„A kiindulópont a bizalom volt”
Beszélgetés Juko Hasegavával, építése idején a kanazavai 21. Század Múzeuma Igazgatójával
MúzeumCafé 53.
Az Új Magyar Nemzeti Galéria épületére kiírt meghívásos nemzetközi pályázaton a Pritzker-díjas japán SANAA építésziroda nyerte el a megbízást. Egyik korábbi munkájuk a kanazavai 21. Század Kortárs Művészeti Múzeum, amely akkori igazgatója, Juko Hasegava szakmai ajánlásai alapján épült és nyílt meg 2004-ben. Az Artreview Power 100-as listáján az elmúlt két alkalommal is szereplő kurátor az építészekkel való együttműködésről, egy korszerű, a mai közönség számára a legnagyobb szabadságot biztosító művészeti múzeum igényeiről beszél. Az interjú 2011 augusztusában, a tokiói MOT-ban készült, a szerző Japán Alapítványtól elnyert ösztöndíja keretében.
Az ön által rendezett Istambul Biennálé Egofugal címen 2001-ben számomra az egyik legnagyobb hatású koncepció volt, amiről valaha értesültem, ezért érdekel a személyes véleménye a kurátori munkáról, illetve arról, hogy változott-e azóta a nézőpontja e kérdésben. Isztambulban az volt az érzésem, hogy az ön kurátori álláspontja szerint nemcsak azt kell meghatározni, mi a művészet, hanem azt is, hogy mi a kurátor világnézete.
A kurátori munkának két megközelítése van. Az egyik típus jobban kötődik a művészettörténethez, és azt a kérdést feszegeti, hogy a művészet történeti bemutatását hogyan lehet a jelenhez kötni, amely kétségkívül igen fontos nézőpont. A másik megközelítés egy független kurátori nézőpont, amely a személyes tudáson és intellektuális érzékenységen alapul. Először azt gondolhatná, ez a módszer túlságosan öncélú és nem elég komoly, jóllehet ezek a személyes viszonyok intenzív megfigyeléseken és folyamatos visszacsatoláson alapulnak. Közeli kapcsolatot jelentenek az „itt és most”-hoz, hiszen az élet egy folyamat, történelmi háttérrel. Kurátorként igazi élményt kínálok, amely több puszta információátadásnál vagy ismeretterjesztésnél. Az irányításom alatt születő kiállításoknál a látogató maga is résztvevő. Ösztönzöm őt arra, hogy nyugodtan legyenek fenntartásai és önálló elképzelései a művekkel kapcsolatban.
Gondolom, mindezeket a kurátori elképzeléseket igyekezett alkalmazni a kanazavai 21. Század Múzeuma tervezése során, hiszen ön volt a tervezés és az építkezés idején az intézmény vezetője.
Így van.
Volt módom nemrég megnézni a múzeumot, és számomra nemcsak a kiállítások, de az egész épület koncepciója nagyon inspiráló volt az átláthatósága és a rendkívüli nyitottsága miatt, és még egy olyan közönség számára is, amelyiket nem feltétlenül befolyásol a kortárs művészet, az egész intézmény üzenetét úgy értelmeztem, mintha azt mondaná, hogy „üdvözölve vagy”. Mindez érzékelhető az építmény minden rétegében: az épületen kívül, a körülötte lévő parkban elhelyezett játékos munkák révén, belépve a bolt, az étterem és a kávézó láttán, majd a kiállítások terében is.
Nagyon fontos volt számomra az a tíz, megbízásra készült munka az épület körül és belül, amit a látogató ingyen megnézhet: Leandro Erlich, Anish Kapoor, James Turell, Mathieu Briand, Patrick Blanch, Florian Clarr, Fernando Romero és Jorge Pardo művei. Az elsődleges szempont a természeti elemek ábrázolása, illetve a művek és a látogatók közötti kapcsolat megteremtése volt. Emellett pedig szembesíteni akartam az embereket a vendégül látásnak azzal a módjával, amely nem csak a beengedést jelenti, hanem azt is, hogy segítsem őket azokhoz az ismeretekhez jutni, amelyekre valóban szükségük van. Azt szerettem volna, hogy a múzeum nemcsak egy aktív közösségi térré, hanem a személyes reflexió, az elmélyülés otthonává is váljon. Ezt kínáljuk: egy helyet, amely bejárat a világba és önmagunkba is. Az emberek többet tudhatnak meg saját magukról, maga az épület és a benne lévő kiállítások, a művészet különböző formái segítségével.
A múzeum egy innovatív, végtelenséget sugárzó épület, és sokan meglepődnek, hogy nincsenek hangsúlyos, műtárgyakat védelmező falak, hatalmas raktárak, műveket látni a közösségi terekben is, ami egy másik jellemzője a 21. Század Múzeumának. Annyira tágas, hogy egy közepes méretű autóval végig lehetne menni benne. Nem találni még egy ilyen múzeumot a világon! A szemlélődéshez teremtettem ezt a teret. Az emberek megpihenhetnek, beszélgethetnek, vagy csak gondolkodhatnak egy kicsit a látott műveken. Ez arról szól, hogy helyreállítsák a tudatukat és az emlékezetüket. Azt hiszem, hogy az épületterv legfontosabb része az egyensúly megteremtése volt a részvételt és a merengést szolgáló terek között, hiszen ez a hely igénybe veszi a testet és a szellemet egyaránt. Ez nem egy áruház, ahol egy csomó dolog van kitéve, egymás után.
Az európai művészeti intézmények sok esetben mintha ragaszkodnának a magas intellektuális pozíciójukhoz. Mintha az lenne a kívánságuk, hogy a látogató azelőtt tanuljon és szerezzen ismereteket, mielőtt belépne a „szentélybe”. Ön épp az ellenkezőjét említi. Ez a japán közönséggel kapcsolatos tapasztalatain alapul, vagy pedig ebben van egy kritika a nyugati megközelítéssel szemben?
Valóban, számos kulturális és esztétikai különbség létezik Ázsia és Európa között. Talán a legfontosabb aspektusa ennek a tudás befogadásának mikéntje. Az ázsiai embereket összeköti, hogy a világot testi és szellemi értelemben egységesen tapasztalják meg, nem választják külön, mint az európai ember, és ez az egységes tapasztalat jelenik meg később a tudás különböző szintjein. Ezt az attitűdöt talán azért illetheti bírálat, mert kevésbé ésszerű és kevésbé elméleti. De talán ezért is alakult úgy a kortárs művészetben, hogy az ázsiai alkotó könnyen teremt kapcsolatot a nyugati konceptuális művészettel.
Hogyan emlékszik, milyen volt a SANAA építészeivel együttdolgozni?
Nagyon érdekes munkafolyamat volt, mert megértők és együttműködők voltak. Egy fontos kaput jelentett az új századba, amit én úgy tekintek mint átalakulást a 3M (Man, Money, Materialism – ember, pénz, anyag) világából a 3C (Collective intelligence, Coexistence, Consciousness – közös tudás, közös lét, tudatosság) világába, a művészetben is. A 3M nagyon fontos, mert az alapot jelentik. Ugyanakkor a 3C adja a lényegi minőségét a múzeumnak. Együtt generálnak párbeszédet a műalkotások és a látogatók között. És szól az átalakulásról, a helyváltoztatásról, a bevándorlásról és az együttműködésről. A tervezés előtt állandó párbeszédet folytattam a tervezőkkel. Megvizsgáltuk, hogy a kortárs művészet milyen paradigmaváltáson esik át, együtt utaztunk, hogy kiválasszuk a kiállításra szánt műveket, hiszen az építészeknek pontosan tudniuk kell, hogy milyen típusú művek számára kell tereket tervezniük. Hogy további részleteket említsek, a műtárgyak védelme nagy kérdés volt, hiszen négy bejárata is van a múzeumnak, és az egész rendszer talán túlságosan is nyitott. A másik, amit javasoltam, hogy különböző méretű terek épüljenek, hiszen a kortárs művek nagyon különböző anyagúak, különböző installációs igényekkel, méretekkel rendelkeznek. A kanazavai múzeum előtt három másik múzeumnak is dolgoztam már. Az egyiket Arata Isozaki tervezte, még elég konvencionális elképzelések szerint. Ennek hatására kezdtem el a valós igényekről és a jövő múzeumáról gondolkodni.
Elfogadta a város ezt a koncepciót?
Még az építkezés előtt megígértem Tamocu Jamade polgármesternek, hogy egy nagyon nyitott rendszert hoznánk létre: nem lesz hierarchia a közönségben és a művészetben. A közönség bejöhet a múzeumba akár egy bevásárlószatyorral vagy kötényben is. Tudtuk, hogy az emberek szeretni fogják. Olyanok is betérhetnek, akik nem sokat tudnak a kortárs művészetről. Persze néhány installáció és kiállítás elsőre nehezen érthető és rejtélyes lehet. Városszerte különböző, eltérő szintű eseményeket szerveztem, vetítettem Matthew Barnay filmjeit, kiállítottam Takasi Murakami festményeit, japán tradicionális és kísérleti paravánképeket egymás mellett. Mindezek ellenére még mindig akadtak, akiket nem tudtam meggyőzni. Így jött annak az ötlete, hogy a vendégszeretetet a művészet elé helyezem. Az volt a célom, hogy ez a nyitott és aktív légkör ösztönözze az embereket a részvételre és a gondolkodásra. A bejáratnál helyeztem el Leandro Erlich úszómedence-installációját. A látogató reagál és kapcsolatba lép a többi látogatóval, amint belép a múzeumba, ennek segítségével pedig máris minden akadály elhárul az idegen emberek egymás közötti kommunikációjából. Mindez egy nagyon egyszerű ötleten alapul, hiszen megteremtünk egy helyzetet a találkozásra egymással és önmagunkkal. Hiszek az egyszerű ötletek kínálta lehetőségekben, néha ezek alakítják a történelmet. Tehát a kiindulópont a bizalom volt. Az emberek elkezdtek bízni bennünk, és ez nagyon fontos. Ez a fajta vendégszeretet behívja a látogatót, hogy járja körbe a múzeumot, még ha nem is érti meg, hogy mi zajlik odabenn. A másik, ami szintén fontos volt a kurátori működésem alatt, hogy az emberek jól érezzék magukat. Ők állnak a középpontban és nem a műtárgyak. A természetes fény gyönyörűen áramlik a múzeumban, és észrevettük, hogy ez szelfik készítésére ösztönzi a látogatókat. Itt mindenki lelkesedni kezd. A bizalom és a szeretet megteremti az alapot arra, hogy az emberek a szívükkel és a lelkükkel kezdjenek kommunikálni. Ez a nagyratörő terv idővel sikeressé vált, mert az emberek egyszerűen szeretik ezt a teret. Különböző háttérrel is megértették az alapvetően humanista elképzelésünket. Ebben a töredezett világban szükségünk van a test és a lélek egyesítésére, az egyén és a környezete összekapcsolására; helyre kell állítani a bizalmat önmagunk és a közösség értékei iránt.
Juko Hasegava, az ArtReview folyóirat Power 100 listájának az elmúlt két évben egyaránt kilencvenedik helyezettje 1999-ben hívta fel magára a nemzetközi kortárs művészeti szakma figyelmét, amikor vezető kurátornak nevezték ki az akkor épülő és 2004-ben megnyílt kanazavai 21. Századi Múzeum élére. Szintén 1999-ben részt vett a Velencei Biennálé nemzetközi zsűrijének munkájában, 2001-ben az Isztambul Biennálé művészeti igazgatója. 2003-ban a Velencei Biennálé japán pavilonja programjának vezetője, 2006-ban társkurátora a szöuli Médiaművészeti Biennálénak. Tagja a New York-i Guggenheim Múzeum Ázsiai Művészeti Tanácsadó Testületének és a Hugo Boss Ázsiai Művészeti Díja zsűrijének. 2006 óta a tokiói Kortárs Művészeti Múzeum (MOT) vezető kurátora, a város egyetemén művészettörténetet és kurátori ismereteket tanít.