„Amit természet és emberi szorgalom a haza területén létrehozott”

A csehországi múzeumok mai rendszerének vizsgálatához először az ország történelmét kell megismernünk. 1918 előtt a mai Cseh Köztársaság területén Morvaország és Szilézia is osztozott. 1620-tól a Habsburg Birodalom örökös tartománya volt, amely fontos kulturális és ipari központokat adott a birodalomnak. A német nyelv és kultúra jelentősége sokáig nem csökkent, a cseh nemzeti törekvések viszont erősödtek. Az 1918-ban létrejött Csehszlovák Köztársaság német, magyar, lengyel és ruszin kisebbségei azt a szerepet kapták az új országban, amit a Habsburg Birodalomban Csehország töltött be. A történelem viharai a 20. században nem kímélték az országot, ám kulturális javaiban nem esett jelentős kár, ami korunk virágzó turisztikai iparának fontos feltétele. Prága Európa egyik legdivatosabb városa lett, de a vidéki turizmus is jelentős. Ehhez nemcsak a gazdag épített örökség és a múzeumok nélkülözhetetlenek, de az eredményes műemlékvédelem és kultúrpolitika is. A főváros-központúságban hasonlók vagyunk, ám Csehországban a vidék versenyképessége is erős. Ebben viszonylag kevesebb szerep jut a „hagyományos” muzeális intézményeknek, annál több a kastélyoknak. Más a múzeumi rendszer is: a cseh múzeumi szövetség kétszázhetvennyolc tagja a múzeumoknak csak mintegy a felét foglalja magába, de van hatvankét tiszteletbeli és egyéni tag is. A tizennégy regionális egység sajátos módon nem területi alapon szerveződött, hanem a közös tematika, a gyűjtemények mentén – elég jól kifejeződik ebben is a rendhagyó rendszer rendhagyó története.

Marlies Raffler könyvében ötvennyolc oldalon keresztül foglalkozik a cseh Nemzeti Múzeum létrejöttének történetével (Marlies Raffler: Das Böhmische Nationalmuseum. In: Museum – Spiegel der Nation? Böhlau Verlag, 2007, 189–247.). Ez a számottevő terjedelem is jelzi, hogy a Habsburg Birodalom területén lévő örökös tartományok nemzeti múzeumainak létrejötte a romantika nemzeti törekvéseinek talán legfontosabb eleme volt. Az első birodalmi nemzeti múzeum éppen a magyar volt, de időben nem sokkal később követte a cseh. Sok hasonlóság, de legalább annyi különbözőség mutatkozik közöttük, ha összehasonlítjuk őket. A legjelentősebb különbség magában az alapításban található: Magyarországon egy főúri gyűjtemény elég jelentős volt ahhoz, hogy adományozásával múzeum jöjjön létre, a cseh Nemzeti Múzeum születése összetettebb folyamat eredménye.

Amit ma cseh Nemzeti Múzeumnak nevezünk, azt 1818. április 15-én alapították. A tényleges alapító Kaspar Maria von Sternberg (1761–1838) teológus, mineralógus, botanikus, akit a paleobotanika atyjaként is szokás emlegetni. Ásvány-, fosszília- és növénygyűjteményét ajánlotta fel a múzeumalapítás céljából. Teológushallgatóként a Regensburgi Botanikai Társaság 1790-es alapítása ösztönözte természettudományi tanulmányok folytatására. Maga is tagja lett később a társaságnak, rendszeresen közölt tanulmányokat annak évkönyvében (Botanisches Taschenbuch), és ő hozta létre a regensburgi botanikus kertet. 1805-ben párizsi tartózkodása alkalmával találkozott Alexander von Humboldttal. Ezt követően visszavonult csehországi, radnicei birtokára, ahol szintén kialakított egy botanikus kertet.

Bernard Placidus Johann Nepomuk Bolzano (1781–1848) matematikus, filozófus, pap és prágai köre volt a múzeumalapítás kiindulópontja. Ennek a körnek Sternberg is tagja volt. A múzeumról szóló elképzelések jelentős mértékben tükrözik a grazi Joanneum alapításának ideáit. Franz Kolowrat-Liebsteinsky (1778–1861) 1818-ban közreadott felhívása, amely az An die vaterlandischen Freunde der Wissenschaften (talán nem véletlen, hogy a tudomány-, és nem a művészetbarátokhoz szól) címet viselte, lényegében a múzeumalapítás „hivatalos irata” – ezért is tekintik megjelentetésének idejét az alapítás dátumának. A Kolowrat-féle felhívás így fogalmaz: „A nemzeti múzeum gyűjteményének őriznie kell a nemzeti irodalom emlékeit és minden olyat, amit a természet és az emberi szorgalom a haza területén létrehozott.” Kolowrat a műfajok legszélesebb körében gondolkodott: emlékművek, feliratok, szobrok, domborművek, rajzok, fegyverek, pecsétek, érmék és pénzek, térképek, tervek mellett az ásványok és növények sem maradhattak ki gyűjtése spektrumából. A könyvtár a bohemica kollekció mellett tudományos műveket is tartalmazott. A múzeum vezetése egy háromtagú bizottság feladata volt: Kaspar és Franz Sternberg mellett Franz Klebelsberget bízták meg 1819-től a feladattal. Még ugyanebben az évben egy negyedik taggal is gyarapodott a bizottság Josef Dobrovský nyelvész, történész személyében, majd 1820-tól Jiri Buquoy gróf, természettudós-matematikus került a tagok közé. Ez a bizottság fogalmazta meg a nemzeti múzeum feladatait, határozta meg annak szerkezetét, felépítését, állította össze statútumait. A szervezeti felépítéshez szükségesnek tartották egy igazgató kinevezését, mellette titkárt és az egyes gyűjteményi osztályok élére öt igazgatót tartottak szükségesnek kinevezni. Mintaként említik a „gazdag Magyarország” múzeumát.

A cseh nemzeti múzeum létrejöttére jellemző, hogy a természet- és történettudományi anyag volt az alap, az első tervezetekben e két nagy gyűjteményegységre épültek az egyes osztályok. Az előbbi fizikai, zoológiai, botanikai, mineralógiai, kémiai, technikai és ipartörténeti alegységekre osztódott, míg a történetihez tartoztak az érmék, szobrok, viseletek, fegyverek és különféle eszközök. Mellettük a cseh irodalom, történettudomány fő műveit tartalmazó könyvtár volt még a múzeum része.

František Palacký (1798–1876), aki történészként és titkárként dolgozott a Nemzeti Múzeumban, 1841-ben kísérletet tett a természet- és történettudományok egyensúlyának megteremtésére. A feladat nehézségét mutatja, hogy csaknem egy évszázadnak kellett eltelnie, mire a Nemzeti Múzeum történeti és természettudományi gyűjteményének nagysága csaknem azonos méretű lett. Palacký javasolta azt is, hogy a múzeum adjon ki német és cseh nyelvű folyóiratokat is. Ezeket – Monatsschrift des böhmen Museums, illetve Časopis Společnosti vlasteneckého muzea v Čechách Časopis Českého musea – Palacký szerkesztette 1827-től. Ő dolgozta ki 1840-ben a majdani önálló múzeumépület koncepcióját is; a Smetana rakparton emelendő Tudomány és Kultúra Palotája a Francisceum nevet kapta volna az uralkodó tiszteletére. A múzeum mellett konzervatórium, nemzeti iparegyesület és művészeti akadémia is helyet kapott volna itt. Palacký programja szerint földrajzi, ásványtani, állattani, növénytani, régészeti és numizmatikai kiállítótermek mellett a könyvtár, az archívum, a grafikai gyűjtemény és a lapidárium is önálló tereket kapott volna. Kutatószobákat és olvasótermet, valamint raktárakat is szánt a múzeumépületbe, és programjának fontos része volt egy cseh nemzeti panteon létrehozása a legkiválóbb cseh tudósok, művészek, politikusok portréival, szobraival. Mindebből akkor semmi sem valósult meg; 1876-ig kellett várni még a múzeumépület helyének kijelölésére is. Újabb két évtized telt el, mire konkrét tervek születtek, de a gyűjteményi aránytalanságok ezekben is érzékelhetők voltak: a természettudományi gyűjtemény kétszer annyi teret kapott volna, mint a történeti anyag.

Az alapítást követően tehát hosszú ideig nem volt a múzeumnak saját épülete; kezdetben a Šternberg-palotában, a várnegyedben őrizték a gyűjteményt, 1846-tól a Nostic-palotában a Na Příkopě utcában, és csak 1891-től a Vencel téri múzeumépületben. Jóllehet ezt eleve a Nemzeti Múzeum céljaira tervezték, nem sokkal átadása után nyilvánvalóvá vált, hogy a gyűjtemények hamar kinövik. Ezt a problémát csak mostanában sikerül majd megoldani, részben az egyes múzeumi egységek új épületbe költöztetésével, részben a Vencel téri épület 2011 óta tartó rekonstrukciójával, amelynek 2018-ban várható befejeztével az udvar befedése révén jelentősen bővül majd a rendelkezésre álló tér.

A múzeumépület történetének első fontos momentuma a tényleges pályázat 1883-as kiírása volt: hat építész nyújtott be terveket, és a zsűri a „Pro patria” jeligéjű mellett döntött, amely Josef Schulz munkája volt. Az építkezés 1891-ben fejeződött be, de a belső dekoráció kivitelezése csak 1901-re készült el. Az első és második világháborús, valamint az 1968-as károk javítása mellett a mindenkori politikai vezetés időről időre fontosnak tartotta a panteon képmásainak megváltoztatását, kicserélését is. A metró és az észak–déli autópálya építése ismét súlyosan veszélyeztette az épület épségét, ez a probléma máig sem megoldott. Felidézve a múzeumépületről hozott 1864-es parlamenti döntés szövegét – „a múzeumépület olyan helyen álljon, ami nincs messze a városközponttól, mégis csendes és békés, és nem zavarja túlságosan a mindennapi élet zaja” –, úgy tűnik, nem valósult meg az akkori elképzelés.

1949-ben a csehszlovák állam fenntartásába került a Nemzeti Múzeum, majd tíz évvel később törvény fogalmazta meg véglegesen annak feladatát. 1964 májusában a Nemzeti Múzeumhoz csatolták szervezetileg a Természettudományi Múzeumot (amely addig sem került ki az épületből), a Történeti Múzeumot, a Naprstek Múzeumot (az ázsiai, afrikai és amerikai civilizációk múzeumát), a Nemzeti Könyvtárat és a Központi Múzeumi Hivatalt. Az 1976-ban alapított Cseh Zene Múzeuma létrejöttekor került a szervezetbe.

A cseh Nemzeti Múzeum alapításakor azt is meghatározták, hogy milyen feladatokat milyen képzettségű munkatársak végezhetnek el. A három múzeumőr mellett titkár, írnok és könyvtáros működött meghatározott javadalmazásért (sajátos, hogy a könyvtáros fizetése annyi volt, mint a három múzeumőré együtt). A múzeumegyleti tagságért fizetni kellett, ezt teljes mértékben az intézmény fenntartására fordították. A tiszteletbeli tagok nem fizettek (csak jótékonykodtak, adományoztak), a támogatók tetszés szerinti összeg fejében ingyenesen látogathatták a múzeumot, az aktív tagok jelentősebb éves összeggel járultak hozzá a múzeum működéséhez. Ez utóbbiak egyre nagyobb számban a fiatal cseh polgárság és értelmiség tagjai közül kerültek ki. A század közepére már általános igény lett a cseh nyelv használata, szoros összefüggésben a nemzeti intézmény támogatásával.

A múzeum most, a 21. század elején hasonló változások elé néz, mint a 19. század közepén, és egyelőre még nem tudjuk, hogy a hét évre tervezett teljes rekonstrukció végén milyen Nemzeti Múzeum fogadja majd a látogatókat Prágában.

Bár a Náprstek Múzeum szervezetileg a Nemzeti Múzeumhoz tartozik, története sajátos. A 1826-ban megvásárolt U Halánků nevű sörfőzde hamar híressé vált Vojta Náprstek (1826–1894) révén, aki, miután az 1848-as prágai forradalomban tevékenyen részt vállalt, kénytelen volt elhagyni az országot, Amerikába emigrált , és csak egy évtized múltán tért vissza. Addig New Yorkban, illetve Milwaukee-ben – amely város a cseh emigráció központjának számított – a menekülteket támogató szervezeteket hozott létre. Így történhetett, hogy amikor hazatértekor múzeumalapításba fogott, elsősorban a cseh emigráció amerikai anyagával számolhatott. A Betlehem téri épület hamar a cseh értelmiség központjává, afféle kultúrszalonná vált, amely nemcsak cseh földön, de egész Európában ismertté vált. A társaság utazgató tagjai folyamatosan gyarapították a gyűjteményt, amely egészen 1946-ig kizárólag az Európán kívüli civilizációk néprajzi tárgyaiból állt.

A soknemzetiségű Habsburg Birodalmon belül a cseh nemzeti törekvésekkel párhuzamosan Morvaország és Szilézia is egy tartományi múzeum megteremtésén fáradozott Brünn, a mai Brno városában. 1794-ben megalapították a magyarul némileg esetlenül hangzó Morva Társaság a Természet- és Hazai Tudományokért (Mahrischen Gesellschaft für der Natur- und Vaterlandskunde) nevű egyesületet. Már a 19. században, 1815-ben jelent meg Brünnben a társaság céljairól szóló összefoglaló kiadvány, amely címében a mezőgazdaság, a természet- és a hazai tudományok előmozdítására létrejött szervezetről beszél. Lényegében egy mai terminológiával „Landesmuseum” (tartományi múzeum) létrehozatala volt a cél. A társaság egyik fő szervezője Hugo Franz von Salm gróf volt, aki az akkor éppen Morvaországba visszavonuló Joseph von Hormayr báró köréhez tartozott. Hormayr Taschenbuchjában meg is jelent egy írás a múzeumról szóló elképzeléseket bemutatva. (Taschenbuch für die vaterlandische Geschichte). 1817. július 29-én az uralkodó engedélyezte egy tartományi múzeum alapítását Brünnben; az intézmény neve Franzens-Museum lett. Az uralkodói engedélynek megfelelően az intézmény nem önálló, a társaság működteti. Az alapításkor a könyvtár és levéltár mellett természettudományi, mezőgazdasági, műszaki, fizikai és kémiai gyűjtemények alkották, de már 1828-ra jelentősen megváltozott az intézmény szerkezete: a mezőgazdasági és a kémiai kollekciók beolvadtak a természettudományiba, viszont érem- és pecsét-, valamint festmény- és általános művészeti anyaggal gyarapodott a gyűjtemény. Az 1829-ben alapított Műegylet révén a művészeti gyűjtemény gyarapodása számottevő lett a bécsi vásárlások révén. A Műegylet 1840-es megszűnését követően a művészeti gyűjtés megtorpant. 1881-ben Lichtenstein gróf itáliai festményeit adományozta a múzeumnak, ez lett a régi művészeti kollekció alapja. 1923-ban a tartományi múzeum új statútumai megfogalmazták a rendszeres és tervezett gyűjtés módját. A két világháború közötti időszakban több jelentős képzőművészeti kollekció került a múzeumba (Heinrich Gomperz, Arnold Skutezky gyűjteményei), és már ekkor elindult az a folyamat, ami a második világháború után folytatódott, a morva eredetű középkori műtárgyak gyűjtése.

A ma Moravska Galerie néven ismert brnói múzeum, az egykori morva tartományi múzeum utóda ma a Cseh Köztársaság második legnagyobb ilyen intézménye. A galéria elnevezés is helyénvaló, mivel a gyűjtemény ma már „csak” festményeket, rajzokat, grafikákat, szobrokat őriz és gyűjt az antikvitástól napjainkig. Mellettük a fotográfiai, az iparművészeti, a design- és az építészeti tárgyak is fontos részét alkotják a kollekciónak. Ezt a késői utódot 1961-ben alapították ebben a formájában, korábbi intézmények (Morva Múzeum, Iparművészeti Múzeum) összevonásával, és a városban több épületben – Místodržitelský palota, Pražák palota, a Josef Hoffmann-ház és a Jurkovič-villa – találhatók a gyűjtemények és a kiállítások.

Prága szerepe a múltban központi jelentőségű volt, és természetesen mindmáig az is maradt. A Nemzeti Múzeum anyaintézménye lett a mai Nemzeti Galériának, az ottani festmény- és művészeti anyag vált ennek alapjává. Az önálló Csehszlovákia 1918-as létrejöttével emelkedett kiemelt fontosságúvá maga a gyűjtemény és az önálló nemzeti képtár szerepe. A gyűjtemény részére 1995-ben emelt új épület mellett a város számos pontján álló műemlék palotákban vannak elhelyezve a mára igencsak megnövekedett műtárgykollekció egyes részei.

A Nemzeti Múzeum mellett a 19. század végén létrejöttek más múzeumok is, így például az ugyancsak Josef Schulz által tervezett neoreneszánsz épületben az Iparművészeti Múzeum, amelyet bár 1885-ben alapítottak, korábbra datálódik létrejöttének ötlete. A prágai Árkádia Társaság 1861-ben a Régi Városháza nagytermében rendezett kiállítást a cseh „műipar” legszebb tárgyaiból. A tényleges múzeumalapításhoz a bécsi Iparművészeti Múzeum 1864-es születése adta meg a lendületet, és a prágai Kereskedelmi és Iparkamara a bécsi intézménnyel együttműködve szervezett kiállítást az 1867-es világkiállításon bemutatott történeti anyagból, amely lényegében Vojtěch Lanna gyűjteményére épült. Ő lett a múzeum legfőbb támogatója és adományozója, gyűjteményének legszebb tárgyai ma az Alapítók Termében láthatók. A múzeum mára maga is a „műipar” egyik legszebb terméke lett ornamentális faldíszítésével és teljes belső berendezésével, amelynek része az érintetlenül megmaradt 172 ezer kötetes szakkönyvtár is a maga Thonet bútoraival.

A legkésőbb, 1908-ban létrejött országos (szak)múzeum a Műszaki Múzeum. Gyűjteményei azonban jóval korábbról származnak: az 1717-ben alapított mérnökiskola és az 1806-os születésű politechnikum anyagai is idekerültek. Ebben az esetben is megelőzte az alapítást egy, a múzeum létrehozására formálódott társaság szerveződése, amelynek nemcsak magánszemélyek, hanem ipari vállalkozások, cégek, bankok is a tagjai voltak. Az első állandó kiállítás a vár melletti Schwarzenberg-palotában nyílt meg 1910-ben. A csehszlovák állam létrejöttével önálló épületet szerettek volna biztosítani az egyre növekvő gyűjteménynek a Letná parkban, ám az építészeti pályázatot csak a harmincas évek végén írták ki, Milan Babuška győztes terve alapján az épület végül 1941-re épült fel.

A Prága városának történetét bemutató múzeum ötlete először 1877 októberében vetődött fel, amikor az alpolgármester, Ottokar Antonin Zeithammer professzor figyelmeztette a városi tanácsot: egyre több, a várossal kapcsolatos tárgyat, dokumentumot adnak el és juttatnak külföldre. Javasolta, hogy inkább gyűjtsék ezeket egy múzeumba. A várostörténeti múzeum szervezésére végül 1881-ben alakult bizottság. A Régi Városháza épületében el is különítettek egy termet az anyag tárolásához. 1883-ban nyílt meg a múzeum, akkor még ideiglenes helyen, neoreneszánsz palotája 1898-ra épült fel, az ottani kiállítások pedig éppen a századforduló évében nyíltak meg. Prága Várostörténeti Múzeuma (Muzeum hlavního města Prahy) nemcsak gazdag gyűjteménnyel rendelkezik, hanem a múzeumpalotán kívül számos épülettel is szerte a városban – barokk kastély, konstruktivista villa és a város tornyai (a középkori Lőportoronytól a Petrin-hegyi kilátóig) tartoznak ezek közé. Mi több, a múzeum őriz egy olyan makettet is, amely bár amatőr készítette, mégis egyedülálló emléke a múzeumalapítás kori Prágának. Antonín Langweil (1791–1837), az egyetemi könyvtár alkalmazottja készítette el az Óváros és a vár modelljét, amely 1840-ben a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került, majd száz évvel később vitték át jelenlegi őrzési helyére.

A fővárosi országos múzeumok mellett létezik Prágában egy olyan múzeumegyüttes is, amely a város zsidóságának emlékeit, legfontosabb épületeit foglalja magába. A Zsidó Múzeum Európa egyik legnagyobb ilyen gyűjteménye negyvenezer műtárgyával, százezres könyvtárával. Amint a zsidónegyed önálló város a városban, a múzeum is külön világ a város múzeumainak sorában. A Maisel-, Klausen-, Pinkas- és Spanyol-zsinagógák, a régi zsidó temető, a Chevra Kadisha díszterme és a 2001-ben átadott Robert Guttmann Galéria tartozik szervezetileg a Zsidó Múzeumhoz. 1906-os alapítása révén ez Európa egyik legrégibb zsidó múzeuma. Az alapítók, a történész Salomon Hugo Lieben és August Stein városi tanácsnok, a cseh zsidó mozgalom egyik jeles képviselője. A gyűjtemény alapját a prágai gettó lebontásakor megmentett zsinagógák tárgyai jelentik. A Zsidó Egyesület 1939-es betiltásával a gyűjtemény a prágai zsidó közösség tulajdonába került. Karel Stein javasolta 1942-ben egy Zsidó Múzeum létrehozását, amit hosszas egyeztetések után engedélyeztek. A múzeum így a liturgikus tárgyak, könyvek és dokumentumok megmentője lett a második világháború alatt. Josef Polák művészettörténész erőfeszítéseinek köszönhetően ugyanakkor a múzeumi működés kereteit is megteremtették. A háború után, 1950-ben államosították az intézményt, ami bár szigorúan szabályozott módon, de a kutatásra összpontosítva működhetett. 1994-ben az épületek és a gyűjtemények ismét a prágai zsidó közösség tulajdonába kerültek.

A mai Cseh Köztársaság területén egy-egy regionális központban alakultak ki múzeumok. Ilyen a Kelet-csehországi Múzeum (Muzeum východních Čech) Hradec Králové városában. Tervezője, Jan Kotěra 1907-ben olyan grandiózus tervet mutatott be a városi megrendelőknek, amelyről nyilvánvaló volt, hogy képtelenek finanszírozni. Egy évvel később egy szerényebb változatot készített, amelynek alapján 1909 és 1912 között fel is épült a múzeum. Kotěra mesteréhez, Otto Wagnerhez híven a szecesszió geometrikus irányát követi az épület, amely részleteiben is hatásos, szobrászati díszítése és belső dekorációja mind az építész tervei szerint valósult meg, egyebek között a Thonet gyárban. A gyűjtemények három nagy egységre oszlanak: régészeti, természettudományi és történeti anyagra. Az utóbbi afféle „mindenes” – a néprajzitól a műszakiig, a hadtörténetitől az irodalmiig sokféle gyűjteményegység megfér benne.

Csehországban a vidéki múzeumalapítási láz kisebb lendülettel, mint nálunk, és valamivel később, a 19. század utolsó éveiben indult el. Több jelentős múzeum létesült ekkor, például a Kelet-Csehország Athénjának is nevezett Chrudim város múzeuma (Regionální muzeum v Chrudimi), amelyet az 1865-ben alakult városi múzeumegyesület szervezett. Kastélyszerű neoreneszánsz épülete 1898-ban épült fel. Régészeti, történeti, néprajzi, természettudományi és művészeti kollekciók, valamint jelentős könyvtár mellett az alapításkor adományozott, azóta is önállóan megtartott magángyűjtemények találhatók a múzeumban.

Mind múltjában, mind pedig felépítésében hasonló Vysoké Mýto város múzeuma (Regionální muzeum ve Vysokém Mýtě), amelyet 1871-ben alapított egy városi tanácsnok.

A helyi polgárok adományaiból összeállított anyagot a városháza dísztermében lehetett megtekinteni. A gyűjtés azonban tovább folyt, úgyhogy 1912-ben már önálló épületet kapott a múzeum. Gyűjteményeinek szerkezete hasonló a chrudimi múzeuméhoz, vagyis régészeti, történeti, néprajzi, természettudományi és művészeti kollekciói vannak.

A cseh nagyvárosok múzeumai nem ritkán regionális múzeumi központok is, mint például a Nyugat-csehországi Múzeum Plzeňben (Západočeské muzeum v Plzni). Az 1878-ban alapított intézmény Josef Škorpil által tervezett palotája 1896-ra épült fel és nyílt meg a közönség számára. A hatalmas múzeumpalota kiállításai európai kultúrtörténeti, elsősorban iparművészeti és fegyveranyagot mutatnak be. A múzeumban oktató- és előadóterem, valamint könyvtár is található. Itt is szembetűnő, milyen nagy gondot fordítottak a 19. században a múzeum célú épületek kialakítására, mennyire fontos volt, hogy a legjobb építészek készítsék a terveket (többnyire pályázatok útján), és ezek az összművészeti remekek a városok jelentőségét és vonzerejét számottevően növelték.

A ma második legnagyobb cseh város, Ostrava múzeuma – Ostravské Muzeum – 1872-es alapítású. Karel Jaromír Bukovanský tanár ipari-technikatörténeti gyűjteménye lett az 1894-ben megnyílt intézmény alapja, és – talán meglepő módon – a morva iparváros német vezetése is támogatta a kezdeményezést. Az első világháborút követően a helyi postapalotában, majd 1931-ben a Régi Városházán megnyíló gyűjtemény mára művészeti, várostörténeti és természettudományi kiállításokkal is gyarapodott.

Az olmützi (Olomouc) múzeum alapítása 1883-ban, a helyi múzeumi társaság kezdeményezésére történt, és az intézmény az első morvaországi cseh múzeum lett. A ma már egymilliónál több műtárggyal rendelkező regionális múzeumi központ – hasonlóképpen az általános csehországi gyűjtési irányhoz – jelentős geológiai, ásvány- és növénytani alapgyűjteményre épült, amely később régészeti, numizmatikai, néprajzi, hadtörténeti, orvostörténeti, zenei, irodalmi, fotográfiai, és legvégül művészeti kollekcióval is bővült. Jelentős könyvtára és lapidáriuma is van az intézménynek. A hatalmas gyűjteményből válogatott állandó kiállítás, amely az Egy város tizenöt évszázada címet viseli, az egykori klarisszakolostor középkori eredetű barokk épületében látható, és címének némileg ellentmondva nemcsak a város, hanem az egész ország történetének bemutatója.

A libereci Észak-csehországi Múzeum (Severočeské muzeum v Liberci) létrehozatalával párhuzamosan a város 1895-ben a bécsi Friedrich Ohmann építészt bízta meg a múzeum épületének tervezésével. A kivitelező berlini építésziroda az 1892-ben lebontott régi városháza tornyát is belekomponálta az új, impozáns együttesbe, más helyi építészeti emlékek részleteivel együtt – kicsit a budapesti Vajdahunyadvárhoz hasonlóan. A múzeum rendhagyó módon műtárgyvásárlási felügyelőbizottságot hozott létre, amelynek tagjai Bécsben vásároltak a Heinrich Liebieg által adományozott alap kollekció kibővítése céljából. Liebieg frankfurti villája műtárgyanyagának atadása mellett rengeteg pénzt is költött vásárlásokra, és ez meg is látszik a hatalmas és változatos gyűjteményen.

Uherské Hradiště városának múzeuma különleges helyet foglal el a cseh vidéki múzeumok sorában, lévén a szlovák határhoz közel, ugyanakkor a morva történeti múlt szempontjából is kiemelt jelentőségű. A Slovácké Muzeum neve is jelzi ezt, valamint a szervezetileg ide tartozó Nagymorva-emlékmű, amely egy 1949-ben feltárt 9. századi morva templom romjai fölött áll. A gazdag és változatos gyűjteménnyel rendelkező intézmény egy szabadtéri néprajzi múzeumot is magába foglal. Az intézmény kivételesen angol nyelven is működő honlapja is érzékelteti, hogy saját múltjuknak ezt a sokféleségét mennyire fontosnak tartják mind a múzeum munkatársai, mind a város vezetése és közössége.

A fentiekből tehát kitűnik, hogy a magyarországihoz hasonló múzeumi rendszer nem alakult ki Csehországban. A vidéki múzeumok egy részének elnevezése utal regionális szerepükre, de legnagyobb hányaduk hagyományosan kastélymúzeum. Kézenfekvő is volt a számos, jó állapotban megmaradt kastélyt a helyhez is kötődő tematikájú muzeális intézményként fenntartani és működtetni.

Ami a nagy országos múzeumok rendszerét illeti, a cseh Nemzeti Múzeumból két fontos szakmúzeum nem vált ki, mint annak idején Magyarországon a Nemzetiből a néprajzi és a természettudományi. Ezek a gyűjtemények ott ma is a Nemzeti Múzeumhoz tartoznak, és el lehet gondolkodni, miért alakult így a sorsuk. Az alapítás története is érzékelteti, a természettudományok a 19. században cseh földön kiemelt fontosságúnak számítottak. A legjelesebb természettudósok voltak az első múzeumalapítók, és a legkorábbi időkben sehol sem hiányozhatott a natúrhistóriai gyűjtemény. Láthattuk, jószerivel küzdeni kellett azért, hogy idővel más gyűjteményegységek – történeti, művészeti – is hasonló fontosságúvá váljanak. Ennek a hagyománynak a talaján formálódott a múzeumi rendszer, és a minta hatása sokáig nagyon erős volt. A 20. század végén és a 21. században sem szűnt meg a múzeumalapítás, és ezt az időszakot a sokféleség és változatosság jellemzi. De a hagyományokat őrzi a rendszer, az önállóság csak meglehetősen későn alakult ki – nem véletlen a számos I. Ferenc császár nevét idéző múzeumelnevezés. A birodalmi gondolat hívei maradtak az alapítók, a nemzeti törekvések ellenére, vagy inkább azok mellett. A 21. századra létrejött múzeumi rendszer kevéssé nevezhető rendszernek, a Prága-központúság jellemző, a főváros múzeumaival még az ország második legnagyobb vidéki városa, Brno sem veheti fel a versenyt. Úgy tűnik azonban, a vidéki muzeális intézmények nem is akarják ezt, inkább a regionális kulturális élet és a turizmus jól működő központjaiként őrzik a hagyományokat.

Felhasznált irodalom

Marlies Raffler: Museum – Spiegel der Nation? Böhlau Verlag, 2007

National Museums – New Studies From Around the World. Edited by Simon J. Knell, Peter Aronsson, Arne Bugge Amundsen, Amy Jane Barnes, Stuart Burch, Jennifer Carter, Viviane Gosselin, Sarah A. Hughes and Alan Kirwan

Ales Chalupa: Frantisek Palacky and the National Museum. East European Quarterly 15, 1. (Spring 1981), 85–101.

Magda Veselska: Ark of Memory. The Jewish Museum in Prague’s Journey Through the Turbulent Twentieth Century. Prague, 2012