„Összekötözött lábbal keringőzni”
MúzeumCafé 1.
Németh Lászlóné talán az egyik legjobb példája annak, hogy mit jelentenek a múzeumi életben a „rejtett oszlopok”. Harmincnégy éve dolgozik a Nemzeti Múzeumban, tizenhét éve tölti be a gazdasági igazgató posztját, a szakmán kívül azonban mégis kevesen ismerték a nevét, mielőtt – szakmai és civil munkássága elismeréseként – elnyerte a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét.
Ötletes kompromisszumként Németh Lászlóné indította el tizenkét éve az első Múzeumok Majálisát, ami azért került akkor a Nemzeti Múzeum kertjébe, mert az épület éppen felújítás alatt állt. Számtalan kisebb-nagyobb újítással igyekezett a Nemzeti Múzeumot átsegíteni a szocialista mamutintézményi, szinte csak a tudósokat kiszolgáló létből egy közönségcentrikusabba. Ahogyan ő fogalmaz: „végre kellett hajtani a rendszerváltást a fejekben”.
Igyekezetét a szakma honorálja is, több szakmai testületnek a tagja, tisztviselője. Egyebek között a Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület Ellenőrző Bizottságában dolgozik, s a Magyar Régészeti- és Művészettörténeti Társulat Számvizsgáló Bizottságának az elnöke.
A szakmai elismerés ellenére ő maga nem maradéktalanul elégedett – bár tudja, hogy egy-egy projekt sikere vagy kudarca nem rajta, hanem egész csapatán, sőt, sokszor a költségvetési keretek rugalmatlanságán múlik, mégis mindig önvizsgálatot tart, ha valami nem sikerül. „Kinél kellett volna kezdeni? Hogyan kellett volna tálalni?” – teszi fel magának a kérdéseket, és miközben tanul a hibákból, igyekszik túltenni magát a kudarcon.
Annyi azonban kiderül a szavaiból, hogy egy nagy múzeum gazdasági igazgatójának olyan lehet sokszor a napi munka, mintha összekötözött lábbal kellene keringőznie. Hát igen, a költségvetés. Ő azonban nem panaszkodik, nem használja ürügyként a jól ismert szólamot, hogy „ennyi pénzből nem lehet”. Viszont a kézzel tapintható zavar, amit amiatt érez, hogy szerepelnie kell, hirtelen elolvad, amikor arról kezd beszélni, hogyan kellene szerveződnie a költségvetésnek ahhoz, hogy jól tudjanak működni a közgyűjteményi intézmények: „Stabilabb, kiszámíthatóbb működést kell lehetővé tenni. Több önállóságot kellene a felelősség mellé adni az intézmények vezetőinek. Nem kellene ennyi jogszabályi fék. Úgyis a múzeumok vezetői felelnek mindenért. Nem helyes az ágazatokat ömlesztve kezelni, együtt a múzeumot és a kórházat, miközben ezek működése nagyon más. És egy költségvetési intézmény nagyobb beruházásaiért – például az épület felújításáért – nem jó évente költségvetési csatát vívni, mivel ez csak annyit jelent, hogy összességében többe kerül majd az egész.”
Bár büszke rá, hogy egyetlen szünnap nélkül tudták levezényelni a Magyar Nemzeti Múzeum épületének rekonstrukcióját, és hogy a többi múzeuménál kisebb csapattal végzi a munkáját, legnagyobb szakmai sikerének mégis „hazai” eredményét tartja. Egy pici faluban, Sárazsadányban született, s felnőttként elérte, hogy a közeli Sárospatakon lévő trinitárius kolostor, amely anno a várhoz tartozott, visszakerüljön korábbi, műemléki státuszába. Az épület, amely a szocializmus alatt szállodaként üzemelt, majd az állaga leromlott, ma látogatható: zeneiskolaként működik és egyéb kulturális célokat is szolgál.
„Több önállóságot kellene a felelősség mellé adni az intézmények vezetőinek. Nem kellene ennyi jogszabályi fék. Úgyis a múzeumok vezetői felelnek mindenért.”