Egy gyűjtemény, amely ma nagyrészt fém tárolófiókokban fekszik – imho
A kecskeméti Cifrapalota épülete és a Kecskeméti Képtár
MúzeumCafé 23.
„Kecskemét város bérpalotájának” építéséről 1901-ben döntöttek a városatyák, s így ír erről egy korabeli helyi újságíró: „Eddig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy ha Kecskemét városa székházat emeltetett, rábízta Lechnerre, a legnagyobb magyar építőművészre (…), ha freskókat festetett, megfestette Székely Bertalannal, ha bérházat építtetett, akkor is egy zseniális művészemberre, az agg mester legnagyobb erejű tanítványára, Márkus Gézára esett a választás.” [1] És valóban: Márkus Géza első kivitelezett munkája, a Cifrapalota egyben főműve is lett.
A Cifrapalotát szintenként különböző funkciók betöltésére tervezték. A földszinten üzleteket alakítottak ki, az első emeleten az egyesületi helyiségek mellett a Kereskedelmi Kaszinó díszterme volt (ez ma az úgynevezett Pávás Terem), a legfelső szinten bérlakásokat alakítottak ki. Az épület homlokzatát a szecesszió magyaros stílusa és a felvidéki reneszánsz jellegzetes elemeinek tudatos felhasználása jellemzi. Ez az épület belsejére is igaz, bár ott jóval visszafogottabban jelennek meg a stílusjegyek. A második világháborút követően az épületet szakszervezeti székházként használták egészen 1983-ig, amikor is a felújítás és a múzeumi funkciók ellátásához szükséges átalakítások után megnyitotta benne kapuit a Kecskeméti Képtár.
Az itteni képek közül az elsők Nemes Marcell nevéhez köthetők, aki híres műgyűjtőként a decentralizációt tartotta a hazai kultúra életben tartójának. Ő maga erről a következőket mondta: „A vidéki kultúra-gócpontok a bennük felhalmozandó műtermékek révén állandó irányítói és fejlesztői lehetnek a közízlésnek.” Többen úgy vélik, hogy a Jánoshalmán született műgyűjtő és műkereskedő ugyanabban a pesti Japán kávéházban kapta az ösztönzést művei adományozására, ahol a Kecskeméti Művésztelep gondolata is megszületett. Nemes 1911-ben, az intézmény megalapításakor nyolcvan képet ajánlott fel a kecskeméti képtárnak, köztük Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Székely Bertalan, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos műveit is. Ahogy ő maga mondta: „Honorálni kívántam Kecskemét város ama nagylelkű és minden követésre méltó bölcs elhatározását, hogy művésztelepet létesített, és műteremházakat emelt.”
A Nemes-gyűjteményből származó képek így a művésztelep indulásának nélkülözhetetlen darabjai lettek. Ez az anyag ráadásul a mecénásnak az adományozáshoz csatolt feltételeinek köszönhetően (évi művásárlások 3000 korona értékben) tovább gyarapodott. Sajnos a felbecsülhetetlen értékű adományból a második világháború ideje alatt több műalkotás is eltűnt, de a megmaradtak ma is a képtár büszkeségei.
A másik művészettörténetileg is kiemelkedő rangú anyaga a képtárnak Farkas István és Glücks Ferenc hagyatéka. Glücks pékmester Farkas István fiaitól vásárolta meg az egykori Wolfner-gyűjteményt, amelynek első része 1980-ban, a második része pedig 1989-ben lett az intézményé. Ezzel a képtár 291 művel gazdagodott, köztük Mednyánszky László munkáival, aki életének nagy részét a társadalom perifériáján élők tanulmányozásával töltötte. „Megleste sovány arcvonásaikat, melyek élesek, mint a kés, amit zsebükben szorongatnak. Megfigyelte őket, amint izzó szemmel kémlelnek az éjszakába, melyben rongyos ruhájuk színe egybeolvad a sötétséggel.” [ 2] Ebből a tapasztalásból születtek az Ágrólszakadt vagy a Kocsmában ülő mély érzelmeket tükröző képei.
Farkas István részben szintén a tragédiát és a nyomort ábrázolta képein. „Nyomasztóan sötét, terhesen torz rajtuk az élet. A festő érzi a tragédiát és tudja, hogy hiába minden, nincs segítség. Talán maga sem tudja, mennyire benne van, testestől-lelkestől, képeiben. És mennyire benne van korunk egész tragédiája is.” [3]
A hagyatékból származó harmadik életművet bemutató gyűjtemény Nagy Istváné, akit legfőképpen szegényparaszti témájú képeiről ismerünk, mint amilyen a Kucsmás paraszt vagy a Fehér fejkendős, lila blúzos menyecske. A képeket szigorú megszerkesztettség jellemzi, „parasztfejei kemények, mint az öreg fák megkövült bütykei”. [4]
A fenti három művész mellett természetesen az 1900-as évek első feléből származó számos alkotás is részét képezi a hagyatéknak, a többi között Rippl-Rónai József (Pipázó férfi), Derkovits Gyula (Anya gyermekével) és Anna Margit (Kendős fej) jobbnál jobb festményei.
A képtár harmadik és egyben legnagyobb gyűjteménye Tóth Menyhért életműve. „Alapvetően öntörvényű, mindig a saját útját járó művész volt, aki szándékosan nem követett egyetlen nemzetközi trendet sem, éppoly európai, egyetemes, mint amennyire magyar.” [5] Teljes gyűjteménye körülbelül 15 ezer darabból áll a füzetekben található grafikákkal együtt. Ennek nagy része fém fiókokban van elhelyezve, és nincs is sok esély arra, hogy ez a helyzet a közeljövőben változzon Idén 180 művét mutatták be a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Pécsi Galériában megrendezett Fényima című kiállításon, ahol eddig soha nem látott, a nagyközönség és a szakma számára egyaránt ismeretlen képeket is bemutattak, mint például a Sztálin- és Lenin-portrékat. Ezek a képek segítenek megérteni, nyomon követni a művésznek azt a fejlődési útját, amely a Filozófus című művének megszületéséhez vezetett (amit aztán Aczél György az egykori nagy Műcsarnok-kiállításon „leszedetett”).
Tóth Menyhért munkáiból az elmúlt évben, halálának harmincadik évfordulóján a szegedi múzeumban és a Szolnoki Galériában is volt vendégtárlata a képtárnak. Idén nyáron pedig a balatonfüredi Vaszary Villában lesz látható válogatás a Kecskeméti Képtár gyűjteményéből, ezen Tóth Menyhért, Mednyánszky, Ferenczy és mások képek is ott lesznek.
A Kecskeméti Képtárat – gyűjteményének rangját és méretét tekintve – a dobogón találjuk a vidéki magyar múzeumi képző- és iparművészeti gyűjtemények között. A művek nagy részének állandó kiállításon lenne a helye, ám a húszezer tételből álló kollekció bemutatásához sokkal több kiállítóhelyre lenne szükség. Ugyanakkor ajándékozások és vásárlások útján ma is folyamatosan bővül a képtár anyaga, elsősorban kortárs művekkel. „Vannak, akik szerint csak a régi művészetet kellene gyűjtenünk, azonban meglehetősen racionális okokból az elmúlt tizenvalahány év során mindenekelőtt a kortárs művészet terén lehettem igazán eredményes” – állapítja meg ifj. Gyergyádesz László művészettörténész. A Cifrapalotában immár ötödik alkalommal megrendezett Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále is a kortárs művészetet hivatott támogatni. „Az európai művészet tartalmilag nagyrészt a keresztény ikonográfiából építkezik, és ezt gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni” – hangsúlyozza ifj. Gyergyádesz, a kiállítássorozat megalapítója. Ezért is szükséges tudatosan visszahozni a keresztény gyökeret a kortárs művészetbe. 2002-ben a keresztre feszítés és a legfontosabb szimbólum, a kereszt, 2005-ben a Genezis őstörténeti része, a Teremtés könyvének első 11 fejezete, majd az oltár után Jézus példabeszédei adták a kiállítások témáját. Tavaly az Apokalipszis, a Jelenések könyve volt az ikonográfiai program. A kiállítások kivétel nélkül igen nagy érdeklődést váltottak ki. A kereszt témakörhöz kapcsolódóhoz például négyszáz művet küldtek be az alkotók, s ezek közül 159-et láthattak a nézők; ahogy ifj. Gyergyádesz László fogalmaz, „még a plafonon is képek lógtak”. A képtárat a biennáléknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó előadásoknak, konferenciáknak és az évek során összegyűjtött műveknek köszönhetően ma már számos kiadványban a kortárs magyar keresztény művészet központjának tekintik.
Ezeken a kiállításokon mindig megfigyelhető volt a műfajok keveredése: az objektektől a táblaképekig, a kerámiától az animációs filmig szinte minden műfaj és technika megjelent. „Sokan túlértékelik hazánkban a különféle képzőművészeti műfajokat, különösen a festészetet, pedig az iparművészetben több jelentős alkotónk is van, akik külföldön talán még nagyobb elismerésre számíthatnak, mint idehaza” – mondja ifj. Gyergyádesz László. Éppen ezért nem szereti szétválasztani a műfajokat, inkább tematika szerint gyűjt. Ugyanakkor hozzáfűzi, hogy minőségben persze nagy különbségek lehetnek, de a kevésbé jelentős alkotásoknak is megvan a maguk szerepe, hiszen segítségükkel számos fontos művészettörténeti tanulságot tudunk levonni, továbbá általuk emelkedhetnek, választódhatnak ki igazán a remekművek.
A képtárban május 29-ig volt megtekinthető a Kecskeméti Művésztelep első korszakát bemutató kiállítás, amelyet a művésztelep századik évfordulójára rendeztek – mindössze egymillió forintból. A meghívókat, a munkafüzetet, de még a világítást is ebből az összegből kellett kigazdálkodni. Átfestésre már nem maradt keret, de szerencsére a Munkácsy-kiállításból megmaradt falszín éppen harmonizált a művekkel. Összesen 82 alkotás és a művésztelephez kapcsolódó dokumentum volt látható a kiállításon, illetve egy „virtuális” terem, amely 70 ezer forintból és egy nagy adag lelkesedésből, valamint sok-sok munkaórából született.
A minél teljesebb múzeumi élményt a kiállítások mellé a különböző korosztályoknak tartott vetélkedősorozat is garantálja. Az első ilyen programot 1999-ben rendezték a NKA gyermek- és ifjúsági programokra kiírt pályázatából elnyert összegből. Ebben az időben még igencsak gyerekcipőben jártak az ilyen típusú foglalkozások: a Magyar Nemzeti Galéria által működtetett GYIK műhelyen és a Visegrádi Játékokon kívül még nem igazán voltak hasonló kezdeményezések. Így aztán – pályázók hiányában – a meglévő pénzek jelentős részét nem is tudta szétosztani az alap – emlékszik vissza ifj. Gyergyádesz László. Az első próbálkozás sikerrel zárult: a kiállításhoz kapcsolódó programokon 45-50 fős volt az átlaglétszám. A sikeren felbuzdulva tovább folytatták a sorozatot, s idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a vetélkedőt: a téma ezúttal a Kecskeméti Művésztelep első korszaka (1909–1919). A programban részt vevő diákok számára a felkészülést a bibliográfián (a kiállításhoz készült katalógus és pedagógiai munkafüzet) túl szakemberek által tartott előadások, tárlatvezetések biztosítják. A szorgalmas tanulókat kortárs művészek által felajánlott művekkel jutalmazzák. „Ez már 1999 óta hagyomány nálunk, és a művészek már versengenek, hogy ki ad jobb munkát. Ennek köszönhetően az elmúlt években egész komoly grafikák és festmények találtak gazdára” – számolt be a tapasztalatokról a vetélkedő szervezője. A múzeum-pedagógiai foglalkozások akkor lennének igazán sikeresek, ha a tanrend kötelező részévé téve rendszeressé válnának. „Nem csak lehetőséget kell adni rá, hogy betérjen esetenként egy kiállítóhelyiségbe a mindenkori diák” – hívja fel a figyelmet ifj. Gyergyádesz László. A népművelés arról szól, hogy magasabb szintre emeljük az emberek tudását, melynek fontos része kultúránk megismerése, ápolása.
A „látványpékség-kiállítások” nem igazán ezt a célt szolgálják ugyan, a művészettörténész szerint mégis többnyire a látványosságra kell törekedni egy-egy kiállítás összeállításakor. Az idei tárlat is látványosra sikerült, de persze egy szép, dekoratív anyagot a századelőből sokkal egyszerűbb népszerűvé tenni, mint egy kortárs kiállítást.
[1] Szántó Kálmán: A város képvásárlása. Kecskeméti Lapok 1905. április 2. Idézi Bánszky Pál: Művészetpártolás Kecskeméten a XX. század elején. In: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében.
[2] Az 1897-es párizsi világkiállítás Adrien Remacle által írt katalógusának előszavából. Kállai Ernő nyomán idézi Egri Mária: Mednyánszky. Corvina, Bp., 1975. 9. o.
[3] Nyilas-Kolb Jenő: Farkas István. Bisztrai Farkas Ferencz kiadása, Bp., 1935. 28. o.
[4] Németh Lajos: Modern magyar művészet. Corvina, Bp., 1972. 32. o.
[5] Részlet a pécsi Fényima című kiállítás megnyitójából.
[6] Az Aranykor után. Egy elfelejtett polgármester: Sándor István.
Kecskeméti Cifrapalota
6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.
Telefon/fax: 76.480.776
E-mail: cifrapalota.kecskemet@gmail.com
Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10–17 óráig.
Jegyárak: felnőtt: 500 Ft; diák, nyugdíjas: 250 Ft. Hatéves kor alatt, illetve 65 év felett a kiállítások látogatása díjtalan. Vasárnap családi nap.