Művészettörténeti nyomozás, avagy képnézésre tanító traktátus
MúzeumCafé 26.
Végy két képet… – akár így is kezdődhetne Orosz István könyve, hiszen az elsősorban fantasztikus anamorfózisairól (a szó eredeti görög jelentése szerinti, a szemünk előtt lezajló „átalakulásairól”, azaz csak egy bizonyos nézőpontból, esetleg egy hengeres felületen tükröződve értelmezhető képeiről) ismert képzőművész valóban „vett” két képet, és elkezdett róluk – szóban és rajzban – elmélkedni. Ehhez legelőbb is mindent összeszedett, amit erről a két képről valaha leírtak, majd útra kelt, hogy végigjárja azokat a helyszíneket, amelyekhez a két kép kötődik.
Mindenekelőtt elment Londonba, a National Gallerybe, ahol a két kép egyike ma látható. Ezt a képet szinte mindenki ismeri: ifjabb Hans Holbein 1533-ban készült Követek című festményén két férfiú áll, egyikük elegáns lovag, másikuk egyházi személy, s köztük egy polcfélén egy csomó különböző tárgy van. És még valami van a képen, ami alighanem elsősorban felkelthette Orosz érdeklődését: a két szereplő lábai alatt-között egy furcsa, elnyújtott folt lebeg. Aki ismeri a művet, tudja, nem más ez, mint egy (mit egy; talán a világon a legismertebb) anamorfózis: ha kellő szögből nézzük, az amorf alakzat egy emberi koponya képévé alakul át.
De vajon kik állnak a képen? Miért éppen azok a tárgyak vannak közöttük a polcon, amelyek? Megállapítható-e a képen megörökített ég- és földgömbről meg az ugyancsak odafestett nem is egy korabeli időmérő szerkezetről, hogy a világnak melyik pontján, az év melyik napjának melyik óráját akarta „megörökíteni” a festő? Aztán jönnek a további kérdések: vajon tényleg azért kopottabb a festmény egyik oldala, mint a másik, mert egy időben a kettévágott képnek csak az egyik fele volt közszemlére téve, a másikat – és vajon mely okból? – eldugva kellett tartani? És ha ez tényleg így volt, akkor valóban később, és már nem is Holbein keze által került-e rá az újból összeillesztett műre az a bizonyos anamorfikus koponya? Orosz István lépésről lépésre nyomozva igyekszik megválaszolni ezeket a kérdéseket, hol a történelmet, hol a csillagászatot, hol a horoszkópkészítést, hol a kabbalisztikát, hol Shakespeare szonettjeinek speciális nézőpontú értelmezését hívja segítségül elméletei bizonyításához.
Egy ponton pedig azt a bizonyos másik képet, amely ma New Yorkban, a The Metropolitan Museum of Artban látható. Bár szignóként azon is Holbein neve szerepel, az biztos, hogy ez az alkotás, a Mózes és Áron a fáraó előtt nem a német mester munkája. Viszont az is biztos(nak látszik), hogy ez a két festmény egy időben ugyanabban a franciaországi kastélyban, talán éppen két egymással szemben lévő falon függött. Abban a kastélyban, amelynek akkori tulajdonosa mind a két képen szerepel: ő az egyik Londonban megfestett francia követ, a másik képen pedig az ismeretlen festő őt ábrázolta Mózesként. De vajon ennek a képnek a szereplői hogyan kapcsolódnak egy a francia király elleni merénylethez, és hogyan egy homoszexuális erőszakhoz? Az éppen kígyóvá változó botot markoló Áronként megfestett püspök-testvér miért lett egy időben kegyvesztett, és vajon tényleg a „bűnbánó” festmény nyomán kapta-e vissza rangját, birtokát, udvari pozícióját? Orosz ezekre a kérdésekre is igyekszik kellően megalapozott válaszokat adni. És még ha az utóbbi időkben oly divatossá lett dokumentumfikciók óta (vegyük példaként csak Dominique Noguez 1989-es Lenin dada című „elemzését”) nem is mindent kell elhinnünk, amit akármennyire is „dokumentálva” tárnak elénk, Orosz István sajátos „képolvasmánya” akkor is lebilincselően izgalmas, ha esetleg nem minden szava lenne is igaz.
Orosz István: A követ és a fáraó
Typotex Kiadó, Budapest, 2011