„ami egy bolhánál többet ér Magyarországon, azt meg kell menteni”
Egy házaspár életműve: a nagybajomi Sárközy Múzeum
MúzeumCafé 13.
Álmos falvak követik egymást a Balatontól délre eső völgyekben, az utcákon alig látni mozgást. A kiterjedt szántóföldeken annál inkább: porfelhő terjed a munkagépek nyomában. A reggeli fővárosból kiszakadva nagyon más miliőbe érkezünk, ahol – nem túlzás talán, de – állni látszik az idő. Még nagyobb lehetett a kontraszt a 18. század vége felé, amikor Somogy nagy része erdőségekből állt. Ezen a vidéken érezte magát remetének Berzsenyi Dániel és Csokonai Vitéz Mihály. Utóbbi költőnk egy évig, 1798 nyarától 1799 nyaráig Sárközy István vendége volt abban a nagybajomi kúriában, amelyben ma múzeumot rendeztek be a köznemesi származású, művelt házigazda emlékére és a vidék történelmének bemutatására.
A Sárközy István Helytörténeti Múzeum egyik büszkesége Nagybajom ifjú városának (az egykori Somogy vármegye települése 2001-ben kapta meg a kitüntető címet), amely amúgy a gólyák városának is nevezi magát a nagy számban itt fészkelő vándormadarak után. A múzeum az egykori Sárközy kúriában kapott helyet, amely három részletben, a 18. században, a 19. század elején és a végén épült ki, és öltötte magára jelenleg is látható formáját. A sárgára festett, tornyos épület emberléptékű arányokat tükröz egy emberléptékű vidéken. Kedves, idős házaspár fogad: Varga-Deák József és Györgyi asszony, aki Sárközy Katinka leánya. Ők a csak előzetes bejelentés után látogatható múzeum alapítói, üzemeltetői és „lelkei”. Az ő kalauzolásukkal járjhatja be az utazó a kiállítást és az évszázadokat.
A múzeum névadója, Sárközy István 250 éve, 1759. április 22-én született Kisasszondon. Születésének évfordulója alkalmából idén augusztus 20-án posztumusz díszpolgári címet kapott a településtől. De ki volt ő valójában? A csallóközi eredetű család 1510-ben kapott II. Ulászló királytól nemesi címet, s a török kiűzése után telepedtek le Nagybajomban. Sárközy István hosszú életű, az akkori országot bejáró, a kultúra iránt elkötelezett köznemes volt, aki idős korára Somogy megye alispáni székébe küzdötte fel magát, bár leginkább a művészetek, az irodalom után érdekelődött. Már ifjúkora is mozgalmas volt: iskoláit Abán, Pozsonyban, Sopronban és Debrecenben végezte. „Mivel azok a dokumentumok, amelyek a pontos biográfia megrajzolásához vezérfonalat nyújthattak volna, a Sárközy-levéltár legnagyobb részével együtt a háború alatt elvesztek, vagy megsemmisültek, sok tekintetben csak Sárközy verses naplója adhat ehhez támpontot” – írja Nagybocskai Zsófia, aki anyai ágon Sárközy István leszármazottja. Hősünk nyolcvan éves elmúlt már akkor, amikor egyik volt tanulótársának, Báthori Gábor szuperintendensnek jubileumi ünnepségeket rendeztek Pesten. Erre meghívták Sárközy Istvánt is, aki szokásához híven különös meglepetéssel, verssel érkezett.
Nem volt katona-alkat, 1783-ban mégis felvételét kérte a magyar nemesi testőrségbe, ami azonban nem sikerült neki. Naplója szerint katonaidejében többször megfordult Bécsben, s eközben minden bizonnyal megismerkedett Bessenyei Györggyel, aki ekkoriban mint a protestánsok ügyintézője dolgozott. Ezután családja a táblabírói hivatal elérését tűzi ki célul, ehhez gróf Széchényi Ferenc segítségét kérik. A főnemes – ekkor mint pécsi kerület biztos – a támogatást ahhoz a feltételhez köti, hogy Sárközy Pécsen folytassa tanulmányait. 1785-ben már Somogyban aljegyző, majd megyei ellenőr, főadószedő, táblabíró, 1794-tól 1801-ig főszolgabíró. Többször jelölték alispánságra is, de azt csak 1824-ben kapta meg (állítólag protestáns volta miatt). 1836 novemberéig volt Somogy vármegye másodalispánja.
Közben 1793-tól haláláig, 52 éven át volt a Belső-somogyi Református Egyházmegye gondnoka. Evvel a hivatalával függ össze a csurgói gimnázium ügye körül kifejtett gondoskodása is. Családi élete is példás volt. 1787. augusztus 17-én vette feleségül Chernelházi Chernel Esztert (1771–1829), aki nemcsak gyermekei felnevelője, s versekben tisztelt háziasszonya a nemesi kúriának, de – a korhoz mérten – szellemi társa is volt Sárközynek: a szakirodalom gyakran idézi, hogy „felesége egy akkoriban ritka szenvedélynek hódolt: Rousseau-t olvasott”.
Az egykori debreceni diák, a fiatal Csokonai Vitéz Mihály egy éven keresztül lakott 1799 nyaráig a nagybajomi kúriában. „Irodalmi kört alkottak Pálóczi Horváth Ádámmal és Sárközy Istvánnal, bár a házigazda elismerte magáról, hogy nem olyan szintű irodalmár, mint a többiek. Inkább a fiókjának írogatott” – mondja Deák-Varga József. Sárközy ugyanakkor kiterjedt irodalmi életet élt, levelezésben állt Kazinczy Ferenccel és barátságban élt Berzsenyi Dániellel – tudjuk meg Sárközy Szabolcstól, a család korelnökétől. A művelt köznemes egy rejtélyes könyvecskét hagyott az utókorra: a múzeumban kiállított, titkosírással írt naplóját a mai napig nem tudták megfejteni, pedig többen foglalkoztak vele.
A kúria utcafrontján az egymásba nyíló termek a Sárközy-emlékeket őrzik: 18-19. századi bútorok, festmények, használati tárgyak alkotnak korabeli miliőt. A berendezés mintegy fele házigazdáink személyes tulajdona: Deák-Varga József és felesége hosszú évtizedek alatt gyűjtötték össze a tárgyakat. Sőt, nemcsak gyűjtötték, hanem saját kezűleg fel is újították őket, ha értettek hozzá. Az egyik falon 17. századi dagesztáni perzsaszőnyeg lóg, amelyet egy környékbeli portáról szereztek be. „Már ki akarták dobni a kutyának, én pedig ezer forintért megvettem a maradványait. Feleségemmel együtt felújítottuk, körülbelül hetvenezer csomót kötöttünk a szőnyegbe” – mesél a páratlan kincsről a férfi. Gyűjtőszenvedélyüket talán saját sorsukkal is lehet magyarázni. Deák-Varga József 1950-ben, kiskatonaként került Nagybajomba, itt találkozott a Sárközyektől származó leendő feleségével. A Sárközyek egyik kúriájában lakó családot azonban rövidesen kitelepítették, ötüknek kellett egy egyszoba-konyhás lakásban meghúzniuk magukat. A férfi segédmunkásként kezdett dolgozni Kaposváron, „de aztán rájöttek, hogy össze tudok adni két számot”, így adminisztratív munkákat kezdett végezni. Deák-Varga József később elvégezte a főiskolát és földmérő üzemmérnök lett Somogy megye székhelyén. Nyugdíjazása előtt már térképészettel is foglalkozott, ami amúgy egyik szenvedélye is: a múzeum egyik termében térképkészítéshez használt régi műszereket (szögmérőket, területszámítási eszközöket), valamint 19. századi atlaszokat is megnézhetünk.
A múzeum mindenesének másik komoly hobbija a címerfestés. Egy-egy címer megalkotásához a szigorú szabályokra épülő heraldika tudományát alaposan ismerni kell, de az apró címerfestő műhelysarkot, valamint a falakon sorakozó falucímereket látva bízhatunk Deák-Varga József tudásában. A címerfestést nyugdíjazása után sem hagyta abba, sőt, a rendszerváltás éveiben rengeteg felkérést kapott egyes települések címereinek újraalkotására. A fordulat éveiben a házaspár visszaköltözött Nagybajomba: meg tudták venni az addig tanácsi szolgálati lakásoknak helyet adó kúria egy részét. A lassan elköltöző, kihaló bérlők után pedig berendezték a kiállítást. Évekig tartó egyeztetések után 1992-ben nyílt meg Nagybajomban az egykori Sárközy kúria három helyiségében az a kis kiállítás, amely a mai múzeum magját képezte. Deák-Vargáék tulajdona mellett az önkormányzat és más szervezetek, magánszemélyek adtak kiállítási tárgyakat. A meglehetősen elhanyagolt külsejű kúriát – részben magánerőből, részben állami támogatásból – 2000-ben felújíttatták. 2003-ben felavatták Sárközy István mellszobrát is. A jeles alkalmakkor mindig összegyűltek a család tagjai is, sokszor 50-70 fő.
A Sárközy-család emlékein túl helytörténeti kiállítás, néprajzi gyűjtemény is megtekinthető a múzeumban. Az első rész a konyha és a háztartás eszközeit, a második a textilfeldolgozást, a harmadik a helyi mezőgazdasági tevékenységeket ismerteteti meg a látogatóval. Csobolyó, köpülő, tiloló, pemet és pincetok sorakoznak a kiállításon, és ha valamelyik jelentését nem ismerjük, az nem a múzeum hibája. „Itt minden kiállított tárgynak története van, regényt lehetne írni belőlük” – mondja lelkesen Deák-Varga József. A látogatók kalauzolásában nem fárad el soha: „ezt szeretjük, ezért élünk. A múzeumnak meg kell maradnia, remélem, az önkormányzat mindig lesz olyan bölcs, hogy nem engedi felszámolni.”
Nincsenek persze könnyű helyzetben, hiszen nagy forgalom soha nincs a kiállításon, és nincsenek különösebb kapcsolatban az idegenforgalmi szervekkel sem. Számítógépük sincs: „amire szükségem van, itt van a fejemben, ami nem szükséges, nem kell” – mondja a nyolcvanegy éves műgyűjtő. Nejével egymás kezét fogva állnak a Sárközy-emlékszobában, abban az épületben, amelyet egykor elvettek a családtól, de idős korukra, szívós kitartással visszaszereztek maguknak – és a közösségnek. A múzeumalapító elismeri, hogy valamennyire elégtétel ez számukra, de az elmúlt évtizedeket nem lehet egykönnyen elfelejteni. Mégis úgy tartják, hogy „ami egy bolhánál többet ér Magyarországon, azt meg kell menteni”.
Sárközy István Helytörténeti Múzeum
7561 Nagybajom, Fő u. 4.
www.nagybajom.hu/elemek/lapok/muzeum.html
Telefon: +36-82-357-171
Nyitva tartás (szezonban): keddtől péntekig 12-18 óráig, szombaton 10-18 óráig; bejelentkezés alapján bármikor megtekinthető.
Belépődíj: felnőtteknek 350 forint, nyugdíjasoknak és diákoknak: 150 forint