BALATONI KÉPEK A KÖZLEKEDÉSI MÚZEUMBÓL
MúzeumCafé 78.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tavaly kezdte meg a hajózási vállalatnál őrzött, eddig alig ismert archívum tudományos feldolgozását. A múzeum azt vállalta, hogy a Bahart Siófokon őrzött archív anyagait átveszi, digitalizálja, katalogizálja, és a kutatók számára hozzáférhetővé teszi. A tekintélyes mennyiségű és korábban soha sehol nem publikált képanyag, nagyrészt fekete-fehér fényképnegatív múzeumi szempontú feldolgozását és kutathatóságát a közlekedési vállalat érhetően nem biztosíthatta, de megőrzését fontosnak tartotta. Az anyag gerince az 1910-es évek eleje és 1945 között készült, és egy fontos hivatal életéhez, a Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségéhez, annak meghatározó alakjához, Kaáli Nagy Dezsőhöz (1868–1940) és a balatoni turizmus infrastruktúrája kiépítésének első időszakához köthető.
Kotróhajó munkában
Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ Még az első világháború előtt, 1911-ben döntött arról az Országos Vízépítési Hivatal, hogy több új mérnöki hivatal között létrehoz egy külön szervezetet a balatoni kikötők felügyeletére. A következő év januárjában már fel is állt a Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelősége; a szervezőmunkát a kitűnő mérnökre, Kaáli Nagy Dezsőre bízták. A most előkerült tekintélyes mennyiségű anyag legnagyobb része ennek a hivatalnak a fennállása idején készült, a képek kis részének fotósa minden valószínűség szerint maga Kaáli Nagy Dezső,
a felügyelőség alapítója és egészen 1934-ig irányítója.
Talicskázó kubikosok
Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ A Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségét a második világháború után a Balatoni Hajózási Nemzeti Vállalathoz csatolták. A felügyelőség archívuma is ezzel együtt került a vállalathoz, minden bizonnyal még 1949-ben. A vállalat később a Mahart részeként működött, majd újra önálló lett, ma pedig Balatoni Hajózási Zártkörűen Működő Részvénytársaságként, Bahart néven működik.
Kotróhajó sólyázása, partra húzása Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ A bő száz évvel ezelőtt indult egykori felügyelőség keretében készített fényképanyagot hosszú időn át nem hasznosították, de szerencsére mindig volt olyan lelkes szakember, aki az idők során rajta tartotta a szemét. Így megannyi vállalati, üzemi, gyári fotóanyaghoz és archívumhoz hasonlóan nem az iratmegsemmisítőben vagy a szemetesben landoltak a képek, és nem is hordták szét azokat. Az első felvételek születéséhez képest több mint száz év telt el, mire az elmúlt hónapokban végre szabadon hozzáférhetővé, kutathatóvá vált ez a Balaton bemutatása szempontjából meghatározó fontosságú képanyag.
Trafiképület Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
Balatonból „Magyar Tenger”
¶ Az említett mérnöki hivatal szerencsére nem csupán a műszaki beruházásokat örökítette meg: a felvételek izgalmas és értékes kordokumentumai annak a korszaknak, ahogyan a Balaton világa a 20. század első felében alapvetően átalakult. A fotók páratlan dokumentációi annak a folyamatnak, ahogyan a tengerpartját, Fiumét és a környező osztrák vagy horvát–magyar üdülőhelyeket elveszítő ország és annak polgári közönsége felfedezte a „magyar tengert”. Noha nem ekkor nevezték először a Balatont így, ez az időszak mégis csak új értelmet adott ennek a kifejezésnek. Ez az időszak ugyanis a Balatonon gyökeresen más volt, mint a korábbi évszázadok vagy akár csak évtizedek. Sorra kiépültek a partok, a korszerű idegenforgalom feltételei, a tó mai infrastruktúrája, a vitorláskikötők. No és persze más volt ahhoz képest is, ami a második világháború után jött, jól láthatóan különbözött a SZOT-üdülők, a sokemeletes szállodamonstrumok, a főzelékgyárak,
a katamaránok, aztán a „Zimmer Ferik” világától.
Medervonal-kitűzés Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ Az első világháború előtt leginkább az arisztokrácia világában volt szokás üdülésekre költeni, akkor is inkább Abbázia, Herkulesfürdő, Karlsbad, Pöstyén és még néhány nevezetes fürdőváros volt az úri kikapcsolódás idilli helyszíne. A Balaton nem volt ezek között. A tó sokkal inkább a helyi mezőgazdaság, az állattartás és a halászat miatt volt fontos, az üdüléshez szükséges infrastruktúrát a gazdálkodás szempontjai még felülírták. Ám 1920-ban a kedvelt üdülőhelyek többsége a határon kívülre, a kisantant országok területére került. Nem véletlenül a bethleni konszolidáció keretében kezdődött meg a Balaton, a magyar tenger népszerűsítése. A húszas évek végén és a harmincas évek elején egyre több szabályozás, program, intézkedés született a balatoni üdülőhelyek, fürdők, gyógyintézetek fejlesztésére. Ebben egyébként kulcsszerep jutott a kulturális tárcának is, amely a kitűnő Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhetően nemcsak a Biológiai Kutató Intézetet hozta létre Tihanyban, hanem propagálta a balatoni műemlékek védelmét, a természeti és épített értékek felkeresését, a pedagógusok és egyetemi hallgatók üdültetését. A MÁV is új járatokat indított Budapestről, és különféle kedvezményeket vezetett be, az úgynevezett filléres vonatok révén a középosztály, a hivatalnokok, értelmiségiek, tisztviselők, sőt akár már a jó keresetű munkások is kezdték felfedezni maguknak a tavat. Közben megépült a balatoni autókörút, a Mávaut pedig buszjáratokat indított Budapestről, sőt Bécsből és Grazból is, és persze fejlődött a balatoni hajóforgalom is. A panziók, szállók, nyaralók száma emelkedni kezdett; a húszas évek elejének évi negyvenezres turistaérkezése a harmincas évek második felében – vagyis nagyjából 15 év alatt – a negyedmillió közelébe ért. A külföldiek száma is megugrott, már akkor is nagy számban osztrák, német vendégek érkeztek.
A Hermina villa jégtorlódásban Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
Gépi cölöpverő
Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ A Közlekedési Múzeumban feldolgozott Bahart-archívumnak köszönhetően ezeknek az évtizedeknek a mindennapjai elevenednek meg újra előttünk. A fotóanyag nemcsak gazdagítja a magyar tenger két háború közötti világáról alkotott képünket, de olyan ritkaságokat is tartalmaz, amelyekre a múzeum munkatársai sem számítottak. A Balaton kiépítésének műszaki mozzanatai, az új mólók, a téli kikötők, a kotróhajók mellett olyan életképek kerültek elő, melyek számos ponton segítik majd a helytörténeti kutatásokat, de még azon túl is hoznak újdonságot.
A Tihany motorhajó Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ A képek közé valamikor egy-egy korábbi felvétel is belekerült. Ennek köszönhető – és erről tanúskodik – a Helka gőzhajóról előbukkant nagyon korai, 1892-es kép is. A hajó csupán egy évvel korábban készült az újpesti Schoenichen-Hartmann-féle hajógyárból szállított alkatrészekből Balatonfüreden, és még ma is a balatoni hajózás egyik legszebb éke. A képanyagban vannak csaknem százéves fotók a Kishamis vitorlásról is, amit 1896-ban a neves brit George Lennox Watson hajótervező rajzai alapján a balatonfüredi hajógyárban készítettek Ádám Károly részére. A hajót később a második világháború utáni államosításig a Széchenyi család használta, de a kecses kutter szintén a mai napig a vízen van. Ugyancsak izgalmas ritkaság a siófoki móló mellett álló Junkers hidroplán, amely a budapesti Szent Gellért térről vitte utasait a húszas években a Balatonra. A Gellért szálló előtt 1923-ban létesített az Aeroexpress társaság egy hidroplánkikötőt, ahonnan a felszálló gépek a bécsi Dunára és a Siófok előtti Balaton vizére érkeztek. A cég a legkorszerűbb német gépekkel repült, már az Adriára is tervezett járatokat, amikor néhány év után – részben a szomszédos országokkal szükséges légiforgalmi megegyezések elmaradása miatt – be kellett szüntetnie járatait. A fotók között egészen korai felvételek kerültek elő az öreg, 1913-ben épített és ma is népszerű Jókai gőzösről is. Végül a képek közt feltűnik a Verne-regényekbe illő, békebeli Tihany motoros jacht is, amit maga a felügyelőség használt.
A Helka gőzhajó 1892 körül Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
A révfülöpi kikötő 1913 körül Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ A viszonylag könnyen és jól beazonosítható felvételek mellett olyan életképek is gyakran visszatérnek, mint a kotróhajók partra húzása, a part menti benzinkutak, trafikok és villák hétköznapjai vagy éppen a frissen elkészült balatonkenesei üdülők. Felbukkannak olyan pillanatképek is, amelyeken még utoljára marhákat itatnak a Balatonban, de már kubikosok talicskáznak a partépítésen. Előkerülnek a régi halászatok a jeges Balatonon, látunk gőzgépszivattyút működés közben a Sió szabályozásánál, uszály szállítását közúton a Sióhoz, versenymotorcsónak vízre tételét, a két világháború közötti időszak és a második világháború első éveinek balatoni mindennapjait.
Vízparti villasor Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
Kaáli Nagy Dezső
¶ A Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségének a magyar idegenforgalmat is meghatározó működése aligha írható le Kaáli Nagy Dezső említése nélkül. Nemcsak azért, mert ő volt ennek a hivatalnak az alapítója és csaknem fennállásáig meghatározó, szinte legendássá vált alakja. Kaáli Nagy mérnöki munkássága a mai napig meghatározóan formálta át a Balatont. Rá biztosan igaz, hogy valóban a Balatonért élt, hivatali munkája mellett a helyi, egyesületi életben is aktív volt, szakirodalmi munkáit és mérnöki koncepcióit később is sokan követték. A bemutatott fotóanyag gerince pedig nemcsak az
ő hivatalában készült, de jó eséllyel a legkorábbi képek egy részét ő maga fotózta. Egy-egy képen egyébként ő maga is látszik, olykor felesége is feltűnik.
Cölöpverés a Sió szabályozásánál Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ Kaáli Nagy Dezső 1868-ban a Balatontól távol, a Szilágy megyei Krasznán született, helyben jól ismert, régi nemesi családban. Mérnöki diplomáját a Műegyetemen szerezte a millennium évének Budapestjén, majd visszament szűkebb pátriájába, és az aradi folyammérnöki hivatalban kezdte meg műszaki pályafutását. Már 1900-ban a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatalhoz került, ahol korán megismerkedhetett a Balatonnal is, sőt rövidesen a Sióbereki Társulat miniszteri biztosának szakértője lett. 1908-ban a nagy tekintélyű és nagy tudású Darányi Ignác vezette Földművelésügyi Minisztériumba került. Itt 1912. január 1-jével a frissen létrehozott Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőség megszervezésével és irányításával bízták meg. Hihetetlen szorgalommal, alázattal és munkabírással fogott a balatoni kikötők fejlesztéséhez. Nevéhez fűződik az alsóörsi, a boglári, a földvári, a kenesei, a lellei, a szemesi, a fonyódi, a siófoki, a tihanyi kikötő tervezése és kialakítása, de ő tervezte például az arácsi első strandfürdő 1926-ban elkészült nádfedeles épületét is. Munkája révén a Balaton kikötői és parti infrastruktúrája óriási fejlődésen ment keresztül. Komoly szerepe volt abban, hogy a Balaton a vitorlázni, hajózni, kikapcsolódni vágyók számára a „magyar tengerré” váljon. Bár 1933-ban nyugalomba vonult, még az ő tervei alapján fejezték be két évvel később a Sió-zsilip átépítését a kapcsolódó csatornarésszel együtt. Saját tervei alapján széles körben használták a monogramjából kialakult, KND-jelű partvédő műveket. Szakirodalmi munkássága is jelentős volt, a Balaton-rendezéssel kapcsolatos véleményei, szakcikkei, tudományos munkái mindig komoly figyelmet kaptak, és máig fontos írásoknak számítanak. Átfogóan foglalkozott a Balatonnal, a Balatoni Szövetségben is vezetőségi tagságot vállalt, egyfajta társadalmi munkaként ő tervezte meg a földvári Kvassay-emlékművet. Balatonújhelyi kúriájának kertkapuját régi nemesi címere díszítette, de már jó ideje távol maradt szülőföldjétől. Nemesi felmenőinek otthonába, Krasznára már nem tért vissza, néhány hónappal azelőtt halt meg, hogy a második bécsi döntés értelmében Kraszna is visszakerült egy időre Magyarországhoz.
Gőzgépszivattyú a Sió szabályozásánál Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ Közel lakott a parthoz, minden reggel a Balaton morajlására ébredt. A hálás utókor több helyen is megőrizte nevét: Siófokon nem messze onnan, ahol egykor élt és hivatalát működtette, utca őrzi nevét, Balatonbogláron a vitorláskikötőt nevezték el róla. Szeretett Balatonjának partján, Siófokon temették el 1940 márciusában. Sírja azonban az idők során elfeledve és méltatlanul maradt csak meg, így 2018. május 17-én – születésének 150. évfordulójára – új síremléket emeltek tiszteletére a siófoki újhelyi temetőben. A síremléken ez áll: „A legszebb 11 balatoni kikötő megálmodója, a Sió-csatorna hajózhatóvá tételének megvalósítója emlékét kegyelettel őrzi az utókor.”
Fürdőző gyerekek és mosóasszonyok Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
A vállalati-múzeumi együttműködésről
¶ A Bahartnál őrzött archívum feldolgozásának történetéhez hozzátartozik, hogy a társaság és a múzeum között még 2017 nyarán jött létre egy együttműködési megállapodás a közös értékek, emlékek megőrzését és megmentését célozva. Ez egy átfogó megállapodás, amelynek révén a Bahart segíti a múzeum tárgyi és archívumi gyűjteményfejlesztését, tájékoztatja a fontosabb selejtezésekről, a balatoni hajózást érintő tudományos kiadványok kapcsán együttműködnek. A múzeum a legtöbb magyar közlekedési vállalattal már kötött hasonló megállapodást. Ebbe a korábbi Bahart-együttműködésbe hozott új szintet az archívumra vonatkozó munka megszervezése és lebonyolítása.
¶ A munka 2019 januárjában kezdődött azzal, hogy a balatoni hajózási cég átadott 1919 üvegnegatívot, két köteg pozitív nagyítást, 32 borítékban és 32 dobozban őrzött pozitív, üveg- és celluloid negatív felvételeket, valamint diákat, amelyekkel a múzeum elkezdett foglalkozni. Az intézmény azt vállalta, hogy a szakmai szabályoknak, valamint a köziratokról, a közművelődésről, a muzeális intézményekben folytatható kutatásról szóló jogszabályoknak megfelelően a teljes anyagot feldolgozza, nyilvántartásba veszi és kutathatóvá teszi. A múzeum először 2019 nyarán adott ki sajtóközleményt az elvégzett munkáról, és egy válogatást saját honlapján is bemutatott, a kutatókat pedig a XI. kerületi Kaposvár utcában lévő Műszaki Tanulmánytárban kialakított kutatószolgálaton fogadják. Ezen a helyen egyébként az elmúlt két évben egy jelentős digitalizálási műhelyt szereltek fel, ahol minden méretben tudnak műszaki rajzokat, pauszokat is digitalizálni. A muzeológusok és archívumi szakemberek itt több hónapnyi aprólékos munkával beazonosították az összes felvételt, minden tételt nyilvántartásba vettek, és a legmagasabb minőségben digitalizálták a teljes gyűjteményt.
Jégi halászat a Balatonon Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény
¶ A képeken Kaáli Nagy Dezső munkássága, a Balaton átalakulása, a balatoni turizmus kialakulása, a vitorláskikötők kiépítése mind-mind jól dokumentált formában maradt ránk, mindehhez pedig most már a teljes körű hozzáférhetőséget is sikerült biztosítani. Ez annál is inkább fontos, mert ennek a páratlan jelentőségű anyagnak még a létezése sem volt ismert, még a Balatonnal foglalkozó kutatók előtt sem. A Közlekedési Múzeum és a Bahart együttműködésével most muzeológusok, kutatók, helytörténészek és érdeklődők tehát egy korábban soha nem publikált képi forrásanyaghoz juthatnak hozzá. Ennek köszönhetően remélhető, hogy a múzeumban elvégzett munka sokféle kutatást segít majd a jövőben: a képanyag a turizmus, a közlekedéstörténet, az agrártörténet és helytörténet területein is bőségesen tartalmaz ritka
felvételeket.
Szarvasmarhák itatása a Balatonban Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Témagyűjtemény