„Megfagyott állapotban tárják elénk a múltat”

A világban ritkán találkozunk a „műemlék könyvtár” fogalmával. Ez persze nem jelenti azt, hogy máshol ne lenne olyan intézmény, amely állományát és épületét eredeti alakjában őrizte volna meg, és azokat a múzeumokhoz hasonlóan mutatná be. Inkább csak máshol nem volt szükség, igény olyan kategóriára, amely kiemelt védelmet biztosít azoknak a főúri vagy egyházi könyvgyűjteményeknek és könyvtári enteriőröknek, amelyek egyúttal a kulturális örökség részét is képezik. Magyarországon az 1950-es években alakult ki ez a fogalom, azzal a céllal, hogy megóvja az egyben megmaradt gyűjteményeket. Az egykori elit által létrehozott könyvtárak a tudomány és az oktatás szentélyéből turisztikai látványosságokká váltak, a „múzeumfunkció” semlegesítette a hely szellemét. A 21. század kérdése: megmaradnak-e zárványként ezek a könyvtárak, vagy képesek új nyelven is megszólalni?

Azok a könyvtárak, amelyekről a következőkben szó esik, nem az olvasás birodalmának színterei. Sokkal inkább egy-egy Noé bárkája, hisz egységben megőriztek egy-egy korszak, bibliofil személyiség vagy közösség által összegyűjtött könyveket, azok gyűjtési koncepcióját, és mindezzel együtt azt a berendezést, amely tárolásukat, használatukat segítette és a szépségüket kiemelte. Candida Höfer kölni fotográfus a hetvenes évek vége óta fényképez olyan forgalmas közösségi tereket, mint a múzeumok, könyvtárak, archívumok és színházak. Képein mindent aprólékosan megkomponál, kizárólag természetes fény mellett dolgozik, és sohasem retusálja a felvételeket. A távolságtartó látásmód a szemlélőben zavart okoz: hiányoznak a látogatók, a pezsgés. Ugyanakkor ez a fajta következetes „embertelenség” az épületbelsők, tárgyak tökéletes harmóniájára irányítja a figyelmet. Bár Höfernek nem ez az eredeti szándéka, de a könyvtárakról készült fotográfiái olyan ablakot nyitnak ki, amely rávilágít az építők törekvéseire. Az elnéptelenedett terekben a funkcióra vetül a figyelem, érthetővé válik az a tárgy- és esztétika-szempontú szenvedélyes bibliofília, amely egykor az adott térben és berendezésben pénzt és munkát nem kímélve testet öltött. Képein az olvasó nélkül maradt terek közelebb állnak a műemlék fogalmához, mint a memória intézményéhez. A forma, a minta és a szín erősebb nyelv, mint a szöveg. Olyan metonímia ez, amely a könyvhöz a tudás mellett a művészet fogalmát is hozzárendeli. A betűk jelentése és szépsége egyenértékű, a könyvkötészet mestersége éppen olyan fontos, mint a könyvek tartalma. A könyvgerincek, a könyvszekrények ismétlődő ritmusa, a freskók, a padlózat és az épületszerkezet együttese olyan szuggesztív teret hoz létre, amely önmagában is alkalmas az elmélyülésre. Candida Höfer képein a gyűjtemény alázatos csendet követel, a tökéletes rend és a szimmetria megbontására nincs lehetőség, az elképzelt olvasó számára ünnepi aktus minden egyes kötet fellapozása. Már ha erre lehetősége nyílik, hiszen azok a könyvtárak vagy könyvtári egységek, ahol e könyvritkaságok sorakoznak, csak külön kutatási engedéllyel látogathatók. A mindennapi gyakorlatban ezek a polcköltemények a működő könyvtárak látványos kulisszájává válnak, vagy éppen a kulturális örökség vonzó látnivalóivá. Ezekben a terekben a vendég már nem olvasó többé, kutatóként vagy látogatóként léphet csak be ide. Megállhat és elbámészkodhat: „Itt olvastak egykor az Olvasók.” [1]

Magyarországon az ötvenes években született meg a műemlék könyvtár fogalma, azzal a céllal, hogy az államosítás után egyben tarthassanak, megőrizhessenek értékes gyűjteményeket. Általában eredeti helyen megőrzött, történeti, művelődéstörténeti jelentőségű könyvtárat értünk alatta, amely lényeges részében vagy egészében lehetőség szerint eredeti állapotában áll fent. A szakirodalom meghatározásai kiemelik a múzeumszerű működést és hogy az állomány tudományos céllal kutatható. A gyarapodás, gyűjtés helyett a hangsúly áthelyeződött a megőrzésre és a bemutatásra. Az olvasók szempontjait lecserélve a látogatókéra – a posztmúzeumokat jóval megelőzve –, a hasznosításra helyeződött a hangsúly.

„A műemlék könyvtárról, mivel nincs ilyen jogi, könyvtártani kategória, bárki, bármit mondhat – fogalmaz Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója. – Maga a fogalom a második világháború után keletkezett, és inkább politikai zsargon, mint könyvtártani szakkifejezés. [2] Műemlék könyvtárnak tekinthető az a gyűjtemény, amely olyan dokumentumállományt őriz a hozzá tartozó kézikönyvtárral, amely a védett kulturális örökség részét képezi. Mindezt olyan térben, ahol a tárgyi környezet, a berendezés is a védett örökséghez tartozik. Bár a műemlék könyvtárnak van múzeumi jellege, mégsem válik múzeummá, csak a szolgáltatásai hasonlók.” Monok István szerint erre mondja a francia, hogy örökségi gyűjtemény, azaz la collection Patrimoine. [3] Ennek határait nemcsak az időbeli távolság jelöli ki, hanem idetartozhat, ha egy híres ember könyvtárát egyben megőrizték, függetlenül attól, hogy a gyűjtemény kétharmada 1850 után vagy előtt keletkezett-e. Ilyen például az MTA Kézirattárában őrzött Ady-gyűjtemény. [4] (Magyarországon minden 1851 előtt keletkezett írott és nyomtatott anyag védett kulturális örökség.) [5] Ha így nézzük, akkor a műemlék könyvtárak egyik legfontosabb célja, hogy a gyűjtemény egyben maradjon. „Ugyanakkor használunk olyan fogalmakat, amelyek a könyvtár külső megjelenésére utalnak. Németországban Denkmalbibliothek nem létezik, viszont találkozhatunk több helyen az épület stílusát kiemelve több Barockbibliothekkel vagy a nyolcvan méter hosszú, kupolás Prunksaallal (díszterem) az Osztrák Nemzeti Könyvtárban. Az 1689-ben alapított hallei Kulissenbibliothek neve jól tükrözi az 1782-ben elkészült épület pietista szellemiségéből adódó látványt, [6] de az is sokat sejtető, amikor apátsági, középkori könyvtárról hallunk. A franciák és az olaszok a patrimoine kifejezéssel fejezik ki, hogy nem közkönyvtárról van szó, vagy az angolszászokhoz hasonlóan az alapítóról vagy a városról nevezik el könyvtáraikat” – emeli ki Monok István. Már amennyiben megmaradtak ezek a könyvtárak, hiszen számtalan értékes könyvgyűjteménynek veszett nyoma az idők során. Többek között a Szovjetunióban is. Szentpéterváron az Orosz Nemzeti Könyvtár részeként megmaradt a Voltaire-gyűjtemény, de nem az eredeti polcokon. A főigazgató szerint az igazi különlegesség azonban Rettegett Iván Kremlben elrejtett, elveszettnek hitt humanista könyvtára. A környező országokban ugyancsak jelentős könyvtárak semmisültek meg, szóródtak szét az elmúlt száz év során.

Ezeknek a nagy energiákkal egyben tartott gyűjteményeknek egyik ellentmondása kerül felszínre, ha eltűnik az a nyelv, amelyet a könyvtáralapítók használtak. „A világon több olyan könyvtár is van, amelyben nincs olyan kötet, amelyet a könyvtáros el tudna olvasni. Hiába gyűjtöttek össze az elmúlt évek alatt négy különböző településen is erdélyi örmény könyvtárakat, ma már alig akad olyan olvasó, aki értené a szövegeket” – mondja Monok István. Ilyenkor a könyv tényleg műtárggyá válik, amelynek régiségén, történetén, szépségén keresztül kap a látogató (már véletlenül sem az olvasó!) információt. Azzal együtt, hogy a kutatók számára felbecsülhetetlen értékű forrást jelentenek ezek a gyűjtemények. A számtalan példa közül csak egyetlen: vajon mennyit tudnánk a hettita birodalomról, ha nem kerültek volna elő Bogazköyben (Hattusas) a királyi levéltár és könyvtár ékírásos táblagyűjteményei? Soha nem gyógyuló seb, hogy elpusztult az ókori világ legnagyobb könyvtára Alexandriában, és ezen az a tény sem segít, hogy az alexandriai könyvtárat 2002. október 16-án újra megnyitották. A 250 millió dollárból felépített, 45 ezer négyzetméteres épületben mintegy nyolcmillió kötetet őriznek, és ezekből kétszázezer áll a kutatók rendelkezésére. Az új komplexum azonban semmit sem árul el arról a korról, amikor a könyv nem csupán használati, hanem kultikus tárgy is volt.

„A műemlék könyvtárak megfagyott állapotban tárják elénk a múltat – fogalmaz Farkas Gábor, az OSZK Régi Nyomtatványok Tárának osztályvezetője –; muzeális formában őrizték meg azt az állapotot, ahogyan egy korszak egy-egy arisztokratája, egyházi személyisége, szerzetesrendje viszonyult a könyvekhez, a könyvgyűjtéshez. A vizuális élmény örömmel töltötte el őket, hiszen szenvedélyük tárgyára nemcsak olvasmányként, hanem iparművészeti tárgyként is tekintettek. Ezt ma már nagyon nehéz elképzelni, hiszen 1945 óta nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett bibliofíliáról Magyarországon.” Ugyanakkor a műemlék könyvtár fontos eleme a kulturális emlékezetnek, hiszen nemcsak arról a pillanatról beszél, amikor az adott könyvtár berendezése elkészült, hanem a tudományról, az oktatásról, a nyelvről, a nyelvhez való viszonyról, a könyvnyomtatásról, sőt a gyűjtés folyamatáról is, szem előtt tartva, hogy a könyv, a kódex a magyar műgyűjtésnek mindig is kiemelt fejezete volt. Középkori előzmények után Mátyás király Bibliotheca Corvinianája az akkori világ egyik legjelentősebb gyűjteményének számított, de már a korabeli főpapok is rendelkeztek kisebb-nagyobb könyvtárakkal. Ezekre a szépen fejlődő kollekciókra a török hódítás éppen olyan csapást mért, mint a második világháború a későbbi bibliofil gyűjteményekre. A magyar humanisták könyvtárai így esnek ma a határainkon kívülre: Batthyány Boldizsár (1543?–1590) könyvei a németújvári ferencesek könyvtárát, Zsámboki János (1531–1584) saját korában egyedülálló gyűjteménye pedig a bécsi Nationalbibliothekot gazdagítja. Az 1538-ban alapított Debreceni Református Kollégium könyvtára tűzvész martalékává vált. Kevés olyan folyamatosan fejlődő gyűjtemény akad ebben a korban, mint a Sárospataki Református Kollégium könyvtára.

Az igény azonban nem múlt el, a török kiűzése után néhány évtizeddel újra jelentős könyvtárak alakultak ki, sőt az öncélú könyvgyűjtést felváltotta a jól átgondoltan létrehozott közkönyvtárak alapítása, ami nem csupán könyvek, hanem természettudományi érdekességek, történeti és művészeti értékek beszerzését is jelentette. A ma is látható főpapi közkönyvtárak alapjait a 18. század második felében fektették le: elsőként Klimó György püspök Pécsen (1774), majd báró Patachich Ádám Kalocsán (1784), Szily János püspök Szombathelyen (1791), gróf Eszterházy Károly Egerben (1793) és gróf Batthyány Ignác Gyulafehérváron (1798). Abban az időszakban, amikor II. József rendelete alapján felszámolták a szerzetesrendeket és velük együtt gazdag könyvtáraikat is. A veszteség pótolhatatlan volt: többek között a pannonhalmi Főapátsági Könyvtár akkori 4232 kötetes könyvtára is szétszóródott, egyrészt elárverezték, másik része a Nagyszombatról Budára, majd Pestre költöztetett egyetemhez került. Ugyanakkor az sem titok, hogy az ekkortájt gyarapodó könyvtárak legnagyobb része az Európa-szerte feloszlatott rendházakból került ki.

A főúri családok könyvtárai is sokat fejlődtek: a 18. században kezdték el a Festeticsek a keszthelyi, Széchényi Ferenc a nagycenki, Ráday Gedeon a péceli, Teleki Sámuel pedig a marosvásárhelyi könyvtár kialakítását. És nem csak a saját gyönyörűségükre: Széchényi 1802-ben az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) alapjait teremtette meg tékája felajánlásával, a Teleki család pedig a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának alapjait fektette le 1826-ban. A példa ragadós volt: a 19. században már a köznemesek és a polgárok között is találunk jelentős bibliofil személyiségeket, mint Jankovich Miklós (1772–1846) és Nagy István (1799–1863) földbirtokosokat, Horvát István (1784–1846) egyetemi tanárt. [7] Hosszas sorolhatnánk azoknak a nevét, akik jelentős gyűjteményt hoztak létre. Szerencsére csak néhány szóródott szét, többségük az Akadémiai Könyvtárat vagy az OSZK Régi Nyomtatványok Tárát gyarapította.

Ezek a könyvtárak sokszor lezárt egységek, amelyek elvileg már nem gyarapodnak tovább, hiszen alapítójuk, adományozójuk halálával a gyűjtés is lezárult. A Régi Nyomtatványok Tárában ma is megcsodálhatjuk, sőt kutathatjuk Apponyi Sándor (1844–1925) gyűjteményét, a Bibliotheca Apponyianát, más néven a Bibliotheca Hungaricát. )

) Az Országos Széchényi Könyvtár 1960 és 1985 között a budai Várpalotában kialakított környezetébe sajátos módon illeszkedik be az eredeti berendezés, amelyben a neves arisztokrata által összegyűjtött és katalogizált kötetek sorakoznak. A gróf főleg olyan külföldi szerzők idegen nyelven írt, 15–18. század folyamán megjelent munkáit kereste, amelyek Magyarországról szólnak, és többnyire történelmi, földrajzi témákat taglalnak. [8] Apponyi 1925-ben 3200 nyomtatványt, 1200 metszetet és ötezer kézikönyvet számláló könyvtárát a nemzeti könyvtárnak adományozta, azzal a feltétellel, hogy gyűjteményét elkülönítve, zárt tároló szekrényben kell őrizni. A békesség kedvéért ehhez a lengyeli kastély könyvtártermének bútorait is csatolta. „Az utókor számára nagy kérdés, hogy gyűjtsék-e tovább az alapító szellemében a hungarikumokat, vagy inkább zárt egységként kezeljék az Apponyi-hagyatékot? Az élet azonban legtöbbször felülírja ezeket az elméleti kérdéseket” – mondja Farkas Gábor. 2012-ben például egy cseh nyelvű nyomtatvánnyal bővítették az állományt a Corvina Alapítvány segítségével, amely a törökök felett 1599 nyarán aratott tolnai és szigetvári győzelemről és az ezzel járó mesés zsákmányról tudósít.

Az elmúlt fél évszázadban a könyvtárosok számára a muzeális könyvgyűjtemények bővítésénél jóval fontosabb kérdés a meglévő állomány megőrzése. Ehhez az elszánt munkához kapcsolódik a „műemlék könyvtár” fogalmának, kategóriájának a megszületése is. A holokauszt és az államosítás után érzékelhetővé vált, milyen könnyen megsemmisülhetnek, szétszóródhatnak az akár évszázadokon keresztül gyarapodó gyűjtemények. Az egyházi, arisztokrata könyvtárakat a második világháború hadi eseményei, illetve az államosítás tizedelte meg: ellopták, külföldre vitték vagy egész egyszerűen elégették, bezúzták az ősnyomtatványokat, a különleges értékű könyveket. A szerencsésebb gyűjtemények darabjai más könyvtárakban kaptak helyet, vagy az ideológia fogságába estek.

A pécsi püspöki könyvtár is, amelyet Klimó György pécsi püspök (1751–1777) 240 éve, 1774 tavaszán alapított, és amelyet utódai kitartóan gyarapítottak 1923-ig, 1950-ben állami fennhatóság alá került. Jól jellemzi az országos helyzetet az a Pohánka Éva könyvtártörténeti értekezésében is olvasható anekdota, amely abból az időszakból maradt fenn, amikor a könyvtár állományát egyházi jellegére való tekintettel vizsgálat alá vonták. A kirendelt felügyelők – egyikük kórbonctansegéd, a másik vasutas – a katalógusok láttán azon viccelődtek, hogy ők még az ábécét sem ismerik, hiszen az ő pozíciójukban nincs erre szükség. Ami ennél jobban zavarta őket, az a könyvtár polcain látható szobrok félmeztelensége volt. Az akkori igazgató gyorsan felmérte a veszélyt, és a következő módon tartott tárlatvezetést: „Íme, Arisztotelész Elvtárs, a marxista filozófia megalapítója! Íme, Livius Elvtárs a marxista történettudomány megalapítója!” A felügyelők megnyugodtak: „Ja, ha Elvtárs barátok, akkor maradhatnak!” Ennél jóval nagyobb kihívást jelentett azonban, amikor felmerült, hogy az ideológiailag „nem megfelelő” munkákat ki kell irtani. És persze az sem lehetett egyszerű, amikor a szocialista könyvkultúrát Lenin és Sztálin égisze alatt a Klimó Könyvárban szemléltették, abban a gyűjteményben, amely Magyarország első nagy nyilvános bibliotékájaként működött, az egyik első, kifejezetten könyvtárnak tervezett épületben. Végül a pécsi megyés püspök tulajdonosa maradhatott a Klimó Könyvtár gyűjteményének és berendezési tárgyainak, de az 1980-as évekig ezzel a jogával nem élhetett, hiszen nem léphetett be az épületbe. Az első magyar főpapi közkönyvtár a Pécsi Egyetemi Könyvtárba tagozódott be különgyűjteményként, az épület berendezését pedig a múzeumokról és műemlékekről szóló, 13/1949. törvényerejű rendelet értelmében művészettörténeti értéke miatt védett iparművészeti emlékké nyilvánították. A könyvtárat mégis csak hivatalos vendégek látogatásakor, valamint reprezentatív események alkalmával nyitották meg: az 1950–60-as években még a legszűkebb tudományos szakma sem juthatott hozzá a kötetekhez. Enyhülést az 1970-es évek hoztak, ám a könyvtár tényleges nyilvánosságát csak az ezredfordulóra kapta vissza. [9] Ma már nyitvatartási időben bárki megcsodálhatja a könyvtár eredeti berendezését, amely 1832-ben költözött jelenlegi helyére, a Szepessy Ignác püspök által emeltetett, méltóságteljes klasszicista épületbe. A Klimó Könyvtárat jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtára őrzi muzeális különgyűjteményként, de köteteit minden beiratkozott olvasó forgathatja a kutatóteremben. A kollekcióban nyolc kódex, 15–16. századi ősnyomtatványok és antikvák, közöttük magyar nyelvűek is vannak. Ezekből gyakran rendeznek időszaki kiállításokat, éppen úgy, mint a nyomdászat és a könyvkultúra 15–20. századi fejlődéséről vagy a Klimó Könyvtár gyűjteményének nyelvi és tematikai sokszínűségéről. Jelenleg a könyvtár alapításának 240. évfordulója alkalmából rendezett tárlatot tekinthetjük meg.

Ahogy egy a Kádár-korszakban született, 1975-ös tanulmány szakértői indokolták, az állam azért kényszerült rá a könyvek begyűjtésére, mert az állami és a társadalmi életben végbement változások miatt fölösleges könyvek ezrei keletkeztek, amelyeket addigi őrzőik eltávolításra ítéltek. Ugyanebben a tanulmányban olvashatjuk, hogy az állam a háborús pusztítások, illetve az értékes könyvtárak tulajdonosainak disszidálása miatt sem térhetett ki az „elhagyott javak” begyűjtése elől, valamint az államosítás során (felekezeti iskoláktól, megszüntetett civilszervezetektől, államosított antikváriumoktól, szerzetesi rendházaktól) is több könyvtár került nemzeti tulajdonba. A nemzeti tulajdonba vett könyvanyag begyűjtését az Országos Könyvtári Központ (OKK) 1949-ben kezdte meg, és zömében 1952-ben fejezte be, de utódai – a Népkönyvtári Központ, illetve az OSZK – is folytatták. Ahogyan a francia forradalom után is gyorsan kiderült, mekkora károkat szenvedett a kulturális örökség, [10] a Rákosi-éra szakemberei is látták, micsoda értékek pusztulnak el. És miként 1810-ben a francia belügyminiszter összeíratta a forradalom alatt elpusztult vagy megrongálódott kastélyokat, értékeket, az OKK is kezdeményezte a kallódó főúri és nagybirtokos kastélykönyvtárak összegyűjtését. Egy 1951-es felmérésből szomorú kép rajzolódott ki: csupán három olyan világi gyűjteményt sikerült felderíteni, amely csonkítatlanul megmaradt. A már említett tanulmány szerint a keszthelyi, helyben bemutatott Festetics-gyűjtemény mellett Radvánszky Kálmán 25 ezres sajókazai és Végh Gyula ötezer kötetes bibliofil gyűjteménye maradt fenn. Elszánt küzdelmek után megindulhatott a papírbegyűjtő telepek ellenőrzése, a kallódó könyvek hivatalos kiemelése. Sokszor hiába: például a tápiószentmártoni Magyary-Kossa Sámuel gyűjteménye a zárolás ellenére zúzdában végezte. [11]

Ugyancsak nagy veszteség érte a megszüntetett szerzetesi rendházak könyvtárait. Rendi tulajdonban mindössze hat szerzetesi könyvtár maradt: a Budai Ferences Zárda Könyvtára (1689), a Kegyesrendi Központi Könyvtár (1717), Pannonhalmán a Főapátsági Könyvtár (1001), és a rendek feloszlatása után állították vissza az esztergomi ferencesek, a győri bencések és a kecskeméti piaristák könyvtárait. A könyveket szétválasztották: míg a 19–20. századi teológiai jellegű szövegeket az eredeti tulajdonosok visszakapták, addig az anyag túlnyomó többsége a főleg egyetemi városokban található „tájraktárakba” került – évtizedes munkát adva a milliós tételben begyűjtött könyveket leltározó könyvtárosoknak. Az irgalmas rend pesti, egri és pécsi rendházainak orvostudományi anyaga vetette meg az 1951-ben létesített Országos Orvostörténeti Könyvtár alapjait, a csillagászati szakirodalom pedig a budapesti Csillagvizsgáló Intézetet gazdagította. Csupán a gyöngyösi ferences rendház 15. századi alapítású könyvtárát és a zirci ciszterci apátság 18. századi bibliotékáját nyilvánították védetté eredeti helyén – műemlék könyvtárként. Szó volt a szegedi ferences kolostor állományának együtt-tartásáról, de ezt csak részben valósították meg; az így megőrzött könyvek a József Attila Tudományegyetem Könyvtárába kerültek.

Horváth Viktor, az OSZK Évkönyvében megjelent tanulmány szerzője, már 1976-ban feltette a kérdést: nem lett volna helyesebb az állami birtokba vett könyvtárakat eredeti helyükön, eredeti berendezésükben meghagyni? Nem vállaltak-e olyan feladatot, amely meghaladja a lehetőségeket, hiszen az 1949–52-ben begyűjtött anyag feldolgozásával még akkor sem végeztek. [12] A korszak szakértői ekkor már meg voltak győződve a proveniencia – a levéltárakhoz hasonlóan az eredet, a kibontakozás, a szerves összetartozás elve – fontosságáról, részben a környező országokban is. Romániában több történelmileg jelentős könyvtárat is műemlék könyvtárnak minősítettek: ilyen a Teleki Könyvtár, a Batthyaneum, a Bruckenthal Múzeum, a Nagyenyedi Kollégiumi Könyvtár. Csehszlovákiában kétszáz kastély könyvtárát tartották meg eredeti formájában. Ahogy 1959-ben Csapodi Csaba a témával foglalkozó tanulmányában megfogalmazta: „Ne gondoljuk, hogy egy-egy volt főúri vagy szerzetesi könyvtár állományának esztétikai vagy idegenforgalmi érdekessége lehet csupán. Nem. A régi könyvtárak, ha életük fejlődése megszakadt is, a maguk egészében válnak emlékké. (…) Az egész ebben az esetben is sokkal nagyobb forrásérték, mint az eredeti összefüggésükből kiszakított egyes könyvek.” [13] Ez ma sincs másként: a magyar könyvtárosok jelentős küzdelmet folytatnak, hogy összegyűjtsék, egyben tartsák a könyvtárakat, akár határokon átívelő programokkal is. Monok István szerkesztésében 2005 óta jelenik meg A Kárpát-medence magyar könyvtárainak régi könyvei című sorozat, amelynek minden egyes kötete mögött többéves kutatómunka áll. Ennek köszönhetően például a Nagyváradi egyházmegye területén lévő plébániai könyvtárak anyagát vizsgálták át és gyűjtötték össze módszeresen. „Nem az a cél, hogy mindent egy helyre gyűjtsünk, a védelem a fontos. Ahol ez biztosított, nem viszünk el könyveket. A püspöki könyvtárban pedig településenként tesszük ki a polcokra a könyveket, nem választjuk szét, nem olvasztjuk be őket a közös egészbe. Az unikumokat pedig digitalizáljuk” – mondja Monok István.

A pécsi Klimo-gyűjtemény hosszú Csipkerózsika-álma ellenére is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen anyaga minden különösebb kálvária nélkül egyben maradhatott. Éppen úgy, mint a pannonhalmi bencés könyvtár vagy a protestáns tékák közül Debrecen és részben Sárospatak. De jól járt és állandó figyelmet kapott az a három intézmény is, amelyek egy-egy jellegzetes könyvtártípust konzerválva az OSZK keretein belül műemlék könyvtárként működhettek tovább. A Gyöngyösi Ferences Könyvtár (volt Bajza József Könyvtár) a középkori szerzetesi, a zirci Ciszterci Műemlék Könyvtár (volt Reguly Antal Könyvtár) a papi, a keszthelyi Helikon Könyvtár pedig a főnemesi könyvtárat példázta és példázza ma is. Magyarország egyetlen épségben maradt főúri könyvtára folyamatosan gyarapodó 86 ezres gyűjteménnyel büszkélkedhet. 1782-től gróf Festetics György külön épületszárnyat emeltetett, és külön bútorzatot készíttetett klasszicista stílusú könyvtárának. A művészien kötött könyvekre a család által alkalmazott könyvtáros felügyelt, egészen az 1948-as államosításig. A könyvtár háborút átvészelő állományából került az akkori kezelőhöz, az OSZK-hoz a Festetics- és a Keszthelyi kódex, ami többek között annak köszönhető, hogy a könyvtári szárnyat az ott elraktározott berendezési tárgyakkal együtt elfalazták. 1974-től a könyvtár az akkor megalakult Helikon Kastélymúzeum szerves része, jelenleg önkormányzati fenntartásban működik. A könyvtárnak nem célja az állomány bővítése, inkább a megőrzésre koncentrál. Bár ahogy az intézmény könyvtárosa elmondta: nem bánnák, ha lenne forrás, hogy folytassák a korábban elkezdett Balatonica gyarapítását, és ismét minden, a Balatonnal és környékével kapcsolatos kiadványt be tudnának szerezni. A folyamatosan szépülő intézménybe évente kétszázezer turista látogat.

A III. Béla által alapított zirci monostor a török korban elnéptelenedett, középkori könyvtára megsemmisült. Csak a 18. század elején alapították újra sziléziai szerzetesek, és egy új, egyemeletes – könyvtártermet is magába foglaló – barokk apátságot építettek. A könyvtár alapját a Sziléziából hozott könyvek képezték, nagyarányú gyarapítás csak a 19. században kezdődött, amikor a ciszterciek felvállalták a tanítás feladatát is. Ekkor került a könyvtár állományába több tudományos értékű magángyűjtemény, például Hoffmann József székesfehérvári orvos és Fejér György történettudós hagyatéka. A könyvtár állományát 1857-ben költöztették a pazar berendezésű nagyterembe. A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után a könyvtár vagyona az államé lett, a súlyosan károsodott épület őrizetlenül maradt. A pécsi könyvtárral szemben az állományt súlyos veszteségek érték. Csak miután az OSZK lett a gyűjtemény fenntartója, kezdődhetett meg az évtizedeken keresztül tartó kármentés, a felújítás. 1955-ben megnyitották a könyvtárat az idegenforgalom előtt, és elindult az olvasószolgálati tevékenység is. Bár a folyamatos felújításoknak köszönhetően előkerültek korábban biztonsági okokból elfalazott ritkaságok, a könyvtár nem gyarapodott, állományát lezártnak tekintették. A rendszerváltás után az egyházi kárpótlás keretében a szerzetesrendek visszakapták rendházaikat a könyvtárakkal együtt, de a ciszterci rend és a nemzeti könyvtár 1993-ban szerződést kötött, hogy a könyvtár működtetését továbbra is az OSZK lássa el: szakkönyvtárként értékes régi állományával, külön olvasóteremmel várja a kutatókat. A könyvtár új feladatának tekinti a Bakony-tájra vonatkozó természettudományi, társadalomtudományi szakirodalom gyűjtését. A könyvtár vezetője, Németh Gábor elmondta: a gyűjtemény törzs-anyaga 1953 óta nem gyarapodott, csak a kézikönyvtár. De az idős, a rendszerváltás után visszatérő ciszterci szerzetesek hagyatékának köszönhetően a kiesett ötven év is jelen van a gyűjteményben. Az évi tizenháromezres látogatószámot elérő Zirci Ciszterci Apátság főhomlokzata és udvara egy turisztikai pályázat keretében újult meg 2013-ra. [14]

A Gyöngyösi Ferences Könyvtár az ország legrégebbi, a középkor óta megszakítás nélkül azonos településen működő könyvtára. Az 1465-ben már írásos forrásban említett kolostor könyvtárának legrégebbi katalógusa az 1610-es évekből maradt fenn. A téka számára a 20. század a veszteségek időszaka volt: 1904-ben tűzvész pusztított benne, az 1915-ben újrarendezett könyvtárat pedig a szerzetesrendek megszüntetése miatt kellett sorsára hagyniuk a barátoknak. A gyöngyösi könyvtár állománya ezután igazi kálváriát járt: 1951. március 6-án kiszállt egy bizottság a gyöngyösi rendházba, és nekiláttak az államilag előírt szétválogatásnak. Közben a városi tanács hat különböző intézmény helyét jelölte ki a kolostorban, ezért a könyvtárat és a levéltárat azonnal el kellett szállítani. A megmaradt könyvtárat zúzdába vitték; a könyvtárhoz tartozó múzeum tárgyi emlékei eltűntek. A levéltár értékesebb, a mohácsi csatavesztés előtt keletkezett iratokat tartalmazó részét az egri levéltárba szállították. A volt városi zeneiskolába, majd az Orczy-kastélyba költöztetett könyvtárat 1953-tól az OSZK vette gondozásba, de a könyvek csak 1979-ben kerülhettek vissza a kolostorba. Abba az épületbe, ahol a novíciusok 1950-ben elfalazták a könyvtár legértékesebb darabjait. Az elrejtett nyomtatványokra apránként bukkantak rá, az 1462-ből származó Schöffer-Fust Bibliára például csak 1998-ban, miután a bibliotéka 1996-ban visszakerült a ferences rend tulajdonába. A könyvtárat 2013-ban 24 ezren látogatták. [15]

Hasonló öröm érte a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Nagykönyvtárát is, amely 1950 és 1990 között Tudományos Gyűjteményként működött a megszüntetett Kollégium maradványaként. A Pollack Mihály tervei alapján a 19. század első felében elkészült klasszicista díszterem könyvállományát a debreceni intézményhez hasonlóan diákok és mecénás magángyűjtők bővítették. Hiába vitték azonban elővigyázatosságból a legértékesebb darabokat 1939 előtt a Nemzeti Bankba, a Vörös Hadsereg elhurcolta azokat, és a Nyizsnyij Novgorod-i városi könyvtárba kerültek. A könyvek származására a harminc évvel ezelőtti feldolgozáskor derült fény, visszaszolgáltatásukra pedig a restitúciós törvény adott lehetőséget. Így hatvanegy év után, 2006-ban a gyűjtemény jelentős része – százharminchat kiadvány – hazakerülhetett eredeti helyére, a Sárospataki Nagykönyvtárba. A könyvtár épülete azonban sok kivetnivalót hagyott maga után, hiszen a 19. század óta nem esett át különösebb felújításon. Nemrég azonban az egyszeri, száztizenhatmillió forintos kormányzati támogatásból elvégzett belsőépítészeti és restaurátori munkának, valamint gépészeti beruházásnak köszönhetően végre megújulhatott. [16]

Az állományvédelem, ahogyan ma is, mindig kiemelt kérdés a könyvtárak számára. Az OSZK épületének klimatikus állapota régóta fenyegető veszélyeket hordoz. Szerencsésebbek az olyan könyvtárépületek, amelyekben természetes klímavédelem működik. Ahogy Matula Imre, a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár könyvtárosa és Fáy Zoltán, a gyöngyösi intézmény könyvtárosa is megjegyezte: korábban úgy alakították ki az épületeket, hogy ezt számításba vették. Persze emellett odafigyelnek a fény- és a kártevővédelemre, és hogy ne legyen gyors klímaváltozás. Németh Gábor, a zirci könyvtár vezetője azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy ezekben az épületekben nem a klímavédelem beszerelése a legnagyobb probléma, hanem annak fenntartása: a rezsi meghaladná a kis támogatásból és saját bevételekből gazdálkodó intézmények lehetőségeit. A kártevők elleni védelem pedig hagyományos módszereken alapul: kéthetente leemelik a köteteket a polcokról, és megnézik, történt-e bennük változás.

A könyvállomány állagának megőrzése sosem volt egyszerű. Az OSZK évkönyveiből tudjuk, hogy a három műemlék könyvtár mindig tartogatott meglepetéseket: hol gombás, hol rovarfertőzés miatt kellett riadót fújni. A műemléki könyvtárak védelme a munkaerőhiánnyal küzdő Restauráló Laboratórium feladata volt, és már számukra is gondot okozott, hogy néhány értékes kódex és ősnyomtatvány mellett csak a gyűjtemények általános karbantartására és időnkénti ellenőrzésre futotta. Most az intézmények pályázatból igyekeznek egy-egy műtárgyat felújítani. [17]

A folyamatosan megújuló könyvtárak egyik legnagyobb dilemmája a nyilvánosság kérdése, nemcsak Magyarországon. Umberto Eco Candida Höfer fotókönyvében olvasható esszéjében fogalmazta meg a könyvtárak örök kérdését: megőrizzék, vagy inkább hozzáférhetővé tegyék a könyveket? Eco szerint nem helyes, ha a megőrzés az olvasás rovására megy, és az sem, ha a könyvtárak olvasóik igényeit a gyűjtemény szempontjai elé helyezik. Sőt azt sem találja előremutatónak, ha egy intézmény a kettő között keresi a megoldást. A legjobb, ha a két szempont közül az egyik dominál, és az adott intézmény ehhez képest találja ki, hogyan tud a másik is eredményesen működni. [18] Ez viszont még egy olyan intézményben sem egyszerű, ahol a könyvek értékük miatt csak kutatói engedéllyel vehetők kézbe! „Nemcsak arról van szó, hogy bemehetek-e kutatni, szétnézni, hanem hogy a katalógus mennyire hozzáférhető, hol tart a könyvkatalógus retrokonverziója, azaz a cédulák tartalmának adatbázisba szervezése – fogalmaz Monok István. – Azok a könyvtárak, amelyeket ma műemlék könyvtáraknak nevezünk, főleg egyházi tulajdonban vannak. Ahhoz, hogy a pályázatokon indulhassanak, részt kell venniük a nyilvános könyvtárak rendszerében, és látogatókat is szívesen fogadnak. Amikor azonban kutatóként érkezünk a könyvtárba, és aktív munkát szeretnénk folytatni, már nem ilyen rózsás a helyzet. Az egri érsek például mindössze ötezer tétel adatbázisba vitelét engedélyezte. A gyanakvásnak történelmi okai vannak, és az sem segíti a munkánkat, hogy most már a miniszter dönthet arról, hová kerüljenek a műtárgyak. Tanítványaimmal nemcsak katalogizálom a régi könyveket, hanem feltárjuk az összes tulajdonosi bejegyzést. Mi történik, ha egy könyv egykori tulajdonosai között egy Esterházy herceg is szerepel? Éppen ezért az idén már egyetlen hasonló gyűjteménybe sem engedték be a diákjaimat.”

Ugyanakkor a könyvtári gyűjtemények digitalizációja a szűkös lehetőségek ellenére is halad. Az UNITAS portálon, az egyházi könyvtárak közös katalógusának oldalán egy helyen böngészhetünk a hazai és a határon túli magyar egyházi, felekezeti könyvtárak katalógusaiban. A MOKKA-R, a Magyar Országos Közös Katalógus Régi Nyomtatványok Tagozata a muzeális könyvtári dokumentumok nyilvántartását vállalta fel.

A nyilvánosság azonban legtöbbször a könyvtáraknak a nagyközönség általi látogathatóságát jelenti. Arról viszont már kevesebbet hallunk, hogy milyen eszközökkel szólítják meg ezek a könyvtárak a közönséget, milyen módszerekkel segítik az intézményben folyó munka és az ahhoz kapcsolódó kulturális kontextus megértését. Megelégednek-e azzal, hogy a látogatók szépnek találják a látottakat? Ausztriában az admonti bencés kolostor barokk könyvtárában, amely egyben a világ legnagyobb kolostori könyvtára, 2010-ben egy robot öt hónapon keresztül másolta az Újszövetséget. A művészeti projekt beszél a rend modernizációhoz és hagyományhoz való viszonyáról, a keresztény vallás és a tudományos racionalizmus, az egykori kódexmásoló barátok fáradhatatlan munkájáról.

Magyarországon a műemlék könyvtárak sokáig egyszerűen idegenforgalmi nevezetességként működtek, főleg amikor a kultúrpolitika felmérte az ezekben az intézményekben rejlő lehetőségeket. Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyvei évről évre tájékoztatnak a látogatószám növekedéséről, és arról az ezzel részben összefüggő problémáról is, hogy a személyzet egyre kevésbé tudja egyszerre ellátni a könyvtárosi és a közművelődési feladatokat. A Helikon Könyvtár az 1960-as évek második felére elérte a százezres látogatószámot, az évtized végén tartott felújítások után pedig egyértelmű a siker. Zircen 1971-ben 27 ezren tekintették meg a bibliotékát, 1983-ban pedig már csaknem 86 ezren. Az 1979 után megújult gyöngyösi könyvtár látogatottsága 1983-ban már 21 ezer fölé emelkedett. (A könyvtárosok visszaemlékezése szerint az adatok mögött nincs valós tartalom, azok kozmetikázása általános volt.) A hetvenes években megjelentek az első vezetőfüzetek, gyerekfoglalkozásokat, könyvtári órákat hirdettek, könyvbemutatókat tartottak, és időszaki kiállításokat rendeztek. A látogatószám csökkenése a kilencvenes években kezdődött, az elmúlt évtizedben azonban a műemlék könyvtárak előkelő helyet foglalnak el a kulturális kínálatban. Szinte mindenütt rendeznek időszaki kiállításokat, előadásokat tartanak, állandó múzeumpedagógiai programokkal várják a fiatalabbakat, bekapcsolódnak a Múzeumok Éjszakája programsorozatba. A műemlék könyvtáraktól a marketingszemlélet sem idegen: a Helikon Kastélymúzeum hatékonyan szólítja meg a közönséget, de Zircen is létrejött már egy olyan turisztikai menedzsment, amely a látogatóközpont népszerűsítésére törekszik. A kalocsai érsek tulajdonában álló, éves állami költségvetési támogatással működő Kalocsai Főszékesegyház Könyvtár évente tizenhárom-tizennégyezer turistát fogad, a látogatottság növelése érdekében utazási irodákkal áll kapcsolatban. Az 1874-ben alapított bibliotéka barokk olvasótermét 2004-ben egy svéd kiadó beválogatta a világ legszebb tizenkét könyvtárát bemutató naptárába. Patachich Ádám érsek olvasótermének fotója június hónapban volt látható, a könyvtár történetének és állományának rövid ismertetőjével.

A műemlék könyvtárak fontos szerepet játszanak nemcsak a nemzeti kulturális örökség körébe tartozó dokumentumok megőrzésében, de a kulturális emlékezet fenntartásában is: olyan szimbólumok, amelyek a tudás, a tudomány erejéről beszélnek, miközben – a bennük őrzött értékkel együtt – egy-egy nemzet, nemzetiség, vallás identitásához is kapcsolódnak. A debreceni és a sárospataki könyvtár éppen olyan bástya a reformátusok számára, mint a Teleki Téka az erdélyi magyaroknak vagy az összegyűjtött örmény könyvtárak a nyelvet már nem beszélő, de a közös származás emlékét még őrző erdélyi örmények számára. Ugyanakkor a könyvszekrényekben sorakozó régi könyvek egyúttal az európai gyökerű keresztény kultúrához való tartozásunkról is vallanak. Yinka Shonibare nigériai származású brit művész ezt a szimbolikát használta fel, amikor a Brighton Fesztiválon létrehozta a British Library című munkáját. A kulturális identitás összetettségéről vallott, amikor a hagyományos európai könyvszekrényekbe színes textilekkel bevont köteteket helyezett, gerincükre pedig olyan híres bevándorlók neveit írta, akik hozzájárultak a brit kulturális örökséghez. A tarka anyagok az afrikai nemzeti büszkeség, a kulturális különbözőségek kifejezésének eszközei, ezáltal a tízezer, az európai eleganciától idegen, tarka könyv a bevándorlás, a befogadás témakörét boncolgatja. Shonibare alkotása olyan társadalomkritika, amely nemcsak létező konfliktusokra reagál, hanem a kulturális örökség elemeinek, így a könyvtárak új összefüggésekbe ágyazásának lehetőségére is felhívja a figyelmet. Az olvasó nélkül maradt könyvek új jelentést nyernek, Borges Bábeli könyvtárát idézik, amely bár tökéletes geometrián alapul, mégis meghatározatlan és határtalan.

[1] György Péter: Memex. A könyvbe zárt tudás a 21. században. Budapest, 2002.

[2] Csapodi Csaba–Tóth András–Vértesy Miklós: Magyar könyvtártörténet című munkájában (Budapest, 1987) például nem kaptak külön fejezetet ezek a könyvtárak.

[3] Kulturális örökség – Társadalmi képzelet, szerk.: György Péter–Kiss Barbara–Monok István, Akadémiai Kiadó, 2005.

[4] Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, szerk.: Fekete Gézáné. Budapest, 2001.

[5] 22/2005. (VII. 18.) NKÖM-rendelet a muzeá-lis könyvtári dokumentumok kezelésével és nyilvántartásával kapcsolatos szabályokról.

[6] Brigitte Klosterberg: Die Bibliothek der Franckeschen Stiftungen. Fotografien von Klaus E. Göltz. Halle, 2007.

[7] Borsa Gedeon: A magyarországi ősnyomtatvány-gyűjtemények. OSZK Évkönyv 1957, 147–163.

[8] Farkas Gábor: Az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára. Könyvtári Figyelő 2013/1. https://www.academia.edu/5710590/Az_Orszagos_Szechenyi_Konyvtar_Regi_Nyomtatvanyok_Tara_Rare_Books_Department_of_the_Hungarian_National_Library_. [9] Pohánka Éva: A pécsi püspöki könyvtár története. Doktori értekezés. Pécs, 2011, http://www.idi.btk.pte.hu/dokumentumok/disszertaciok/pohankaevaphd.pdf. [10] Radnóti Sándor: Antik kulturális örökség – nemzeti kulturális örökség. In: Kulturális örökség – társadalmi képzelet.

[11] Monok István (szerk.): A könyvek és a hatalom. Budapest, 2003.

[12] Horváth Viktor: Könyvek és könyvtárak államosítása Magyarországon (1949–1960). In: OSZK Évkönyv 1974–75. http://epa.oszk.hu/01400/01464/00013/pdf/00013.pdf.

[13] Csapodi Csaba: A proveniencia elve a könyvtárban. Budapest, 1959.

[14] Bővebben lásd: Németh Gábor: A zirci műemlék könyvtár 60 éve az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában, 1953–2013. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 2013. 22. évf. 8. sz. 32–37.; Uő.: Újrakezdés – A zirci apátság könyvállománya a 18. században. In: Magyar Könyvszemle 2007. [123. évf] 1. sz. 114–120.

[15] Fáy Zoltán: A Gyöngyösi Ferences Könyvtár. Gyöngyös, 2012.

[16] Szathmáry-Király Ágnes: Megújult a Sárospataki Nagykönyvtár. http://www.magyarmuzeumok.hu/tema/1830_megujult_a_sarospataki_nagykonyvtar.

[17] Ásványi Ilona: Állományvédelem az egyházi könyvtárakban, In: http://www.eke.hu/index.php/olvasnivalok/212-asvanyi-ilona-allomanyvedelem-az-egyhazi-koenyvtarakban.

[18] Umberto Eco: Előszó. In: Candida Höfer: Libraries. München, 2005.