Friss az újság!…
MúzeumCafé 1.
Gyűjt, feldolgoz, bemutat – ez a közismert múzeumi „szentháromság”. A legtöbb kiállítóhely azonban e három alapvető feladata mellett legtöbbször egy negyediket is felvállal: kiad. Könyvet, albumot, tárlatvezetőt, képeslapot, posztert, és persze mindenekelőtt kiállítási katalógusokat. Ki milyet.
Kovács Gáborból a budapesti telefonkönyvben fél oldal van. A „kogartos” Kovács Gábor azonban nemcsak azért ritka valaki, mert ő nincs benne, hanem mert ott van viszont a húsz leggazdagabb magyar között, és főleg azért, mert pár éve megteremtette a Magyarország pillanatnyilag legmagasabb összegével, hárommilliárd forintos alaptőkével létrehozott Kogart-alapítványt, melynek segítségével azóta is istápolja a hazai kortárs képzőművészetet. Tervének megvalósításához – sok más mellett – megvette és felújította az Andrássy út 112. alatti épületet, s abban rendszeresen kiállításokat szervez. A tárlatokhoz pedig minden alkalommal egy-egy katalógust is kiad – méghozzá nem is akármilyet.
„Új lapot nyitunk…” – hirdette 2004 áprilisában egy nagyalakú, tizenkét oldalas „újság” címlapja, s ez az új lap egyúttal a Kogart Ház első kiállításának katalógusa is volt. A valóban újságpapírra készült, fűzetlen, színes nyomású kiadvány második oldalán kurátori „vezércikk” volt olvasható, majd a további lapokon annak rendje és módja szerint bemutatták a nyitókiállítás művészeit, portréval, némi szövegekkel, és persze mindenekelőtt illusztrációkkal (hiszen egy katalógusban, ahogyan a kiállításban is, mégiscsak a művek a legfontosabbak). Az utolsó oldal, a hátsó címlap pedig magát a Kogart Házat, az abban működő éttermet és múzeum shopot, valamint az általuk nyújtott szolgáltatásokat reklámozta.
Ez a lapszerkezet aztán mind a mai napig megmaradt: a címlapon a Kogart-fejléc alatt mindig az adott kiállítás plakátja látható (amivel az alapítvány rendre megjelenik a főváros utcáin, vagyis a figyelemfelkeltő köztéri reklám és a kiállításból ingyen elvihető újság-katalógus címlapja vizuálisan is összekapcsolja a látogatóban a kinti és a benti „hívószót”), majd a belső lapokon következik a több-kevesebb szöveg, és persze mindenekelőtt a képek, s végül az utolsó oldal továbbra is mindig a saját reklám helye.
Ami az elmúlt években egy kicsit mégis megváltozott, az mindenekelőtt a katalógusok minősége: a kezdeti újságnyomó után átálltak egy sokkal jobb tulajdonságú, fényesebb papírra (ez – nyilván nyomdatechnikai okokból – egy apró formátumváltozással is együtt járt: az újabb Kogart-lapok valamivel kisebb méretűek, s ezzel együtt egy kicsivel jobban is kezelhetők lettek), s ezen a papíron már az illusztrációk is sokkal jobb minőségben tudnak megjelenni. Látványosabb, elegánsabb lett az „újság” tördelése is. Az oldalszámok finom határok között mozognak: némelyik kiállításhoz tizenkét-, másokhoz nyolcoldalas újság készült (az egyetlen, csak négyoldalas Dennis Oppenheim-katalógust leszámítva). Egyre sokszínűbb, változatosabb az utolsó oldal kínálata is: az étterem (valamint az újabban ehhez kapcsolódó borajánlók) és a shop újdonságai mellett egyre több programot – tervezett-eljövendő kiállításokat, az éppen látható tárlathoz kapcsolódó kísérőrendezvényeket és a házban egyre gyakrabban felcsendülő komolyzenei és dzsesszkoncerteket – ajánlanak az olvasók figyelmébe.
Azt szokták mondani: a tegnapi újság már nem ér semmit. A Kogart tegnapi lapjai azonban, mint minden rendes múzeumi katalógus, ma is visszakereshetővé, visszaidézhetővé teszik az egykori kiállításokat: újra láthatjuk bennük többek között Péreli Zsuzsa, Fehér László, Csernus Tibor, Harasztÿ István, a nőművészek, a nyolcvanas évek fiataljai, vagy a minden évben Friss címmel megrendezett kiállításból az éppen végzős képzőművészeti egyetemisták munkáit.
Úgyhogy ezekből a lapokból szép lassan összeáll egy olvasóteremrevaló…