A tudomány folyamatos jelenévé szerkesztett befejezett múlt
MúzeumCafé 25.
XXL – ez a spontán asszociáció tör az emberre, ha a Magyar Nemzeti Galéria XIX. Nemzet és Művészet. Kép és Önkép című időszaki kiállításához készült katalógus borítóján az évszámra pillant: MMX. Ösztönös a gondolattársítás, ha megemeljük a kötetet, amelynek mérete megkívánja, hogy asztalhoz üljünk, amikor kinyitjuk, és önkéntelen, amikor forgatjuk: alaposan feldolgozott súlyos témák tanúsítják, hogy igényes vállalkozás eredményét tartjuk a kezünkben. A könyv műfaját tekintve azonban elbizonytalanodik az olvasó: bevezető, fülszöveg hiányában csak a tartalom segít abban, hogy a szerkesztői szándékot, a kötet célját megfejtsük.
A gazdagon illusztrált kiadványnak ugyanis csak a második, kisebb része katalógus. Míg ez az egység a Galéria időszaki kiállításának teljes anyagát menti át az időtlenségbe, addig a kötet első, terjedelmesebb része olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek a tárlat tematikájához tartozó alapvető fogalmak értelmezéséhez, kritikájához nyújtanak segítséget. A Nemzet és tudomány blokkban Gyáni Gábor írása a nemzetelméletekről és a történetírásról, Sinkó Katalin tanulmánya a művészettörténet nemzeti látószögéről szól, míg Fejős Zoltánnak a néprajz tudománytörténete szempontjából is új kérdéseket felvető munkája minden bizonnyal része lesz a 19. század nemzetfogalmával kapcsolatos diskurzusnak. Nemzet és művészet alcím alatt Keserü Katalin, Király Erzsébet, Veszprémi Nóra, Szvoboda Dománszky Gabriella, Révész Emese és Róka Enikő vizsgálják a művészet és a nemzeti eszme, a nemzeti identitás viszonyát. A széles spektrumot átfogó írásokat két esettanulmány követi: Jávor Anna egy 1814-es Osszián másolat kapcsán, Boros Judit pedig Madarász Viktor első történelmi kompozíciója, a Kuruc és labanc – Két testvér című művén keresztül ábrázolja a nemzeti művészet formálódását.
Mégis, mit tartunk a kezünkben? A kötet első néhány oldalán található „stáblista” – a kiállításban közreműködő munkatársak és intézmények felsorolása – arra utal, hogy katalógust. Ám ha átlapozzuk a tartalomjegyzékben ezen a címen elkülönített fejezetet, világossá válik, hogy ez a kiadvány jóval több, mint a kiállítás anyagát dokumentáló felsorolás. A Katalógus alfejezetei ugyanis önmagukban is értékes, a megértést-elemzést segítő írásokat tartalmaznak, ezért felmerül, hogyan viszonyulnak az első részében található tanulmányokhoz. Újabb kérdést vetnek fel az illusztrációk: a galéria kiállításán látható művek csak a Katalógus fejezetben sorakoznak, a tanulmányokat a tárlattól független, a témákhoz kapcsolódó képek egészítik ki.
A recenzió megjelenésének pillanatában már fél éve lebontották a kiállítást, amely hiánypótló módon tett kísérletet a nemzeti eszme és a művészet 19. századi kölcsönhatásának feltárására (a tárlat 2010. november 5. és 2011. április 3. között volt látható). Ebből a szemszögből külön figyelmet érdemel az a kérdés, hogy egy katalógus a kiállítástól térben és időben elszakítva milyen szerepet játszhat. Míg a kiállítás „jelen idejében” a hangsúly inkább a bemutatott műveken volt, és a tanulmányok inkább a látottak értelmezését segítették, addig most, amikor a tárlat már múlt idejű, megfordul a sorrend: a témával kapcsolatos diskurzusban a kötet tanulmányai válnak elsődlegessé, s ezek a kiállítás eredményeit is maguk mellé rendelik. A kötet tehát reményteljes kísérlet arra, hogy a „befejezett múlttá” vált időszaki kiállítás a tudományos kutatások szempontjából „folyamatos jelenként” is értelmezhető legyen.
XIX. Nemzet és Művészet. Kép és Önkép
Szerkesztette: Király Erzsébet, Róka Enikő, Veszprémi Nóra
Magyar Nemzeti Galéria, 2010