V. Pius pápa angyalainak kápolnája a festő születésének ötszázadik évfordulóján ismét itáliába megy Vasari tondója
Megvan a szegedi múzeum angyali üdvözletének eredeti helye a Vatikánban
MúzeumCafé 22.
Toszkána idén Giorgio Vasari, a reneszánsz polihisztor – festő, építész, író – születése 500. évfordulójának lázában ég. Arezzóban, ahol a mester született, Giorgio Vasari, a festő és a tervező címmel augusztus 27. és december 11. között rendeznek nagyszabású kiállítást. A szegedi Móra Ferenc Múzeum egyik leghíresebb gyöngyszemével, a 85 éve itt őrzött Angyali üdvözlet című festményével szerepel ezen a tárlaton. (A kép attributálásáról lásd MúzeumCafé 6. – A szerk.)
A múzeum leltárkönyve 1925-ben Mária fogantatása címmel vette először nyilvántartásba a mesterkérdésében többszörösen vitatott műtárgyat, amely 1896-tól a firenzei iskola munkájaként a 118 darabos Enyedi–Zsótér-gyűjtemény része volt. A festményt a szegedi származású vagyonos házaspár, Enyedi (Eisenstädter) Lukács János (1845–1906) és felesége, szatymazi Zsótér Ilona Sarolta (1852–1922) Magyarországon második ismert tulajdonosként, mintegy 26 éven keresztül birtokolta. Haláluk után hagyatékukból került a szegedi Somogyi-könyvtár és Városi Múzeumba, ahol azóta is őrzik, és jelenleg az állandó képzőművészeti kiállítás része.
A három éve Európa- és világszerte ismertté lett remekmű „újrafelfedezését” gondos helyi, majd fővárosi provenienciakutatás kísérte. A tudományos érdeklődés és a médiafigyelem azt követően indult el, hogy a Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti osztályának akkori osztályvezetője, Szabó Tamás 2007 késő őszén indítványozta a gyűjtemény egyik legszebb cinquecento táblaképének helyreállítását, művészettörténeti feldolgozását, hogy méltó módon mutathassák azt be az …és látta Isten, hogy jó (Teremtés könyve, 1.1-6.8) című, öt évszázad műkincseit felvonultató nagyszabású nemzetközi kiállításon.
A meghívásos restaurálási pályáztatás mellett a szegedi múzeum a tondó mestermeghatározása érdekében – a szakmai korrektség elvárásai szerint – legelőször hazai szakértőket keresett meg. Sajnos az elsőként felkért Tátrai Vilmos művészettörténész elfoglaltsága, Prokopp Mária professzor asszony pedig határozatlansága okán nem vállalta az attribuálást. Mindketten kollégáikat vagy tanítványaikat javasolták maguk helyett.
A művészi kvalitást értékelő tárgyszemlék 2008 kora tavaszától a fővárosban, a Szépművészeti Múzeum munkatársainak szíves közreműködésével az intézmény restaurátorműhelyében zajlottak. Ugyanakkor a szegedi intézmény restaurálási és kutatási programkoordinátora az időközben megrekedt attribúciós folyamat nemzetközi kiszélesítésének céljából elfogadta a Szépművészeti Múzeum munkatársának, Nemcsics Imre restaurátorművésznek, műtárgyvédelmi felelősnek a javaslatát Louis Alexander Waldman művészettörténész kijelölésére a mestermeghatározás egyik lehetséges új szakértőjeként. Végül 2009 őszére Waldman professzor hiteles és meggyőző dokumentumokkal bizonyította a Tátrai Vilmos által 2007 végén legelőször felvetett Vasari-tézist.
A szegedi intézmény ezzel akár a nemzetközi attribúciós program végére is érkezhetett volna. Ám az újabb részletkérdéseket megnyitó waldmani bizonyítást követően a kutatás nem állt le. A múzeum tovább kerestette a választ a nevezetessé lett műremek egykori kápolnájának mai kinézetére és a tondónak a kápolnán belüli feltételezett elhelyezkedésére. Az első eredmények részlegességük ellenére is jelentősek voltak, annak ellenére is, hogy a mai napig ismeretlen a remekmű társainak sorsa. A kutatás sikere ezzel szemben, hogy ma már fotókról ismerhetjük V. Pius (1504–1572) pápa egykori magánkápolnájának a 19. század közepén átformázott építészeti architektúráját és plasztikai megjelenését a Vatikáni Paloták úgynevezett Pius-tornya (Torre Pia) épülettömbjének negyedik emeletén. Mindezeknek köszönhetően – no meg a számítógépes technika segítségével – akár rekonstruálhatjuk is, hogy miként nézhetett ki az Angyali üdvözlet a kápolna akkori dekorációjaként 440 évvel ezelőtt.
Sajnos archív fényképeken nem mutathatjuk be a kápolna korábbi állapotát. Ebben a kérésünkben nem segíthetett – az amerikai professzor szívélyes ajánlása ellenére sem – a római Központi Nyilvántartó és Dokumentációs Intézet (az Istituto Centrale per il Catalogo e la Documentazione, rövidítve I.C.C.D) vezetője, Laura Moro igazgató asszony és munkatársa, Paola Balduin, amikor 2009. november 3-án elsőként kerestük meg őket a szegedi múzeumtól. Válaszuk szerint sajnálatos módon nem tudták beazonosítani a Torre Piát és a kápolnát, nem ismerték sem kívülről, sem belülről; s jelezték, hogy archívumukban Szent Mihály elnevezésű kápolnáról csak a Szent Péter-bazilikában készült felvételt őriznek.
A megakadt kutatás továbbgördítésére Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök ismételten közvetített Rómában 2009 végén. Ajánlására először az olaszországi magyar főlelkész, Szelestei Németh László, a római Pápai Magyar Intézet (Pontificio Istituto Ecclesiastico Ungherese) rektora ígért további közbenjárást 2010 kora tavaszán. Ugyanekkor kapcsolódott be a kápolna helyének keresésébe – a szegedi múzeumvezető Zombori István indítványára – Somorjai Ádám, a vatikáni Pápai Államtitkárságon (Segreteria di Stato) a kúria levéltárosaként dolgozó bencés atya is. Jóvoltából a szegedi múzeum hamarosan a következő reményteljes sorokat kapta: „Nyomában vagyok a Torre Pia-kérdésnek. Éppen ott dolgozom, ahol ez valamikor volt, de lebontották. Irodalmát még nem találtam meg, de annyit tudok, hogy a Raffaello stancái a Belvedere udvar felőli részén, a Torre Borgia másik oldalán zárta le az épületegyüttest. Ezt később több részletben átalakították; előbb egy ún. altana, tehát kiemelkedés, erkély volt, majd megépítették azt a szárnyat, amely ma a Vatikáni Múzeumok része és a Sixtus-kápolna felé vezet el. Ez az a szárny, amely a Belvedere udvart összeköti a négy szélső toronnyal (ahol a csillagvizsgáló volt). Sokáig erkéllyel zárult, amely XII. Pius alatt egy padlás-emelettel lett megemelve, és lett a Titkos Levéltár egyik új folyosója. A maiak már nem ismerik, csak az épületegyüttes kialakulásának történészei, hiszen több száz éve nincs már meg az egykori kápolna. Ez a Torre Pia tehát a stancák közelében a pápai lak-osztályokat zárta le az északnyugat felőli oldalon. Ha erre jártok, meg tudom mutatni…”
- június 21-én megérkezett e-mailben Szelestei rektor úr értesítése Rómából: „A Vatikáni Múzeummal sikerült kapcsolatot teremteni. Szeretnének pontosítani egy-két dolgot, ezért legjobb lenne, ha közvetlenül tisztáznák a felmerülő kérdéseket.
Tehát kérem, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot…” A múzeumi kérvényre november 7-én megérkezett V. Pius pápa egykori Szent Mihály-kápolnájának mai látványfelvétele a Musei Vaticaniból. A küldeményt Rosanna Di Pinto, az intézmény fotó- és jogi osztályának (Archivio Fotografico) igazgatója továbbította. A felvétel nagylátószögű objektívvel készült: kiválóan érzékelteti – az építészeti átformázások és a 19. századi architektúra ellenére – az eredeti helyén maradt 16. századi falak és a tojásdad alaprajzú, félgömböt illuzionáló festett kupola teremtette reneszánsz tér pompás és kiegyensúlyozott harmóniáját.
A tér napjainkra lényegében „kereszteződéssé” alakult az egykor zárt kápolna falain nyitott ajtók következtében, és a Vatikáni Múzeum szerves részévé vált. A kápolna kupoláján és a lunetták falmezőin megmaradtak a Vasari és festőtársai alkotta falképek, díszítések, s a hajdan Vasari tondóival ékesített csegelyeket ma újabb kerek táblaképek díszítik, amelyek alatt naponta turisták ezrei haladnak át. A „megtalált” hajdani Szent Mihály-kápolna belsejéről és a Pius-torony külsejéről számos fotót készített 2010. december 1-jén a szegedi múzeum igazgatója, akit fogadott XVI. Benedek pápa „művészeti jobbkeze”, a Musei Vaticani főigazgatója, Antonio Paolucci. Megbeszéléseiken jelentős hangsúllyal esett szó a szegedi kép kölcsönzéséről a 2011. évi itáliai ünnepségekre.
Az egykori kápolnához kapcsolódóan további kutatás tárgyát képezheti Vasari három másik tondójának felkutatása (Zakariás és az angyal, Krisztus születése, Szent Péter kiszabadítása), pontos elhelyezkedésük és kompozíciójuk meghatározása. A szegedi kép megjelenítése a „klasszikus” példát követi: az evangéliumi üdvtörténetnek (Lk 1, 26-38) különlegesen szép pillanatát láthatjuk, amikor Isten hírnöke, Gábriel arkangyal megjelenik a szűziesség és tisztaság jelképével, a fehér liliommal. A művészettörténetben ez az Angyali üdvözlet, az Ige megtestesülésének pillanata: Isten és Mária természetfölötti kapcsolata. A művész meghitten, teljes átéléssel, ugyanakkor mégis visszafogottan ábrázolja az isteni jövendölés Szentléleken keresztüli befogadásának jelenetét. A leírásokból ismerjük a másik három táblakép témáját, az ábrázolások történetét is. Mindegyik jelenetben az angyaloknak, mint Isten küldötteinek, jut fontos szerep. Feltehető, hogy alakjuk az ábrázolásokon ikonográfiai program vagy pápai akarat szerint jelenik meg – az evangéliumi utalásokat (Lk 1, 13-19; Lk 2,1-20; Apcsel 12,3) felhasználva. Mindebből következik, hogy az Angyali üdvözlet a pápa névadó kápolnája keleti sarkának csegelyén nyerhetett elhelyezést.
Közismert volt V. Pius személyes tisztelete Mihály arkangyal iránt, akinek nevét (Michele) is felvette keresztségben kapott neve, az Antonio helyett 1518-ban, amikor önszántából belépett a domonkosok közé. Egyházfőként vallásos odaadása, Mihály arkangyal iránti tisztelete annyira híres-nevezetes volt, hogy Szulejmán török szultán Szeged elfoglalásakor azt mondta, hogy a keresztények csapataitól és fegyvereitől nem fél, annál inkább pápájuk, V. Pius imádságától. A kérlelhetetlen és szigorú V. Pius pápa és a művészete teljében álló Giorgio Vasari emlékét ma a szegedi múzeum gyöngyszeme, az Angyali üdvözlet őrzi.