A fejedelemasszony emlékezete
MúzeumCafé 53.
Péter Katalin–Tamás Edit–Váradi László:
Lorántffy Zsuzsanna
Sárospatak, 2015
A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma számára kiemelt fontossággal bír az idei esztendő, hiszen Sárospatak négyszáz éve válhatott Rákóczi-birtokká, Lorántffy Zsuzsanna hozományaként. I. Rákóczi György, a későbbi erdélyi fejedelem ezzel a házassággal nem csupán jelentős birtokhoz jutott, hanem olyan feleségre tett szert, aki egyenrangú társként, gazdasági vezetőként, kulturális menedzserként, szellemi partnerként, családanyaként, patrónusként is nyugalmat tudott teremteni a 17. század egyik legviharosabb időszakában. Lorántffy Zsuzsanna (1600–1660) személye Sárospatak történetével is egybeforrt: építkezései, könyvnyomdája, iskolaszervező tevékenysége miatt legalább annyira fontos a város és a múzeum számára, mint híres leszármazottainak köszönhetően. A Rákóczi Múzeum 2000-ben a fejedelemasszony születésének évfordulója alkalmából már kiemelten foglalkozott Lorántffy Zsuzsanna emlékezetével. Ekkor előtérbe került a fejedelemasszony fennmaradt tárgyi és szellemi örökségének felkutatása, számbavétele, majd ennek feldolgozása, melyről időszaki kiállítás, tudományos konferencia mellett a Lorántffy Zsuzsanna-album adott számot a közönségnek és a szakmának egyaránt. Jó hír, hogy a Péter Katalin és Tamás Edit munkáját, Váradi László fotóit összegző kötet második, átdolgozott kiadását ismét kézbe vehetjük, ezúttal Lorántffy Zsuzsanna címen.
A keménytáblás kötet alakja az olvasókönyveket idézi, és aki fellapozza, a kötet olvasmányosságában nem is kell csalódnia. Péter Katalin írása Lorántffy Zsuzsannáról összegzi a fejedelemasszony életművét. A szerző rövid mondatai, szempontrendszere, megközelítésmódja beilleszti a kortárs olvasó mai életvilágába a nagy befolyással bíró 17. századi nő alakját. Olyan helyszíneket, élethelyzeteket választ, amelyekben bárki beleképzelheti magát a korszak körülményeivel küszködő anya, a férjével folyamatosan levelező feleség, a döntéshozó uralkodó társának helyébe. Sárospatak bemutatása nem a megszokott lexikonszerű szöveg, a szerző inkább azt vizsgálja, miért ragaszkodott ehhez a várhoz annyira a fejedelemasszony. A Lorántffy családon keresztül Zsuzsanna erős akaratának előzményeit keresi a szerző, a házasságkötés mentén a két nemesi família érdekei, erőviszonyai is kiderülnek, a két különleges képességű ember frigyén át a korabeli arisztokrácia kapcsolataiba nyerhetünk betekintést. Az utódokról a gyermekhalandóságon túl a szerző olyan sajátos kérdéseket is felvet, miként alakította ki a Rákóczi család gyermeknevelési stratégiáját úgy, hogy a történelem során először vetődött fel a kérdés: hogyan kell nevelni az erdélyi fejedelem fiait? Mit tehet meg a trónörökös György? Milyen szabályok vonatkoznak rájuk? Mi lesz a másodszülött feladata? Az ő, azaz Rákóczi Zsigmond házasságkötése mellett aztán Péter Katalin megrajzolja a fejedelemség nemzetközi kapcsolatait és egy rövid szerelmi házasság történetét. Szóba kerül a református egyház ügye, ezzel párhuzamosan a kegyúr és a kegyes úrnő, a nők egyházban betöltött szerepe és végül az özvegy és gyermekét gyászoló, a másik fiával megbékélő anya élethelyzete. A történetek közül nem hiányozhat Comenius alakja. Kiderül, könyöröghettek-e valóban Rákócziék a híres cseh tanárnak, hogy fogadja el a meghívást, vagy megszépítette az idő az idős mester emlékeit, amire azokat papírra vetette?
Ezt a történetfolyamot hitelesíti az a tárgyi anyag, amely a kötet elejétől kezdve Váradi László és az emlékeket őrző intézmények fotósainak képein válik láthatóvá, majd a Tamás Edit által írt a Lorántffy Zsuzsanna fennmaradt tárgyi emlékei című második részben csúcsosodik ki. A szerző nem kizárólag múzeumi tárgyakra koncentrál. Egymást követően jelennek meg – a többi között – a sárospataki vár idekapcsolódó fejlesztései, a habán csempék (velük együtt a habánok is), a Sárospataki Református Kollégium régi épülete, várak, kastélyok, templomok, a fejedelemasszony vitatott portréja, Bibliája, a neves fogarasi román iskola működési szabályzata. Nem hiányozhat a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható 1640-es kehely, amelyet I. Rákóczi György rendelt meg, a kolozsvári egyházközség leltárkönyve, úrasztali terítők, amelyek a Lorántffy-hímzőműhelyt dicsérik. Dokumentumokat, könyveket vehetünk szemügyre, meggyőződve arról, milyen gazdag szellemi-tárgyi kultúra lehetett ebben az időben a Rákóczi-uradalomban. A szerző az utókor emlékezetéről sem feledkezik meg: köztéri szobrok, költemények vallanak erről. Az utolsók között szerepel Lorántffy Zsuzsanna végrendeletének szövege, melynek eredetije valószínűleg hetven éve Nyizsnyij Novgorodban lapul.
A bemutatott anyag rendkívül sokrétű. Éppen ezért az igényes kialakítású kötetben megkönnyítené a tájékozódást a tartalomjegyzék, a tárgy- illetve képmutató. Főleg miután az utolsó oldalon szembesülünk azzal, milyen sok intézmény anyagát ötvözi ez a munka. Hasonló hiányt érzünk a képeknél: míg általában a bemutatott műtárgyak leltári számát is elolvashatjuk, helyenként jó lenne többet tudni a különböző nyomatok, grafikák alkotóiról. A kötet szellős tördelése, a témához kapcsolódó keretes történetek, forrásszövegek, a szöveg és a kép viszonyának logikája ezt lehetővé tenné. Mindez azonban nem feledteti azt a tényt, hogy a sárospataki Rákóczi Múzeum a múzeumi tudásközvetítés klasszikus módszereit könyvben is alkalmazta. Összegezte az eredeti műtárgyak, a történetmesélés és a vizualitás erejét, ezzel is erősítve a múzeumi gyűjtemények, a múzeumokban folyó munka láthatóságát, jelentőségét.