„Különlegességünk az évszázados gyűjteményekben rejlik”
Korsós Zoltán, az új főigazgató az MTM átalakításáról
MúzeumCafé 38.
Nehéz, megpróbáltatásokkal teli időszak után, úgy tűnik, a lehetőségekhez képest megnyugtatóan alakul a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) sorsa. 2011 óta Damoklesz kardjaként lebegett a múzeum felett egy újabb költözés réme. Most, bár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valóban birtokba vette az Orczy kertet, a múzeumnak – a korábbi elképzeléssel ellentétben – mégsem kell költöznie; felmérve egy új múzeumépület emelésének anyagi vonzatait és a költözéssel járó problémákat, igaz, összébb húzva magát, és csak „albérlőként”, de a múzeum a helyén maradhatott. És megoldódott az egy ideig üresen árválkodó főigazgatói szék betöltése is. A múzeumot 1986-tól Matskási István vezette; megbízatásának lejárta után az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki az intézmény vezetésére, ám első körben érvénytelenítette azt. A második pályázatra, amely a korábbihoz képest új elemeket is tartalmazott, Korsós Zoltán, a múzeum munkatársa adta be elképzelését, és nyert. Megbízatása öt évre szól.
– Pályázatában a múzeum épületével kapcsolatos tervek mellett az oktatás, a múzeumpedagógia áll a középpontban. Az elmúlt évek során viszont egyre kevesebben jelentkeztek természettudományi karokra; úgy tűnik, visszaesett a szakma népszerűsége. Főigazgatóként milyen koncepciója van ennek a megváltoztatására?
Számomra, belülről, úgy tűnik, a múzeumban magában esett vissza a tudományos teljesítmény; pályázatomban sokkal kevésbé a társadalom felé való kapcsolatteremtésben és a természettudományi oktatásban észlelhető visszaesés motivált. A múzeum belső egyensúlyát kell újra megteremteni. A Természettudományi Múzeum eddigi csaknem kétszáz éves működése alatt mindig a tudományt középpontba helyező intézmény volt. Olyan anyagmennyiséggel rendelkezünk, ami önmagában is szükségessé teszi a tudományos feldolgozás igényét. A tudományos munka a többi között azért szorult háttérbe az elmúlt években, mert a fenntartó és az uniós irányelvek is sokkal inkább a közönségszolgálatot, a társadalmi hasznosítást, az adófizetők kiszolgálását helyezték előtérbe. A múzeum azonban nem töltheti be a szerepét gyűjteményeinek tudományos feldolgozása nélkül.
– Lehet, hogy maga a szakma is lassabban igazodott az új szemléletek kihívásához?
Igen, ez is szerepet játszott abban, hogy a tudományos muzeológia nehezebben váltott.
– Ez európai trend, vagy inkább a hazai helyzetet jellemzi?
Itthon nagyon nehezen és lassan történik a szemléletváltás. A fő okát abban látom, hogy amíg Nyugaton, vagy akár a szomszédos országokban, az egyes természettudományi szakterületek rendelkeznek önálló kutatóintézetekkel, Magyarországon például nincs zoológiai kutatóintézet, az ilyen kutatásokat évszázadok óta hagyományosan a Természettudományi Múzeumban végezzük. Ebből a helyzetben nehéz kilépni.
– A fenntartó, a döntéshozó tisztában van-e azzal, pontosan milyen feladatokat lát el a múzeum? Hogy milyen problémákkal kell megküzdeniük?
Igen, ezért került be a pályázati kiírásba is a szemléletváltásra vonatkozó igény; hogy próbáljuk meg közelebb hozni a tudományt a közönséghez. A programom egyik alappillére ez. Csatlakoztunk például az EU által támogatott Synthesys programsorozathoz is, amely a nagy európai természettudományi múzeumok közötti gyűjteménylátogatást, hozzáférést szorgalmazza.
– Ebből mit tud profitálni a közönség?
Kiállítások formájában, közérthető előadás-sorozatokkal szeretnénk bemutatni, miért fontos és hasznos ez a program. Itt van például a mára széles körben elfogadottá vált biodiverzitás-kutatás, az élővilág sokszínűségének vizsgálata. Azt kellene a nagyközönség számára is hangsúlyoznunk, hogy miért fontos egy ilyen szakterület. Mi rendelkezünk egyedül az országban olyan nagyságú gyűjteménnyel, amely hitelesíteni tudja ezt.
– Vannak-e „célzott korosztályai” ennek a programnak?
Elsősorban a gyerekek. A környezettudatos szemléletváltáshoz, a tudatos állampolgárrá való neveléshez generációváltásra van szükség. Velük kell ezt elkezdeni, akik valójában eddig is a törzslátogatóinkat jelentették. Rajtuk keresztül szeretnék nyitni, és behozni az idősebb korosztályt is. A közelmúltban megnyitott, Patagóniából érkezett dinoszaurusz-kiállításunk hatalmas tömegeket vonz: a nyitás napján több mint ezer látogatónk volt.
– Természettudományi Múzeum egy van, de versenyben állnak-e a többi múzeummal? Más múzeumoktól kell elnyerniük a több látogatót?
Kevésbé a múzeumokkal, sokkal inkább a televíziós ismeretterjesztő műsorokkal, a természettudományos csatornákkal és a nagy időszaki kiállításokkal – mint amilyen például a Bodies – állunk versenyben. Megszűnéséig a Csodák Palotája is konkurenciának számított.
– „Bulvárosítani” kellene a kiállításaikat? Ön, a tudományos szakember, a kutató össze tudja egyeztetni, hogy közönség is legyen, meg tudományos igény is? Hogy oldható fel ezen a téren a „22-es csapdája”?
Ez a legnehezebb kérdés. Fő szempontunk a szakmailag korrekt, hiteles anyag bemutatása. Sok esetben a természettudományos filmek a fordítás vagy eleve a készítők szenzációhajhász szándéka miatt szakmailag nem hitelesek. Meg kell találni az egyensúlyt a szakma, a szenzációkeltés és a látványos kiállítások között.
– Milyen új programokkal igyekszik elérni a látogatószám növelését?
A szervezetátalakítást már megkezdtük. Ebben, egyetértve a fenntartóval, az új alapító okirat egy nemzeti természetrajzi gyűjtemény és egy természetismereti tudásközpont szerepét hangsúlyozza. Ezt valós tartalommal megtöltve úgy gondoltuk, hogy a nemzeti természetrajzi gyűjtemény ezen a szakterületen lefedi az egész országra kiterjedő gyűjteményi és tudományos muzeológiai munkát. Két tagintézménnyel bővültünk idén, a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeummal és a gyöngyösi Mátra Múzeummal. A másik terület, a természetismereti tudásközpont a közönségkapcsolatot látja el. Erre is külön szervezeti egységek állnak rendelkezésünkre a főigazgató-helyettes vezetésével. Létrehoztunk egy új stratégiai és marketing főosztályt is, amely a múzeum új, átfogó irányait fogalmazza meg. Ez a hosszú távú stratégiai tervezés újdonság a múzeum életében.
– Az intézményi bővülés teher vagy jól kiaknázható lehetőség?
Előremenekülésnek tartom. A fenntartásuk nehézségekbe ütközött, ezért merült fel, hogy hozzánk csatolják ezeket az intézményeket. Így viszont már nem „csak” budapesti intézményként, hanem országosan is irányító, szakterületet lefedő szerepet kapunk. Az ország összes kis természettudományi gyűjteményének felügyelői lettünk. Ezzel a költségvetésünk is, a létszámunk is nőtt. Nemzeti intézményként lettünk jelentősek.
– Miből áll össze az éves költségvetésük?
A 2013-as év teljes költségvetésének hatvan százalékát a fenntartótól kapjuk, a fennmaradó részt saját bevételből kell előteremtenünk. Az önrész a jegybevételen kívül pályázatokból, együttműködési programokból tevődik össze; ez nőtt az elmúlt évhez képest.
– Hatalmas anyagon „ülnek” – kilencmillió tétel van a gyűjteményükben –, ami számos problémát vet fel az állagvédelemtől a bemutatás lehetőségéig. Van-e lehetőség jobban hozzáférhetővé tenni a kincseiket, több mindent bemutatni belőlük?
A hatalmas gyűjtemény legnagyobb értéke a benne rejlő információ, amit ki kell bontani, hozzáférhetővé kell tenni, „digitalizálni” kell ahhoz, hogy „közkincs” lehessen. Ez mű-tárgyvédelmi szempontból is jó lehet, hiszen nem kell feltétlenül elővenni a sérülékeny objektumokat ahhoz, hogy bárki hozzáférhessen. Számos kérdés mentén lehet feldolgozni a leletegyüttest. Múzeumpedagógiai keretek között, vagy ahogy már tettük is, a kutatók kiállításba való kiültetésével izgalmas lehetőség kínálkozik a múzeumi munka megmutatására. „Matató-kutató” programunk nagyon népszerű volt, itt a kutató a kiállításban mutatta meg, hogyan történik a preparálás, a feldolgozás. Sokat látogatott természetbúvár-termünkben a kezdetek óta hozzá lehet nyúlni, meg lehet tapogatni a kitett tárgyakat, állat-, növény- és kövületmaradványokat. Szenzációs kiállításokat is tervezünk. Tárgyalunk például arról, hogy Damien Hirst extravagáns preparátumait elhozzuk.
– Konkrét kiállításokról beszél, miközben a saját múzeum lehetősége most úszott el. Mi van most az épületeikkel? Költöznek?
Próbáljuk a helyzetet elfogadva a legjobbat kihozni. Volt szó saját épületről, de felmerült a mostaninál rosszabb forgatókönyv is, amikor úgy tűnt, ki kell költöznünk a Ludovika épületéből. Jelenleg minden maradt a régiben, csak egyes részlegeinknek kellett az épületen belül költözniük. De a kiállításaink egyelőre érintetlenek. Az Orczy kert vagyonkezelési jogát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kapta meg, így a múzeum már csak ingatlanhasználati joggal tartózkodik itt. Az álmunk, hogy a jelenlegi három helyszínről – Ludovika, Állattár, Növénytár – egy épületbe költözhessünk, távoli messzeségbe vész. Arra kevés esélyt látok, hogy a közeljövőben új épületet kapjon a múzeum. Azzal kell gazdálkodnunk, amink van. Esetleg az Orczy kert oldalán lehet majd további bővítésről gondolkodni.
– Az egyetem után itt kezdett el dolgozni, mindent és mindenkit ismer, és ez fordítva is igaz. Segít vagy nehezít ez?
Azt hiszem, nagyon fontos, hogy régóta belülről ismerem az intézményt és a munkatársakat. Azért pályáztam, mert erős biztatást és támogatottságot éreztem, nemcsak az intézményen belülről, hanem más, külső szakterületi kollégáktól is. Kialakult egy jó csapat és reménykedés, változtatni akarás, ami erőt és esélyt ad, hogy a múzeumot átkalauzoljam ezen a zavaros időszakon.
– Mi a vezetői stratégiája?
A hosszú távú stratégia mellett számos kisebb, javításokat célzó elképzelésem van: ilyenek a tudományos kommunikáció és a közönségszolgálat erősítése. Ki kell alakítani a gyűjteményezési, kutatási, kiállítási stratégiánkat, amelyek eddig átfogó mértékben hiányoztak. De számomra a legfontosabb egy olyan hosszú távú program megvalósítása, ami azt tükrözi, mi a múzeumunk küldetése: Magyarország, a Kárpát-medence és bizonyos szakterületeken az egész Föld természettudományos objektumainak és a hozzájuk tartozó információknak a gyűjtése, megőrzése, feldolgozása, kutatása, bemutatása, hozzáférhetővé tétele.
– Zoológusként végigkutatta a világot, főleg Kelet-Ázsiát. Fel tudja használni a kapcsolatait intézményvezetőként is?
Tudom is, szeretném is. Az uniós rokonintézményekkel nagyon jó a kapcsolatom, erre biztosan építek. Legerősebb, legnagyobb részlegünket, az Állattárat továbbra is szem előtt kell tartani, remélem, ez nem tűnik sovinizmusnak. Hárommilliós bogárgyűjteményünk például számos tekintetben a világon egyedülálló. A tudományos munkánk során nem annyira az új, hanem inkább a meglévő kutatásokat, kapcsolatokat akarom erősíteni.
– Milyen, a maga számára is izgalmas külföldi múzeum példáját valósítaná meg?
Nemrég hosszabb időt töltöttem Japánban, de a tokiói természettudományi múzeumot például nem szeretném követni: most költöztették ki a gyűjteményeiket a város szélére, távol a bemutatóhelytől. A tajvani természettudományi múzeum már közelebb áll hozzám, de ezekben a kelet-ázsiai országokban nem a múlt felhalmozott kincseiből építkeznek, hanem a közönség számára akarnak látványos újdonságokat produkálni. Ez is fontos, de a mi különlegességünk az évszázados gyűjteményekben rejlik. Én a kettő közötti egyensúlyt szeretném megtartani, amire Európában sok jó példa van. Ilyen a koppenhágai természettudományi múzeum. Ezek az európai példák lennének számomra is követendők.