JOÓ EMESE
A SÁRKÖZI SÁRKÁNY
MúzeumCafé 74.
A gyermekeknek szóló múzeumi interpretáció legfejlettebb formája a gyermekmúzeum vagy gyermekkiállítás, amelyben a tudomány gyermeknyelven szól a gyermekekhez,1 és ahol éppen ezért nincs szükség arra a „korosztályra fordító” tevékenységre, amit a felnőttkiállításokban a múzeumpedagógusok végeznek annak érdekében, hogy a felnőtt-tartalmak és a gyermekvilág kapcsolódásait megtalálják. Egyes kiállításokban a felnőtteknek szóló tartalommal párhuzamosan futó vagy bizonyos pontokon kialakított gyermeknyelvű interpretációs megoldások2 ugyancsak hatékonyak, ráadásul lehetővé teszik azt, hogy a felnőttek és a gyermekek együtt és egyszerre, a saját nyelvükön értelmezhessék és feldolgozhassák a látnivalókat. Ezen megoldások közös jellemzője, hogy a tudományt a gyermekek szóhasználatával, általuk ismerhető példákon keresztül, feltételezett tapasztalataikhoz kapcsolódva közvetítik, valamint hogy a gondolkodás mellett az érzelmi kapcsolódást is inspirálják játékos cselekvési és szerepválasztási lehetőségeken keresztül.
¶ A kiállítások többsége azonban kizárólag felnőtteknek szól, amit a félreeső zugokban kialakított, a kiállítás szövetébe bele nem illesztett firkáló vagy farsangoló (ruhapróbálgató) gyermekpontok kontrasztja még inkább hangsúlyoz. Éppen ezért nélkülözhetetlen a múzeumpedagógia kulturális és korosztályra fordító tevékenysége, amelynek talán egyik legkevésbé kiforrott módszertana az óvodások és kisiskolások megszólítása. Azoké a négy-kilenc éveseké, akik (funkcionálisan) még nem olvasnak, a tényeket szabadon szárnyaló képzeletükön, cselekvéseiken és érzelmeiken keresztül fogadják be, és a tudományos valóság helyett minden tapasztalatukat saját fantáziájuk valóságába, például mesevilágukba illesztik be. Rájuk gondoltunk, amikor néprajzi múzeumbeli mesekísérletünk közvetett céljául azt tűztük ki, hogy kidolgozzunk egy olyan interpretációs megoldást, amely a legkisebbek számára a néprajztudomány és a neveléstudomány szempontjából egyformán szakszerű, múzeumpedagógiai módszertani modellként pedig mások számára is adaptálható.
¶ Meseprogramunk 2013-ban a Messzua nyomában című, Múzeumok Éjszakájára rögtönzött mesejátékkal kezdődött. Alkalmi gyermekközönségünk rendkívül élvezte ugyanis, hogy a különböző (időszaki) kiállítások tárgyait és fotónagyításait egy meseszálra fűzzük fel, és egy indiai királylány nyomába eredve közösen barangoljuk be képzeletbeli története helyszíneit, miközben életszerű hellyé tesszük a hatalmas és fényűző márványpalotát. A sikeren felbuzdulva azonnal belevágtunk egy újabb meseprogramba, egy korábbi rendezvényről megmaradt óriási, színes papírmasé sárkányfej megmesésítésébe. Helyszínül A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítást választottuk annak érdekében, hogy ötleteink kipróbálására, csiszolására és a kész foglalkozás folyamatos fenntartására, fejlesztésére (öt éven át, a Néprajzi Múzeum bezárásáig) is legyen lehetőségünk.
Sárkányábrázolások a Néprajzi Múzeum gyűjteményének ácsolt ládáin
Fotó: Joó Emese
¶ A sárközi sárkány című múzeumi mesejátékban továbbfejlesztettük azt az alapvető múzeumpedagógiai megközelítést, amely szerint egy foglalkozás valamennyi tartalmi és formai elemét, problémafelvetését és tevékenységét kizárólag látható, jelen lévő kiállítási és épületelemekre szabad építeni. Mivel sem a népmesék, sem a műmesék nem kiállításokra épülnek, a hagyományos múzeumi meseadaptációk során sok olyan vizuális és tartalmi érintkezési hiányosság vetődik fel, amelyet a múzeumpedagógiai foglalkozásokon sokszor csak átugrunk, vagy meséléssel idézünk fel, az eredeti történet megtartása érdekében.
¶ Sárkányos kísérletünk egyik legfontosabb módszertani kihívása az volt, hogy mi magunk írjunk egy olyan mesét, amelyben a tizenhárom termes kiállítást teljes egészében feldolgozzuk, és meseelemekké tesszük a tudományos üzeneteket hordozó műtárgyakat, vitrineket és enteriőröket, alkalmazkodva azok térbeli elrendezéséhez és a néprajzi témák bemutatásának sorrendjéhez is. Ne tegyünk hozzá a kiállításhoz semmit, és ne is vegyünk el belőle semmit, csupán gyermekszemmel bújjunk bele a mélyébe! A saját magunk számára felállított szabályrendszerben ez az intenzív korosztály- és nézőpontváltás volt a legnagyobb kötöttség − azonban talán éppen ennek következetessége eredményezte múzeumi mesénk gördülékenységét és a kiállítás valódi átlényegülését a sárközi király varázslatos birodalmává.
¶ Mivel célközönségünk a négy-kilenc éves, mesében élő, szabad képzelőerővel rendelkező korosztály volt, természetesen adódott, hogy további módszertani szabállyá tegyük a csodát és a varázslatot, és ezeknek rendeljük alá a tudományos tényeket. Abból indultunk ki, hogy ha a gyermekek életkori sajátosságaiknak megfelelően élhetik át egy kiállítás valós vagy valósnak tűnő történeteit, valamint ha cselekvéseikkel, fantáziájukkal és érzelmeikkel egyaránt aktívan és szabadon vehetnek részt a mese szövésében, akkor olyan erős élmények érik őket, amelyek megalapozzák későbbi múzeumi érdeklődésüket és tanulási kedvüket is. Mivel az érzelmi azonosuláshoz és átéléshez szerepbe lépés szükséges, mesejátékunkkal valódi játékba hívtuk a gyermekeket, amely játékban velünk együtt mesei szerepet játszottak, és a mesei szerepben sok olyan megtörténhetett velük, ami egy múzeumi kiállítás tudományos valóságában teljes képtelenség lett volna.
¶ A szerepjáték lehetőségét már a Rojtos Bandi, a pendelypörgető királylány és a Billog Banda kalandjai a Néprajzi Múzeumban alcímmel is kifejeztük. Szabad választásként kínáltuk fel a gyermekeknek, hogy mindenki azzá válhasson a mesében, ami neki megtetszik, és rugalmasak voltunk abban, hogy mese közben is változhassanak a szerepek, például akár többen is lehessenek egyszerre Bandi vagy királylány. Mi magunk a mesélő (Szilvia) és a sárkány titkára (Emese) szerepeit játszottuk, a csoportok felnőtt kísérői fotóriporterekként vehettek részt a játékban. A szülőkkel szervezett születésnapi foglalkozások mindössze abban tértek el a köznevelési csoportfoglalkozásoktól, hogy az a kisfiú vagy kislány lehetett a mese főszereplője, akinek éppen a születésnapja volt – ha ő erre szívesen vállalkozott –, illetve előfordult, hogy több születésnaposunk és több főszereplőnk is volt egyszerre. A gyermek főszerepeket játékosan lehetett elnyerni vagy kipróbálni: a kislányoknak alsószoknya-pörgetéssel, a kisfiúknak délceg kalapviseléssel. Az életkori sajátosságoknak megfelelően a csoportmunkán belül a főszerepek csupán árnyalatnyi különbségekben nyilvánultak meg: legtöbbször csak az alsószoknya és a kalap viselése mutatta, hogy éppen ki érzi magát főszereplőnek.
¶ A közösségi játék keretét alapvetően a Billog Banda megszervezésével hoztuk létre: kezdésként mindenki elkészítette magának azt a sárkányképes billogot, amelyen keresztül a sárkány magához szólította őt, így a kalandra hívó erő birtokában együtt keltünk útra a Sárközben (kiállításban) garázdálkodó, sértődött sárkány felkutatására. Mesekísérletünk közvetlen céljának azt tűztük ki, hogy a gyermekek minden érzékükkel átéljék a varázsmesét, és mindvégig benne maradjanak a mesefolyamatban, miközben a storytelling (történetmesélés) módszerével úgy közvetítjük a magyar nép hagyományos kultúrájának néprajzi ismereteit (például öltözködés, gazdálkodás, étkezés, kézművesség, lakáskultúra, valamint az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokások), hogy azok a modern technológiákon nevelkedett gyermekek számára is érthetők, befogadhatók, adaptívak legyenek.
¶ Mesejátékunk felépítése a következő volt. Játékra hívtuk a gyerekeket. Saját sárkányélményeinket elmesélve megismerkedtünk egymással, majd elmeséltük nekik, hogy a segítségükkel egy különleges sárkányt szeretnénk megtalálni a múzeumban. Nem egy mindennapi, hanem olyan múzeumi sárkányt, amelyik szeret mindent összegyűjteni, sőt olykor rabolni is. Mielőtt azonban a rabló sárkány nyomába eredtünk volna, megkerestük és megvizsgáltuk a múzeum jó sárkányait. Például azokat, amelyek az üvegablakokon távol tartják a rossz szellemeket, és védik a palotát vagy azokat, amelyek ácsolt ládákon védelmezik a ládába tett kincseket. A Néprajzi Múzeum falain, oszlopain és ablakain, valamint egyes műtárgyain szokatlan kígyófejű vagy tyúktestű sárkányábrázolásokat is
felfedeztünk. A jó sárkányok keresgélése remek ráhangolódásnak bizonyult a rossz sárkány után induláshoz, amit egy kisebb alkotással: egy saját sárkánybillog elkészítésével tettünk még izgalmasabbá. A nyakba akasztható, saját sárkányképüket ábrázoló billoggal a gyermekek gyakorlatilag együtt léptek be a mesébe, így elkezdhettük közös mesejátékunkat.
¶ A billog segített a Billog Banda tagjainak megtartani mesebeli szerepüket, leküzdeni a sárközi sárkánytól való félelmüket, egyúttal plusz varázserőt adott ahhoz, hogy a sárkány lábnyomai mentén megtalálják a sárkány üzeneteit, és teljesítsék a sárkány követeléseit. A mesefolyamatot az öt sárkányüzenetre építettük, amelyek belátható ívet és dinamikát adtak az interaktív történetmeséléshez. Miközben a gyermekek fokozatosan közeledtek a sárközi király birodalmában garázdálkodó félelmetes sárkányhoz, és sorra teljesítették követeléseit, izgalmuk folyamatosan nőtt, így a találkozás végül valódi katarzissal járt. Ennek jeleként a gyermekek a sárkány színe előtt lelkesen és átszellemülten végezték vidító és szelídítő mutatványaikat (egy lábon állást, pörgést, kézenállást), majd közösen igazságot szolgáltattak mindazoknak, akiket a sárkány elrabolt. Szinte kivétel nélkül minden csoport büntetésre ítélte a rabló sárkányt, amelynek hatalmas fejét megragadták, lecipelték a lépcsőn, és bezárták a múzeum rácsos tömlöcébe (azaz betolták a múzeumi hőlégbefúvó rács mögé). A mesei szerepből való kilépésre csak a diadalmas csoportkép után volt lehetőségünk, bár tudomásunk van arról, hogy volt olyan együttérző gyermek, aki a foglalkozás utáni hétvégén kekszet vitt be a múzeumba, hogy megetesse a rács mögött sínylődő sárkányt.
Készül a sárkánybillog a Néprajzi Múzeum sárkányokkal díszített ácsolt ládáinál
Fotó: Balogh Pál Géza
¶ Múzeumi mesejátékunk minden alkalommal másképpen és megismételhetetlenül zajlott, amelyben mindig új, számunkra ismeretlen gyermekcsoport vett részt. A közös ráhangolódástól a katarzisig gyakorlatilag alig kellett más, mint egy, a népmese morfológiájára felépített fordulatos történet és ahhoz kapcsolódó változatos tevékenységek. A dinamikus mesecselekmény főhőseivé maguk a gyermekek váltak, akik nyomába eredtek a sárközi sárkánynak, és elfogták. Azt a rossz sárkányt, aki a mese szerint jelentkezett a sárközi király leánya kérőjének, de a pendelypörgető királylány kikosarazta, a király pedig óvatosságból kalodába záratta, ahonnan megszökött, és bosszúból elrabolta a Sárközből az embereket. A sárközi király annak ígérte a lánya kezét, aki kiállja a sárkány próbáit, és kiszabadítja fogságából a sárközi embereket. A mesét a sárközi király mesemondója (Szilvia), termenként rövid részletekben, kötött szövegből olvasta fel. Ez a megoldás tapasztalataink szerint segített a gyermekeknek türelmesen figyelni, csendben követni a történetet, majd bekapcsolódni a kötetlen beszélgetésbe, meseszövésbe. A tevékenységeket mint leküzdendő akadályokat a gyermekek a sárkány titkárának (Emese) közvetítésével, oldottan és kötetlenül végezhették el. Az elmélyült mesehallgatás, a párbeszédre épülő meseszövés és az aktív cselekvés változatossága valamennyi gyermeket képes volt bevonni a történetbe és a játékba.
¶ Mesejátékunkban a Billog Bandával, Rojtos Bandival és a sárközi királylánnyal együtt teremről teremre követtük a sárközi sárkány (felmatricázott) ezüst lábnyomait, teljesítettük az üzeneteiben meghagyott kívánságait, miközben megelevenítettük a Kárpát-medence régi falusi világának használati tárgyait és szereplőit. A mesébe szőtt sárkányüzenetek több mint másfél órán át fenntartották a feszültséget, a gyermekek érdeklődését és figyelmét a történet és a kiállítási környezet iránt. Tekintsük át, melyek voltak a fő mesei/kiállítási helyszínek? Mit tartalmazott az öt sárkányüzenet? Mik voltak a próbatételek? Milyen néprajzi tartalmak jelentek meg
a mesében?
¶ A kiállítás első terme a mesébe érkezés helyszíne. A vitrinekben ünnepi viseletben látható Kárpát-medencei emberek személyében a sárközi király udvartartásával, idegen kérőkkel és a hét országra szóló lakodalom messze földről érkezett vendégeivel találkozunk. Kipróbáljuk, milyen érzés hármat perdülni alsószoknyában, aminek a pendelypörgető királylány a mestere. Kiderítjük, ki lehet Rojtos Bandi, akinek a bő gatya az ünneplője, ám a fején igen jól áll a pörge kalap. A nagyobbakkal a fali térképen megkeressük Sárközt, mesénk helyszínét. Közösen kitaláljuk, miről nevezték el a birodalmat Sárköznek. Elkezdjük mesénket a sárközi birodalomról
és a sárkányról, akit a király kalodába zárt. Az alsószoknyát és a kalapot viselő gyermekek vezetik tovább a Billog Bandát.
Elkészült egy saját sárkánybillog
Fotó: Balogh Pál Géza
¶ A kiállítás második termében megtaláljuk az üres kalodákat, és megállapítjuk, hogy a sárkány kiszabadult. Megpróbáljuk beazonosítani, hogy képzelt sárkányunk melyik kalodában és milyen pózban lehetett fogva. Megtaláljuk a lábnyomait és mellette az első sárkányüzenetet: „Addig fogok garázdálkodni a Sárközben, amíg a Billog Banda, Rojtos Bandi és a pendelypörgető királylány utol nem ér engem. Billog Banda! Viseljétek a billogot, keressétek a nyomaimat, kövessétek az üzeneteimet. Induljatok együtt tovább a sárközi király birodalmába!” Világos, hogy a közös küldetést együtt kell végrehajtanunk.
¶ A kiállítás harmadik terme és a mesénk is a hagyományos paraszti gazdálkodásról szól, amelynek rögtön az elején sárkánynyomokra bukkanunk. A sárkány titkára közli is a sárkány üzenetét: „Elraboltam a sárközi embereket. Rojtos Bandi, fogd a nyomokat! Billog Banda! Nézzétek meg alaposan ezeket a nyomokat! Találjátok ki, hol jártam és kit vittem magammal? Ameddig nem találjátok ki, nem mehettek tovább!” A nyomok olyan fotónagyítások, amelyekről hiányoznak az emberek. A kiállításban ugyancsak üres ruhadarabokat látunk. A kézbe adott lyukas fotók és a halászatot, pásztorkodást, méhészkedést, szőlőszüretelést stb. bemutató enteriőrök megfigyelésével kitaláljuk, hogy a sárkány hol járt és kiket rabolt el. Mindeközben számba vesszük a mesénkben szereplő látófát, varsát, haltartó bárkát, méhkaptárat, boronát, sarlót, cséphadarót stb.
¶ A következő terem a táplálkozás tárgyait mutatja be, mesénkben ez a sárközi emberek éléskamrája. Végignézzük, hogy az emberek ételei közül vajon mit enne meg egy sárkány? Tejterméket, gabonát vagy húst fogyasztana? Arra jutunk (leggyakrabban), hogy ezek nem sárkányok fogára való étkek. Miközben sárkányeledelekről beszélgetünk, felfedezzük a lábnyomokat. A harmadik sárkányüzenet így szól: „Billog Banda! Most az erőtökre és ügyességetekre van szükségetek! Csak akkor érhettek utol engem, ha mindenki egyszer, de csak egyszer megforgatja a kézimalom kerekét! Rojtos Bandi, öntsd be ezt a búzát a garatba, és forgassátok meg a kereket!” Míg a soron következő gyermek a nehéz követ forgatja, arról beszélgetünk, hogyan sütöttek kenyeret a száz évvel ezelőtt élt emberek, miközben a gyermekek azt is figyelik, vajon merre járt a sárkány, hátha a frissen őrölt búzalisztben megtalálják a lábnyomát. Hogy erőt gyűjtsünk, lisztből készült kekszet és varázsmézet kóstolunk, ami pótolja a gyermekek fogytán lévő sárkánykereső erejét.
¶ A soron következő teremben valódi sárkányeledelekre bukkanunk: a kovácsnál forró parázsra, az ácsnál száraz faforgácsra, a fazekasnál hideg és nyirkos agyagra. Ezekből biztosan jóllakott a sárkány, igyekeznünk kell utána. Az újabb kiállítótérben azt tapasztaljuk, hogy a sárkány a kézművesmestereket is elrabolta, hiszen csupán üres szövőszéket, üres kalaposműhelyt, árusok nélküli vásári sátrakat látunk. A régi ház lakóinak is nyomuk veszett. Vajon a sárközi király vagy Rojtos Bandi szobájába pillantunk be éppen? A gyermekek itt megismerkedhetnek a paraszti világ lakásberendezéseivel, a módosabb és szegényebb családok bútoraival és lakáskultúrájával. A vizsgálódás során felfedezzük az újabb lábnyomokat, és már halljuk is az üzenetet: „Billog Banda! Terítsétek magatokra a láthatatlanná varázsoló kendőt! A segítségével utazzatok el a múltba, a sárközi királylány és Rojtos Bandi gyerekkorába! Figyeljetek nagyon, mert amikor megérkeztek az
ő gyerekkorukba, érezni fogjátok, hogy egyszerre lehull rólatok a láthatatlanná varázsoló kendő!” A gyermekek bebújnak a fátyolkendő alá, és egymáshoz simulva, apró lépésekben haladnak előre, nehogy kilógjanak alóla és láthatóvá váljanak, mert akkor nem juthatnak el a múltba. A próba valóban nehéz, mert lassan kell haladni, miközben a kendő alól kukucskálva kell figyelni a régi játékokat. Az elsők észreveszik a kisbölcsőt és a csörgőket, így a lepel lehull a teljes gyermekfelhőről. Végigmustráljuk, mivel játszottak régen a falusi gyerekek, milyen volt a rongybaba, a palatábla, a régi hintaló,
a gyöngynyaklánc és az iskolába hordott vászontarisznya – vajon melyik kié lehetett mesénk szereplői közül?
¶ A múltból egy varázslattal a jövőbe jutunk, és a kiállítási menyasszonyt és vőlegényt nézegetve tovább szőjük a mesét
a pendelypörgető királylány vágyott menyegzőjéről. Vajon ki lesz a párja? Lesznek-e vendégek a sárközi lakodalomban? És íme, megtaláljuk az ötödik üzenetet: „Billog Banda! Most már nagyon közel vagytok hozzám! Ez az utolsó üzenetem! Nagyon szeretem az ügyes gyerekeket. Ha elérkeztek hozzám, és mindenki bemutat előttem egy mutatványt – pörgés, egy lábon állás, fekvőtámasz, szemforgatás stb. – akkor jól szórakozom, és abbahagyom a rablást. Talán az elrabolt foglyokat is szabadon engedem, és akkor lehet nagy lakodalom, végre egybekelhet Rojtos Bandi és a pendelypörgető királylány!” Ehhez azonban van még egy utolsó nagy próbatétel a Billog Banda számára. Be kell kötnünk a gyermekek szemét, és át kell kelnünk velük a halottak országán. A sárkány üzenete szerint „síri” csendben és lassan szabad csak haladni, nehogy a holtakat megzavarjuk. Amikor majd meghalljuk a csengőszót, akkor sikerült átérnünk. Ezzel a megoldással az állandó kiállítás halál témájú termén haladunk végig. Ritkán fordul elő, hogy a gyermekek leskelődnének, de ha mégis, akkor sincs csalódás: temetői fejfákat láthatnak. A mesejáték csúcspontja a sárkány megtalálása, aki a kiállítás utolsó termében várja a Billog Bandát. Amikor megszólal a csengő, levesszük
a kendőt, és ott állunk mind megilletődve a sárközi sárkány színe előtt. Mesejátékunk mutatványos befejezését és elégtételezését korábbról már ismerjük…
¶ Sárkányos mesénket minden egyes foglalkozás után csiszoltuk, módszertanát folyamatosan fejlesztettük, egészen a Néprajzi Múzeum és állandó kiállítása 2017. decemberi bezárásáig. Programunk utolsó verziója módszertani példaként kiválóan alkalmazható például azokon a képzéseken, ahol a story-
telling módszertanáról van szó, mivel a jó történet felépítése egyezik a mese felépítésével, így kiválóan alkalmazható és oktatható egy cselekményes, a főhős útját bemutató történet megalkotásánál.
¶ Amennyiben egyszer sor kerülhetne meseprogramunk továbbfejlesztésére, elkészítenénk A sárközi sárkány című néprajzi gyermekkiállítást. Ehhez mindössze arra lenne szükségünk, hogy ismét módszertani szabállyá tehessük a csodát és a varázslatot.
[1] Például Amszterdamban, a Zsidó Történeti Múzeum gyermekmúzeumában, https://jck.nl/en/longread/jhm-childrens-museum.
[2] Például Londonban,
a Victoria & Albert Múzeum állandó kiállításában, https://www.vam.ac.uk/.