Olvasmányos látomások
MúzeumCafé 39.
A Typotex Kiadó töretlenül halad a vezetője által néhány éve beígért úton, miszerint Daniel Arasse (1944–2003) francia művészettörténész minden munkáját kiadja magyarul is: a Festménytörténetek (2007; lásd MúzeumCafé 10.), a Festménytalányok (2010) és a Művész a műben (2012; lásd MúzeumCafé 34.) után nemrégiben jelent meg magyarul – Pataki Pál fordításában – a negyedik Arasse-kötet, a Raffaello látomásai. Ez a könyv két összefüggő tanulmányt tartalmaz, amelyek közül az első, az 1972-ben megjelent Extázis és mennyei látomás a reneszánsz fénykorában a huszonnyolc éves szerző első tudományos publikációja volt, míg a második, az éppen húsz évvel később született A nézelődő angyal a már érett gondolkodású, kiforrott stílusú tudósnak a korábbi írást kiegészítő elemzése. (Arasse fel is hívja a figyelmet az előszóban, hogy ő is mennyire látja a két szöveg közti eltéréseket, hiszen az első, „amellyel bizonyítani akart”, még „kellően nehézkes, hogy magáénak érezhesse a szakma”; ennek ellenére, mint írja, a kötetbe rendezés alkalmával csak keveset, és azt is főleg a stílusán, illetve a lábjegyzetekben változtatott rajta.)
Ez az első tanulmány a reneszánsz fénykorának – Leonardo és Michelangelo mellett – harmadik legnagyobbnak tartott festőjének négy munkáját teszi vizsgálat tárgyává: az Alexandriai Szent Katalint, a Szent Cecíliát, az Ezékiel látomását és a Krisztus színeváltozását, mégpedig elsősorban abból az aspektusból, hogy hogyan követhetők ezeken nyomon Raffaello vallásos érzületének és az erről való gondolkodásának a változásai, amelyeket elsősorban a kor egyre terjedő újplatonista eszméi formáltak. Arasse már itt, élete első publikációjában megcsillantja mindazokat az erényeket, a hatalmas történeti és művészetelméleti tudást, az összefüggések és az ikonográfiai bizonyítékok szinte vég nélküli sorolását, amelyek egész életművét annyira élvezettel olvashatóvá teszik.
Arasse az Extázis… bevezetésében kitér arra is, hogy miért is hagyta ki ebből az eszmefuttatásból a talán legismertebb Raffaello-festményt, a Sixtusi Madonnát: „ez a mű a maga komplexitásában egyedülálló kordokumentum, de félő, hogy szétfeszítené ennek a tanulmánynak a keretét.” Talán ezért is gondolta úgy húsz évvel később – és szakmailag is már ennyivel érettebben –, hogy külön tanulmányt szentel ennek a festménynek. A kép egyes elemeinek – mint a függöny vagy a kompozíció alján lévő felület, amelyre a két puttó könyököl – értelmezése mellett Arasse jelentős teret szentel Walter Benjamin a „kultikus” és a „kiállítási” értékről szóló tézisei újragondolásának is, hogy aztán végül Benjamin – a műalkotás szerepének a reprodukciós technika megjelenésének korában átalakuló helyét és szerepét megfogalmazó – gondolatainak mintegy bizonyítékaképpen eljusson a világ talán legtöbb médiumában és tárgyán visszaköszönő motívumig, a két kis könyökölve, felfelé, a Madonnára, az égbe bambuló angyalka festői szerepének értelmezéséig.
Daniel Arasse: Raffaello látomásai
Typotex Kiadó, 2013