„Át kell alakítsuk a múzeumokról való gondolkodásunkat”
Csapláros Andrea, a szombathelyi múzeumok új vezetője
MúzeumCafé 39.
A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum a korábbi Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságából vált ki az országos múzeumi hálózat legutóbbi átalakítása során. A muzeális intézmények átvételekor az új fenntartó, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata – az emberi erőforrások miniszterének jóváhagyásával – úgy döntött, hogy egyetlen muzeális intézményét, az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárházat 2013. május 1-jétől a Savaria Múzeum tagintézményeként működteti tovább. Ugyancsak tavaly járt le a Savaria Múzeum korábbi igazgatójának megbízatása is. Az igazgatói posztra kiírt új pályázat elbírálása során a szombathelyi közgyűlés több jelentkező közül Csapláros Andrea munkáját találta a legalkalmasabbnak, hogy az ő vezetésével a múzeumi szervezet meg tudjon újulni. A történész-régész 2010 óta megbízott igazgatóként, majd 2012. január 1-jétől kinevezett vezetőként irányította az Iseumot, amelynek 2013-ban történt múzeumi szervezetbe való integrálása egybeesett igazgatói kinevezésével.
– Idén május 1-jétől igazgatója a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeumnak, amely számos tagintézményével együtt került az igazgatósága alá. Melyek ezek a múzeumok?
A Savaria MHV Múzeum „anyaintézménye” a Savaria Múzeum, Szombathely első, egyben legrégebbi múzeuma, amelynek székhelye ma is az egykori Kultúrpalota a belváros szívében. A római kori Iseum mellett épült fel a Szombathelyi Képtár, amely intézményünk Képző- és Iparművészeti Osztálya is egyben; gyűjteménye alapvetően a kortárs képző- és textilművészet reprezentatív alkotóinak munkáiból áll. Szántó Piroska festőművész, akinek idén ünnepeljük születése századik évfordulóját, budapesti lakását a Szombathelyi Képtárra hagyta örökségül – a Szántó Piroska Emléklakás reményeink szerint tavasszal ismét a látogatók rendelkezésére áll. A város első gimnáziumában kapott helyet dr. Smidt Lajos magángyűjteménye, amelyet az alapító Szombathely városának és Vas megye közönségének ajándékozott a hetvenes években. A Smidt Múzeum épületeink közül a legbensőségesebb hangulatú kiállítást nyújtja az érdeklődőknek. A szombathelyi székesegyház mellett található a Járdányi Paulovits István Romkert, amely ókori és középkori emlékeket mutat be. A Vasi Skanzent a város zöldövezetében alapították negyven éve, és ma is kedvelt látogatóhelye mindazoknak, akik a népi építészettel, a paraszti világ tárgykultúrájával szeretnének megismerkedni. Tagintézményeink közül a legfiatalabb a Régészeti Osztály hatalmas raktárbázisa és a Látványtár, ahol a Savaria Múzeum gyűjteményeiből látható válogatás.
– A kilenc tagmúzeum térben és tematikájában is távol esik egymástól; egészen más látogatói kört vonzanak az egyes helyszínek. Ön, ahogy pályázatában is megfogalmazta, egyik fő feladatának tartja, hogy egységes arculatot alakítson ki. Pályázatot hirdettek meg, ahol ennek az egységnek a logóját szeretnék megterveztetni. Mit jelent az egységesítés az ön terveiben? Mindegyik, megtartva saját arculatát, hozzátartozik az egységes brandhez?
Sokszor még a szombathelyiek számára sem világos a múzeumi struktúra, az, hogy ezek a kiállítóhelyek egy egységbe tartoznak. Még mindig külön kezelik ezeket a helyeket. Éppen ezért nagyon fontos kifelé is egységes arculatot képviselnünk. A két igazgatóhelyettes vezetőtársammal, az intézmény- és osztályvezetőkkel sokat beszélünk arról, hogyan lehet ezt megteremteni úgy, hogy az egyes intézmények megőrizhessék történelmi múltjukat, egyéni arculatukat. A kiállításmegnyitókon jól mérhető, kik adják az egyes helyszínek látogatói körét. De ettől függetlenül nekünk tudatosítanunk kell, hogy egy egységhez tartozunk. Ennek szellemében hirdettük meg a grafikai pályázatunkat, amelyre sok pályamű érkezett.
– A jó múzeumhoz fontos a tálalás?
Nagyon fontos! A megyei hatókörű városi múzeummá való válással lehetőségünk van arra, hogy a korábbi lomha, megyei múzeumi szerkezetet lerázhassuk magunkról. A tisztánlátáshoz elengedhetetlen, hogy átalakítsuk a múzeumokról való gondolkodásunkat. Itt a lehetőség, élnünk kell vele! Ha ez most nem történik meg, a folyó ismét megtalálja a régi, kényelmesebb medrét. Most még mindenkiben erős az akarat, hogy változtassunk.
– Végignézve, hogy milyen kezdeményezéseket tett, úgy tűnik, az egyik legfontosabb eszközt a jó kommunikációban látja. Kinevezése után végiglátogatta az egyes tagintézményeket, tárgyalt, egyeztetett velük. Ez a személyesség, a szó ereje sokat számít a munkatársak megnyerésében, az együttműködés kialakításában?
Számomra nagyon fontos a befele történő kommunikáció. Ha az ember a belső rendszerben, a közvetlen munkatársaival nem tudja elfogadtatni magát, a gondolatvilágát, akkor az egész tevékenységének nincs alapja. Sikeresen kifele kommunikálni csak akkor lehet, ha a belső kommunikáció jól működik. Felvettünk egy sajtós munkatársat, aki a honlapot gondozza, és odafigyel az egységes arculati kép megjelenítésére. Ausztriában – ahol több évtizede élek és dolgozom – tanultam meg a szakma alapjait, a steiermarki tartományi múzeumban. Ausztriában, Magyarországtól eltérően, a munkafolyamatok projektekre épülnek. Kevés közalkalmazottal dolgoznak a múzeumok, az egyes feladatokra veszik fel a szakembereket. Célom, hogy ne parttalan folyamatokban, hanem átlátható, időről időre elvégzett, lezárható munkákban gondolkodjunk.
– Egyhangúlag választották igazgatónak. De hogyan fogadták a „messziről jött embert”, aki bár fél lábbal már itt volt, mint az Iseum igazgatója, de továbbra is Grazban él és tanít. Ráadásul fiatal és nő. Hogyan viszonyultak ehhez a szombathelyiek?
Erős szombathelyi múlttal és kötődéssel rendelkezem, életem legnagyobb részét itt éltem le. Itt éltek anyai nagyszüleim, többek között őmiattuk kezdtem a főiskolai tanulmányaimat Szombathelyen. Mivel ókortörténetet szerettem volna tanulni, menet közben felvételiztem a grazi egyetemre. Ugyanakkor főiskolai tanárként visszajártam Szombathelyre, így a szakmai és családi kötődésem is megmaradt a várossal. Ókort és vallástörténetet tanítottam az egyetemen, ekkor vált még szorosabbá az együttműködésünk a múzeum több osztályával. Sosztarits Ottó, az iseumi ásatások vezetője hívott vissza a városba, ahol az Iseum intézményvezetője lettem. Amikor kiderült, hogy a város és a közgyűlés is támogat, felmondtam ausztriai közalkalmazotti munkaviszonyomat, ma már csak a grazi egyetemen tartok továbbra is előadásokat.
– Ókortörténész végzettsége mennyire fogja rányomni bélyegét a múzeumok jövőjére? Előfordulhat, hogy ez a terület kerül inkább előtérbe?
Tény, hogy Szombathely történetének egyik kiemelkedő korszaka, virágkora volt a római kori Savaria története. Az észak–déli összeköttetés folytán már az őskor idején jelentős központok – mint például Velem – jöttek létre a területen. Kell, hogy a térség régészeti, ókortörténeti anyagával foglalkozzunk, de a maga helyén és jelentőségében. Az ókortörténet és a régészet mellett történészként végeztem az egyetemen. Nagyon fontosnak és hiánypótlónak tartom Szombathely történelmének a bemutatását, amelynek egyik kiemelkedő alakja Szent Márton. Szerencsés egybeesés, hogy 2016 Szent Márton-év lesz, ezt össze lehet kapcsolni a Szent Márton-kultusz és az ókeresztény kultusz bemutatásával. De legalább ilyen fontos és izgalmas Szombathely középkora és dualizmus kori felvirágzása. Annak ellenére, hogy igen gazdag anyaggal rendelkezünk ezekből az időkből, a szombathelyiek sem nagyon ismerik ezeket a korszakokat, így fontosnak tartom, hogy ezeket is megmutassuk az állandó kiállításunkon.
– A Savaria Múzeum és tagintézményei között hogyan teremt kapcsolódási pontokat? Kiegészítik egymást ebben a koncepcióban, vagy egyes múzeumoknak nagyobb szerepet szán? Melyek a gyenge és melyek az erős pontjai az egység megteremtésének?
A Szombathelyi Képtár korábban nagyon jelentős szerepet játszott, de mára elvesztette meghatározó szerepét. Örülnék, ha ezt visszakapná. Terveink szerint nemcsak a képzőművészetet, hanem a többi művészeti ágat is be lehetne vonni a Képtárba; egyfajta „forrongó kortársművészeti központja” legyen Szombathelynek. Életet kell lehelni a hatalmas térbe. Az Iseum, a Képtár, a régi zsinagóga a Bartók Teremmel, a zsidó emlék- és imaház kulturális negyede lett a városnak.
– Cél, hogy az adottságokat kihasználva egyfajta „múzeumi negyeddé” tegyék a helyet?
Mindenképpen. A Képtár alsó szintjén korábban dzsesszklub volt, amely elvesztette funkcióját. Terveim között szerepel ennek átépítése és benne esetleg egy központi múzeumi könyvtár létrehozása. Szintén a terveink között szerepel a Savaria Múzeum Kisfaludy utca felé való kinyitása. Jobban kapcsolódhatna a múzeum a városhoz, a főtérhez, ahol szintén számos kulturális eseményt rendeznek, és könnyebb lenne bevonzani a látogatókat.
– Milyen megbízatást kapott igazgatói kinevezésével? Mennyire van beleszólása a tagintézmények működésébe, programjaik megtervezésébe?
A múzeum szervezeti felépítése leegyszerűsödött a korábbival szemben. Szeretem a világos struktúrákat, amelyekben gyorsan, könnyen kiismeri magát az ember.
– Ez is osztrák minta alapján történik?
Igen. Világos feladatokkal és körbehatárolt felelősséggel kell megbízni a munkatársakat.
– Ez egyedüli döntése volt, szabad kezet kapott, vagy egyeztetnie kellett a város vezetésével?
Jogilag a közgyűlésnek egyetértési joga van az igazgatóhelyettesek kiválasztásában. De alapvetően az én elképzelésemet tükrözik a kinevezések.
– A vezetők kiválasztása is része az egységesítésnek?
Igen, ez is nélkülözhetetlen a cél eléréséhez. A jelenlegi vezetőket is ez alapján választottam ki, az elképzeléseim alapján. A múzeum korábbi vezetése is remekül végezte a munkáját, de másképpen gondolkodtak, máshogy dolgoztak, más célok felé haladtak.
– A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeumnak csaknem száz munkatársa van. Hány vezetővel irányítja a hatalmassá vált szervezetet?
Az igazgató munkáját egy általános igazgatóhelyettes segíti, hozzá tartozik a többi között a Közművelődési Osztály. A közművelődésnek elképzeléseink szerint sokkal nagyobb szerepet kell kapnia a korábbi évekhez képest, központi szerepet kell betöltenie a globális egészben. A tudományos igazgatóhelyettes irányítása alá tartozik az intézmények és az osztályok tudományos munkája. Két szakterületet, az eddig perifériára szorult, kevés hangsúlyt kapott történettudományt és a természettudományt erősíteni szeretném. Mindkét szakterület fontos eredményeket ért el, a természettudományi gyűjteményünk Magyarország egyik legnagyobb anyagával rendelkezik.
– Korábban minden tagintézmény külön forrásból működött. A jövőben egységesen pályáznak, szereznek és kapnak pénzeket, vagy ebben megmarad továbbra is a különállása az egyes múzeumoknak? Milyen forrásokból áll össze az egyes múzeumok költségvetése?
A régészeti ásatások száma az elmúlt években csökkent, bár még mindig jelentős bevételt hoznak a múzeumnak. A pályázatok és a látogatószám növelése nagyon fontos szerepet játszik a bevételeink növelésében. A múzeumok iránti érdeklődés nem szűnt meg, amire jó példa az Iseum Savariense, amely a nyári hónapokban csaknem egymillió forint látogatói bevételt produkált. Az a célom, hogy ezt a dinamikát, a programok újszerűségét a többi múzeumban is meg lehessen valósítani.
– Adottságában egészen más az Iseum, mint egy kicsiny emlékszoba. Lehet-e ugyanaz az elvárás? Vagy lesz egy-két zászlóshajó, amelyek a többit is húzzák magukkal?
Különböző programokat kell kitalálni az egyes helyszínekre; ahogy az Iseum bevételi forrása sem csak a látogatókra épül. Bevittünk olyan nem szakmai rendezvényeket is, ahol csak a teret használták más programokhoz. A többi helynek is megvannak ehhez az adottságai. A Savaria Múzeum nagypolgári terei más hangulatúak, mint a mediterrán hangulatot árasztó Iseum Savariense. Az egyes helyek arculatához kell megtalálni az odaillő programokat. A szakmai kiadványokat, kiállítások megrendezését, egyéb szakmai rendezvényeket pályázatok nélkül nem lehet megvalósítani. Gondot okoz a hatalmas épületek fenntartása, ezért tervezzük azok mielőbbi átépítését, hogy alacsonyabb költséggel lehessen ezeket üzemeltetni. A pályázatokat a vezetőkkel és a szakmai munkatársakkal együtt gondoljuk ki, így világosan látszik, mire vannak lehetőségeink, ki mit tud hozzátenni. Természetesen vannak prioritások, így a Savaria Múzeum időközben beporosodott állandó kiállításának megújítása mindenképpen elsőbbséget élvez.
– Honnan tett szert ilyen gyorsan azokra az információkra, hogy hol és milyen problémákat kell megoldani? Évek óta figyelemmel kíséri a múzeumok helyzetét, vagy ebben a rövid időszakban mérte fel ezek állapotát?
Ez inkább örökség, amit gyerekkoromban a szüleimtől, nagyszüleimtől is láttam. Vegyészmérnök szüleim vezető pozíciót töltöttek be. Édesapám jó szervező volt, tőle tanultam, hogyan lehet gyorsan és átláthatóan munkafolyamatokat megszervezni. Édesanyám a film- és gyógyszerkutatás területén dolgozott, tőle örököltem a tudományosság igényét. Családunkra jellemző a vezetői gondolkodás. Láttam, hogyan szervezik meg a szüleim az életünket, saját munkájukat. Ezt viszem tovább én is, a problémákra felülről tekintek, igyekszem azokat átlátni, és gyors megoldást találni rájuk. Ha megértem a struktúrát, tovább tudok haladni. A múzeum is hasonló szerkezetben működik.
– A múzeum munkatársaival látogatást tettek az Egyházmegyei Kincstárban és a Könyvtárban egy jövőbeli együttműködés első lépéseként. Csapatot és kapcsolatokat épít?
Amikor az Iseumba kerültem, egy remek, összetartó csapat várt rám, a munkatársak sokban segítették és segítik ma is a munkámat. A Savaria MHV Múzeum vezetését is igyekszem önállóan gondolkodó, erős vezetőkből felépíteni. Huszonévesen egy daganatos betegséget küzdöttem le; akkor megtanultam különbséget tenni fontos és nem fontos dolgok között. Akkor a betegség túlélése volt a cél, az egyetlen feladat. Ma a múzeum vezetése, ami szakmai feladat, de most nem az életemért kell küzdenem. Azóta, hogy leküzdöttem a betegséget, sok mindenre egészen máshogy tekintek.
– Számos olyan programot szervezett az elmúlt fél évben – pedagógusok éjszakája, szakmai nyílt nap, iskolák felé való nyitás – amiből úgy tűnik, túllép a múzeumi kereteken, és az egész várossal keresi a kapcsolódási lehetőségeket.
A városban gondolkodom. Azzal, hogy a megyei múzeumok városi fenntartásba kerültek, kötelességünk is Szombathely fele fordulnunk. Korábban a múzeum szinte idegen testként élt a városban. A múzeumpedagógiai programok sokat nyitottak az iskolák felé. Nagyon fontosnak tartom a régió más városainak múzeumaival is az együttműködést. Kölcsönzünk egymásnak tárgyakat, közös kiállításokat rendezünk. Ezek egy új típusú együttműködés alapjai lehetnek. Tervezzük, hogy az összes múzeumi egység bevonásával minden évben egy nagy tematikus kiállítást rendezzünk. Jövőre egy Adria-kiállítást hozunk létre közösen, úgy, hogy közben minden múzeum a saját szakterületét mutathassa be. Fontos szerepet szánunk a Vasi Skanzennek. Sok minden feledésbe merült a múltunkból, ezeket szeretnénk a skanzen bevonásával újra felszínre hozni. Így a közelmúltban iskolások bevonásával „disznóölés” volt: egy már előre leölt disznó feldolgozása során ismerhették meg a gyerekek, hogy a megye egyes régióiban milyen szokások voltak ezzel kapcsolatban. Vas megyében nagyon sok kisebbség él, egy ilyen program bepillantást nyújthat az egyes nemzetiségek életébe, szokásaiba.
– Hogyan lehet még összekapcsolni a múzeumokat? Tervez például kombinált jegyet?
Tervezzük. Még kidolgozás alatt van egy olyan elképzelés, hogy legyen egy éves családi jegy, amivel a család egész évben látogathatja a kiállításokat és a rendezvényeket. Tervezünk hétvégi jegyeket a turistáknak. Tárgyaltunk a városvezetéssel, hogy vonjuk be a közlekedést is ebbe a programba, hogy akár olcsóbban lehessen idejutni. Ezek a belépők terveink szerint egyéb kulturális és szabadidős rendezvényekre is feljogosítanának. Szegeden már jól működik a határon átnyúló múzeumi jegy, ennek a kidolgozását is tervezzük. Ez lehetőséget adhat a szomszédos városokkal való együttműködésre is.
– Többször hangsúlyozta, hogy a 21. századi múzeumoknak új típusú feladatai vannak. Milyen az ön 21. századi múzeumi elképzelése? Milyen elvárásai vannak egy modern múzeummal szemben?
Nagyon fontos az interaktivitás, enélkül nem lehet a gyerekeket megszólítani. Ezt a korszerűséget fogalmazza meg az Alfa program. A modern múzeumban is nagyon fontos szerepük van a tárgyaknak, de azt kell megmutatni, hogyan és mire használták ezeket, hogyan került abba a környezetbe, ahol megtalálták. Lejárt az ideje annak, hogy hosszú magyarázó szövegekkel mutassunk be egy kiállítást. A ma látogatói jóval kevesebb időt töltenek el egy múzeumban, így arra kell törekednünk, hogy abban a rövid időben megértsék a kiállítás koncepcióját, megértsék a kiállítást. Olyan pluszprogramokat kell kínálnunk, amelyek vonzóvá teszik a múzeumot. Ugyanakkor azokat a helyeket, amelyek meglévő tradíciókkal rendelkeznek, meg kell tartani. Tradícióból fakadó innovációra van szükség.
– Idézek néhány, a honlapjukon olvasott mottót: „Csak nálunk, csak velünk”, „Családbarát múzeum”, „Ketten kössünk egy kévébe”. Ezek és logók arculata mutatják vezetői koncepciójának irányát?
Szükség van a mottókra, logókra, hogy irányt mutassanak. Például az Iseum logójában minden benne van: az intézmény modern épülete, a szakmaisága, hat oszlopa pedig a görög és a római építészet egyszerűségét és szabályszerűségét sugallja. Szinte befészkeli magát a fejekbe. A rövid mondatok ugyanígy hatnak, pozitívan kötődnek össze a múzeummal. Fontos a jó reklám.