SACCO UPDATE
MúzeumCafé 77.
1998-ban jelent meg a The „Sacco di Budapest” and Depredation of Hungary 1938–1949 című kiadvány. A Mravik László által szerkesztett kötet a fenti időszak alatt Magyarországról eltűnt műtárgyak egy részének katalógusa. Előfordulnak benne pontatlanságok, az adatok némelyike pedig már elavult, de
a mai napig ez az egyetlen átfogó publikáció, amely tudományos alapossággal próbált meg számot adni műtárgyak sorsáról egy zűrzavaros korszakot vizsgálva. Kereskedelmi forgalomba nem került, kézikönyvként mégis ott van számos hazai és külföldi szakember asztalán, intézmény könyvtárában. Sokszor forrásként hivatkoznak rá, ezért is lenne hasznos az adatok frissítése az elmúlt bő két évtized alatt megszerzett tudásanyaggal. Az alábbiakban kiegészítés olvasható a „Saccóban” felsorolt néhány műtárgyhoz, amelyek egykor Hatvany Ferenc és Herzog Mór Lipót pazar gyűjteményébe tartoztak.
A müncheni Central Collecting Point az egykori pártházban, 1945-ben
¶ Hatvany banki zárt letétjéből lett szovjet hadizsákmány, amikor a Vörös Hadsereg speciális alakulata kirabolta a fővárosi pénzintézeteket. John Constable Brightoni tengerpartja (Sacco 16 831) valószínűleg egy orosz katonatisztnek köszönhetően került a budapesti feketepiacra. A gyűjtő korábbi bizalmasának tekinthető Horváth János 1969-es nyilatkozatából tudjuk, hogy Hatvany 1946 nyarán képeket vásárolt vissza egykori tulajdonából. Constable festménye nem szerepel a Horváth által megadott listán, bár az nem tekinthető teljesen pontosnak. A kép 1946 végén hivatalos engedéllyel hagyta el az országot, de nem tudjuk, hogy Hatvany tudtával vagy anélkül. A Wimpfen Iván névre szóló kiviteli engedélyt a Szépművészeti Múzeum adta ki 1946. december 18-án. Az alkotás tulajdonosának személye köztudott volt, nem kérdés, ezzel a múzeum munkatársai tisztában voltak. Jóváhagyásuk csak abban az esetben elfogadható, amennyiben báró Wimpfen, aki ekkor a Tájékoztatásügyi Minisztérium titkárságának munkatársa volt, Hatvany megbízásából járt el az ügyben. Felvetődik
a kérdés, miért vállalt volna kockázatot Hatvany, amikor
a visszaszerzett művek jelentős részét – valószínűleg külföldi diplomaták vagy katonai missziók képviselőinek segítségével – kicsempészte az országból? Akárhogy volt is, a festmény bekerült a nyugat-európai műkereskedelembe, és többszöri tulajdonosváltás után Mrs. P. M. Rainsford ajándékaként jutott a Tate Gallery gyűjteményébe 1986-ban. Egy hosszas restitúciós eljárást követően Hatvany örökösei visszakapták a festményt, mely 2016-ban a Christie’s londoni árverésén került eladásra 665 ezer angol fontért (Christie’s, London, 2016. december 8., 25. tétel).
l Greco műhelye: Angyali üdvözlet, 1600 körül. Egykor a Herzog-gyűjteményben, jelenleg a Museu de Arte de São Paulo féltett kincse
¶ Az előzőhöz hasonlóan jutott szovjet kézbe Gustave Courbet Harisnyás akt című vászna (Sacco 16 844), de Hatvanynak esélye sem volt, hogy még életében újra láthassa Courbet remekét, pedig a mű ott van Horváth listáján. Csak jóval később derült ki, hogy a festményt szovjet katonák ajándékozták egy szlovákiai orvosnak az általa nyújtott kezelés fejében a háború végén. A 2000-es évek elején az orvos örökösei egy helyi műkereskedőt bíztak meg a kép értékesítésével, aki a Christie’s
céggel lépett kapcsolatba. Az aukciósház nem fogadta be
a művet bizonytalan jogi háttere miatt. A kereskedő több helyen próbálkozott, de tisztázatlan tulajdonlás miatt nem talált vevőre. A Szépművészeti Múzeumnak is felajánlotta, amelynek egyik munkatársa Szlovákiába utazott, hogy meggyőződjön a festmény autentikus voltáról. Történt ugyanis
a harmincas évek végén, hogy egy Belgrádban rendezett kiállításra kérték kölcsön a művet. Hatvany egy másolatot festett a képről, és azt küldte el, hogy megtréfálja kedves ismerősét, az országot vezető Pál régensherceget, aki a műgyűjtés mellett még szakértőnek is tartotta magát. A Szlovákiában lévő kép eredetinek bizonyult, de az üzletből nem lett semmi. Végül a kereskedő jobb híján kiegyezett Hatvany örököseivel, és ötszázezer dolláros jutalomért átadta a festményt, amely később egy New York-i árverésen 15,3 millió dollárért talált új tulajdonosára (Christie’s, New York, 2015. november 9.,
10A tétel).
John Constable: Brightoni tengerpart, 1824 körül
Egykor a Herzog-gyűjteményben, ma külföldi magántulajdonban
¶ Két sorszám alatt szerepel a listán (Sacco 16 861–16 862), noha ez valójában egyetlen, de két címen ismert festmény, ahogy a kötet szerzője is sejteti: Octave Tassaert Négy nő, más néven Pihenő modell három festőnővel című munkájáról van szó. A köz- és magángyűjteményekből elhurcolt művészeti alkotások miniszteri biztosánál tett bejelentés alapján a kép Hatvany Mérleg utcai lakásából tűnt el a város ostroma alatt. A későbbi események tükrében szinte biztosra vehető, hogy visszakerült a gyűjtő tulajdonába. Talán 1946 nyarán, Budapesten (Horváth nem említi) vagy később külföldön. Ugyanis a hazaihoz nagyon hasonló esetről számol be Gerlötei a Hatvany gyűjteményéről írt tanulmányában (Eugene Gerlötei: Collection Hatvany. Gazette des Beaux-Arts, 1966, 359–371). 1948-ban ismeretlenek keresték meg az akkor már Svájcban élő Hatvanyt, hogy képeket vásárolhat egykori gyűjteményéből. Az üzlet meg is köttetett Zürichben, de sajnos nem ismerjük a tranzakció részleteit. Tassaert festménye 2018 novemberében tűnt fel az Ebay egyik árverésén, ahol 900 eurós leütési áron kelt el. A beadó egy kis genfi galéria, az Apple Boutique volt, aminek honlapján még most is látható a tétel „eladva” címkével, sőt a kép hátoldaláról készült fénykép is, amelyen tisztán olvasható a Hatvany-gyűjteményről készített, Pogány Kálmán (Szépművészeti Múzeum) által összeállított leltárban említett felirat: „Octave Tassaert 1850”. A kép felbukkanásának időpontja nem lehet véletlen. A gyűjtő egyik lánya, Hatvany Szonja az év novemberének elején, két héttel az árverés előtt hunyt el Genfben. A festmény nagy bizonyossággal
az ő tulajdonában volt.
A müncheni gyűjtőpontban készült “Property Card” Philips de Koninck Tájképéről (Herzog-gyűjtemény)
¶ Honoré Daumier Leves/Szegények című művének (Sacco 16 842) jelenlegi tulajdonosát nem ismerjük, de a képet nem az oroszokon kell keresnünk. A németországi Hatvany-pert feldolgozó Dunai Andrea szerint: „Fritz Nathan svájci műgyűjtő és képkereskedő például számlakönyve alapján igazolta, hogy Daumier Szegényekjét és Courbet Bordet doktor portréját Hatvany bárótól vásárolta.” (Az eltűnt képek nyomában – Báró Hatvany Ferenc széthullott gyűjteménye, Artmagazin, 2008/5.) Courbet műve (16849) a svéd Nationalmuseum tulajdonába került 1999-ben, Grace and Philip Sandblom ajándékaként (ltsz.: NM 6979).
¶ Horváth listája szerint Hatvany Budapesten szerezte vissza Renoir Rózsaszín ruhás hölgy portréja című pasztelljét (16 858), ezt más forrás is valószínűsíti. A festő munkásságát feldolgozó ötkötetes Dauberville-katalógus (Párizs, 2007–2014) szerint a képet a Christie’s kétszer árverezte New Yorkban (1986, 1989), de még 1997-ben is aukcióra került az amerikai városban (Christie’s, New York, 1997. november 12., 12. tétel).
¶ Vannak képek, amelyekről keveset tudunk, de azért akadnak nyomok. Théodore Chassériau Ariadnéja (Sacco 16 833) az életmű-katalógus (szerk.: Marc Sandoz, 1974) szerint nizzai magántulajdonban volt 1960 körül.
¶ Hasonlóképpen bukkannak fel a világ legkülönbözőbb pontjain Herzog Mór egykori gyűjteményének kincsei.
¶ A kötetben dél-amerikai közgyűjteményt jelöl meg Mravik László az El Greco műhelyében készült Angyali üdvözlet (19876) lelőhelyeként. Ez most már pontosítható: a São Paulo Museum of Artról van szó. A Hans Leinbergernek tulajdonított Szent Anna két alakkal (Sacco 19 827) a müncheni Bayerisches Nationalmuseum gyűjteményében található (ltsz.: 75/156). A múzeumtól kapott információ szerint bécsi műkereskedelemben vásárolták a faszobrot 1975-ben, miközben megállapodtak a műtárgy tulajdonjogával bíró Herzog-örökössel. A Francisco de Goya stílusában készült Ivók (Sacco 19 881) esetében a nem nevesített közgyűjtemény a North Carolina Museum of Art (ltsz.: G.56.13.1).
¶ Az úgynevezett „ezüstvonat” szállítmányaként Münchenből hazatért festményt, Philips de Koninck Tájképét (19863) a tulajdonos felesége, Herzog Istvánné vette át a Szépművészeti Múzeumban 1947. július 17-én. Egy későbbi rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Herzogné kicsempészte az országból
a művet. Külföldön több kereskedő kezén fordult meg, majd árverésre került Londonban 1992-ben. Az el nem kelt képet Alfred Bader vásárolta meg egy évvel később. Koninck alkotása
a gyűjtő és felesége ajándékaként került az Agnes Etherington Art Center (Kingston) kollekciójába 2012-ben (ltsz.: 55-005).
¶ A kanadai városban lévő festmény aprócska eltérést mutat
a Herzog-tulajdonként ismert háború előtti reprodukciókhoz képest. A kompozíció bal szélén lévő két magas fa hiányzik
a festményről. Ez néhány szakembert zavarba ejtett, Werner Sumowski a Gemälde der Rembrandt-Schüler (1983) harmadik kötetében az egykori Herzog-tulajdon variációjának tartja
a fa nélküli képet, amelyet reprodukcióban is közöl. Az eredeti festmény és régi fényképek összehasonlítása azonban egyértelművé teszi, hogy egyazon alkotásról van szó. Ezt támasztja alá a londoni árverés katalógusa, valamint David de Witt könyve a Bader-gyűjteményről (2008), melyekben kétséget kizáróan a Herzog-gyűjtemény darabjával azonosítják a művet. Már csak az a kérdés, mikor történt a változás, és miért? Valószínűleg egy sérülés következtében restaurálták a képet, és nem állt rendelkezésre fénykép az eredeti állapotról, ezért hiányzik a két fa. Az amerikaiak által létrehozott müncheni gyűjtőpontban (Central Collecting Point) kiállított „Property Card” a festmény apró sérülését jelzi, de nincs írásos nyoma restaurálásnak. A műtárgyról ott készült fényképen sajnos csak a kép közepe látható, ezért jelenleg csak egyetlen biztos időpont van a kérdéssel kapcsolatban, Sumowski 1983-as katalógusa.
¶ Edgar Degas Balerinák című pasztellképe (19898) Nemes Marcell tulajdonaként szerepelt a Köztulajdonba vett műkincsek kiállításán 1919-ben. Ezt a tárlat katalógusa és egy ott készült korabeli fotográfia is alátámasztja. Az 1927-ben megjelent Magyar Művészetben Ludwig Baldass már Herzog báró gyűjteménye részeként reprodukálta ezt a Degas-alkotást. Nem tudjuk pontosan, hogy mi lett a mű további sorsa, de feltűnt egy londoni árverésen 2002-ben (Sotheby’s, London, 2002. június 24., 4. tétel).
¶ Különleges sors jutott a Herzog-gyűjtemény három másik darabjának (Bonifazio Veronese: Házasságtörő nő Krisztus előtt, Sacco 19 840; Jan Siberechts: Tájkép két női alakkal, Sacco 19 864; Gustave Courbet: Ornans környéki táj, Sacco 19 896).
¶ A festmények Herzog Erzsébet, Weiss Alfonzné örökségébe tartoztak, és a házaspár Kelenhegyi úton lévő házában voltak akkor is, amikor Magyarország német megszállása után
a Weiss-villába magas rangú német tisztek kvártélyozták be magukat. Valószínűleg ők vitték magukkal a képeket, amelyeket az amerikai hadsereg az ausztriai Fischhorn-kastélyban talált meg. Ezt támasztja alá Weiss Alfonznak az amerikai restitúciós részlegnek küldött levele, amelyben a család eltűnt műtárgyainak felkutatását kéri (NARA M1946, roll. 51).
A listában felsoroltak között mindhárom festmény megtalálható (Bonifazio Veronese művét a család tradicionálisan
Giorgione munkájának tartotta), ezeknek a villából vagy banki letétből kelt lábuk. A bankok páncéltermeit az oroszok rabolták ki, a németek ezért csak a házból vihették el a festményeket. A Salzburg közeli Fischhorn-kastélyt az SS vette birtokba 1943-ban, miután perui tulajdonosa már korábban elhagyta az országot. Az épületben nagy mennyiségű műkincset halmoztak fel, az amerikaiak csaknem ötszáz festményt és több ezer egyéb műtárgyat találtak, ezek legalább 95 százaléka lengyelországi múzeumok és intézmények kifosztásából származott. A leltározók azért találtak holland, német, francia és magyar tulajdonból elkerült műveket,
az utóbbiból hét festményt szállítottak át egy központi gyűjtőbázisra 1945 októberében. Nem végeztek azonban tökéletes munkát, mivel az 1946. április 16-án Varsóba útnak indított lengyel anyag tizenkét vasúti kocsijának egyikében lapult
a fenti három festmény Herzog gyűjteményéből. Ezeket később lazán beleltározták a varsói Nemzeti Múzeum törzsanyagába.
Nehezen hihető, hogy nem tűnt fel, „idegen van a házban”.
Ha korábban nem is, de 1950 őszén azért szembesülhettek volna a ténnyel. A Weltkunst október elsején megjelenő számában Wer kann auskunft geben címmel tizenkilenc műtárgyat kerestek a budapesti Herzog-gyűjteményből, és a reprodukciók között ott volt a náluk lévő Courbet és Siberechts alkotás fényképe. Az örökösök megpróbálták visszaszerezni a képeket, de csak Courbet festményét sikerült, amely árverésen került eladásra 2014-ben (Christie’s, New York, 2014. október 27., 8. tétel). A holland tájkép (ltsz.: M.Ob.2018) és a házasságtörő nő (ltsz.: M.Ob.2191) még ma is a varsói múzeum anyagát
gazdagítja.