A függetlenség lapja
Londoni interjú Mark Taylorral, a Museums Association vezetőjével, a Museums Journal kiadójával
MúzeumCafé 24.
5200 egyéni, 600 intézményi és 250 testületi taggal büszkélkedhet a világ legrégebben működő, 1889-ben alapított múzeumi szövetsége, a londoni székhelyű Museums Association. A magát kizárólag a tagdíjakból fenn- és eltartó szakmai szervezet igazgatójával, Mark Taylorral a brit fővárosban beszélgettünk az egyesület működési elveiről, az anyagi függetlenség és a szakmai erkölcs fontosságáról, az évente megrendezett konferenciáikról, valamint az általuk megjelentetett hét különféle múzeumi kiadványról. A beszélgetésből az is kiderül, hogy Taylor úr szerint miért érdemes még a 21. században is nyomtatott szakmai periodikát megjelentetni – miközben természetesen ő maga, a szövetség és az általuk kiadott lapok is mind fent vannak az interneten –, s hogy a világnak azon a („boldogabbik”) felén hogyan és főleg mennyiből tud működni egy kizárólag a múzeumokban dolgozóknak szóló szakmai lap, a Museums Journal, és hogy annak (és isten bizony, nem az irigység beszél belőlünk! – A szerk.) mennyi olvasója van…
– A Museum Associationt, nemcsak Nagy-Britannia, hanem az egész világ legrégebben működő múzeumi szövetségét 1889-ben alapították. Ön több mint húsz éve igazgatója az egyesületnek. Milyen modell szerint működnek, mik a legfontosabb alapelvek?
Ha már a modellekről kérdez, akkor először is azt fontos tisztáznunk, hogy tényleg nem minden európai múzeumi szövetség egyformán működik. Ennek az a legfőbb oka, hogy a különböző országok különböző etikai és erkölcsi normákat fogadnak el a maguk múzeumainak működésével kapcsolatban. A Museums Association például nem nyilvános szervezet, hanem a múzeumi szektoron belül egy olyan független szövetség, amely többféle feladatot lát el. Mielőtt azonban ezeket részletezném, mindenekelőtt a függetlenségről ejtenék néhány szót, hiszen ez az egyik legfontosabb alapelvünk, ami nélkül nem is működne a szervezetünk. Ezt a függetlenséget csak úgy tudjuk fenntartani, hogy nem kapunk semmilyen kormányzati támogatást. Hozzáteszem: nincs is rá szükségünk. A szervezet a tagsági díjakból tartja el magát, és az alapszemléletünk kizárólag üzleti. Így aztán nem kell tartanunk az állami megszorításoktól, hiszen azok nem érintenek minket. Még egyszer hangsúlyozom: a függetlenségünk csakis így tartható fent! Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ez a fajta szemlélet nagyon is brit: nálunk a függetlenségnek minden téren történelmi hagyományai vannak. Azzal is tisztában vagyok, hogy a hozzáállás a legtöbb európai országban nem ilyen. De a mi esetünkben tényleg sokat számít, hogy nekünk már százhúsz éves múltunk van: ennyi idő kellett ahhoz, hogy ezek az elvek kiforrjanak, működjenek. Ami pedig a feladatainkat illeti: mi nem akadémikus ügyekkel foglalkozunk; nekünk nem az egyes műtárgyak vagy kollekciók sorsa a legfontosabb. A mi feladatunk összefogni a múzeumokat. A közös érdekeket képviseljük, valamint tréningeket, konferenciákat szervezünk. Ezekhez esetenként természetesen kérünk támogatást is, amikor erre szükség van. Emellett fontos küldetésünk, hogy a különböző múzeumi gyűjtemények ne maradjanak a pincékben, tehát az a célunk, hogy minél több színvonalas kiállítás jöhessen létre. De ez is csak másodlagos. A Museums Association elsősorban olyan irányelveket fektet le, amelyek szinte etikai kódexként szolgálnak a múzeumok részére. Mi mindig a múzeumokért beszélünk, akár politikusokkal, akár igazgatókkal vagy művészekkel állunk éppen szóba.
– A többi európai ország múzeumi szövetségeivel is van lehetőségük eszmét cserélni? Biztos vagyok benne, hogy sok olyan közös cél és ügy lehet a szférán belül, amelyek megoldására szükség lehet egy-egy szélesebb platformra.
Évente egyszer, mindig más országban szervezik meg a Network of European Museum Organisations, azaz röviden a NEMO nevű konferenciát. Itt tudnak a különböző országokban működő múzeumi szövetségek a közös érdekekről egyeztetni, bizonyos ügyekben nyíltan lobbizni. Az első NEMO-t 1992-ben Koppenhágában rendezték meg. Mára összesen 32 nemzet tagja a szervezetnek, és évente minden ország két tagot delegálhat a konferenciára. 2011 novemberében Athénban rendezik meg a következő találkozót. Ennek a szövetségnek egyébként Magyarország is tagja.
– Évente egyszer önök is rendszeresen szerveznek egy-egy fontos szakmai konferenciát.
Igen, ez így van. És a múzeumi szférában dolgozóknak mindig érdemes is részt venniük ezeken, hiszen itt van a legjobb lehetőségük megvitatni a közös problémákat, és a sokoldalú eszmecsere nagyban segíthet a megoldások megtalálásában. A tavalyi találkozónkon például több mint hatszáz részvevőnk volt, közöttük a szakma képviselői mellett politikusok, miniszterek is. A három nap alatt tényleg mindenről szó esett, ami a szakmánkat érinti.
– Mikorra tervezik az idei konferenciájukat, és mik lesznek az ezen megvitatandó legérdekesebb témák?
Idén az éves konferenciánk Brightonban lesz, október 3-án és 4-én. Ezen leginkább arról esik majd szó, hogy hogyan birkózhatnak meg a múzeumok a sok helyen még most is igencsak érzékelhető költségvetési megszorításokkal, az ennek nyomán kényszerűen felmerülő elbocsátásokkal, bezárásokkal, amelyek kétségkívül negatívan hatottak és a mai napig hatnak is a szakmára. A három fő témánk – és egyben a három vezető előadásunk – között szerepel „a következő top modell”, ami az ebben a helyzetben a jövőben alkalmazandó üzleti és menedzsmentmodellekről szól, a második előadás a különböző kreatív megoldási lehetőségeket elemzi egy-egy megnyirbált múzeumi büdzsé esetén, végül szó esik majd arról, hogy mennyire fontos „összekapcsolni” a múzeumi dolgozókat és a kiállítások látogatóit. Ez az előadás érinteni fogja azt is, hogy hogyan hozzuk ki a legtöbbet a média és a közvetlen emberi kapcsolatok területén egyaránt. A két nap alatt a plenáris ülések mellett számtalan kisebb workshop és előadás, valamint kiállítások lesznek, és a résztvevők megismerkedhetnek az új brightoni kiállítási pavilonnal is. A konferencián nem csak a Museums Association tagjai vehetnek részt, a részletes információ és a program már megtalálható a website-unkon.
– A Museums Association az eddig érintett munkái mellett hét különböző nyomtatott, illetve online katalógust, kódexet és magazint is megjelentet. Felsorolná, hogy melyek ezek; illetve beszélne róluk részletesen a MúzeumCafé olvasóinak?
Nagyon szívesen! Cím szerint a következő kiadványaink vannak: a Museums Journal, a Museum Practice, a Museums&Galleries Yearbook, a Code of Ethics for Museums, a Museum Services Directory, a Member’s Guide és végül a Resources A–Z. Ezek közül kiemelt fontosságú a havonta megjelenő Museums Journal, amelyről majd külön is beszélnék, de nézzük előbb a többieket. A Museum Practice tizennégy éve működik és a múzeumok gyakorlati problémáival, illetve azok megoldási lehetőségeivel foglalkozik. Ebben a kiadványunkban olyan témákat, gyakorlati tanácsokat oszthatnak meg egymással a múzeumok, mint a legújabb fejlesztések, technológiák, tárolási lehetőségek és így tovább. A témák között szerepelnek a legfejlettebb környezetbarát megoldások, az elektronikus display-k, az interaktivitás vagy éppen a mobil alkalmazások. 2010 májusa óta a Museum Practice online jelenik meg, ami lehetőséget ad a gyorsabb információcserére. A következő kiadványunk a múzeumok és galériák évkönyve, amely a legrészletesebb és legaktuálisabb katalógus, pontos címekkel, elérhetőségekkel. Ezt a nyomtatott évkönyvet bárki megrendelheti, nem csak a szervezetünk tagjai. A Code of Ethics for Museums egy olyan etikai kódex, amely a múzeumok számára legfontosabb erkölcsi-etikai normákat foglalja össze, ezeket elemzi, részletezi. A Museum Services Directory minden év márciusában jelenik meg, és csaknem hatszáz olyan cég, szakmai beszállító és tanácsadó szerepel benne, amelyek a múzeumok számára elengedhetetlenek: itt találhatják meg a számukra legmegfelelőbb személyeket, cégeket, szolgáltatásokat vagy éppen termékeket. Végül az utolsó két kisebb kiadványunk közül az egyik a Members Guide, amelyet a tagjaink kapnak meg összefoglalóként arról, hogy milyen előnyöket élvezhetnek a Museums Association tagjaként. A Resources A–Z pedig egy általános betűrendes katalógus, amely a könnyebb eligazodást segíti. Összességében ezek a kiadványok mind azt a célt szolgálják, hogy a szakmának legyenek rendszeres, kiszámítható, összefoglaló médiumai, amelyek hasznosak, és segítik a múzeumi dolgozókat eligazodni, tájékozódni. De ahogyan már az elején említettem, a Museums Journal ezek közül a legfontosabb kiadványunk.
– Akkor nézzük, mi is ez a Museums Journal? Így, a kezemben tartva, kétségtelenül egy magas színvonalú, igényes havi magazin, amelyik elsősorban a múzeumi szakmában dolgozóknak lehet érdekes. Azt tudjuk, hogy a minőségi nyomtatott termékek nem olcsók, mégis, hogyan fér bele a keretükbe egy ilyen lap kiadása? Miért tartja fontosnak, hogy a szervezet egy nyomtatott havi periodikát is megjelentessen?
A Museums Journal nagyon fontos a számomra. És ami még ennél is fontosabb, az a lap függetlensége. Teljes egészében mi adjuk ki a lapot, itt az irodán belül történik a szerkesztés és a tördelés is. A célom a lappal nem az, hogy engem lássanak benne, amint különböző fontos emberekkel kezet rázok. Természetesen mindig átnézem én is a lapot, de az irányítás a főszerkesztő, Sharon Heal kezében van. Esetenként én is írok ugyan a lapba cikkeket, de természetesen vannak szerkesztőink, újságíróink, és dolgozunk külsősökkel is. A lap nem vásárolható meg újságárusoknál, hanem kizárólag előfizetőink vannak. Ez egy szaklap, amely a múzeumok dolgozóinak, a múzeumok dolgozóiról szól. Nem egy olyan magazin, amely nagyon széles kört érdekelne, de nem is ez a cél. Nagyjából húszezer állandó olvasónk van. A másik kérdésére, hogy hogyan tudjuk az anyagi hátteret megteremteni a lap kiadásához, azt tudom mondani, hogy a szemléletünk itt is kizárólag üzleti. Évekkel ezelőtt a Jobs rovat, amely álláshirdetéseket tartalmaz, még könnyedén eltartotta a lapot. Ma ez már nem így van. Csak az elmúlt öt év alatt hétszázezer fontról százezer fontra esett vissza a bevételünk. Ennek pedig a legfőbb oka az internet térnyerése, ami miatt nagyon sokat változott a hirdetési felületek eladása. Ma tehát már szükségünk van saját hirdetési értékesítőkre is a lap megjelentetéséhez; ők teljes munkakörben dolgoznak nekünk. Ugyanakkor fontos tudni azt is, hogy egy nyomtatott lapnak ma már semmi értelme nincs online felület nélkül…
– Ez mit jelent: mennyire használják ki az internet adta lehetőségeket? Blog, Facebook, Twitter…?
Mind a Museums Association (www.museumsassociation.org), mind a magazin (www.museumsassociation.org/museums-journal) rendelkezik saját honlappal. Ezeket természetesen állandóan frissítjük. Emellett van Facebook-csoportunk és egy csaknem harmincezer tagot számláló levelezőlistánk. Én és a lap főszerkesztője is fent vagyunk a Twitteren, ahol nekem csaknem ötszáz követőm van. Ugyanakkor kétlem, hogy mondjuk a British Múzeum igazgatója olvassa ott a bejegyzéseimet. A Museum Journalt azonban biztosan. Úgyhogy a múzeumi szférának szerintem a mai napig szüksége van a nyomtatott médiumra is.
– Ha már itt tartunk: ön milyen lapokat olvas?
Úgy gondolom, hogy a napilapok nálunk kiemelkedő minőségben jelennek meg. Leginkább a Guardiant olvasom, de fontos belenéznem a több napilapba is. A hétvégi kulturális-művészeti mellékletek kifejezetten színvonalasak szoktak lenni. De őszintén szólva legtöbbször csak az iPhone-omon olvasom őket, a vonaton, utazás közben.
– Mi volt az utolsó kiállítás, amit látott, és mi volt az utolsó műtárgy, amit vásárolt?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden hétvégén kiállításokra járok. Nekem a hétvégeken a rögbi, a gyerekek és a filmnézés a kikapcsolódás. Nem vagyok műértő, nem is kell annak lennem, de természetesen mindig „belebotlok” különböző tárlatokba a tárgyalásaim, utazásaim során, és persze a munkaköröm miatt is. És hogy mit vettem? Őszintén? Egyszerű a válaszom: én nem engedhetem meg magamnak, hogy műtárgyakat vásároljak. A vásárlást meghagyom a kereskedőknek. Az én munkám másról szól.
Mark Taylor több mint húsz éve vezeti igazgatóként a Museums Associationt, amely a világ legrégebbi múzeumi szövetsége. Soha nem dolgozott múzeumban, egyetemi diplomáját történelemből szerezte. Tanulmányai elvégzése után a hotelszakmában helyezkedett el. Elmondása szerint 26 évesen nagyon szerette a szállodák világát, de hamar rájött, az nem egy olyan szakma, amit ötvenévesen is szívesen csinálna. Így egy álláshirdetés nyomán került az akkor még szervezetlen és ódivatú múzeumi szövetséghez, ahol öt éven át dolgozott, mielőtt – 31 éves korában – felajánlották neki a vezetői széket, amelyet félve bár, de elfogadott. Már az ő vezetése alatt szerezték meg azt az irodát London új „művésznegyedében”, Shoreditch-ben, ahol a szövetség ma is működik, jelenleg összesen 18 munkatárssal. Mark Taylor szabadidejét a rögbi és a családja tölti ki; kedvenc nyaralóhelye Dél-Franciaország.