Bosch-jubileum a művész szülővárosában
Egy majdnem teljes életmű-kiállítás Hollandiában
MúzeumCafé 52.
Több száz évvel a holland–spanyol háborúskodást lezáró békeszerződés után ismét egymásnak feszültek a felek. Ám most nem kardok csapnak össze, hanem művészettörténészek. Nézeteltérés alakult
ki Hieronymus Bosch Pradóban őrzött két festményével kapcsolatban. Míg a hollandok a legújabb kutatásokra hivatkozva már nem tartják a műveket a mester saját kezű alkotásának – műhelyének vagy egyik követőjének tulajdonítják –, addig a spanyolok ragaszkodnak az előző attribúcióhoz. A Prado annyira lelkére vette a dolgot, hogy korábbi ígérete ellenére sem kölcsönözte ezeket a képeket a festő halálának ötszázadik évfordulójára rendezett kiállításra.
Az eseményt, az ötszáz éve elhunyt festőművész szülővárosában, ’s-Hertongenboschban megrendezett
jubileumi kiállítást a londoni The Guardian kritikusa, az angolokat jellemző visszafogottság ellenére, az évszázad kiállításának nevezte. A visszamondás valóban az utolsó pillanatokban történt, mivel a két festmény szerepel a tárlatról megjelentetett reprezentatív katalógusban. Láthatóan nem felhőtlen a viszony a Prado és a Het Noordbrabants Museum, a hollandok által csak Den Boschnak hívott város intézménye között. Abban azért sikerült konszenzusra jutniuk, hogy a Prado – amely már a kezdetektől elutasította a centenárium közös megrendezését – Boschnak tisztelgő kiállítása csak a holland tárlat bezárása után, május végén nyissa meg kapuit. Több mint valószínű, hogy a töréspontot jelentő két festmény, a Kőoperáció vagy más néven a Balgaság gyógyítása és a Szent Antal megkísértése kiemelt helyen, a mester saját kezű munkájaként szerepel majd a madridi kiállításon. A helyzet bizonyára azért mérgesedett el ennyire, mert a Jheronimus van Aken néven született festő tulajdonképpen nemzeti ügynek számít mindkét országban. Bosch idejében Németalföld a Habsburg-házon keresztül kötődött a spanyol koronához, így természetesen Madrid is a sajátjának érzi a művészt. Arról nem is beszélve, hogy Bosch több jelentős munkája Spanyolországban található. II. Fülöp király lelkes gyűjtője volt a festő képeinek. Nagy meglepetésre a londoni National Gallery is bekapcsolódott a színfalak mögötti csatározásba, amikor kijelentette, hogy a birtokában lévő Töviskoronázás látható lesz a madridi tárlaton. A hollandok kölcsönzésre vonatkozó korábbi kérését az angolok azzal utasították el, hogy a festmény állapota nem teszi lehetővé az utaztatást.
A látogatók mindebből szerencsére nem sokat érzékelnek. Két képpel kevesebb sokaknak fel sem tűnik, mivel annyi a látnivaló. Bosch festészetének rajongói meg úgyis elzarándokolnak majd a spanyol fővárosba is, mivel a mester ilyen nagyságrendű kiállítására jó esetben is csak egyszer van lehetőség az ember életében. A fenti történések azonban rávilágítanak a múzeumok egyik érzékeny pontjára: a gyűjteményben őrzött alkotások eredetiségének, az alkotó sajátkezűségének a kérdésére. Különösen ha olyan, a nagyközönség által kedvelt művészről van szó, mint Bosch. Az ilyen „sztárok” művei vonzzák be a látogatók jelentős részét a múzeumokba vagy galériákba. Ezért nem mozdulnak szinte soha az olyan közismert festmények eredeti helyükről, mint Leonardo Mona Lisája vagy Rembrandt Éjjeli őrjárata. Ebből a szempontból érthető a Prado érzékenysége, még akkor is, ha ezeken felül több Bosch-művet is birtokol.
A hollandok bizonyára alaposan átgondolták a kiállítás tervezgetésekor, hogy belevágjanak-e az életmű felülvizsgálatába. A döntés már a kezdetekben megvolt – mondta el Charles De Mooij, az Észak-Brabanti Múzeum igazgatója a kiállítás megnyitása előtt tartott sajtótájékoztatón. Az évfordulóra rendezendő nagyszabású retrospektív tárlat gondolatát a polgármester vetette fel a városi tanácsban, amely a múzeum és néhány művészeti szakember bevonásával egy kiállításon túlmutató tervet dolgozott ki. A Bosch-kutatási projekt (Bosch Research and Conservation Project, röviden BRCP) létrehozását 2007 októberében jelentették be. A különböző területek szakembereiből létrehozott csoport feladata volt a mester nevéhez bármilyen módon kapcsolható művek vizsgálata, valamint a művész életének és munkásságának minél teljesebb feldolgozása. Nagyon ambiciózus terv volt, hiszen magának a kiállításnak a megrendezése sem tűnt egyszerű feladatnak, mivel a Noordbrabants Museum valójában egyetlen Bosch-képpel sem rendelkezik. A szervezők ügyességét dicséri, hogy a BRCP által (jelenleg) összesen huszonnégy saját kezűnek tartott Bosch-festményből tizenhét képet valóban sikerült visszahozniuk abba a városba, ahol évszázadokkal azelőtt készültek. Ezzel a város lakóinak egy réges-régi, több generáció óta dédelgetett álma vált valóra: Bosch hazatért.
Az eddigi kutatások jó része a képek jelentésére koncentrált, olyan kérdések, mint a festői technika vagy a segítő műhely szerepe sokkal kevesebb figyelmet kapott. A kilenc főből álló kutatói csoport most bepótolta az eddigi hiányosságokat, de első feladatai közé egy egységes vizsgálati rendszer kidolgozása tartozott – mondta Matthijs Ilsink, a projekt koordinátora. Példának hozta fel a műtárgyfényképezést, amelyet az intézmények általában maguk végeznek saját felszereléssel és metodikával, ezek sokszor nagyon eltérnek egymástól. Egy művész munkáiról a különböző helyszíneken készült felvételek alapján végzett összehasonlító munka rendkívül nehéz, és sok hibalehetőséget hordoz magában. Ezért a projektben a kutatás alá vont festmények és rajzok fényképezésére egyetlen felszerelést használtak, és előre meghatározott protokollt követtek. Minden festményről és annak részleteiről több tucat, egyes esetekben százat is meghaladó, nagy felbontású, hatvan megapixeles felvételt készítettek. Nemcsak normál, hanem infravörös és egyéb, szemmel nem látható fénytartományban is lefényképezték a műveket. Így a legkisebb részletek, sőt az alárajzolások és a különböző festékrétegek egyaránt láthatóvá váltak. A restaurátorok a fotók alapján tudták tanulmányozni Bosch munkamódszerét és szereztek információt a festmények jelenlegi állapotáról. Ez volt az első alkalom, amikor egy művész életművének vizuális dokumentációját azonos szabvány szerint készítették el és dolgozták fel. A hagyományos vizsgálati módszerek modern technikára való alkalmazásával is éltek a kutatók. A csoporthoz tartozó Robert G. Erdmann a „Morelli-módszert” ötvözte a modern számítástechnikával. Giovanni Morelli 19. századi olasz művészettörténész akkoriban újszerű hitelesítési módszerének lényege az olyan apró részletek összehasonlítása egy adott művész munkáin belül, mint például a kéz. Szerinte ugyanis ezek felérnek egy aláírással. Az egymás mellé helyezett Bosch-művekből kifotózott kezek, fülek vagy tekintetek tucatjait elnézve, igazat kell adni Morellinek. A hasonlóságok és különbségek azonnal feltűnnek.
A Bosch-életmű tudományos szempontból standardizált kutatási folyamata számos új felfedezést eredményezett. Természetesen a közönség érdeklődése leginkább az életműbe most beemelt alkotások felé irányul, mivel a ránk maradt művek száma nagyon csekély. Örömteli, hogy a BRCP tevékenységének köszönhetően a mesternek tulajdonítható rajzok száma majd megkétszereződött. A kutatók Bosch saját kezű rajzaként azonosítottak egy eddig ismeretlen művet (Alvilági tájkép), amely napjainkig egy belga magángyűjteményben rejtőzött, és a kiállításon került első alkalommal a közönség elé. Sokak meglepetésére az oeuvre katalógus része lett a Szent Antal megkísértését ábrázoló kisméretű táblakép, mely 1935 óta
a Nelson-Atkins Museum of Art (Kansas City) gyűjteményét gazdagítja. A festményt a múzeum évtizedekig raktárban tartotta, mivel a munkát Bosch követőjének gondolták. A kutatók úgy találták, hogy az erősen restaurált és helyenként átfestett képen, hála a modern technikának, tisztán felismerhetők Bosch ecsetvonásai, és az alárajzolás is pontosan olyan, mint a festő más munkáin. A szent alakja és maga a jelenet pedig nagyon közeli rokonságot mutat a Szent Antal (Lisszabon) és a kiállításon szereplő Szent Remeték (Velence) című triptichonok oldalsó szárnyain található ábrázolásokkal. A festmény minden részlete és az apró, bizarr teremtmények tökéletesen illeszkednek a Bosch-életműbe. A tölcsérbe bújt figura vagy a rókafejű szörnyecske a mester más művein is megtalálható. A kép fragmentum, amelynek minden oldalát levágták, de Szent Antal volt a központi alakja. A festmény eredetileg egy triptichon oldalsó szárnya lehetett, mint ahogy a már említett Szent Remetéknél látható. A 2010 óta tevékenykedő BRCP csoport kiemelt figyelmet fordított a művek restaurálására, amelyhez anyagi támogatást nyújtott a Gieskes-Strijbis Alap és a Getty Alapítvány. Az elmúlt évek alatt kilenc, a kiállításon is szereplő Bosch-festmény kapta vissza régi fényét – a restaurálásról érdekes összeállítás látható a tárlaton felállított egyik monitoron, de remek fotóanyag érhető el a boschproject.org internetes címen is. A projekt eredményének tudományos összefoglalója ezer oldalon, két vaskos kötetben jelent meg. Az első egy életmű-katalógus, amely Bosch és műhelye összes festményét és rajzát tartalmazza. Négy esszé tárgyalja a művész életét és egyedi alkotói világát, anyaghasználatát, festési módszerét, valamint munkáinak restaurálási történetét nyolcszáz színes illusztrációval. A második kötetben ötszáz fénykép kíséretében olvasható az összes kutatási jelentés a festmények vizsgálatáról, amelyhez két tanulmány társul a projekt során használt fényképezési módszerről és képfeldolgozásról.
A kiállítás iránt óriási az érdeklődés, elővételben több mint kilencvenezer darabot adtak el a huszonkét euróba kerülő jegyekből a megnyitó előtti időszakban. Kell is a bevétel, mivel a kiállítás összköltsége hétmillió, a kutatásé hárommillió euró, ez még Hollandiában is rekordnak számít. Ennek ellenére a múzeum helyzete nem reménytelen. Amennyiben a tárlat végére elérik a kétszázötven-ezer fős látogatószámot, nem lesz ráfizetéses az esemény, hála a szponzorok, valamint a központi és a helyi kormányzati szervek bőkezű támogatásának. A kiállításnak sajátos hangulatot kölcsönöz az a tény, hogy Bosch szülővárosában rendezik meg. A középkori városközpontban tett rövid séta remek „ráhangolódást” tesz lehetővé. A múzeumtól pár percre van a piactér, ahol a mester évszázadokkal ezelőtt lakott és dolgozott. Az 1920-as évek végétől ott felállított szobra emlékezteti az arra járókat a korai németalföldi festészet kiemelkedő egyéniségére. Szintén a közelben található a Sint-Jan-katedrális, amelynek gótikus falai között augusztus 9-én vettek végső búcsút a hatvan-hatvanötödik évei valamelyikében elhunyt festőtől az Úr 1516. esztendejében. Pontosan nem tudjuk, hol temették el, a sír valószínűleg a templomkertben lehet. Az énekkel és orgonaszóval megtartott szertartást a Miasszonyunk Testvériség nevet viselő gyülekezet szervezte, amelynek belső köréhez tartozott a művész. Az esemény dátuma is a társaság pénzügyi elszámolásából tudható. A dokumentum különben megtekinthető a kiállításon, amelynek anyagát a rendezők hat nagyobb tematikus egységbe szervezték.
A Bosch világába való utazás első állomása a Zarándoklat az élet címet kapta, amelynek képei arra figyelmeztetik a halandót, hogy választania kell jó és rossz, Isten és ördög között, majd az út végén számot kell adni tetteiről. Az első szekció és talán a kiállítás legnagyobb látványossága a Szénásszekér triptichon (Madrid), amelynek nyitott bal szárnyán a bűnbeesés és kiűzetés jelenetei, a másikon pedig az a pokol látható, ahová a középső panelen ábrázolt alakok többsége bűnös életvitele miatt tart. A képeskönyvszerűen elmesélt történet az összezárt táblák előlapján kezdődik, amelyen egy vándor vagy zarándok alakja az élet útjának szimbolizált figurája. Szinte pontosan ez a férfi tűnik fel a Vándor, nálunk inkább a Tékozló fiú (Rotterdam) címen ismert nyolcszögletű képen. A mű eredeti formájában egy triptichon külső lapja volt, amely a Szénásszekérrel azonos mondanivalót fogalmazott meg. Sajnos ez a mű is az idők során szétszedett és a fatáblák külső-belső részén szétválasztott szárnyasoltárok sorsára jutott, de négy fragmentum megmaradt. A Bolondok hajója (Párizs), valamint a vele régen egységet alkotó Falánkság és paráznaság (New Haven) a belső szárny bal, a Halál és a fösvény (Washington) pedig a jobb oldalán volt látható. A festmények a mai állapotukban, különválasztva szerepelnek a kiállításon, de az alkotások eredeti egységének animációja monitoron megtekinthető. A Bolondok hajójához kapcsolódik egy tárlóban elhelyezett kiadvány, a francia Sebastian Brant azonos című szatirikus verse. Bosch bizonyára ismerte az 1500-ban holland fordításban megjelent költeményt, mivel a két mű mondanivalója teljesen azonos. Az ilyen kiegészítő apróságok teszik érdekessé a kiállítást. Ha már emberi bűnökről esik szó, feltehetően sokan hiányolják majd a Hét főbűn (Madrid) című kompozíciót. Ez nem a Prado ellenállásán bukott meg, a hollandok eleve nem kérték. Szerintük nem Bosch kezétől származik, műhelye vagy követője munkájának tartják.
A következő szekció nyitóképe a látogatók számára ismerős helyszínt, a város piacterét ábrázolja, a 16. Század elejéről. Az ismeretlen művész nagyon precízen festette le a teret, Bosch jobbról a hetedik házban lakott. A teremben lévő tételek a festő és a város kapcsolatával foglalkoznak, köztük a Miasszonyunk Testvériség által állított nagyméretű szárnyasoltárral. Ennek része lehetett Bosch Szent János Patmosz szigetén (Berlin) – a kép jobb alsó sarkában látható páncélos rákszerű alakban a művész önarcképét sejtik a kutatók – és a Keresztelő Szent János (Madrid). Nagyon valószínű, hogy ezek egymás párdarabjai voltak. Az utóbbinak a hátoldala elveszett, de hasonlóan festett tondo lehetett rajta, mint a berlini munkán. Bosch eredetileg egy térdelő alakot, bizonyára egy támogatót örökített meg Szent János mellett a képen, akit később átfestettek, de arcvonásai jól felismerhetők egy infravörös tartományban készült felvételen. Valószínűleg azért távolították el, mert egy konkrét adományozó portréja a képen visszatetszést váltott volna ki a Testvériség tagjai között, akik anyagilag támogatták a szárnyasoltár megvalósítását. A tárlat több lehetőséget kínál az azonos tematikájú, más és más kezek által festett eredetik és azok másolatai összehasonlítására. Ebben a szekcióban két Ecce Homo címet viselő alkotás található. Az egyiket Bosch követője festette 1530 környékén (Udsen /Amszterdam), a Bostonból érkezett másik munka pedig a mester műhelyében készült, a város egyik vezető tisztségviselőjének megrendelésére, nagyjából az 1495 és 1503 közötti időszakban. Nem kell sajnálni a szemlélődéssel eltöltött időt, mert a következő, Krisztus élete részben az eredeti Bosch-festménnyel (Frankfurt am Main) találja szemben magát a látogató. A kompozíciók nagyon hasonlók, mester-műhely-követő idő-rendi felosztásban. Leginkább tanulságos a Bosch és később a műhelye által készített triptichon középső táblaképének vizsgálata. Érdemes megfigyelni, hogy az olyan apróságokban való eltérések, mint például Krisztus tartása vagy egy-egy alak gesztusa milyen mértékben képesek befolyásolni a kép hangulatát, kifejező erejét. Bosch képén szinte halljuk a tömeg kiáltását: Keresztre vele! A műhelymunka hangja halkabb és bizonytalan. Ennek oka nemcsak a mester által festett rendkívül kifejező karakterfejek gyengébb kivitelezésében rejlik a műhelymunkán, hanem a kompozíció néhány apró elemének megváltoztatásában. A témát korábban feldolgozó képekhez képest Bosch valami újat hoz azzal, hogy a festmény jobb felső sarkában megnyitja a teret, és láttatni engedi a távolban lévő várost. Emberek vannak a városon belül és kívül. A benti nyugalom erősíti fel a kinti tömeg vérszomjának érzetét. Ennek a kontrasztnak nyoma sincs a műhelymunkán, nincs kint és bent, a városban vagyunk, a háttérben pedig a stáció egyik jelenetét látjuk, ahogy a keresztet vonszoló Krisztust katonák kísérik a felbolydult téren. Erőszak a kép hátterében és erőszak az előtérben. A két hatás nem erősíti, inkább gyengíti egymást. A hasonlítgatásokból szerzett tapasztalatokat érdemes fejben tartani, mivel a kiállításon Bosch legismertebb munkája következik, a Gyönyörök kertje – pontosabban annak egy későbbi másolata. Az eredetit lehetetlen kimozdítani a Pradóból, bár sajtóhírek szerint a holland múzeum igazgatója eljátszadozott azzal a gondolattal, hogy az Éjjeli őrjáratért cserébe talán megoldható lenne a kérdés. Mondani sem kell, az amszterdami Rijksmuseum, de bizonyára a spanyolok sem lelkesedtek az ötletért, a korábban már említett okok miatt sem.
A nagyszámú rajzot bemutató szekció igazán elkényeztet bennünket Bosch saját kezű munkáival, mivel a neki tulajdonított huszonegy rajzból tizenkilenc szerepel a tárlaton. Igencsak meglepődne a „boszorkány” alakok tucatjával telezsúfolt rajz egykori tulajdonosa, aki „Bruegel, manu propria” (Bruegel saját kezétől) felirattal látta el a művet vélhetően a 16. század folyamán, ha megtudná, egy eredeti Boscht tulajdonított más munkájának. A mestertől nemcsak kreativitását és szárnyaló fantáziáját bizonyító rajzok láthatók, hanem olyan autonóm kompozíciók, mint a gondosan kivitelezett Sírbatétel a British Museum gyűjteményéből. A következő részben kiállított művek, saját kezű alkotások, másolatok és kortárs képek fő témája a szentek ábrázolása. Nehéz bármelyiket kiemelni, mivel itt vannak Velencéből a Szent Wilgefortis és a már említett Szent Remeték című triptichonok, amelyek önmagukban is a tárlat leglátványosabb részéhez tartoznak. Ezekhez csatlakozik a letisztultabb, egyetlen alakra koncentráló Szent Kristóf (Rotterdam), az Imádkozó Szent Jeromos (Gent), valamint Amerikából az életműhöz a mostani kutatások után csatlakozott Szent Antal megkísértése. A katalógus szerint a kiállítás rendezői ide szánták a Pradóból hiába várt másik, Szent Antal megkísértését ábrázoló táblaképet.
Ahogy lassan a tárlat, úgy Bosch munkásságának is a vége felé haladunk. A Síron túli világ látomásainak (Velence) nevezett négy táblaképet Bosch valószínűleg 1505 és 1515 között festette, tehát alkotói periódusa vége felé. A panelek valószínűleg már 1520 környékén Domenico Grimani kardinális birtokában voltak Velencében, és később, a 17. század közepén kerültek a Dózse-palotába. Két tábla a mennybe jutók útját ábrázolja, akiket az Édenkertből angyalok emelnek a magasba egy alagút bejáratához, amelyen keresztülhaladva léphetnek be Isten országába. A másik két képen a szenvedésre kárhoztatottak útvonala követhető a mélyben lévő pokol kapujához, ahol szárnyas szörnyek tuszkolják őket egy folyó felé, amely a háttérben tomboló tűz alapján igencsak forró lehet. Bosch nagyon elegánsan oldja meg mindkét „utazás” végpontjának az ábrázolását. Ugyanis egyszerűen nem mutatja. A képzeletünkre bízza. Az erős ellenfény miatt nem látjuk, hogy mi van a mennyországba vezető alagúton túl, a pokolban pedig szinte teljes sötétség uralkodik, a bejáratánál lévő alakokat csak a tűz fénye világítja meg. Meglepő, hogy itt nincsenek kegyetlenkedő démoni figurák. A fejét kezébe temető búslakodó kárhozottat szinte vigasztalón fogja meg egy szárnyas ördögfióka. Igaz, az egyik társa egy másik szerencsétlennek éppen a torkát szúrja át egy karddal, de ez elhanyagolható semmiség a Bosch korábbi képein látható jelenetekhez képest. Lehet, hogy az ekkor már idős mester úgy gondolta, az emberi képzelet sokkal nagyobb borzalmakat tud kreálni, mint amiket ő valaha is megfestett.
A kiállításon száz körüli tétel szerepel. Bosch tizenhét festménye és tizenkilenc rajza, valamint a mester műhelyének tulajdonított hat kép mellett kortársai munkái és számos 15. és 16. századi dokumentum, könyv, metszet és korabeli tárgy, amelyek a művész személyéhez, a művekhez vagy a korszakhoz kapcsolódnak. A termekben felszerelt kilenc monitoron látható animációk és rövidfilmek, ha nem is mindent nyitó kulccsal, de számos iránymutatással segítik a látogatót Bosch világának megértésében. A múzeumi szakma leginkább a két tudományos kiadvány alapján vonhat le tanulságot, főleg a kutatási folyamat megszervezése és végrehajtása kapcsán. A zárszó után még érdemes megemlíteni egy könyvbemutatót, amelyet a kiállítás sajtómegnyitója előtti napon tartottak a város Művészeti Központjának épületében. Az évtizedek óta Hollandiában élő amerikai Gary Schwartz művészettörténész Boschról szóló könyvét ismerhette meg az összegyűlt hallgatóság. Az Út a mennybe és a pokolba alcímet viselő, gazdagon illusztrált, két nyelven (holland és angol) kiadott könyvben a szerző Bosch összes munkájával foglalkozik, miközben számtalan kultúrtörténeti adatot oszt meg az olvasóval.