Europa Jagellonica
Két évszázad udvari művészete és kultúrája
MúzeumCafé 30.
Május 19-én a közép-csehországi kisvárosban, Kutná Horában egy olyan nagyszabású kiállítás nyílt, amely a magyar szakembereknek és minden idelátogató érdeklődőnek is méltó a kiemelt figyelmére. A település alatt a középkortól ezüstöt bányásztak, egészen a 18. századig, ez magyarázza, hogy Prága mellett akkoriban a legjelentősebb város volt Csehországban. A műemlékváros hegyre felkúszó, kanyargó utcáival és tereivel és főként a gótikus építészet egyik csúcsteljesítményével, a Szent Borbála-templommal ma is a Prágából tehető kirándulások egyik fő célpontja, hiszen alig hetven kilométerre van a fővárostól. A Borbála-templomhoz vezető út egyik oldalán áll az egykori jezsuita kollégium hatalmas barokk épülete; ebben működik ma a Középcseh Régió Galériája (Galerie Středočeského kraje, GASK), amelyik otthont ad a Jagelló-kiállításnak.
A szeptember 30-ig nyitva tartó tárlat egy több mint tíz éve folyó kutatási program első összefoglalása. Ezt még az idén Varsóban a Királyi Palotában és a Nemzeti Múzeumban rendezendő A Jagellók – Európai dinasztia a Balti-, Adriai- és a Fekete-tenger között című, októbertől 2013 januárjáig tartó tárlat követi. Végül a sorozatot 2013 márciusa és júniusa között egy potsdami kiállítás zárja majd le A barátság és szerelem köteléke. A Jagelló házassági politika és a Német-római Birodalom dinasztiái címmel.
A tudományos program 1997-ben kezdődött, szervezője a Lipcsei Egyetem Kelet-Közép-Európa történetével és kultúrájával foglalkozó szellemtörténeti központja (Geistewissenschaftliches Zentrum Geschichte und Kultur Ostmitteleuropas), amely a német Oktatási és Kutatási Minisztérium és a szász tartomány által finanszírozott tudományos intézet. A Jagelló-kiállításokat ezeken kívül az EU nevelési és kulturális programja is támogatja. 1999-ben a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum adott otthont a témával foglalkozó első tudományos konferenciának (kötete 2002-ben jelent meg, benne öt magyar szerző tanulmányával), amelyet több másik követett. A program tudományos vezetője kezdetben a Közép-Európa művészetével foglalkozó kiváló művészettörténész, Robert Suckale, a berlini Technische Universität professzora volt, majd irányítását Suckale betegsége miatt Jiři Fajt cseh művészettörténész vette át. Fajt több nagy kiállítás kurátora volt már, így a nagyszabású IV. Károly-kiállításnak, amelyet 2005-ben és 2006-ban Prágában, majd a New York-i Metropolitan Museumban rendezett (párhuzamosan a mi Zsigmond-kiállításunkkal).
A projekt végeredményeként megszülető tárlatok számára nyilván nem volt könnyű nagy alapterületű helyszíneket találni, a mostaninak Kutná Horában a GASK második emeletén, a teljes főszárnyban találtak helyet. (Azért is eshetett a választás a városra, mert 1471-ben itt választották meg a cseh rendek az első Jagelló-házi uralkodót, Ulászlót.) A tér adottságai nem egyszerűek: a főszárny utcai traktusának homlokzati szobasorát udvari oldalfolyosó kíséri. A lépcsőház két részre osztja a kiállítóteret, az északi oldalon a szobasoron végighaladva, majd visszafelé a beálló falakkal tagolt folyosón (illetve a déli szárnyon felcserélt sorrendben) vezetik végig a látogatót. A kis terekben nem volt könnyű a műtárgyak bemutatása: általában középre, a szobasor tengelyébe került mindig egy-egy kiemelt vitrin, míg az oldalfalakon fémet utánzó festéssel borított hatalmas panelek hordozták a kétdimenziós műtárgyakat a falak mentén elhelyezett vitrinek mellett.
A látogatót először is a műtárgyak elképesztő gazdagsága és maguk a méretek nyűgözik le: a projekt, úgy látszik, nem küzdött anyagi korlátokkal. A mintegy száz (!) európai és észak-amerikai gyűjteményből, egyházi és magántulajdonból kölcsönzött csaknem félezer műtárgy méltón mutatja be a főcímben is jelzett 1386 és 1572 közötti majd két évszázados időszakot, amikor (az egyes országokban eltérő ideig) a Jagellók ültek Lengyelország, Csehország és Magyarország trónján.
Magyarországon tartott a legrövidebb ideig, 36 évig az uralmuk, 1490 és 1526 között, II. Ulászló és II. Lajos révén. Ehhez képest a kiállítás viszonylag bőségesen foglalkozik a Magyar Királysággal, ám amiatt, hogy a kiállítási helyszínekből kimaradt Magyarország, egy kicsit csalódottak lehetünk. Az utóbbi évek tendenciáinak megfelelően, a szlovákiai művészettörténeti kutatás és muzeológia jelentős munkájának hatására itt is megjelent Felső-Magyarország, amely – anakronisztikus módon – mintha a magyar királyságnak egy önálló része, tartománya lett volna. Ezen belül a felső-magyarországi bányavárosok és a Szepesség külön hangsúlyt és teret kaptak.
A kiállítás szép gondolattal indul: az első teremben a bejárattal szemben mindössze Veit Stoß Szent Kristófot ábrázoló szobra áll, amely mozgásérzékelő révén fokozatosan kap megvilágítást – mintegy jelképezve, hogy a régmúlt korszakra hogyan vetül mai fény itt a kiállításon. A művész ugyanakkor összeköti Nürnberget és Lengyelországot, sőt fiai révén Erdélyt is. A következő terem kissé hangsúlytalanra sikerült, a néző nem érti, miért éppen ezek a tárgyak kerültek ide, ugyanakkor a sokféle műtárgy előre vetíti a kiállítás műfaji sokszínűségét. A második terem négy Jagelló uralkodói rezidenciát mutat be: Krakkót, Budát, Prágát és Vilniust, a Schedel-krónika látképeivel és néhány műtárggyal (a kályhacsempékkel szemben az import üvegtárgyak nem mindig jellemzők). Itt a rezidenciák alaprajzait is be lehetett volna mutatni, és a modern digitális technika segítségével akár mai vagy korábbi képüket felvillantani (az építészet az egész kiállításból hiányzik).
A következő termek a főbb Jagelló-uralkodókat állítják elénk. A Jagellók riválisaként Mátyás – számunkra rendkívül hízelgően – külön termet kapott, ahol azonban a reneszánsz stílus közép-európai megjelenésében a magyar királyi udvar szerepének bemutatása teljes mértékben hiányzik. Mátyás korából kizárólag késő gótikus műtárgyak szerepelnek, a többi közt a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria kiemelkedő műkincse, az úgynevezett Galgóci Betlehem, amely eredetileg a pozsonyi Szent Márton-templom főoltárát díszítette. És hogy II. Ulászló a kiírás szerint mindenben Mátyás művét folytatta volna? Ezzel semmiképpen sem lehet egyetérteni. A magyar vonatkozású műtárgyak kiválasztásánál szemmel láthatólag a 2005-ös Habsburg Mária és a 2008-as Hunyadi Mátyás, a király című, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett kiállításokra (és azok katalógusaira) támaszkodtak. A tárgyfeliratok mindenhol rendkívül bőségesek, sok információval, megírásuk hatalmas munka volt, ám a szövegekben a magyar műtárgyak esetében néhány kisebb-nagyobb történeti tévedés van.
Hiányoljuk viszont a jelentős lengyel király, I. Zsigmond önálló biográfiai tablón való szerepeltetését, aki rendkívül sokáig, 1506 és 1548 között uralkodott, korszaka a reneszánsz uralomra jutásának ideje Lengyelországban. Sírkápolnája, a Wawel Zsigmond-kápolnája vagy a Wawel királyi palota udvarának reneszánsz architektúrája mind rendkívül fontos a lengyel reneszánsz kezdete szempontjából. Igaz, a kápolnát egy gyönyörű műtárgy, a Zsigmond által a kápolnának adományozott antependium (oltárelőlap-takaró) képviseli.
A kiállítás második része az egyes régiókat mutatja be, kezdve Lengyelországgal, majd Csehországgal, valamint a cseh korona melléktartományaival, Sziléziával és Lausitzcal, valamint Magyarországgal, ezen belül külön is Felső-Magyarországgal. Szép gondolat, hogy több országot is védőszentjeik vezetnek be (Csehországot Szt. Vencel és Adalbert, Magyarországot Szt. István és László szobrai). Néhány fontosabb város – mint például Krakkó, Gdańsk, Poznań, Boroszló (Wroclaw), Lviv (Lvov, Lemberg) és Prága – külön is megjelenik a régiók bemutatása során. Mindhárom kiállítási helyszín külön szekciót kap majd az egyes tárlatokon: itt a Kutná Hora-i bányászat múltja és az 1500 körüli cseh művészet bemutatása kapott néhány helyiséget. A kiállítást néhány tematikus kiállítóterem zárja, köztük a devóció és a humanizmus (kicsit soványra sikeredett, és csak a lengyelországira koncentráló) témáival, a kezdődő újkor, a grafika mint új médium, valamint a természettudományos érdeklődés kezdeteinek bemutatásával.
Összességében megállapítható, hogy a kiállítás mintegy száz helyről gyűjtött össze műtárgyakat, amelyek kiválasztása, ideszállításuk megszervezése, restaurálása tiszteletre méltó szervezőmunkát jelez. A fő hangsúly a festészetre helyeződik a táblaképekkel és néhány hatalmas oltárral, de kiemelt szerepet kapott a szobrászat, a könyvfestészet, az ötvösség és a textilművészet is. Több, eddig megközelíthetetlen helyről is sikerült kölcsönözniük, például a zágrábi székesegyház kincstárából. A látogató a nagy szövegtablók és a tárgyfeliratok révén rendkívül bőséges információs anyaghoz jut. Hagyományos módon a műtárgyak kvalitására alapoz a kiállítás, a mai technika vívmányai (digitális képernyő, háromdimenziós megjelenítések) egyáltalán nem kaptak szerepet. Emiatt több művészeti ágat, mint például az építészetet vagy a síremlékszobrászatot, teljességgel mellőzi a koncepció. A tárlat megközelítési módja egyértelműen művészettörténeti, a történeti háttér és kontextus – ha például csak a 2008–2009-ben három helyszínen: Bernben, Bruges-ben és Bécsben rendezett Merész Károly-kiállítással hasonlítjuk össze – lényegesen kevesebb teret kap, bár több, eddig ismeretlen oklevelet is kiállítottak. Sok találó tárgyegyüttes mellett néha nem lehet megérteni, hogy miért éppen az adott műalkotások kerültek egymás mellé. Hiányérzetet okoz az is, hogy a feliratokon nem szerepelnek a települések korábbi, történelmi (német, magyar) nevei.
A május 19-i megnyitó igencsak nagyszabású volt: a tárlatot a német, a cseh és a lengyel külügyminiszter együtt nyitotta meg a cseh kulturális miniszter társaságában. Miközben a földszinti refektóriumban a megnyitó ünnepség zajlott, az udvaron igazi reneszánsz mulatságon vehettek részt a meghívottak: a malac- és flekkensütéses fogadás alatt vég nélkül folyt a csapokból a pilseni sör. Emellett reneszánsz muzsikát játszó zenészeket, mutatványosokat, korabeli ruhákba öltözött színészek mellett bohócokat és kínzóeszközöket is láthatott a nagyérdemű.
A kiállítás magyar vonatkozásai és közép-európai összképe miatt is fontos számunkra, amihez a rendkívül gazdag műtárgyanyag nyújtotta élmény párosul. Reméljük, minél több magyar szakember és turista keresi fel a Kutná Hora-i tárlatot, amelyik valószínűleg az idei év egyik legnagyobb kiállítási vállalkozása Közép-Európában.