Ahol a padlás is csontokkal van tele
Dr. Demeter Zsófia főtanácsos, a Fejér Megyei Múzeumok igazgatója
MúzeumCafé 10.
A Fejér Megyei Múzeumok „új aranykorát” szeretné elhozni Dr. Demeter Zsófia főtanácsos, a tavaly májusban hivatalba lépett igazgató. Ehhez a nemzetközi hírű múzeumi hálózat korábbi, közönségcsalogató hagyományait kell felelevenítenie. Az ország harmadik legnagyobb közgyűjteményét kezelő új vezetőnek nem éppen hálás feladata lesz pontot tenni a Nemzeti Emlékhely körüli viták végére is.
– Harmincnégy éves újkortörténészi karrier után ült át tavaly májusban a Fejér Megyei Múzeumok igazgatói székébe. Mi ösztönözte pályázata beadására?
Mint minden élő szervezetnek, ennek a múzeumnak is volt jó és rossz periódusa, és úgy gondoltam, jöhetne egy szervezettebb és jobb korszak. Olyan időket élünk, amikor egyszerre volna jó bezárkózni és szélesre tárni a kapukat. A mai kor azt igényli, hogy ne csak a gyűjteményeket mutassuk be, hanem azt is, hogyan dolgozunk, milyen rejtett kincseink vannak.
– A nyitott múzeum gondolata eddig sem volt ismeretlen: a hatvanas-hetvenes évek óta rendez nemzetközi konferenciákat, és jelentet meg többnyelvű szaklapot a múzeum.
Valóban, már érkezésemkor korszerű munka zajlott itt: Gorsiumban, az egykori fórumon Floraliát, színielőadásokat rendeztünk, a múzeumban hangversenyeket tartottunk, és a táncház-mozgalom is szinte innen indult. Sebestyén Márta még kislányként énekelt itt Sebőékkel a néprajzi kiállításokon. Ezt az aranykort szeretném visszahozni. Erre megvan a közönségigény, ám a múzeumokat fenntartó megyék súlyos válságban vannak, pénzügyi és feladatválságban egyaránt.
– Jelent némi előnyt az, hogy a megyei hálózat múzeumainak nem egymás elől kell elhalászniuk a pályázatokat?
Igen is és nem is. Van városi képtár és egyházmegyei múzeum Székesfehérváron, de nekünk nem konkurálnunk kell. Itt vagyunk ötven méteres körzetben, együtt kell megnyernünk a látogatókat, és olyan programokat kínálnunk, amelyek kulturális missziót teljesítenek, ugyanakkor szórakoztatóak. Tavaly a Múzeumok Éjszakája előtt a megyés püspök úr kezdeményezte, hogy tartsunk közös sajtótájékoztatót, és ajánljuk a látogatóinknak egymás programjait. Más oldalról a pályázatok veszélyes függőséget jelentenek, hiszen ma szakmai munkára szinte kizárólag pályázatok útján lehet vállalkozni.
– Érték meglepetések frissen kinevezett igazgatóként?
Az épületeink elhanyagoltságával például kevésbé szembesültem korábban. Az Alfa Programra egy állandó néprajzi kiállítás ötletével adtunk be pályázatot. Szép összeget nyertünk, de a tárlatot egy olyan épületbe terveztük, amely a végelgyengülés stádiumában van. Az épületeink többnyire elsőrendű műemlékek. Rengeteg pincénk, padlásunk, udvarunk van, amit szinte mind raktárként használunk. Ez tarthatatlan. Ezeket a műemlékeket meg kellene mutatni a látogatóknak, esetleg tanulmányi raktárként berendezni, de semmiképpen sem kövekkel, dobozokkal megtölteni. Ezt átérezte a fenntartónk is, és ötvenmillió forintot szavazott meg a közgyűlés a néprajzi kiállítás épületének felújításra. Kénytelenek vagyunk azonban megelégedni a lépcsőzetes fejlesztéssel; és nem szabad elhanyagolnunk a munka világából kilépő, érdeklődő és szabadidővel rendelkező nyugdíjas közönséget sem. Ők olyan tartalékot jelentenek, akiket csak a gyerekek után fedez fel a múzeumi világ. Vannak más neuralgikus pontok is, de minden területen történt előrelépés tavaly. Nem volt például antropológusunk, de most sikerül fölvenni egy kollégát.
– Ezen a téren is van pótolnivaló?
Tele van a padlás csontokkal! Évről-évre egyre több embertani maradvány kerül a múzeumba. Lényegében a Romkert területén talált leletek feldolgozása készült el eddig, tavaly jelent meg egy szép kötetben.
– Van más terhes örökségük is: a koronázó templom romjainak feltárásáról, és a nagy vitát kiváltó emlékmű − egy fiktív templommetszet − felépítéséről az ön beiktatása előtt egy héttel döntöttek.
Ez az örökség olyan elemeket is magában rejt, amelyek megoldást jelentenek számos problémánkra. Amit az egykori koronázó templom helyén látunk, csekély része az eredetinek. Persze senki nem vitt el onnan bőröndben köveket, hanem a korábbi elképzelésnek megfelelően feltöltötték a lelőhelyet. Most kibontjuk és konzerváljuk a maradványokat, a pillanatnyi ismereteink szerinti legjobb megoldással, a romok kitakarásával és lefedésével. Emellett egy emlékjel is készülne, ezen van a legtöbb vita. Hogy az tetszik vagy nem, azt mindenkinek szíve joga eldönteni.
– A vita alapja az, hogy történelmi, vagy szakrális helyként kezeljük a Romkertet. Mint igazgatónak, szakembernek, választania kellett a kettő között?
Ezzel foglalkozni kell majd egyszer, de most a megvalósítás a feladat. Vannak, akik a Romkertet a királykoronázások helyszíneként, első nemzeti szentjeink és Árpád-házi uralkodóink nyughelyeként szakrális helynek tekintik. Azonban tudni kell, hogy itt utoljára 1777 körül működött templom: az épület egyes részeit még használta az ekkor alapított fehérvári püspökség. A Szűz Mária Prépostság templomát az első püspök, Sélyei Nagy Ignác akarta újjáépíteni. Az utóda aztán úgy döntött, püspöki palotát emel helyette, ezért − mai kifejezéssel élve − eldózerolták a régi templom nyomait. Az első és eleddig utolsó koronával eltemetett király bolygatatlan tetemét, III. Béla sírját szintén itt tárták fel 1848 decemberében, és a leleteket a Nemzeti Múzeumba szállították. Azóta ez bizony múzeumi ügy, és annak tekintették az 1938-as Szent István emlékévben is, amikor a Romkertet kialakították.
– Egyelőre tehát történelmi emlék marad a Romkert?
A döntést mindig emberek hozzák, a szakralitás is belőlünk fakad. Ha ezt a területet úgy kezeljük, úgy koszorúzunk, úgy ünneplünk itt, akkor szakrális hely lesz. Adja Isten, hogy így legyen, de ma még múzeum a Romkert. Mert a szakralitás nem a kövekből fakad.
„Nem a krimibe illő események érdekesek a történelemben” – vallja dr. Demeter Zsófia, a Fejér Megyei Múzeumok igazgatója, aki pályakezdőként 1974-ben a hódoltság utáni mezőföldi uradalmak kutatásának szentelte idejét, majd Batthyány Fülöp enyingi gazdaságát vette górcső alá. 1978 nyarán az aktuális hadügyminiszter állította a szőnyeg szélére: az 1848-as forradalom évfordulójára három hónap alatt kellett múzeumot építenie Pákozdon. A doktori után kandidátusi fokozatot szerző történész gazdaság- és diplomáciatörténeti munkáiban kamatoztatja ismereteit, ez utóbbiról nemrég írt tankönyvet nemzetközi kapcsolatokat tanuló diákjainak. Két egyetemista fia nyelveket és kommunikációt tanul…