Körkép, csata közben
MúzeumCafé 40.
Egy interjúkötet akkor teljesíti be a feladatát, ha a benne közölt beszélgetésekből összeáll egy korszak világnézete, kultúrtörténete, ha az olvasó évtizedek múltán is megért valamit azoknak az éveknek a hangulatából, értékrendjéből. P. Szabó Ernő választott korszaka a rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized, területe a vizuális művészetek, a mintegy száz interjú alapján pedig azt várhatjuk, hogy a több sajtóorgánumban és több művészeti ágban is járatos művészettörténész elénk tárja az elmúlt 25 év építészetének, képzőművészetének, szobrászatának, iparművészetének és múzeumi rendszerének alakulását, az irányzatok és iskolák minél szélesebb körű bemutatását. A nem időrendbe sorolt, hanem tematikai alapon csoportosított beszélgetések némelyike túl is lép a fent vázolt elvárásokon, és évtizedekkel korábbi eseményekre, helyzetekre tekint vissza: ilyen az egykori Iparterv-kiállításokkal kapcsolatos blokk (Sinkovits Péter, Bak Imre, Lakner László, Tót Endre), illetve a balatonboglári kápolnatárlatok első komolyabb elemzéseként megjelent kötet értékelése az egykori szereplők (Csáj Attila, Haris László, Szemadám György, Mezei Ottó) részvételével. Az egyes fejezetek tehát egy-egy témát, területet járnak körül (az építészettől a fotóművészeten át a műgyűjtésig), és bár az interjúk sok esetben tíz-tizenöt évet fognak át, a beszélgetések mélysége pedig függ a szöveget első ízben közlő médium jellegétől (szakmai folyóirat vagy napilap), mégis egységes kép áll össze, hiszen P. Szabó Ernő csak a komolyabb, nagyobb terjedelmű, alaposabb interjúkat válogatta a kötetbe.
Lapunk profiljának szempontjából különösen érdekes a múzeumi rendszer szereplőit, a múzeumigazgatókat, kurátorokat megszólaltató beszélgetések három fejezete. Mást jelent ugyanis egy művészt szembesíteni egykori önmagával, számon kérni rajta terveinek, ígéreteinek megvalósítását pedig egyenesen lehetetlen. Nem úgy a múzeumvezetők esetében, akik meg kívánják szolgálni az elnyert pozíciót, irányt szabni az intézmény jövőjének, folytatni a múltját, vagy ellenszegülni annak. Itt olvasható egy nagyszerű beszélgetés Körner Évával, aki a teljes pályáját áttekinti a Magyar Nemzeti Galéria Hatvanas évek című kiállításának apropóján. Néray Katalin kétszer is megszólal, egyszer a Ludwig Múzeum alapításának körülményeiről, két évvel később pedig már a konkrét feladatokról és kiállítási tervekről ad számot. Hegyi Lóránd az 1945 utáni magyar művészet lehetséges nemzetközi reprezentációjáról beszél – ma már tudjuk, ez a feladat még mindig várat magára. A Műcsarnok és a hozzá kapcsolódó Velencei Biennále magyar részvételének pozíciója 1995-ben éppúgy „ügy” volt, mint ahogy most is az, sokszor sokkal inkább politikai, kultúrpolitikai, mint művészeti. Ha valaki egyszer megírná az intézmény történetét, választ keresve arra, hogy miféle átok ül rajta lényegében a megnyitása óta, itt olvasható hozzá néhány adalék Beke Lászlótól, Fabényi Júliától, Petrányi Zsolttól, Keserü Katalintól és Gulyás Gábortól.
- Szabó Ernő: Egy kicsi együtt repülés. Beszélgetések
Press Xpress Kiadó, 2013