Kincs, ami van
MúzeumCafé 44.
A Bermuda-háromszög, a szabadkőművesek vagy éppen az óceánokon bolyongó szellemhajók titkaival került egy „súlycsoportba” az a tizennégy darab késő római kori ezüsttárgy – és a hozzájuk kötődő nagyméretű rézüst –, amelyeket nemrégiben az ország miniszterelnöke a magyarok „családi ezüstjének” nevezett abból az alkalomból, hogy hosszas hányattatások után a tárgyak közül hét (plusz az üst) Magyarországra érkezett (vissza?). Ezeket a valóban izgalmas és népszerű témákat feldolgozó korábbi kötetek ugyanis – sok más, ha úgy tetszik, tényleg művészeti „titkokat” feltáró írásokkal együtt, mint például a Stonehenge, Trója vagy az egyiptomi piramisok által felvetett kérdésekre választ keresők – mind részei annak A történelem nagy rejtélyei című könyvsorozatnak, amelyben a Kossuth Kiadó most (példás gyorsasággal) megjelentette a Seuso-kincsekről jelenleg rendelkezésre álló lehető legteljesebb – és elsősorban a nagy nyilvánosság számára érdekes – információkat is.
Persze a ma Seuso-kincs néven ismert leletegyüttes története és a hozzá fűződő számos – és eddig jórészt megválaszolatlan – kérdés alighanem tényleg van annyira izgalmas, mint a Holt-tengeri tekercsek vagy éppen a maja birodalom eltűnése körüliek, sőt. Hiszen ezekhez a tárgyakhoz minden bizonnyal felderítetlen gyilkosság, esetleg titkosszolgálatok által is segített csempészés, több hamisított eredetpapír, kalandor műkereskedő, dörzsölt ügyvéd, angol főúri vásárló, világhíres árverezőház, nagy amerikai múzeum és még ki tudja, mennyi más valóban rejtélyes személy és esemény kapcsolódik, amelyek között, bármennyit is olvastunk róluk eddig, bizony nem mindig volt könnyű eligazodni. Most azonban Hajdú Éva, aki máig talán a legtöbbet tudja ezekről a tálakról, kancsókról, illatszeres szelencékről és azoknak az elmúlt csaknem negyven évet felölelő újkori történetéről – hiszen kereken húsz éve írta róluk az első cikkét, majd éveken át miniszteri biztosként próbált meg minél többet megtenni azért, hogy Magyarország bebizonyíthassa: ezek a tárgyak tőlünk, magyar földből kerültek titokzatos úton-módon a nemzetközi műkincs-kereskedelembe, tehát bennünket, magyarokat illetnek –, ebben a karcsú kötetben sok képpel és még több ténnyel gazdagon körítve teszi közkinccsé mindazt, amit eddig lehet, sőt alighanem mindazoknak, akik érdeklődnek a téma iránt, illik is tudni erről az egyedülálló leletről.
A kötetből ily módon alaposan megismerhető Seuso-kincsek egy része tehát „hazatért” (és ahogy hírlik, a talán nem is túl távoli jövőben a többi megszerzésére is esély látszik), ami az örömön túl elsősorban azt jelenti, hogy tudományosan vizsgálhatóvá válik (ennek várható menetéről lapunk 42. számában olvashatják a szakma terveit). Márpedig éppen ezeknek a szigorú szakmai vizsgálatoknak kell majd lehetőleg minél teljesebb válaszokat adniuk a ma még nyitott kérdésekre. Mert addig tényleg csak a rejtélyek maradnak – most éppen ebben a kötetben összefoglalva.
Hajdú Éva: A Seuso-kincs
Kossuth Kiadó, 2014