A budapesti plébániatemplom újonnan feltárt gótikus freskói
MúzeumCafé 23.
Budapest szívében, a Duna bal partján, az Erzsébet híd lábánál találjuk a középkori Pest plébániatemplomát, amely a római castrum falaira épült. Ez a templom hazánk ezeréves kultúrájának beszédes emléke. Az immár 150 éve folyó műemléki kutatás után joggal gondoltuk, hogy már napfényre került a templomnak – történelmünk viharai után még fennmaradt – valamennyi művészeti emléke. Büszkék vagyunk a remekmívű, kváderköves, román stílusú magas falra a déli torony oldalán, ahol 1211-ben – éppen nyolcszáz évvel ezelőtt – fényes európai uralkodói seregszemle keretében fogadták a gyermek Szent Erzsébetet. Ekkor adták hírül a világnak, hogy II. András magyar király a harmadik gyermekét, Erzsébet hercegnőt eljegyzi felesége rokonának, a türingiai fejedelemnek a fiával. Büszkék vagyunk a misztikus fényt sugárzó gótikus csarnokszentélyre, amelynek körüljáróját 24, egykor pompás freskók maradványaival díszített gótikus ülőfülke és két oldalkápolna övezi.
Az emeleti oratórium királyaink gyakori jelenlétének emléke. 1256-ban ugyanis a királyi udvar a templommal szemközti Várhegyre költözött Esztergomból. Pest királyi város plébánosa többnyire a király udvari káplánja volt. A templomhajó gazdagon faragott gótikus déli kapuzata is nemcsak Pest városának gazdagságára és művészi igényességére utal, hanem a királyi udvarral való közvetlen kapcsolatra is. Ez a templom őrzi fővárosunkban a legmeggyőzőbben, hogy a Mátyás-kori reneszánsz művészet elevenen élt a nagy király halála utáni évtizedekben is. Így 1507-ben is, amikor a templom új reneszánsz berendezést kapott, amelyből a főoltár remekmívű fehér márvány faragványai és a két nagyméretű vörösmárvány fali tabernákulum ma is hirdeti a plébános és a polgármester európai rangú művészi igényességét.
2010 húsvétjára készülve a templom szentélyében tisztasági festést kívántak végezni. Az előkészítő munkálatok közben a szentély keleti főfalán – a főoltár mögött – újkori téglával elfalazott fülkére és korábbi festésnyomokra bukkantak. Derdák Éva festő-restaurátor művész kapott megbízást a fülke falazatának kutatására és a falfestés feltárására. Munkájának eredményeként két kivételesen magas színvonalú ábrázolás tűnt elő, két egymást követő gótikus korszakból: egy álló püspök-szent alakja és a trónoló Madonna a térdén álló gyermekével. Ez utóbbi kép fontos szerepet töltött be megrendelése idején, erre utal az arannyal azonos értékű azurit háttér, amely káprázatos kék fénnyel övezi az Ég királynőjének díszes öltözetű, liliomos koronával ékes alakját, aki gyengéd szeretettel öleli gyermekét. Ez az ábrázolás vagy az ez elé állított későbbi Madonna-kép még a 18. század elején is nagy tiszteletnek örvendhetett. Ezt igazolja a plébánia 1703. évi feljegyzése a feltámadási körmenetről, amelyben fontos szerepet kapott a főoltár mögötti Mária-oltár. A most feltárt trónoló Madonna-freskóképet később – feltehetően a templom 18. századi barokk stílusú megújításakor – többszörösen bemeszelték. 1723-ban, amikor a szentély keleti külső falára, a hármas osztású mérműves gótikus ablak alá a város felállíttatta Hörger Antal szobrász Szent Flóriánt ábrázoló jeles alkotását az alatta lévő márvány oltárasztallal, akkor azt belülről kovácsolt vasalattal rögzítették, és a belső fülke falszövetébe ágyazott falazással megerősítették. Ezt követte 1889–90-ben a Steindl Imre által vezetett historizáló műemléki helyreállítás. Ekkor készülhetett az a téglafal, amely a bemeszelt Madonna-freskót tartalmazó fülkét egészen napjainkig lezárta.
A 2010-ben kibontott fülke északi oldalán is jelentős freskóképre, egy szent püspök álló alakos, miseruhába öltözött ábrázolására bukkant a restaurátor. Ez a kép a Madonna előtt készülhetett, amikor a fülke még mélyebb volt. A kép bemutatásához kissé ki kellett bontani a Madonna-kép másodlagos falszövetét.
Mit jelentenek számunkra ezek a most előtűnt, magas művészi színvonalú ábrázolások? Első-sorban az öntudatunk megerősödését: hogy történelmünk első ötszáz éve alatt (1000-től 1526-ig), amikor a független Magyar Királyság európai nagyhatalom volt, olyan sok nagy jelentőségű művészi alkotás született, hogy azt a későbbi évszázadok pusztításai sem tudták nyomtalanul megsemmisíteni. Biztosak lehetünk abban, hogy ebből az időszakból még számos jelentős emlék rejtőzködik, és várja a mi és az utódaink szakszerű, tudományos kutatását, amellyel a világ elé tárhatjuk múltunk európai jelentőségének újabb és újabb bizonyítékait.
A pesti belvárosi templom újonnan feltárt képeinek művészi szépségét behatóan vizsgálva a művészettörténeti kutatás igyekszik meghatározni a freskóképek készítésének idejét, és ehhez kapcsolódva választ keres a megrendelés körülményeire is. A képzőművészeti alkotás korát a formai elemek határozzák meg. A festő a vonal és a szín gazdag eszköztárával alkot, amelyek mikéntjét, arányrendszerét és kifejezésmódját alapvetően korának szellemi áramlatai befolyásolják. Így a gótika több évszázadot átölelő stíluskorszakát a vonalak dekoratívan lendületes ívelése jellemzi az emberi érzések egyre mélyebb, egyre expresszívebb kifejezése érdekében. A pesti belvárosi Madonna-képet az alakok ünnepélyességével egybefűzött közvetlensége és azoknak az előkelőségét fokozó megnyújtott arányai, továbbá az anya és gyermekének szeretetteljes párbeszédét a gesztusok művészi dinamizmusával és a mély lírai érzéseket sugárzó, egymásra figyelő tekintetekkel megjelenítő előadás a 14. század első évtizedeire datálja. Ezt erősíti az alakok öltözete, a Madonna testre simuló, szabott, hosszú ujjú, a csuklónál összeszűkülő, széles nyakkivágású, földig érő ruhája, a cotte, amely felett íves szélű, a derék alá érő mellényt, surcot visel, s erre borul a hosszú, bő redőzetű uszályban végződő palást, amelyet a mell felett díszes ötvösművű csat fog össze. Az Ég királynőjének kedves, kerekded arcát fehér fátyol alól előtűnő, aranyszőke hullámos haj keretezi, fejét nyitott, liliomos korona ékesíti. Az anya ölében álló gyermek öltözete is a 14. század első felének divatját követi egybeszabott, hosszú szoknyás ruhájával, amely deréktól lefelé gazdagon redőzött, a csuklónál összeszűkülő ruhaujjat pedig egy könyökig érő bő végződésű ruhaujj kíséri. A gyermek vállig érő, hullámos szőke hajának frizurája is a 14. század első évtizedeire utal. Ugyanígy a trónus formája – egyenes vonalú, vízszintes záródású háttámlával és ugyancsak egyenes vonalú hasábokból építkező karfákkal – és az arra boruló, rombuszmintás kárpit is a 14. század elejére datálja a képet. Ezt jelzi a trónus térbeli ábrázolása is, amely a kor igényének megfelelően két nézetre épül: a trónus padját és talapzatát felülnézetből, míg a trónus függőleges tagozatait elölnézetből, rövidülésben ábrázolja a festő, de nem a centrális perspektíva szerint.
A freskóképek meglepően épen kerültek napvilágra 2010-ben, és ez nemcsak a kompozíciók rajzi megjelenítésére vonatkozik, hanem bizonyos színekre is. A háttér fénylő kék azuritja, a gyermek és az anya ruhájának ragyogó kékje, az aranysárga hajfürtök, a trónus piros párnája és a színes trónkárpit ma is elevenen ragyognak. Ugyanakkor a Madonna palástja fehéren került elő a feltáráskor, jóllehet a bélése kék színű. A korona és a mellcsat oxidálódás nyomait mutatja, ami fém rátétekre enged következtetni. Ezek felvetik a gondolatot, hogy eredetileg a palástot is arany vagy ezüst boríthatta. Az azurit háttér mindenképpen igényes megrendelőre vall.
Hogy ki lehetett ő, és milyen célt szolgált a főoltár mögötti fülkében a drága és magas művészi színvonalú Madonna-kép és a néhány évtizeddel előtte készült püspök-szent képe? A csaknem ezeréves hagyomány hűségesen őrzi, hogy ebben a templomban temették el az 1046-ban a szemközti hegyről a hitéért letaszított és vértanúhalált szenvedett Szent Gellért püspököt, aki Szent István király legfőbb segítője volt az állam- és egyházalapításban. Ez a nagy műveltségű velencei bencés apát különös tisztelettel viseltetett a Napba öltözött Istenanya iránt. Igen valószínű, hogy már a temetése után egy Madonna-képet helyeztek a sírja fölé. A püspök földi maradványait hívei kérésére néhány év múlva átvitték Marosvárra, a szent püspök székhelyére, de Pest plébániatemplomában továbbra is – mind a mai napig – eleven a tisztelete. Ezt jelzi, hogy 2002-ben elhelyezték ereklyéjét a főoltárban. Feltételezhető, hogy a pesti templomban az átvitel után is maradt Gellért püspöknek ereklyéje, amelyet a szentély főhelyén, a keleti fal fülkéjében őriztek. Valószínűnek tartjuk, hogy a szentélykörüljárót is azért építették, hogy a zarándokok a szertartások ideje alatt is zavartalanul látogathassák, tisztelhessék az 1083-ban István királlyal és Imre herceggel együtt szentté avatott Gellért püspököt.
A freskók fent meghatározott készítési ideje arra is utal, hogy a 13. század végén, a püspök-szent freskókép festése idején a szentély már a mai hosszúságú volt. Azaz a templom teljes hossza, a maival azonosan, 55 méter volt. Újabb építészettörténeti kutatás feladata lesz annak megállapítása, hogy a ma látható gótikus pillérek rejtenek-e korábbi pilléreket magukban, amelyek a korábbi szentélykörüljáró létét igazolhatják. A fülke szélső oldalán most feltárt püspök-szent kilétét nem tudjuk egyértelműen meghatározni. Casuláján az érseki méltóságra utaló pallium ellene mond Gellért ábrázolásának, jóllehet Velencében és a görög kultúrkörben a püspökök is viselhettek palliumot. De ez a kép ábrázolhatta Szent Adalbert érseket is egy korábbi Madonna-kép oldalán, s a Madonna másik oldalán állhatott Szent Gellért.
A Trónoló Madonna-kép megrendelőjének nyomós oka lehetett, hogy a fali fülke mélységét csökkentve baldachinnal koronázott új építészeti keretet adjon az új képnek, amelyet kivételes tehetségű festőművésszel és nagy értékű anyagokkal készíttetett. Ki lehetett ez a mecénás? Kutatásaink arra vezettek, hogy I. Anjou Károly (Róbert Károly) király közvetlen környezetében kell keresnünk a megrendelőt. Erzsébet királynéról tudjuk, hogy nagy tisztelettel övezte Szent Gellértet. „Isten emberének monostorát épületekkel megtoldotta, több drága ékességgel és kelyhekkel feldíszíttette. Ezüstből és aranyból csodálatos mívű koporsót készíttetett a szent ereklyéinek felmagasztalására” – olvassuk Szent Gellért Nagy legendájában. Erzsébet királyné ezüst-zománc házioltára, amelynek középpontjában a freskónkkal rokon felfogású Madonna-szobrocska áll, ma a New York-i Metropolitan Múzeum féltett kincse.
(A szerző hosszabb írása a témáról a Tanulmányok Budapest múltjából 2010. évi kötetében olvasható.)