Ahol a végén minden jóra fordul
A Mesemúzeum és Meseműhely útja a hétfejű sárkánytól a fele királyságig
MúzeumCafé 33.
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy meseíró, aki egy álmot dédelgetett egy helyről, ahol a „mesék meséje” életre kel, ahol mindenki igazi mesehőssé válik. Az álom beteljesülésének kulcsát a hétfejű sárkány őrizte, őt kellett a meseírónak és segítőinek legyőzni. Nem volt könnyű dolguk, de kitartó munkával, csellel, fortéllyal, küzdéssel, pénzzel, na és persze összefogással sikerült a hétfejű sárkány mind a hét fejét levágni. Így történt, hogy a meseíró elérte célját, és az általa dédelgetett álom életre kelt. A hétfejű sárkány azokat a nehézségeket jelképezi, amelyek a meseíró álmának útjában álltak. A meseírót pedig Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő testesíti meg, akinek az ötlete alapján megszületett a Mesemúzeum és Meseműhely.
Az épület, amely a mesemúzeumnak ad helyet, alig kőhajításnyira van Kányádi Sándor otthonától, így hamar tudomására jutott, amikor az önkormányzat megkezdte az Elek apó kútjával szemben álló, több mint kétszáz éves épület felújítását a Döbrentei utca 15. szám alatt. Elkezdte hát a meseíró „ostromolni” a Budavári Önkormányzatot a mesemúzeum ötletével. Miután az alsó szint adottságai nem tették lehetővé lakások kiépítését, a felújítást követően az önkormányzat felajánlotta az alig kétszáz négyzetméteres alagsori részt a mesemúzeum kiépítésére, és egyúttal felkérte a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM), hogy töltse meg tartalommal, mesével. Végül az Alfa pályázatban találta meg a PIM azt a forrást, amelyből mind a kiállításban szereplő installációkat, mind a szellemi munkát fedezni tudták.
„Amikor megkaptam a feladatot, nem tűnt túl reálisnak, hogy ebben a gazdasági helyzetben megvalósíthatjuk a mesemúzeum ötletét, de valahogy mégis sikerült, ami maga is igazi, mesébe illő csoda” – meséli Helmich Katalin, a mesemúzeum szakmai vezetője a kezdetekről. Az októberi nyitást egyéves tervezgetés előzte meg, amiben már a kezdetektől fogva Koczka István is részt vett, aki a látványért felelt. „Elég hamar megszületett bennünk a végigjárandó út gondolata, valamint az is fontos része volt a koncepciónak, hogy ne csak múzeum legyünk, hanem egy olyan kreatív műhely is, ahol alkotásra, valaminek a létrehozására buzdítjuk a látogatókat. Ez nem hagyományos múzeum, itt nem vitrinben van a kiállítás, amelynek a dolgait csak nézni szabad, hozzájuk nyúlni nem. Itt a látogató játszik a múzeumban, benne mozog, benne él, belekerül egy környezetbe, egy hangulatba, ahol felszabadul, biztonságban érzi magát” – osztja meg velünk a céljaikat a múzeum projektvezetője.
A múzeum minden szegletét betölti a mese, így a gyerekek szinte észrevétlenül fejlődnek a szervezők által vezetett szókincsbővítő, szerepjátszó, kincskereső foglalkozásokon. A múzeum szeretne rávilágítani arra, hogy a meséknek milyen fontos szerepük van a gyerekek életében, megszerettetik velük az olvasást, és ezáltal bevezetik őket az irodalomba. „Nekem a mai napig nagyon erős kötődésem van a régi mesekönyveimhez. Most, hogy újra forgatni kezdtem őket, fedeztem fel, hogy jeleket tettem a tartalomjegyzékben a mesék címei mellé, melyiket miért és mennyire szeretem” – meséli Helmich Katalin.
Bár a múzeum nem kifejezetten népmesemúzeum, azok mégis kiemelt szerepet kapnak a kiállításon. „Úgy gondolom, nem szabad egy mesemúzeum esetében kikerülni a népmeséket, hiszen a bennük található üzenetek, a „jó tett helyébe jót várj”, „az igazság mindig győz”, „a jó mindig elnyeri jutalmát”, ma is ugyanolyan fontosak, a mai világban is működnek, hatnak az emberre. Másrészt ezek a mesék tele vannak reménnyel, mert ha nehéz helyzetbe kerül is néha a főhős, ha elég kitartó, biztosan elnyeri méltó jutalmát. Ehhez viszont erősnek és kitartónak kell lennie, erre tanítanak ezek a mesék. Ugyanakkor a hősök is, akárcsak az emberek, esendők, néha elbuknak, és van, hogy csak többszöri próbálkozás után sikerül elérniük az áhított célt. Sokszor, amikor elindul a három királyfi szerencsét próbálni a mesékben, jelentheti azt is, hogy a főhős csak harmadszorra érik meg arra, hogy az akadályokon túljusson. Az akadályok mellett az út szintén fontos része a meséknek. A mesehősök például a szülői házból elindulva tesznek meg egy teljes utat, és ha a végére érnek, átalakulnak, igazi hőssé válnak. A mai mesékben is ugyanezek a toposzok ismétlődnek, csak a szereplők változtak a kornak megfelelően” – osztja meg velünk gondolatait Helmich Katalin.
A mesemúzeum azonban nem csak a gyermekeknek nyújt kikapcsolódást. Amíg a gyerekek a műhelyben filmet készítenek, vagy az olvasókuckóban olvasgatnak, esetleg mesét hallgatnak, addig a szülők, nagyszülők is jót beszélgethetnek egymással, vagy újraolvashatják az általuk is jól ismert meséket. Így minden generáció számára kellemes élményt nyújt a „mesés” környezet. Nem titkolt cél, hogy közösségi hellyé váljon a múzeum, ahová érdemes visszajönni. Egyedül a helyszűke, ami nehézségeket szokott okozni, hiszen egy harmincfős csoporttal már teljesen megtelik a múzeum. Éppen ezért ha csoportos foglalkozásokat tartanak, akkor más látogatókat nem engednek be a kiállításra.
Ám gyakran még így sem elég a tér, mert egyre több csoport szeretne eljutni a mesék birodalmába. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a naptár, amelybe a csoportos foglalkozásokat, programokat jegyzik, egészen márciusig már betelt, és beszélgetésünk alatt is többször csörgött a telefon az újabb foglalások miatt. Az ismertséghez az is hozzájárul, hogy szinte minden héten van sajtómegjelenésük, pedig egy forintot sem költöttek reklámra. „Bárki, akit érdekel a múzeum, és eljön, beszélgetek vele, erre soha nem mondok nemet. A nagy érdeklődés azonban nemcsak ránk nézve dicséret, hanem annak is a jele, hogy ez egy hiánypótló kezdeményezés, ilyenre nem volt még példa Magyarországon. Néha mégis muszáj nemet mondanunk a foglalásokra, mert sajnos a befogadóképességünk korlátozott. Ennek ellenére az első tapasztalatok nagyon pozitívak, amit a vendégkönyv lapozgatása közben is látni” – meséli büszkén a mesemúzeum szakmai vezetője. A könyv első oldalán az ötletgazda elégedett sorai olvashatók, aki többször járt már a múzeumban, és volt meghívott vendég is az egyik meseolvasó délutánon. Az ő gondolatait követik az elégedett látogatók kedves üzenetei, amelyek máris a fél vendégkönyvet megtöltik.
Mivel tele van a naptár csoportokkal, találkozókkal, a mesemúzeum szakmai vezetője szerint nehéz tervezni, megtalálni az időt az elmélyülésre, valamint megnézni azt, hogy mi hogyan működik, miben kellene esetleg még változtatni.
„A látogatócsoportok az öt különböző foglalkozás közül legtöbbször A mesehősök hét próbáját választják” – avat be a részletekbe Helmich Katalin. A „mesehősképző” foglalkozás elején körbeültetik a gyerekeket, meseszereplőket mondanak, majd azokból választják ki a mese hőseit. Megbeszélik, milyen egy hős, összeszedik a tulajdonságait, és utána mindenki elgondolkozik, hogy ezek közül a tulajdonságok közül melyiket birtokolja legkevésbé, melyikre lenne leginkább szüksége. Ezután kapnak a részt vevő gyerekek egy medált, amelyik segít nekik kiállni a hét próbát. Van hozzá egy versike is, amit együtt kell elmondaniuk a próbák előtt: „Elöl víz, hátul tűz, megyek tovább bárki űz, próbát teszek, … leszek” (a pontok helyére kerül a vágyott tulajdonság, amelyet a próbák alatt szereznek majd meg). Ezután elindulnak a hét próbán, ami egy drámajátékos elemekkel megtűzdelt, de azért konkrét ismereteket is igénylő feladatsor.
Az első próba a mesemondás. A különböző színű székek különböző meséket rejtenek, ezeket kell a gyerekeknek sorba tenniük és elmesélniük. A következő próba a gyorsaság és a jószívűség próbája. Itt meg kell szerezniük a kulcsot, amelyik a tündérmese világát nyitja, ám a gonosz varázsló jéggé dermeszti őket, ha nem elég óvatosak. Ilyenkor pedig csakis a barátok segíthetnek rajtuk. Amennyiben kiállták a próbát, beléphetnek az Üveghegyen túli tündérmesék világába. Itt valóban teljesen más világba csöppennek az apró látogatók, és ez a világ kivétel nélkül mindenkit ámulatba ejt. Az első teremben a gyermekek megismerkednek a tündérmese fontosabb szereplőivel, akiknek a története a gyerekek feje fölé vetített animációban folytatódik tovább. A mesefigurák stilizáltak, így a külsejük a látogatók képzeletén múlik. „Ez is a koncepció része, nincsenek konkrét szereplők, konkrét mesék, mert ha csak egy mesét vinnénk végig, akkor arra biztos nem jönne vissza ugyanaz az osztály. A kiállítás inkább keret, inspirációs tér, amire a legtöbb mese ráfűzhető, a fő motívumok, szereplők, színterek, toposzok mind helyet kaptak a kiállításon” – hangsúlyozza Helmich Katalin. Mert ki ne hallott volna a sárkányról, akinek egy, három vagy akár hét feje is lehet, a táltos paripáról, aki vágtat árkon, bokron s hegyen túl, vagy a szegénylegényről, akinek a tarisznyájában hamuban sült pogácsa lapul. Ezeknek a szereplőknek a segítségével újabb és újabb meséket szőhetnek a gyerekek, és az ő lábnyomukat követve juthatnak el a második helyiségbe, a sötét erdőbe. A próbák nagy részét, a tapintás, a szaglás, a hallás, az őszinteség és a varázserő próbáit itt találni. Ha ezeket is teljesítették, az erdőből a sárkány várába vezet az útjuk, ahonnan csak a sárkány legyőzésével tudnak továbbjutni, egészen a trónig. A trónteremben aztán az utolsó próba, a furfangosság próbája következik. Ha ezt is kiállták, felölthetik magukra a királyfihoz-királylányhoz méltó díszes ruhákat, és beülhetnek az őket megillető trónszékbe. „De nem engedünk el senkit üres kézzel: aki kiállta a hét próbát, kap tőlünk egy »hivatalos«, névre szóló mesehős-igazolványt” – mondja mosolyogva a mesemúzeum szakmai vezetője.
Az igazán kíváncsi látogatók pedig még tovább is kutathatnak, és megismerhetik az út során előforduló szimbólumok jelentését. Ezeket a leírásokat a falakon lévő dobozokban rejtették el a kiállítás rendezői. Az utolsó teremben pedig A magyar népmese útja című kiállításrész kapott helyet, ahol megismerkedhetünk a népmese nagyjaival, többek között Gaal Györggyel, akinek a nevéhez köthető az első magyar népmesegyűjtemény, amelyet még német nyelven adtak ki. Az Arany család mese iránti szeretetére is bizonyítékokat találunk, és persze nem maradhat ki a sorból Benedek Elek sem, akinek a meséit a gyerekek ma is jól ismerik, hiszen ki ne olvasná el ebben a korban A szóló szőlő, a mosolygó alma és a csengő barack meséjét. Innen aztán visszavezet az út a fogadóterembe, amely a múzeum legnagyobb helyisége, ezért itt tartják az író-olvasó találkozókat, a mesefoglalkozásokat, a színielőadásokat, a hétvégi programokat. Az egyik sarokban animációs filmet készíthetnek a gyerekek a kiállításon szereplő mesehősökkel, a kis színpadon pedig hétvégenként interaktív előadásokat láthatnak a látogatók.
Mivel kicsi a tér, ezért minden egyes centimétert kihasználnak, így az egyedi tervezésű bútorok is több funkciót töltenek be: a színes székek például fontos kellékei a foglalkozásoknak: a színük és a rajtuk található mesék is szerepet kapnak a kaland során. A mesevilág a múzeum mosdójában sem tűnik el nyomtalanul, a varázstükrökből Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj néz vissza ránk. A fali installációkon a nagy meseírókról olvashatunk érdekességeket, amelyek Móra Ferenc, Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Nemes Nagy Ágnes műveihez viszik közelebb az érdeklődőket. Ha a látogatók már elfelejtették volna Mikkamakkát és a négyszögletű kerek erdőt, esetleg Bors nénit, akkor a könyvkuckóban újra felidézhetik őket, mivel rengeteg könyv közül lehet itt válogatni. „Ez elsősorban a kiadók érdeme. A Pagony Kiadó például az összes kötetét felajánlotta a múzeumnak, de rengeteg könyv van a Móra Kiadótól is. Ezeken kívül több más kiadó is megkereste a múzeumot a megnyitás óta, hogy szeretnék, ha kitennénk a könyveiket a múzeumban, így most már a Csimota, a Kossuth és a Tessloff Babilon Kiadó is képviselteti magát nálunk” – büszkélkedik a mesemúzeum szakmai vezetője. És mivel egyre szélesedik a kapcsolatkörük a könyvkiadókkal, már azon gondolkoznak, hogy máshol fogják tartani a könyveket, és csak egy listát tesznek majd ki a könyvkuckóban, amiből aztán kiválaszthatják a gyerekek, hogy éppen melyik könyvet szeretnék olvasni.
Rengeteg tervük van a vezetőknek a jövőre nézve is. Szeretnének beindítani műhelyfoglalkozásokat, drámakört és kézműves délutánt a legfiatalabbaknak, valamint állandó programjaikat is igyekeznek rendszeressé tenni, hogy egyre több visszajáró látogatójuk legyen. A gyerekkönyvkiadókkal is egyre szorosabbra akarják fűzni a viszonyt, és könyvbemutatók rendezésén is gondolkoznak. A vidéki gyerekekről sem feledkeznek meg, így egy mesebusz ötlete is felmerült már, hogy a hosszú úton se unatkozzanak a fiatalok, a foglalkozást már a buszon elkezdenék, de ez még a jövő „meséje”. „Elindultunk ugyan az úton, de a java munka még hátravan. Most még felmérjük az igényeket, kéréseket, és új tervet dolgozunk ki, megtalálva az egyensúlyt a látogatók igényei és az értékközvetítés között” – hangsúlyozza Helmich Katalin, a mesemúzeum projektvezetője.
A mesemúzeum alapvető küldetése, hogy a mesék segítségével a kreativitást, a nyelvi kifejezést, a problémamegoldó-képességet fejlessze, növelje az önbizalmat, valamint egyfajta erkölcsi és érzelmi nevelést is adjon a látogatóknak. A mesék fontosságát egy szibériai közmondás fejezi ki nagyon jól, amely szerint „ha nem ismered a fákat, eltévedsz az erdőben, de ha nem ismered a meséket, eltévedsz az életben”.
És hogy mi a jó a mesékben? Erre a mesemúzeum egyik fiatal látogatója adja meg a választ, aki nemes egyszerűséggel, csak ennyit mond: „mert a végén mindig minden jóra fordul.” Aki pedig nem hiszi, járjon utána…