A KÁNONKÉPZÉS ÚTJAI
Fisli Éva–Lengyel Beatrix: ROSTI. Budapest 2021, 254 oldal, Magyar Nemzeti Múzeum
MúzeumCafé 89.
Kiváló kötettel jelentkezett a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtára, a műnek kissé furcsa a címe: ROSTI., a névben lévő i betűről a pont lemaradt, és a név mellé került. A szerkesztők magyarázata szerint a 19. századi kiadványokon gyakran így szerepelt. Szép küllemű, jól tagolt, színes kötetet vehetünk a kezünkbe. A hét szerző tanulmánya azonos témát jár körül: Rosti Pál (1830–1874) életét, munkásságát, más-más szemszögből értékelve és mindezt sok-sok adattal megtámogatva.
A ROSTI. könyv borítója
¶ Ki ez a különleges férfiú, és miért éppen ő került most előtérbe – tehetjük föl
a kérdést.
¶ Egy különleges utazási emléket megalkotó arisztokrata, amatőr fényképész
az 1857–1858-as dél-amerikai útjáról számolt be fényképekben. Az útja során készült 47 legjobb felvételét Párizsban megnagyíttatva öt albumot készíttetett, amelyekből egyet Alexander von Humboldtnak, egyet a Nemzeti Múzeumnak, hármat leánytestvéreinek ajánlott és adományozott. A Nemzeti Múzeum példánya idővel az Országos Széchényi Könyvtárba került át, és ott bárki megnézhette, ha kikérte azt. Sok professzionális fényképész meg is tette időről időre. Bár többször magasztaló hangon nyilatkoztak a képekről, majdnem százötven évre a feledés homálya borult ezekre.
¶ 1992-ben az akkor frissen alakult Magyar Fotográfiai Múzeum kiadta reprint
a náluk 1966 óta őrzött fényképalbumot, majd 1997-ben Kincses Károly és Kolta Magdolna megjelentette a litográfiákkal, fa- és acélmetszetekkel illusztrált Rosti-könyvet (Uti emlékezetek Amerikából, Pest 1861) is. Az ő első alapos és máig hasznos tanulmányuk felhívta a figyelmet erre a munkára, bár akkor fekete-fehérben a valódi, barnás finomságot nem voltak képesek láttatni. Humboldt egykori példánya, amely ma a kölni Museum Ludwigban van, és a Nemzeti Múzeum
mai példánya is megtekinthető színesben, digitális formában az internet segítségével, és most e könyv lapjain is.
¶ Újabb csendes időszak után Papp Júlia 2008-as felfedezése rázta fel a lankadó fotótörténeti figyelmet, amikor a Szépművészeti Múzeum könyvtárában megtalálta az ötödik albumot, amely egykor Rosti Anna tulajdona volt. Szerencsés cserével ez a példány a Nemzeti Múzeum Fényképtárába kerülhetett, ahol 2019-ben emlékülést rendeztek (Rosti160 címmel) abból az alkalomból, hogy Rosti 160 évvel korábban adományozta az államnak albumát. Itt hangzottak el azok a gondolatok, amelyeket most elolvashatunk, és vetítették le azokat a képeket, amelyeket újra láthatunk.
Temető és kolostor romjai Tlalmanalcóban, 1858. Rosti Pál felvétele Amadei Anna albumából, hígított albumin
Magyar Nemzeti Múzeum, MNM TF
¶ A kötet négy részre tagolódik: Átjárások címmel elsőként Bán Zsófia értekezik általánosságban a fotóalbumról, amelynek kapcsán sajnos nem említi meg az Osztrák–Magyar Monarchiában készített kétezer albumot, amelyet I. Ferenc József királynak és császárnak ajánlottak és ajándékoztak a legkiválóbb fotóművészek. Analízisre sem vállalkozik, pedig néhány konkrét példa nem ártott volna. Daguerre első munkáját idézi fel, amely a Boulevard du Temple-t ábrázolja Párizsban, mint az első emberalakot ábrázoló képet. Rosti viszont nem ábrázolt embert (Daguerre eredeti képe megsemmisült, ezért dagerrotípia-szerű reprodukciót gyártottak róla, ahol a bal és jobb oldal könnyen felcserélődik. A Getty-féle és számos más kiadás majdnem mind fordítva közli a képet, ezért nagyon meglepő, hogy e kötet nagy méretű tábláján jobbra fordul az utca).
Egy kert Cuernavacában, 1858. Rosti Pál felvétele Amadei Anna albumából, hígított albumin
Magyar Nemzeti Múzeum, MNM TF
¶ Venkovits Balázs a Debreceni Egyetem által kiadott kötetének egyik fejezetét rövidítette le és dolgozta át („Mi otthon félre vagyunk vezetve” – Magyar utazók és kivándorlók Mexikóban a 19. század második felében. Debrecen 2018). Hatalmas adatmennyiséggel dolgozik, főként a Rosti kötetében megjelent grafikák keletkezéstörténete izgatta, azok kiegészítésének minden apró mozzanatára felfigyelt. Úgy vélhető, hogy minden konkrét adat tőle származhat, jól ismerve a spanyol és amerikai szakirodalmat is. A harmadik tanulmány Tomsics Emőke tollából származik, aki a magyarországi képes úti rajzok között helyezi el Rosti kötetét. A szerző hihetetlenül sok adattal rendelkezik, amelyeket magas gúlákba halmoz minden irányból. A pozitivista adathalmaz miatt az olvasók könnyen elfáradhatnak és elveszhetnek az úti rajzok végtelen dömpingjében.
¶ A második részben (Humboldt nyomában) először Sz. Kristóf Ildikó remek tanulmánya olvasható Rosti és Humboldt kapcsolatáról, a jegyzetekben pedig nyomon követhetjük, mennyi érdekes részletről írt már korábban a szerző. (Nincs igaza annak a kollégának, aki Humboldt iránti rajongásom miatt csattanósan megkérdezte: de ki ismeri Humboldtot Magyarországon?) A következő írás, Miriam Szwast tanulmánya a kölni Museum Ludwigban őrzött Humboldt-példány kalandos sorsáról szól, egészen a 2018-as kiállításig, amikor eredetiben láthatta a német közönség, lapokra szedve az albumot. Fisli Éva Rosti vs Humboldt címmel írta meg magabiztos véleményét erről a témáról, megállapítva, hogy Rosti útja nem egyezett meg teljesen Humboldt utazási útvonalával, átdolgozás, vagyis parafrázisnak minősíthető, a mai szemszögből nézve pedig egyfajta művészi gesztusként értékelhető. A gyaloglás, azaz a tudós lépteinek megismétlése észlelésbeli és kognitív tapasztalat lehetett. A domináns tudás átadásának és megszerzésének mikéntjére rákérdező műveikkel mindketten
új minőséget hoztak létre, állapította meg Fisli.
¶ A kötet harmadik része Rosti Pál fényképi gyűjteménye mint album címet viseli,
a tartalomjegyzék és leltári számok után a 47 finom tónusú mű egészen fantasztikus látványt, élményt nyújt. Az utolsó rész (Függelék) Lengyel Beatrix nagyon fontos életrajzi kronológiáját közli, mindenhol jegyzetelve és pontosítva a már korábban Kincses Károly által összegyűjtött adatokat. E lista által ellenőrizhetővé válik minden további, esetleg felbukkanó adat. Az igazi nagy újdonság a Rosti halála után felvett 31 oldalas hagyatéki leltár, Lengyel Beatrix a Trefort gyámsági iratok között találta ezt meg (Trefort Ágoston Rosti sógora volt
– a szerk.).
¶ Jeles szakemberek írták a tanulmányokat: irodalomtörténész, történészek mellett Miriam Szwast művészettörténész, Venkovits Balázs pedig adjunktus a Debreceni Egyetem Angol–Amerikai Intézetében. Hiányzik viszont egy olyan, 19. századdal foglalkozó művészettörténész, aki kifejezetten a képtudományba vezette volna át a fényképeket, hiszen a grafikai átírásokat és azok keletkezéstörténetét alaposan feldolgozták. Mit is jelenthetne ez? Papp Júlia a Fotóművészetben elemezte az egyik fényképet, képi kompozícióként hangsúlyozva annak erényeit. Én is próbálkoztam hasonlóval a Korai utazók fényképei című kiállítás alkalmával (Mai Manó Ház, 2020) egy képpel, amely a Tlalmanalco romok címet viseli. Ezen a kiállításon a Magyar Fotográfiai Múzeum Rosti albumának eredeti kópiáit csodálhatta meg a közönség, a bemutató eredménye és hatása beépült
a kötetbe, a képek és az elemzések megtalálhatók a neten.
Rosti Pál könyvének címlapja
¶ A sok-sok adattal, számos irányban operáló kötetek sorsa, hogy hirtelen újabb
és újabb factumok kerülnek elő. Csak megemlítem a Borda Márton Áron gyűjtő tulajdonában található Ellinger Ede-portrét Rosti Pálról, akiről túl sok ábrázolás nem maradt fenn (Székely Bertalan egészen briliáns 1862-es portréját közli a kötet, de sajnos elemzést nem, vagyis nem tudhatunk meg többet arról a
titokról, hogy miért így ábrázolta őt a jeles művész). Lengyel Beatrix Rosti hagyatéki leltárából kiemelte Ligeti Antal „nagy” képét és hét további olajfestményt, negyven további képet (feltehetően nem olajképek) is megemlítenek az iratok, pontos adatok nélkül. Ezek között lehetett az a Tomsics Emőke által is említett Telepy Károly olajkép Caracas, amerikai tájkép címmel, melyet 1862 júniusában a Műegylet 106. kiállításán mutattak be Rosty (sic!) Pál tulajdonából. Nemrégen megtaláltuk egy további fényképi ábrázolás festett változatát is, amely rámutat arra, hogy van még mit kutatni és bemutatni. A kötetben megállapítják például, hogy három fénykép – Azték naptár, Trinidad templom a Zamanggal és Tlalmanalco – nincs benne metszett formában a Pesten kiadott kötetben. Ezek tehát csak a fotográfia felől értelmeződnek. De vajon miért maradtak ki? Találgathatunk, ezek a felvételek talán nem a metszőkhöz, hanem a magyar festőkhöz jutottak, mintaként szolgáltak. Fontos kérdés, hogy vajon a negatívok hogyan vészelték át a nagy utazást. Vajon hány kópia készült egy-egy negatívról? Hiszen a francia újságok metszőinek is szükséges volt adni néhányat. Úgy tudjuk, hogy Rosti többé már nem fényképezett, de feltételezzük, hogy egy albumot, a hatodikat megtartott magának.
¶ Lexikálisan gazdag könyv született, amely segíti a kánonképzést, amelyet mindig felerősítenek a jó szövegek. A hogyan keletkezett a mű, hol a képek helye, mit ábrázolnak a fényképek és a grafikák kérdéseket taglaló tanulmányok is kellően hangsúlyozzák a lényeget. Olyan kiváló képegyüttessel van dolgunk, amely a 19. századi papírfényképezés közép-európai történetének kiemelkedő kezdőpontja.