Hundertwasser és a kerti törpe
MúzeumCafé 3.
Gombolyaggal játszadozó masnis cicák a hímzett díványpárnán, a telehold fényében fürdő tóparton bőgő szarvas blondelkeretben – az emberek nagy részének a fejében ilyesmik jelennek meg, ha a giccs szót hallják. Ráadásul a többség magában kicsit (nagyon) le is nézi az ilyen tárgyakat preferáló ízlést. Csakhogy ott vannak a kerti törpék, szó szerint is, mindenhol az országutak melletti boltokban – nyilván van rájuk kereslet. Pedig ezek a kis vicces-sipkás figurák aztán az emberek nagy részének a par exellence giccset jelentik – igaz, olyan aranyosak-poénosak ott a kertben… A giccs az író Broch szerint (Kant nyomán) a „radikális gonosz”, az amerikai kultúrakutató Greenberg szerint viszont „a tömegek művészete”. De vajon tudjuk-e, mi is az a giccs? Hogy a szó a dél-német kitschen – összetákolni – szóból ered, amit főleg olyan értelemben használtak, hogy öreg bútorokból újat összeeszkábálni. Innen alakult át a szó az „össze nem illő elemekből álló valami” jelentésére, s így lett belőle: giccs – II. Wittelsbachi Bajor (más néven Őrült) Lajos Neuschwansteini kastélyának különféle stíluselemekből összeépített mesekastélyától a drágakövekkel kirakott arany pudriéig egy női táskában. (Na speciel mindezeket ebből a könyvből nem tudhatjuk meg, ehhez érdemes visszanyúlni Abraham A. Moles-nak 1975-ben megjelent A giccs, a boldogság művészete című könyvéig, melyből megtudhatjuk, hogy „a giccs inkább létezési mód, semmint tárgy, még kevésbé stílus”.) Gabriele Thuller viszont végigvezet bennünket a festészet, a szobrászat és az építészet területén, hogy ki- és megmutassa a giccset, a romantikus érzés kiváltásának képi technikáitól a pop-art reprodukcióhasználatáig, a porcelán nippektől Jeff Koons plasztikáiig, (szerinte) Gauditól (szerinte) Hundertwasserig. Szórakoztató könyv, és lehet vitatkozni is vele.
Gabriele Thuller: Hogyan ismerjük fel?
Művészet és giccs. Helikon Kiadó, 2008