A tojáshéj mint művészi tér
Míves Tojás Múzeum, Zengővárkony
MúzeumCafé 1.
Példaértékű, ahogy egy kis falusi önkormányzat tulajdonában lévő épületben – kizárólag a díszített tojások bemutatására szakosodva – múzeumi intézményként működik ez a magángyűjtemény. 2007. május 19-én, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében rendezett Múzeumok Majálisán működtetői átvehették a Magyar Turizmus Rt. által meghirdetett „Vendégbarát Múzeum” pályázat első díját, majd másnap a Majális közönségdíját is.
Amikor hírét vettem a Turizmus Zrt. pályázatának, nem kellett hosszan gondolkodnom, hogy pályázzunk-e; pestiesen szólva azt mondtam a munkatársaimnak: „ezt nekünk találták ki”. A környezetemben mindenki tudja, hogy szerintem a múzeum létének elsődleges célja a látogatók, a közönség szolgálata. Az egész intézmény azzal az igénnyel jött létre, hogy mindazt a szépséget és szellemi értéket, amit sikerült összegyűjtenem, „láthassák mások is”. A bemutatás is a láttatás eredményezte hatásra, a látvány erejére épül, és még egy fontos tényezőre: azok hivatástudatára és munkájára, akik „látni” segítenek.
A múzeum által megvalósítandó törekvé-seimet már a kezdetekben kifejtettem szakmai konferenciákon tartott előadásaimban (például: Látogatóorientált múzeum, 2002, Tatabánya) és más megnyilatkozásaimban is. Egy közönségkapcsolatú intézmény számára a működési hely fontos meghatározó elem. Egy városi, esetleg egy fővárosi jelenléttel szemben Zengővárkony javára döntött kultúrtörténeti múltja, az élő népművészeti háttér, a szép természeti környezet, a városközelség, a jó megközelíthetőség.
Nálunk a vendégfogadásnak bármennyire is spontánnak tűnő, de mégis (az adottságokat felhasználva) tudatosan megtervezett folyamata van. A látogató nem az „utcáról esik be”, hanem egy sajátos hangulati töltéssel érkezik. A 6-os főútról a 177-es kilométernél letekintve a Zengő lábánál elnyúló településre festői a kép. Takaros porták, virágos előkertek mentén jut el a látogató a Kossuth Lajos utcáig. Az út mentén csörgedező vízfolyáson átívelő kis fahídon átlépve tárul elé a múzeum képe. Fehérre meszelt falusi parasztház, bejárata mellett kimustrált konyhai edényekbe ültetett piros muskátli és más színes virágok, mint egykoron nagyanyáink portáján szokás volt. Tágas, füves előkert, gyermekeknek játszóhely, kézműves sátrainknak kiállítási lehetőség, az udvar szélén terebélyes, nyáron árnyékot, ősszel termést adó diófa, alatta asztalok, padok, megpihenni, kávézni, vagy éppen tojást festeni, rajzolni. Békés, derűs nyugalmat sugárzó környezet. Ez a hangulat folytatódik a múzeumban is. Emberléptékű belső tér (a díszített tojások méretüknél fogva nem igényelnek nagy bemutatóteret), a tárgyak sajátosságaihoz alkalmazkodó vitrinek és megvilágítás, információs pult, írásos tárlatvezetők nyolc nyelven. S végül a népművészetek iránt elkötelezett, felkészült munkatársaim, akik szeretettel fogadják látogatóinkat. Ők azok, akiknek közreműködése révén a holt tárgyak életre kelnek, feltárul és megmutatkozik a minden művészi alkotásban benne rejlő alkotói lelkiség, és ők azok, akik képesek a látogatók érdeklődését felkelteni és fokozni.
Tojásfestő-bemutatóink, rendezvényeink – sokszor a múzeum székhelyén kívül is – mindig szépszámú érdeklődőt vonzanak. Látogatóink jelentős része óvodás és iskoláskorú gyermek. Velük különös figyelemmel és szeretettel foglalkozunk. Az élénk színek, a sokszor megmagyarázhatatlan formájú mintázatok, a díszítési módok megindítják a fantáziájukat. Nincs képesített múzeumpedagógusunk, nem végzünk pszichológiai teszteket, de a gyermekek foglalkozásainkon részesülnek a (tojás) formába terelt önálló alkotás örömében. Már több helyütt elmondtam, bizonyítás nélkül is belátható, hogy a puszta látvány, a programjainkon való részvétel révén ösztönösen fejlődik térlátásuk, tér- és arányérzékük, kézügyességük és kompozíciós, valamint más, további hasznos készségük és ismeretük.
Az elmúlt hét év alatt több mint ötven, díszített tojásokat bemutató kamarakiállítást is rendeztünk, vagy részt vállaltunk azok rendezésében országszerte, sőt néhány külföldi bemutatkozásunk is volt. Így olyanok is talákozhattak a gyűjtemény szépségeivel, akik még nem jutottak el a múzeumba. Látogatóink jelzéseit, véleményét folyamatosan figyelemmel kísérjük. A vendégkönyv bejegyzései és egy kérdőíves felmérés segített, hogy ne járjunk rossz úton.
Ilyen előzmények után, a pályázati feltételeket áttanulmányozva döntöttünk úgy, hogy benyújtjuk pályázatunkat az országos jelentőségű múzeumok kategóriájában. Tettük ezt azért is, mert bár a múzeum – az említett előnyök miatt – egy kis faluban van, nem tájmúzeum, nem lokális bemutatóhely. Gyűjtőköre földrajzi-politikai határokhoz nem kötött. Az egyetemes népművészet tojásdíszítésre szakosodott gyűjteménye és kiállítóhelye. A jelentkezés mellett szólt az a tény is, hogy itt nem „bíráló bizottság”, hanem a legilletékesebb, a látogatóközönség fog dönteni.
Pénteki napon, 2007. május 18-án volt a pályázat eredményhirdetése. Éppen repültem haza, hogy szombaton már a Múzeumok Majálisán legyek. Útközben ért a hír az első helyezésről. Szavakkal nem is tudom kifejezni, még akkor sem, ha oly gyönyörű a magyar nyelv – talán Mozart, Chopin zenéje lenne a megfelelő –, mit éreztem. Nemcsak személyes öröm volt ez, hanem azoknak az embereknek a képviseletében is örülhettem, akik körém, a múzeum köré csoportosultak, és évek óta szívükön viselik az intézmény ügyét, akik tanácsaikkal, közreműködésükkel, nagyon sok munkával segítik törekvéseimet. Az ő nevükben, és a magam nevében is e helyen is szeretném megköszönni minden kedves látogatónknak múzeumunkat pártoló szavazatát.
Ez a díj további munkára ösztönöz, hogy a közönség elvárásának eleget tegyünk. Többnyelvű információs infrastruktúránkat (például a www.tojasmuzeum.ini.hu honlapot) igyekszünk úgy továbbfejleszteni, hogy ha a világból bárhonnan is vetődik ide a látogató, érezze, olyan helyre került, ahol igazán várják őt.