A magyar festészet párizsi követe
Czóbel kiállítása Szentendrén
MúzeumCafé 40.
Nincs szükségünk paradigmaváltó kánonra ahhoz, hogy a modern magyar festészet egyik legnagyobb alakjának Czóbel Bélát tekintsük, hiszen szinte pályakezdése óta kortársai által is elismert módon szólt bele a magyar festészet fejlődésébe. Mégis utolsó, 1971-es műcsarnokbeli gyűjteményes kiállítása óta generációk nőttek fel anélkül, hogy ennek a lenyűgöző életműnek az ívét egyben áttekinthették volna. Bár kisebb-nagyobb tárlatokon, kiadványokban, sőt a legreprezentatívabb külföldi kiállításokon, így legutóbb a Musée d’Orsay-ban rendezett Allegro barbaro című kiállításunkon (lásd MúzeumCafé 38. – a szerk.) is szép számmal szerepeltek Czóbel művei, összefogó, az egész életművet részletesen bemutató kiállítására már 43 éve nem került sor. Ezt a tartozást ezúttal a szentendrei Ferenczy Múzeum vállalta magára: ez év májusában a MűvészetMalom teljes épületegyüttesét elfoglaló reprezentatív, több mint kétszáz művet felsorakoztató kiállítással készül leróni tiszteletét a művész előtt.
Kurátor társaimmal, Kratochwill Mimivel, Bodonyi Emőkével és Jurecskó Lászlóval döbbenten állunk az œuvre már-már áttekinthetetlen gazdagsága előtt, küzdve a válogatás, a műtárgy-lista szűkítésének kínjával, lemondva a kiállítandó művekkel egyenértékű remek darabokról. Czóbel maga így fogalmazott élete utolsó nagy gyűjteményes kiállítását látva: „Ugye a legtöbb képem nincsen itten, nagyon hiányoznak. Én legalább több ezer képet festettem, és ez csak egy kis csekély része annak, a legtöbbje elveszett, tönkrement, nem találtam meg, Magyarországon alig maradt képem.” [1]
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy pusztán a Czóbel Múzeum gyűjteményében több ezer grafika található, talán érzékelhetővé válik, hogy ez az életmű nemcsak minőségében, de mennyiségében is a legjelentősebbek közé sorolható. Ez a kivételes termékenység a külső tényezőktől mentesülni igyekvő, rendkívül szigorú, rigorózus munkamódszernek köszönhető, annak a tiszta festői attitűdből táplálkozó, elhivatott és szorgalmas mindennapi rendszeres munkavégzésnek, festésnek, alkotásnak, amelynek eredményeképpen elképesztő mennyiségű remekmű született. Czóbel pontos időrendjét betartva dolgozott, belső elhivatottságából háborúk és forradalmak is alig-alig mozdították ki. Dacára, hogy egyik fivére, Ernő kifejezetten politikus alkat volt, ő maga igyekezett teljes mértékben kivonni magát a politika és más hatalmi tényezők befolyása alól is. Korai műveinek a nemzetközi trendekkel egyidejű modernsége mégis szemet szúrt egyes korabeli politikusok számára, így megesett, hogy botrányosnak ítélt aktját le kellett venni a kiállítás faláról Apponyi Albert minisztersége alatt, de a hitleri Németországban is tiltólistára kerültek művei az rossz emlékű „Entartete Kunst” pecsétjével.
A mérleg másik oldalán azonban összehasonlíthatatlanul több támogatót tudhatott maga mögött. Képeit már első jelentősebb párizsi korszakában értékesíteni tudta, sőt voltak, akik kifejezetten gyűjtőivé váltak Párizsban, Hollandiában és Berlinben is, de tengerentúli gyűjteményekbe is szép számmal kerültek művei.
A teljes életmű rekonstrukciója ma is lehetetlen feladat, hiszen a világban szétszóródott festményeinek, grafikáinak sorsát követni sok esetben egyáltalán nem lehet. Nem pusztán a világ-égések következtében tűntek el nyomtalanul szinte teljes korszakok, de a többszöri adásvételek útjai is kifürkészhetetlenek. A legnagyobb veszteségnek talán azok az 1914 előtt készült festmények számítanak, amelyeket akkor hagyott a műtermében, mikor az első világháború kitörésekor Párizsból menekülni kényszerült. Második hazája, Franciaország ekkor mint ellenséges vagyont lefoglalta a műteremben hagyott képeit, majd 1921-ben elárverezték azokat, és azóta ismeretlen helyen várják, hogy általuk újra felfedezzék a művész talán legizgalmasabb, mégis alig ismert korszakát.
Már a legkorábbi – párizsi, illetve belgiumi megszakításokkal –, Nagybányához köthető éveinek terméséből is csak szemezgetni lehet: sok műve elveszett, illetve lappang; köztük néhányat legalább leírásokból vagy kiállítási szerepléseikből címük szerint ismerünk. Ilyen például egy feltehetően Párizsban festett, körhintát ábrázoló festménye, amelyet utoljára 1912-ben a nagybányai Jubiláris kiállításon állítottak ki.
Az 1906–07 körül kibontakozó par excellance fauve stílusú képeinek jelentős része ma is ismeretlen helyen van, köztük számos olyan, amely annak idején Matisse-szal, Vlaminckkel, Derainnel, Braque-kal és a többi fauve-val egy teremben a párizsi közönséget is felrázta, megbotránkoztatta. Egyik 1907-es fekvő női aktjáról Gertrude Stein is megemlékezett önéletrajzi írásában, és ez a kép talán azonos lehet azzal a nemrégiben a Bölöni György hagyatékban talált archív fotón látható festménnyel, amelyet azóta is sikertelenül keresünk.
Hasonlóan keveset tudunk Hollandiában festett műveinek hollétéről is, dacára annak, hogy művészetét ott is nagy becsben tartották. Képeinek jelentős részét Bergenben, Amszterdamban és más városokban is kiállította, sok közülük ekkor gazdára is lelt. Húsz körülire rúg azon műveinek listája, amelyek Hollandiában készültek, és reményeink szerint kiállításunkon szerepelnek majd olyan művek is, amelyek csaknem száz éve nem szerepeltek tárlatokon sem külföldön, sem idehaza. Igazi meglepetésben is részesülhet majd a szentendrei tárlatlátogató, mert a Czóbel Múzeum gyűjteményében őrzött egyik Hollandiában festett kép hátoldalán előkészületeink során előkerült egy eddig vörös festék által rejtett, ismeretlen alkotása is.
Bár lesznek „meglepetésfestmények” a következő, berlini periódusból is, továbbra is sóvárogva fürkésszük azokat a reprodukciókat, amelyek Kállai Ernő publikációiban jelentek meg az 1920–30-as években. A Lépcsős út (1921), a Domboldal (1923), a Tornyos falu (1923) vagy a Szöllőhegy Würzburgban (1923) című tájképeinek bármelyike nagy szenzációnak számítana, ha kiállításunk előtt előkerülne, de az életmű ezen korszakát azok a ma lappangó művek fémjelezhetnék leginkább, amelyek Czóbelnek a Die Brücke csoporthoz fűződő kapcsolata legmarkánsabb lenyomatai. A fekete-fehér fotókról is magabiztos festői öntudatot, erőt sugárzó 1919-es Műteremsarok és a kép a képben motívum által további lappangó művekkel megismertető, 1923-ban festett Intériueur mellett a legnagyobb csodálatot és a legfájóbb hiányt az 1921-ben készült igazi főmű, a Fiú kutyával váltja ki.
Az életműcezúrát jelölő 1925-ös évtől kezdődően Czóbel újra Párizsban festett. Bár megszakításokkal Hatvanhoz és mindenekfelett Szentendréhez kötődött, mégis élete végéig Párizs parfümmel vegyített festékszagú atmoszférája jelentette számára az igazi inspirációt. Valójában francia festővé vált, megőrizve magyarságát, ahogy „francia magyar”-nak számított kényszerű bergeni és berlini emigrációja alatt is. Különös, hogy a francia állampolgárságot mégsem fogadta el, hiába kínálták neki. Talán máshogy ugrott fejest a Dunába – ahogy mesélték róla –, mint a tengerbe Dieppe-nél, Honfleurnél vagy más franciaországi tengerszakaszokon, ahol rendszeresen festett, de az biztos, hogy képeinek ekkorra teljesen egyénivé forrt stílusán ez a különbség nem látszik meg. Magyarországon is egyértelműen az École de Paris művészei közé sorolták, és kivételes módon még a legádázabb kommunista időkben is szabadon ingázhatott Párizs és Szentendre között. Talán a korszak kultúrpolitikusai is felismerték, hogy Czóbel a magyar festészet „legalkalmasabb” nagykövete, így szemet hunytak afelett is, hogy Párizsban állítsa ki és az „átkos Nyugaton” kemény valutáért értékesítse Szentendrén festett képeit. Ez egyrészt örvendetes, hiszen művei így olyan rangos gyűjteményekbe, múzeumokba kerültek nem csupán Franciaországban, de Svájcban, sőt az Egyesült Államokban is, amelyek méltó módon reprezentálják a magyar festészet élvonalát, ugyanakkor számos ekkoriban elkerült festményét is keressük.
Kiállításunk tehát a lappangó művek számának lemorzsolását is célul tűzte ki. Így várjuk mindazok jelentkezését, akik Czóbel elveszett vagy eltűntnek hitt műveivel kapcsolatban bármilyen információval szolgálhatnak. A májusban nyíló tárlaton a festményei és grafikái mellett nagy számban mutatunk majd be az életművel kapcsolatos fotókat, írásos és egyéb jellegű dokumentumokat, de azok jelentkezését is várjuk, akik a tudományos munkát is elősegítő további dokumentumanyaggal rendelkeznek.
A kiállítást gazdagon illusztrált, reprezentatív katalógus kíséri, a további ismeretekre vágyók pedig a Czóbelről készült dokumentumfilmekben mélyülhetnek el a kiállítás termeiben kialakított vetítőszoba falai között. A tárlat május 17-től augusztus 31-ig várja látogatóit.
[1] Czóbel Béla 1971-es műcsarnokbeli kiállításán készült beszélgetések a művésszel, Németh Lajossal és Kratochwill Mimivel, a kiállítás rendezőjével, gépirat, Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézet, adattár.