Egy művészcsalád és egy kisváros festészetének panorámája
Az újranyílt Ferenczy Múzeum a Szentendrei pajor-házban
MúzeumCafé 36.
Bár ma már közhely Szentendrét a festők és a múzeumok városának nevezni, 1951 előtt nem volt kiállítóhely a városban. 1925-ben megalakult ugyan a szentendrei városi múzeum és levéltár, de épülete nem lévén csak afféle látszatintézmény volt. Talán nem véletlen, hogy éppen 1929-ben, egy évvel a Szentendrei Festők Társasága megalapítását követően vetődött fel egy állandó festészeti kiállítás ötlete, de ez akkor nem valósulhatott meg. A városban élő, illetve ott alkotó művészek fővárosi és országos kiállításokon, művészcsoportosulások bemutatóin, egyéni műteremtárlatokon mutatták be műveiket, míg néhány időszaki kiállítás a szentendrei városháza dísztermében volt megtekinthető.
1951-ben jött létre a szentendrei városi múzeum, amely az egykori görögkeleti szerb ortodox iskola 18. századi épületében kapott helyet, és a néhány évig a városban élő és alkotó Ferenczy Károly nevét vette fel. 1962-ben, a megyei múzeumigazgatóságok létrehozásakor a szentendrei múzeum lett Pest megye múzeumi központja. Ferenczy Béni 1967-ben bekövetkezett halálát követően egy a Ferenczy család hagyatékából rendezendő állandó kiállítás terve folyamatosan napirenden szerepelt Szentendrén. 1969-ben kezdődtek a tárgyalások a művész özvegyével, és 1973. január 10-én létrejött az adásvételi, illetve ajándékozási szerződés, amelynek értelmében a hagyatékból 1964 műalkotás és számos dokumentum került a Ferenczy Múzeum tulajdonába. Még ebben az évben az épület régi és új szárnyát elfoglaló állandó kiállítás nyílt, mely 2010. szeptember 10-ig állt nyitva a látogatók előtt.
A Ferenczy Múzeum azonban nemcsak képzőművészeti gyűjteményből állt. Megyei múzeumként Pest megye múzeumainak irányítása is a feladata volt, valamint jelentős régészeti örökség őrzése és kezelése, történeti, néprajzi gyűjtemények, tekintélyes adattári anyag gyarapítása és feldolgozása. És persze az éppen ebben az időben „múzeumvárossá” formálódó Szentendre kismúzeumainak, kiállítóhelyeinek az irányítása is.
Eközben a szentendrei művészet teljességre törekvő történetét bemutató kiállítás, illetve múzeum gondolata folyamatosan napirenden volt a városban élő művészközösség körében. A hetvenes évek elején Makovecz Imre készített vázlattervet egy a Duna-parton álló múzeumépülethez, amely azonban nem valósult meg. 1977-ben a város főterén megnyílt – szintén a Ferenczy Múzeum, pontosabban a megyei múzeum részeként – a Szentendrei Képtár. A szentendrei művészet történetét bemutató állandó kiállítás azonban itt sem valósulhatott meg, részben helyszűke miatt.
A múzeum központi épületének a szerb egyház számára történő visszaadása új megoldást tett szükségessé. 2009-ben került megyei tulajdonba a Szentendre főutcáján álló kúriaépület, amelyet a 19. század elején Pajor Gáspár orvos építtetett, aki 1818-tól Pest megye táblabírájaként is tevékenykedett. Az épületet a Pajor családtól a szentendrei Református Gimnázium kapta meg, és leánykollégiumot tartott fent benne. A második világháború alatt munkaszolgálatosok gyűjtőhelyeként is működött a ház, ide vonult be második munkaszolgálatára Radnóti Miklós 1942. július elején. 1945-től rövid ideig a helyi rendőrség használta. Ezután a kétezres évek közepéig a Szentendrei Járási Földhivatal működött itt, majd csaknem három éven keresztül a szentendrei AGY Iskola képzőművészeti szakiskolája.
A műemléki feltárás szerint több építési periódust magába rejtő, U alaprajzú kúria déli szárnyának középrizalitja tornácos kiképzésű, ezen keresztül közelíthető meg az előkertből a belső tér. Az emeletes utcai homlokzat mögött és az északi szárnyban egymásba nyíló teremsorok helyezkednek el. Az épület alatt nagy kiterjedésű, boltíves pincerendszer található. Az épület utcai homlokzata a helyreállítás eredményeképpen megőrizte eredeti jellegét, déli tornácos bejáratával együtt. Az északi és déli szárnyat egy újonnan épült, egyszintes, nyugati szárny köti össze. A déli szárny udvari homlokzata üveg függönyfalat kapott. Az épület akadálymentes, a kiállító- és raktártereket minden műtárgyvédelmi előírásnak megfelelő hűtő-fűtő klímaberendezéssel látták el, és a tűzvédelmi előírásoknak megfelelő jelzőrendszer is kiépült. A biztonságot szem előtt tartva a mechanikus védelmen túl kamerarendszerrel kiegészített riasztórendszerrel is ellátták az épületet.
Ebben az új Ferenczy Múzeumban, pontosabban a 2013. január elseje óta megyei hatókörű városi múzeumként működő intézmény új épületében nyílt meg 2013 júniusában a régóta vágyott és tervezett, a szentendrei művészet teljességét bemutató állandó kiállítás, amelyhez időszaki tárlatok is csatlakozhatnak. Különösen gazdag, megújult városi kulturális struktúra része, vagy inkább központi eleme az új Ferenczy Múzeum: a kismúzeumi rendszer mellett a 2012-től újra megnyílt, új szárnnyal bővült MűvészetMalommal kitűnő lehetőséget kínál nemcsak a szentendrei művészet múltjának és jelenének folyamatos bemutatására, hanem arra is, hogy kiállításaival, programjaival a közép-európai régió modern és kortárs művészeti centruma is legyen.
A Pajor-kúria új állandó kiállítása három egyformán fontos részből áll. Egy aranykor modern mesterei – A Ferenczy család művészete címmel az első emeleti teremsorban és folyosón csaknem százötven műtárgy, festmények, grafikák, rajzok, akvarellek, szobrok, érmek, kárpitok és kartonjaik, valamint dokumentumok és fényképek adnak képet a művészcsalád történetéről és munkásságáról.
A bécsi kiállításokról ismert festő és illusztrátor, Fialka Olga, a Monarchia katonatisztjének, a krakkói vár parancsnokának a lánya római útjára kísérte el tizennégy évvel fiatalabb rokonát, Ferenczy Károlyt. Ekkor bontakozott ki közöttük a szerelem, és 1885-ben össze is házasodtak. Első gyermekük, Valér születésekor Olga 37 éves. És bár sikeres illusztrátor és festő volt, házasságkötése után már csak a családjának szentelte életét. Férje korai halálát követően sokáig élt özvegyként: 82 éves korában halt meg.
Ferenczy Károly Bécsben született 1862-ben, jogi, valamint gazdasági tanulmányokat folytatott Budapesten, majd a bánsági családi birtokra tért vissza. Felesége fordította a művészet felé: 1887 és 1889 között Párizsban, a Julian Akadémián tanult, Tony Robert-Fleury (1837–1911) és William-Adolphe Bouguereau (1825–1905) voltak a mesterei, de leginkább Jules Bastien-Lepage (1848–1884) finom naturalizmusa hatott rá. Később családjával Szentendrén telepedett le, itt éltek 1892-ig. 1893-ban Münchenbe költöztek, majd 1896-ban Hollósy Simonnal a nagybányai művésztelep alapítói közé tartozott. Családjával oda is költözött, évekig ott is éltek. A siker és elismerés évei következtek, csoportos és önálló kiállítások sora, és egyre fontosabb szerepet kapott életében a tanítás is; először Nagybányán, a festőkolóniában, majd az akkor Mintarajziskolának nevezett Képzőművészeti Főiskolán.
A három gyermek közül a legidősebb, Valér még Nagybányán kezdte tanulmányait, majd különböző külföldi akadémiákon tanult. Festőként indult, később rézkarcaival aratott sikereket. Édesapjáról írt könyve az életműkutatás nélkülözhetetlen forrása. Az ikrek, Béni és Noémi Szentendrén születtek. Béni Nagybányán kezdett el művészettel foglalkozni, majd Firenzében és Münchenben szobrászatot tanult. Később Párizsban Antoine Bourdelle-nél dolgozott, azt követően Alexander Archipenko szabadiskolájában ismerkedett a szobrászat avantgárd törekvéseivel. A húszas-harmincas évek jelentős részét bécsi és moszkvai emigrációban töltötte. Hazatérve a klasszikus hagyományokat tiszteletben tartó, modern magyar szobrászat úttörő mestere lett. Noémi 1911-ben Párizsban tanult gobelinszövést. A függőleges vetülékfonalas technika használatával, dekoratív motívumokat alkalmazó, maga szőtte kárpitjaival hozzájárult az európai kárpitművészet megújításához.
Egy ilyen művészcsalád ennyire sokrétű életművének bemutatása nem könnyű feladat. Az új kiállítás elsősorban a Ferenczy Múzeum saját gyűjteményére igyekezett építeni és minél több különlegességet bemutatni. Nem a kiállított művek száma a lenyűgöző, hanem az a stiláris, technikai és tartalmi sokféleség, aminek révén a hat kiállítóterem és a folyosó műtárgyegyüttese a 20. század magyar művészetének esszenciáját képes adni.
A Ferenczy Múzeum a 20. századi szentendrei vonatkozású anyag tekintetében országos gyűjtőkörrel rendelkezik. Ma csaknem tízezer műtárgyat őriz, amelyek többsége 20. századi, régebbi anyaga viszonylag csekély számú. A művek készítői vagy Szentendrén éltek és alkottak, vagy több-kevesebb rendszerességgel fordultak meg a városban. A gyűjtés a múzeum 1951-es alapításával kezdődött, vásárlások és ajándékozások voltak a gyarapodás legfőbb forrásai. A legkiemelkedőbb ajándékozások egyike Ferenczy Noémi tanítványa, Metzger Erzsébet nővére, Vígh Józsefné (1926–2006) nevéhez fűződik, aki 2005-ben több mint kilencven mű adományozásával gazdagította a Ferenczy Noémi-anyagot. Mind Ferenczy Béni, mind Ferenczy Noémi vonatkozásában a múzeum gyűjteménye megkerülhetetlen mind a tudományos kutatók, mind a művészetbarát nagyközönség számára.
A hetvenes–nyolcvanas években kiváló művészek hagyatéka került a múzeumba úgy, hogy mindannyian saját múzeumot kaptak a városban (lásd: MúzeumCafé 22. – a szerk.). Mára a Ferenczy Múzeum képzőművészeti anyaga – az országos képzőművészeti gyűjteményeket kivéve – az ország legjelentősebb 20. századi gyűjteményeinek egyikévé fejlődött.
Az új Ferenczy Múzeum legnagyobb eredménye a teljes szentendrei képzőművészeti körkép. A szentendrei művészet fogalmának sokféleségére, sokszínűségére jellemző a két válogatás, amelynek egyike az Alapító nyolcak – A szentendrei művészet születése címet viseli. A múzeumban látható állandó kiállítás második egysége a szentendrei képzőművészet első évtizedére, a Szentendrei Művésztelep alapító tagjainak munkásságára összpontosít.
Szentendre a fővároshoz való közelsége, táji, természeti adottságai, épített öröksége révén vált fontos művészeti központtá a 20. század első felében. A városba látogató művészek számára mindez jelentős vonzerő volt, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, amit az egy ideig szintén itt alkotó Boromisza Tibor olyan hitelesen fogalmazott meg, és ez a Nagybányai Művésztelep örökségének folytatása volt. A táj, a környezet hasonlósága mellett itt nyílt lehetőség a nagybányai hagyományok folytatására, miután az erdélyi város 1920 után már nem volt többé Magyarország része. Itt is, akár egykor Nagybányán, hamarosan létrejött a művésztelep. Ezt 1926-ban alapította meg a ma már „alapító nyolcak”-ként is emlegetett nyolc fiatal festőművész: Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos és Rozgonyi László. Két évvel később, 1928-ban létrehozták a Szentendrei Festők Társaságát, és birtokba vették a Bogdányi út végén, akkor még a Munkásbiztosító üdülőjének fenntartott telepet.
A művésztelep első kiállításait 1926 és 1929 között igen nagy figyelem kísérte mind a sajtó, mind a kultúrpolitika részéről. Nemcsak az alapítók, de a folyamatosan ide érkező, velük együtt kiállító művészek is bemutatkoztak az 1930-ban Budapesten rendezett csoportkiállításon. Az új Ferenczy Múzeumban bemutatott képek szinte mindegyikének valamilyen módon ihlető forrása volt a város, a környezet. Az alkotók különféle stiláris tendenciák és csoportosulások képviselői. A két világháború közötti irányzatok mindegyike jelen volt a szentendrei festészetben – talán a római magyar ösztöndíjasok által hozott stílusjegyek, témák ismerhetők fel a leggyakrabban, az olasz neoklasszicizmus, valamint a metafizikus festészet hatása. Ebben közrejátszhatott, hogy több szentendrei művész az olasz–magyar állami ösztöndíjrendszer keretében huzamosabb ideig tanult Olaszországban. 1935 után a művésztelep indulását jellemző szellemi egység lassan átalakult, és a művészek önálló utakon haladtak tovább.
Az állandó kiállítások harmadik egysége a Művek, művészek Szentendrén – A változó arcú Szentendre címet kapta. Itt felidéződik az 1945 előtti időszak, majd a múlt század végi és mai művészekkel folytatódik a bemutató. A második világháború utáni újrakezdés egyik legjelentősebb csoportosulása, az Európai Iskola szentendrei tagjainak művei mellett a város művészeti életében bekövetkező változásokat is nyomon követheti a látogató. A Régi Művésztelepen alkotók kicserélődtek, a Kálvária úti Új Művésztelep műtermeinek 1969-ben történő átadása eredményeképpen más művészek is letelepedhettek Szentendrén. Új művészcsoportosulások is születtek: a fiatal, autodidakta alkotók 1972-ben létrehozták az egyik legfontosabb alternatív művészeti csoportosulásnak számító Vajda Lajos Stúdiót, amelyhez sokan csatlakoztak, mint például a Marosvásárhelyi Műhely (Mamü) meghatározó tagjai. A Vajda Lajos Stúdió ma már a magyar neoavantgárd talán legismertebb jelensége. Az ebben az egységben bemutatkozó művek jól példázzák Szentendre ma is eleven, gazdag és sokarcú művészeti életét, amelyről az kiállított alkotások rendszeres cseréje révén az új Ferenczy Múzeum éppen változásában tudja a legteljesebb, leghívebb képet mutatni.