„Félrekonstrukció”
I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye Sárospatakon
MúzeumCafé 45.
Ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy régészeti emlék bemutatására szinte közvetlenül a feltárás befejezését követően lehetőség nyíljon. Ez a szerencsés helyzet állt elő Sárospatakon, ahol a 2006 és 2012 között elvégzett ásatásokon napvilágra került 17. századi ágyúöntő műhely részleteivel és benne a kora újkori bronzágyúk öntéstechnológiájával ismerkedhetnek meg a látogatók. Ha a bemutatás műfaját definiálni próbáljuk, nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen több stílusjegyet is felfedezhetünk rajta. A megvalósult végeredmény egy hosszú, menet közben lépésről lépésre alakuló folyamat utolsó állomása, amelynek alapját az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem által létesített, 1631 és 1648 között működő, az írott forrásokból jól ismert ágyúöntő műhely maradványai jelentették. Az ipartörténeti és régészeti szempontból egyaránt páratlan jelentőségű emlék kutatása eredetileg nem kifejezetten a bemutatás szándékával kezdődött: a feltárás elsődleges feladata a műhely föld alá került romjainak dokumentálása, a leletanyag vizsgálata, azaz összességében a régészeti információszerzés volt. Valójában az ásatás és a terepi munkával párhuzamosan zajló tudományos feldolgozás hozadéka lett az a gondolat, hogy a feltárt maradványok ne az általánosan megszokott visszatemetés sorsára jussanak, vagy ami ennél is elszomorítóbb lenne, esetlegesen pusztulásnak induljanak.
Az elsődleges cél a maradványok megőrzése volt, ám ezen túlmenően lehetőség szerint egy olyan védőépület létesítése is, amely nem csupán az eredeti részletek megtartására és – részbeni értelmező – bemutatására, hanem egy az eredeti épület funkciójával kapcsolatos, korszerű muzeológiai eszközöket felvonultató állandó kiállítás létrehozására is alkalmas lehet. Mindez ugyanakkor súlyos dilemmát okozott: milyen épület jelenhet meg a sárospataki külső várban, szinte közvetlenül a palotaszárny homlokzata előtt, csaknem négyszáz négyzetméter alapterületen? Mivel magának a műhelyépületnek a jelentős része elpusztult, mindössze csekély részét lehetett feltárni, az eredeti állapotot sejtető építészeti rekonstrukció több hipotézist hordozott volna magában. Az tűnt tehát a legjobb megoldásnak, hogy az eredeti részek fölött egy letisztult formavilágú, modern anyagokból tervezett épület valósuljon meg, amely magában rejti a műhely feltárt, és eltérő mértékű kiegészítésekkel kombinált eredeti maradványait.
A transzparens hatást keltő, lamellákkal tagolt, üvegfalú kiállító épületbe lépve a látogató egy animációs film segítségével rövid összegzést kap az ágyúöntő műhely történetéről, a feltárás eredményeiről, a kiállítás alapjául szolgáló elméleti rekonstrukciós munkáról, végül pedig a kora újkori bronzágyúk készítésének folyamatáról. A témába történő bevezetést követően a kiállítótérben fizikai valóságában – ha úgy tetszik, egy eredeti részletekre támaszkodó rekonstrukcióval kiegészített 1:1-es léptékű makettet bejárva – elevenedik meg a műhelyben egykoron folyt tevékenység valamennyi mozzanata.
Az ágyúöntő műhely „lelkének” számító, tűztérrel, olvasztótérrel és falazott öntőaknával kombinált, a lángkemencék típusába sorolható bronzolvasztó berendezést teljes egészében rekonstruálni lehetett. A fizikai értelemben megvalósult rekonstrukció a feltárt, dokumentálható maradványok mellett a kora újkori/újkori tüzérségi traktátusok és ágyúöntéssel foglalkozó egykorú szakmunkák képi ábrázolásainak, leírásainak köszönhetően épülhetett meg. Noha a belsőépítészeti rekonstrukció másik látványos elemének számító, a vertikális fúróberendezéssel, valamint az öntvények mozgatására szolgáló csigarendszerrel kombinált monumentális faállványzat közvetlen régészeti maradványai nem kerülhettek elő, a szerkezet egykori megléte – amelyre a műhelyről fennmaradt korabeli levéltári források is utaltak az öntvények fúrása kapcsán – technológiai szükségszerűség volt. Az állványzat lábainak alapozásául szolgáló robusztus pilléreket a feltárás közben dokumentálni lehetett, a működtethető állapotban megvalósított vertikális fúróberendezés rekonstrukciójakor pedig ismételten a korabeli képi ábrázolásokhoz, leírásokhoz folyamodhattunk.
A technológiai berendezések újjáépítésén túl törekedtünk annak a szellemi tudásnak a realisztikus bemutatására is, amelynek eredményeként egy bronzágyú megszülethetett. Az öntőminta készítésétől az elkészült öntvények tisztításáig húzódó összetett technológiai sort az ásatás közben fellelt szerszámok és eszközök másolatait felvonultató, valamint a speciális munkamozzanatokat illusztráló élethű bábuk alkotta, tablókkal kiegészített jelenetek alapján részleteiben is megismerhetik a látogatók. A kiállítótérben fellelhető egyik makett, amely a nagy francia Enciklopédia illusztrációja alapján készült, átfogóan érzékelteti a kora újkori/újkori ágyúöntő műhelyek funkcionális szabályszerűségeit, és egyben utal a megvalósult rekonstrukcióban kitapintható, az erős pusztulás ellenére is relatíve magas fokon álló bizonyosságra. A térben elhelyezett másik makett azt az építészeti rekonstrukciót jeleníti meg, amely a sárospataki műhely épületének feltételezhető formáját mutatja be a látogatóknak. A sokrétű tartalommal feltöltött érintőképernyős alkalmazás segítségével a feltáráskor előkerült több ezer tárggyal és az európai gyűjteményekben fennmaradt, az ágyúöntés témakörét feldolgozó korabeli képi ábrázolásokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Az ágyúöntő műhely feltárása közben az épület járószintje alatt egy jelentős alapterületű, alápincézett, középkori kőépület maradványai is előkerültek. A műhelyt ennek az épületnek az átalakításával, pincetereinek feltöltésével hozták létre 1631 körül. A kutatás során kitisztított, látványos építészeti elemeket (másodlagos helyzetű gótikus kőfaragványokkal keretezett fali fülkék, szellőzők, a helyiségek közötti átjárást biztosító monumentális hevederív stb.) hordozó tér a középkori Patak település értékes emléke, amelyet emiatt szívesen kapcsoltunk be a végső bemutatásba. Az ágyúöntő műhely szintjéről induló lépcső biztosítja a lejutást, ahol a feltáráson előkerült változatos összetételű régészeti leletanyag tablókkal kiegészített, rendszerezett bemutatása valósulhatott meg.
A kiállítás a 17. századi bronzágyúk készítésének technikáját teljességre törekvően és közérthető módon igyekszik bemutatni. A rekonstrukciós munkában fellelhető látszólagos „féloldalasság” – azaz egy modern hatású épületben korhű igényű tartalom bemutatása – kompromisszumokkal társult tudatos önmérséklet eredménye, ami napjaink műemlék-helyreállítási, bemutatási és hasznosítási módjainak egyik lehetséges irányát vállalta fel. A kiállítás több tudományág évekig tartó elméleti és gyakorlati munkájának eredménye, amely a készítők reményei szerint méltóképpen állít emléket I. Rákóczi György fejedelem ágyúöntési tevékenységének, a korszak egyik vezető ipari vállalkozásának.