyszobrokat, illetve a különböző, máshol lé-vő kultuszhelyekhez köthető kegyszobrok, illetve kegy-képek erdélyi másolatait.
A tárlaton külön mutattuk be a Napbaöltözött Asszony, a Köpenyes Mária, a Szeplőtelen Szűz, a Győztes Immaculata, a Fájdalmas Anya és a Magyarok Nagyasszonya típusú ábrázolásokat. Az alábbiakban ezek közül ismertetünk néhányat.
A 12 században kialakult Napbaöltözött Asszony-ábrázolás jellegzetes formái a 14. századtól terjedtek el. Magyarországon a Mária lába alatti, a törököt szimbolizáló holdsarló ezt a típust a törökellenes harcok győzelmi jelévé avatta. A típus több példáját is kegyszoborként vagy kegyképként tisztelték, ezek közül Erdélyben a csíksomlyói kegyszobor a legjelentősebb. A késő középkori szárnyasoltárok Napbaöltözött-ábrázolásai után ez a típus a 17. század végének székelyföldi oltárain (Homoródkarácsonyfalva, Csíkmindszent, Csík-csicsó) bukkan fel ismét, de 18. század végi változatokkal (Gyergyószentmiklós) is találkozunk. A Napbaöltözött Asszony-téma emlékeinek koncentrált székelyföldi jelenléte semmiképpen nem lehet független a csíksomlyói kegykép kultuszának kisugárzásától.
A bizánci eredetű Köpenyes Mária típusú ábrázolás a 13. századtól kezdve Nyugaton is elterjedt. Erdélyben falképeken már a 13. század végétől találkozunk ezzel az ábrázolástípussal. Egy késői, oltárképen előforduló változatát a székelyföldi Kadicsfalváról (18–19. század fordulója) ismerjük.
A Győztes Immaculata típusú ábrázolásoknak több 18. századi változatát ismerjük Erdélyből (Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Csíksomlyó, Farkaslaka). A kézdivásárhelyi kantai ferences kolostorban őrzik e típus egyik legszebb példányát, a szobor kisebb változatát pedig a csíksomlyói ferences kolostor kápolnájában. A kantai ferencesek rendi számadásából ismert, hogy az 1756-ban készült Mária-szobrot a Szent Ferenc-szoborral együtt szokás volt az úrnapi körmenetben Kézdivásárhely piacán körbehordozni.
Az erdélyi, székelyföldi 17. századi festészetben gyakori téma a magyar szentekkel, királyszentekkel körülvett Patrona Hungariæ típusú Mária-ábrázolás. Az egyik legkorábbi ilyennel a csíkdelnei 1673-as kazettás mennyezeten és a csíksomlyói Salvator-kápolna 1679-ben festett karzatmellvédjén találkozunk, ahol Mária két oldalán Szent Istvánt és Szent Lászlót láthatjuk. Az utóbbival azonos évben készült a közeli csíkszentimrei templom főoltára is, amelyen a központi, nagyméretű, a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló fa táblakép két oldalán Szent Imre és Szent István ábrázolása található. A kézdiszentléleki főoltár 1685-ben készült, itt az oromzaton találkozunk ezzel az ábrázolástípussal. Ugyanezt a megoldást találjuk a csíkszentgyörgyi, a fentiekkel egykorú oltár oromzatán is. A Regnum Marianum barokk eszmekörének szép foglalata az Árpád-ház három férfiszentje, Szent István, Szent László és Szent Imre együttes ábrázolása: erdélyi példáival a csíkcsobotfalvi (1755) és a gyergyóditrói templomokban találkozunk. Ugyanezt a kompozíciót, de jóval finomabb kidolgozásban láthatjuk a kolozsvári jezsuita templom egyik mellékoltárán is. A téma késői bemutatása látható a csíkszentimrei plébániatemplom 1884-ben felállított Mária mellékoltárán is.
Erdélyi eredetű kegyszobornak, kegyképnek jelen ismereteink szerint három ábrázolás tekinthető: az 1500 körül készült csíksomlyói Boldogságos Szűz Mária szobra, az 1681-ben készült kolozsvári Könnyező Szűz képe és a 17. században vagy a 18. század elején készült csicsókeresztúri Istenszülő Dicsőítése típusú ikon.
A kolozsvári Könnyező Szűz képét bemutató tábla eddig ismeretlen másolatokat is felsorakoztat, mint például a csíkszenttamási, az almakeréki, a kerelőszentpáli, a parajdi, a székelyszentkirályi és a régeni ábrázolásokat, mintegy megháromszorozva az eddig ismert másolatok számát.
A különböző, nem erdélyi kultuszhelyekhez köthető kegyszobrok, illetve kegyképek (Havas Boldogasszony, Lorettói Mária, Freisingi Immaculata, Máriazelli Szűzanya, Lehajtott fejű Mária, Segítő Mária, Máriapócsi Könnyező Mária, Jótanács Anyja, brünni kegykép, Várandós Mária, Máriaradnai Skapulárés Boldogasszony, máriavölgyi pálos kegykép) erdélyi másolatait bemutató táblák részletes ismertetésére itt és most sajnos sincs lehetőségünk, ezért ezek esetében a továbbiakban mindössze néhány kevésbé ismert ábrázolás rövid ismertetésére szorítkozunk.
1489-ben, a bajorországi Altöttingben egy balesetet szenvedett gyermek csodálatosan meggyógyult a városka Mária-kápolnájában. Ettől kezdve a kápolnában található, még az előző századból származó szobrot, amely a gyermekét tartó, álló Szűz Máriát ábrázolja, kegyszobornak tekintették, a templomocska pedig az egyre nagyobb számban érkező zarándokok célpontjává lett. A szobornak – a máriazellihez hasonlóan – számos másolata ismert, de nem csak faragottan, hanem festményként is készültek kópiái. Ez utóbbiak közé tartozik az egyetlen ismert erdélyi, Besztercén található másolata, amely fogadalmi ruhák nélkül, eredeti alakjában, a szobrot befogadó fülke részleteinek bemutatásával ábrázolja a híres kegyszobrot.
Köln városában 1637-ben, a spanyol uralom alatt álló Németalföldről érkező két nővér alapított sarutlan karmelita kolostort. Kezdettől fogva jó kapcsolatot ápoltak a városban élő, száműzött francia királynéval, Medici Máriával, aki halála előtt egy nappal (1642. július 3-án) nekik ajándékozott egy Mária-szobrot. A királyné a szobor alapanyagául szolgáló fát a németalföldi Scherpenheuvel kegyhelyéről kapta, ahol a 16. századtól kezdve egy tölgyfára helyezett Mária-szobor körül nagy zarándokhely alakult ki. A 17. század első felében a fa köré, illetve a helyén új zarándoktemplom épült, de a „csodás” tölgy anyagát nem pusztították el, hanem szétosztották, és Mária-szobrokat faragtak belőle. Medici Mária is a birtokába jutott scherpenheuveli tölgyfadarabból készíttette el ezt a szobrot, amelyet udvari kápolnájában őrzött. A nővérek 1643-ban vehették át a szobrot, amelyet rövidesen nyilvános tiszteletre helyeztek templomukban, és a harmincéves háború nehéz éveiben a Béke Királynője titulussal illették (Regina Pacis, Königin des Friedens, innen a kölni templom mai neve is: St. Maria vom Frieden). A kegyszobor a hagyományos Mária-ábrázolásokat követte: a Szűz balján a gyermek Jézust, jobbjában jogart tartott, Jézus jobbjával áldást osztott, baljában egy glóbusz volt látható. Rendhagyó motívumnak számított viszont, hogy Mária egy hajóba helyezett földgömbön állt, a hajó orrán pedig egy sokágú csillag ragyogott. A szobrot koronákkal ékesítették és gazdagon öltöztették. 1942-ben, Köln bombázásakor az eredeti kegyszobor elpusztult. Erdélyben Etéden található egy oltárkép, amely minden bizonnyal a kölni kegyszobrot népszerűsítő, nagy számban készített 17. vagy 18. századi metszetek alapján készült olajfestmény.
Jelen ismereteink alapján – típusát tekintve – egyedülálló az erdélyi, de még a Kárpát-medencei emlékanyagban is a székelyudvarhelyi ferences templom Szent Péter és Szent Pál tiszteletére emelt főoltárának központi fülkéjében látható Mária-szobor, két oldalán Szent Péter és Szent Pál apostolok, valamint a magyar szent királyok, Szent István és Szent László alakjaival. Az oltár oromzatán a Szentháromság szoborkompozíció-ja található, angyalokkal övezve. A 18. század közepén készült Mária-szobor az erdélyi barokk faszobrászat legszebb műalkotásai közül való. A készítés idejére és helyére, valamint a mesterre vonatkozó pontos adatokkal nem rendelkezünk. A kis Jézus nélkül ábrázolt Mária jobb kezében a tisztaság szimbólumaként liliom volt, míg lába alatt a „tévtanokat író és görcsösen védő” eretnek tűnik föl. A székelyudvarhelyi Mária-szobor esetében feltételezhető, hogy az ellenreformáció sajátos sugallatát hordozza. Sajnos az idők során Mária kezéből a liliom, az eretnekéből az írótoll elkallódott, könyve lapjairól a hajdani feliratot szándékosan kikaparták, megsemmisítették.
A 19–20. századi erdélyi Mária-tisztelet kép- és szoborábrázolásai nem képviselnek különösebb művészettörténeti értéket, de a tömegáruként forgalmazott, szerényebb kialakítású képek és szobrok is elengedhetetlen kellékei napjaink Mária-tiszteletének. A 19–20. század fordulójától kezdve a Lourdes-i Boldogasszony, illetve a Jézus Szíve ábrázolásai annyira népszerűvé váltak, hogy Erdély szinte minden templomában helyet kaptak, egyes esetekben kiszorítva a művészettörténeti szempontból sokkal jelentősebb alkotásokat.
A kiállítás tanulságaként elmondható, hogy Erdélyben is nagyon sok Európára jellemző Mária-ábrázolás típus és kegykép lelhető fel. Legtöbbjük általánosan elterjedt, de néhány közülük ritkaságszámba menő Kárpát-medencei változat (például az etédi Stella Matutina, a kölni St. Maria vom Frieden templom egykori „Béke Királynője” kegyszobrának másolata, a parajdi Nepomuki Szent János a kolozsvári Könnyező Szűz oltalmába ajánlja magát). A fennmaradt emlékekből kiderül, hogy Erdélyben a legismertebb, legnépszerűbb és legnagyobb tiszteletnek örvendő Mária-ábrázolás a kolozsvári Könnyező Szűz kegyképe, amelynek másolatai Erdélyen kívül is elterjedtek, például Győrben és Székesfehérvárott. A gyűjtemény anyagából ízelítőt kaphatunk arra vonatkozóan is, hogy miként épült be a görögkeleti és görög katolikus ikonok képi világa a római katolikus kegyképek ábrázolásaiba.
A kiállításon bemutatott egyes témakörök ismertetése és az emlékanyag válogatása korántsem a teljesség igényével készült. Reméljük azonban, hogy arra alkalmas, hogy rövid áttekintést nyújtson Mária tisztelőinek, és felkeltse a különböző tudományterületek képviselőiben az érdeklődést a kutatások későbbi elmélyítéséhez, és nem utolsósorban jelentőségük hangsúlyozásával elősegítse a számtalan esetben művelődés- és egyháztörténeti szempontból is fontos műalkotások megőrzését.
A táblák és a katalógus szövegét írta és a kiállítást rendezte Kovács Zsolt művészettörténész, Mihály Ferenc restaurátor, Miklós Zoltán muzeológus, Terdik Szilveszter művészettörténész, Fábián Gabriella néprajzkutató; a szakmai tanácsadó Szilárdfy Zoltán volt.