AZ ARANY-HAGYOMÁNY NAGYSZALONTÁN

Arany János nagyszalontai kultusza nem a költő halála után indult. A város már 1856-ban olajképet rendelt neves szülöttéről Barabás Miklóstól.¹ Mindössze négy esztendő telik el tehát Arany távozása és az első figyelemre méltó kultikus tiszteletadási forma között. Mindazonáltal nyilván Arany János 1882-ben bekövetkezett halála után indulhatott el az a folyamat, amelynek során a város végérvényesen emlékezetpolitikájának középpontjába helyezhette a költő alakját. A továbbiakban ennek az emlékezetpolitikának az alakulását tekintem át röviden.

¶ Arany János 1882. október 22-én hunyt el. Temetésére néhány nap múltán került sor a Fiumei úti temetőben. Az idő rövid volt ugyan, Nagyszalonta városa mégis meg tudta oldani, hogy egy küldöttség jelen legyen, s koszorút helyezzen a sírra. A küldöttségben természetesen Arany barátai és rokonai kaptak helyet, akik talán magánemberként is megjelentek volna földijük búcsúztatásán. A legenda szerint a hazafelé tartó úton döntötték el, hogy az elhunyt tiszteletére egy kisdedóvót nyitnak a szülővárosban, valamint berendeznek egy emlékszobát is.² Hogy az ötlet kitől származott, megoszlanak a vélemények. Rozvány György (Arany gyerekkori barátja) és Szél Kálmán (a költő veje) neve is felmerült – bár végső soron mindegy, ki volt a kezdeményező. Mindenesetre a hazatérő küldöttség ötletét gyorsan követték a tettek.³ November 12-én Fónagy László, a város országgyűlési képviselője népgyűlést hívott össze, ahol megalakították az Arany Emlékbizottságot, valamint gyűjtést kezdeményeztek a Budapesten felállítandó Arany-szobor költségeihez.⁴ (Ekkor még nem tudhatták, hogy a tervezett szobor pályázatának kiírására is csak 1887-ben fog sor kerülni. A Stróbl Alajos által készített – a Schickedanz Albert által tervezett talapzattal együtt teljes – szobor avatására végül csak 1893. május 14-én került sor a Nemzeti Mú­zeum kertjében.)⁵

A torony felújítása 1898-ban

¶ A létrejövő emlékbizottságnak mindenekelőtt az anyagi alapokat kellett megteremtenie a majdan létesítendő kulturális intézményekhez. Bár két év alatt nem sikerült igazán komoly összeget begyűjteni (mindössze 3350 forint volt a bizottság kasszájában)⁶, ez is elegendőnek látszott egy emlékszoba berendezésére. ⁷ A felajánlások részben magánszemélyektől érkeztek, részben a hozzátartozóktól. Fontos kiemelni, hogy Arany rokonai már ekkor sokat tettek a nagyszalontai Arany-kultuszért: Ercsey Sándor, a költő sógora Arany-könyvének bevételeit, Arany özvegye pedig a Nagyszalonta környéki birtokokat ajánlotta fel a bizottságnak,⁸ amely továbbra is emlékszoba és kisdedóvó létrehozását tervezte. Gondot jelentett ugyanakkor, hogy a bizottság nem rendelkezett számottevő tárgyi anyaggal egy emlékszoba beren-
dezéséhez.

¶ 1885. február 19-én budapesti otthonában elhunyt Arany Jánosné Ercsey Julianna. Abban az otthonban, ahol Arany nyugdíjazása után laktak, s melyet megtarthatott a költő halála után is. Ez a szomorú esemény új helyzetet teremtett: 1885. február 28-án a bizottság a költő fiához, Lászlóhoz fordult azzal a kéréssel, hogy segítsen egy emlékszoba berendezésében. Arany László április 8-án válaszolt. Ma már nem tudni, hogy a kérést megfogalmazók sejtették-e előre a kedvező fordulatot (azaz beszéltek-e korábban a költő fiával az emlékszoba lehetőségeiről) vagy Arany László csak kapva kapott a kínálkozó alkalmon, hogy méltó helyre juttathatja el apja emléktárgyait. Mindenesetre Nagy Sándor református lelkésznek (az emlékbizottság alelnökének) írott válaszában egy nagyobb tárgyi hagyaték mellett apja könyvtárának egy részét is odaígéri
a nagyszalontaiaknak.⁹

¶ Arany László nagy lendülettel ürítette ki az akadémiai lakást, leltározta a könyveket, és a kéziratos hagyatékot rendezte. A tárgyak igen hamar eljuthattak a szülővárosba. 1885. jú­nius 6-án már meg is nyitják az emlékszobát – egyelőre a református iskola egyik termében. A megnyitón a család részéről megjelenik Arany László Szalay Gizellával (feleségével), Szél Piroska (Arany unokája, Arany László unokahúga), Szél Kálmán (Arany veje, Piroska édesapja), Ercsey Sándor (Aranyné testvére) és mások az Ercsey-rokonságból. Jelen van Rozvány György a szalontai barátok közül, Lévay József az irodalmi barátok közül; a Magyar Tudományos Akadémia nevében Rómer Flóris, a Petőfi Társaság nevében Ábrányi Emil helyez el koszorút.¹⁰ E teremben kapott helyet az akadémiai dolgozószoba enteriőrje, Arany könyvei és ide szállított kéziratai. Tizennégy esztendeig állt ez a kiállítás.¹¹ Fontos hangsúlyozni, hogy Arany László és a helyiek múzeumalapítása, helyi kultuszépítése új intézményi formákkal való kísérletezést jelentett. Nem volt ugyanis még mintája annak, miképpen kell egy költő életét muzealizálni és bemutatni. S talán ennek is köszönhető a meglepő gesztus, hogy Arany László a nyilvánosság elől rejtőzködő apjának olyan oldalát mutatta meg, amit korábban csak nagyon kevesen láthattak. Ráadásul a nagyvárosi polgári enteriőrt a vidéki mezővárosban állították ki, s ilyenformán a költő személye és életformája mintegy mintaként állhatott a helyiek előtt: lám, lám, legnagyobb szülöttünk mily sokra vitte.

A Csonka torony 1893-ban

¶ A Csonka toronyba költözés ötletét – akárcsak a múzeum létesítésének tervét – Szél Kálmán és Rozvány György is magáénak vallotta.¹² Az emlékszoba önmagában viszonylag szűkös költségvetésből is megvalósítható volt, ám Arany László adománya váratlanul gazdagabbnak bizonyult annál, mintsem az iskola egy termében lehetett volna bemutatni. Egész egyszerűen a kiállítótér szűkös volt az anyag méretéhez képest. Ráadásul Arany László már az adományozáskor úgy rendelkezett, hogy az ide kerülő könyv- és kéziratos állományt „megbízható egyének” kutathassák, s ehhez a körülmények sem voltak egyelőre adottak. A Csonka torony megszerzése és közcélokra fordítása nem volt problémamentes. A magtárnak használt romos épület magánkézben volt, ám közösségi használatba vételét a település urbanisztikai fejlesztései is alátámasztották. Az épület megvásárlására a megfelelő összeg töredéke állt csak rendelkezésre, s az sem sokat javított a helyzeten, hogy a budapesti Arany-szobor (amelyre a nagyszalontaiak is adományoztak ugyebár) pénzalapjából a leendő múzeum részére is elkülönítettek egy csekély összeget. 1893 májusában arról írt a sajtó, hogy a budapesti Arany-szobor Bizottság által felajánlott 3500 forint egyelőre kevés lesz a kivásárláshoz, s ezért Vadnay Károly gróf Zichy Jenőhöz, a Műemlékek Országos Bizottsága elnökéhez fordult segítségért.¹³ Végül a telek végső ára 15 ezer forint lett,¹⁴ ezért az emlékbizottság kénytelen volt pénzügyi kölcsönt is igénybe venni. A szerződést 1893. július 9-én írták alá a felek.¹⁵

Az új bejárat kialakítása során egy kisfiú állt a majdani Arany-szobor helyére (1906)

¶ Ám ahhoz, hogy a szervezők pénzügyi tranzakciókat is bonyolítsanak, szervezeti formát is kellett változtatni. Így jött létre 1894. február 7-én az Arany Emlékegyesület kimondottan azzal a céllal, hogy a múzeumot a Csonka toronyba helyezzék át. Megcélozták továbbá egy hajdúkori tárlat kialakítását ugyanitt, s továbbra sem mondtak le a kisdedóvó intézet alapításáról.¹⁶ A felálló emlékegyesület azonban hiába indított gyűjtést, adósságait nem sikerült rendezni, s rövid távon nem látszott esélye a torony felújításának. Végül Arany László lépett ismét közbe: magára vállalta a torony restaurálásának teljes összegét, s megbízta az ekkor még csak 31 esztendős, ám sokra hivatott, historizáló építészettel foglalkozó Gyalus Lászlót a tervek kidolgozásával. A tervek kivitelezéséhez még hozzá sem láttak, amikor Arany László 1898. augusztus 1-jén váratlanul meghalt. A munkálatok azonban nem álltak le.¹⁷ 1899 első hónapjaiban Veres Károly nagyszalontai építész elvégezteti a torony külső rekonstrukcióját (március 15-én már felteszik a toronygombot, májusra az építészeti munkálatok már előre is haladnak¹⁸), augusztus 27-én pedig megnyitotta kapuit a torony.¹⁹

¶ Az ünnepségen ismét illusztris társaság jelent meg. A sort Szél Kálmán beszéde nyitotta, Lévay József szavalta el az alkalomra írott ódáját,²⁰ őt követte Rádl Ödön a Szigligeti Társaság és a Petőfi Társaság nevében,²¹ majd Szász Károly az Akadémia²² és Gyulai Pál a Kisfaludy Társaság nevében,²³ a nagyszalontai dalárda énekelt. A megnyitót követő ebéden Tisza Kálmán volt miniszterelnök ürítette poharát Aranyra (aki hajdan öccsének, Tisza Domokosnak volt a nevelője). A Vasárnapi Ujság tudósítása szerint Gyalus László a Műemlék Bizottság képviseletében jelent meg – s ha ez igaz is, minden bizonnyal saját terveinek megvalósulását is ellenőrizte.²⁴ A négy emeleti szint is elkészült, körkörösen felfelé forduló lépcsősorral, különböző ablakformákkal, eltérő belmagasságokkal. A múzeum mégsem volt teljes még ekkor: a felső szintek építészetileg álltak csak készen, még szükség volt belső munkálatokra. A földszinten ekkoriban egy fogadótér kapott helyet, az első emeleten pedig az akadémiai enteriőr volt látható.²⁵

A kiállítás a két világháború között

¶ Az egyre kiterjedtebb tevékenységet folytató emlékegyesület
a 20. század elején egyre nagyobb ívű terveket dédelgetett. Felkeresték Stróbl Alajost, hogy Nagyszalonta számára készítsen egy újabb Arany-szobrot, megvásárolták az Arany szülőháza helyére épített épületet, és elkezdődött a Csonka torony mellett az Arany-palota építése is. (Mindeközben épül az új főtér, indul a városháza neoklasszicista épületének felhúzása, 1901-ben átadják Tóth András egész alakos Kossuth-szobrát a főtéren.)²⁶ Egy Arany-szobor megrendelését 1903-ban döntötték el.²⁷ A vállalkozás körüli dilemmákat Debreczeni István gyűjtötte össze:²⁸ eszerint eredetileg a Toldi térre (a főtérre, ma: Parcul Mare) tervezték a szobrot. Végül Szalay Imre, a Nemzeti Múzeum igazgatója s nem mellesleg Arany László
özvegyének unokatestvére javasolta 1904. november 6-án, hogy a Csonka torony eredetileg délre néző bejáratát (amelynek elérése amúgy is magánterületen keresztül történt) helyezzék át a főtér irányába, s az előtte lévő földszintes épület elbontása után, a létesülendő Arany-palota mellett legyen az új főbejárat. Az ő ötlete volt az is, hogy az új bejárat fölött a fal mélyítésével lehetne helyet csinálni a szobornak.²⁹ Közvetve tehát ismét Arany János budapesti rokonsága mozdította elő az eseményeket, illetve irányt is szabtak azoknak. Megtehették, ugyanis a pénzszűkében lévő Arany Emlékegyesületet ezúttal is a család segítette ki: Arany Lászlóné adta ugyanis az első adományt, s a későbbi gyűjtést is előmozdította (felkérte például a Nemzeti Színház színészeit, hogy Nagyváradon jótékonysági estet tartsanak). A szobor tervét Stróbl Alajos készítette, aki a kivitelezéssel (mivel számos egyéb felkérésnek kellett eleget tennie) fiatal, ekkor még a húszas évei elején járó tanítványát, a tehetséges Kolozsvári Szeszák Ferencet bízta meg. A szobor leleplezésére ismét országos ünnepség keretében került sor 1907. szeptember 15-én. Az eseményt ezúttal is Szél Kálmán beszéde nyitotta, ezúttal is fellépett
a nagyszalontai dalárda, s volt díszebéd is. A projekt fővédnöke, Szalay Imre leplezte le a szobrot, az Akadémiát Heinrich Gusztáv főtitkár és Alexander Bernát, a Kisfaludy Társaságot Beöthy Zsolt, a Petőfi Társaságot Baróti Lajos képviselte, megjelent gróf Tisza István (aki ekkoriban „csak” a főrendiház tagja volt, s inkább a Tisza családot képviselte), Glacz Antal, Bihar megye főispánja, számos koszorút helyeztek el a torony bejáratánál.³⁰

¶ Az Arany Emlékegyesület a szoboravatás után hozzálátott további tervei végrehajtásához. 1908-ban vásárolták meg a szülőház telkén álló házat, ahová a kisdedóvó berendezését tervezték. Végül egy napközi valósult meg, amelynek üzemeltetését a város vállalta át az egyesülettől. 1912-ben épült meg eklektikus stílusban az Arany-palota (a barokk lakóházakra hajazó épület tornya a szecesszió felé mutat). A bérház alsó szintjén boltok nyíltak, a felső szinten bérlakásokat adtak ki. Az emlékegyesület innen várt olyan bevételeket, amelyek segítségével Arany János születésének közelgő centenáriumát megünnepelhették volna. Ám az ünneplés elmaradt: a háborús események miatt a nagyszalontaiak csak szűk körben emlékezhettek meg nagy szülöttjükről, s az első világháborút lezáró békeszerződések új helyzetet teremtettek.³¹

¶ A Románia területére került múzeum fejlesztési lehetőségei hosszú távon „fagytak be”. Az emlékegyesület is csak 1929-ben kezdheti meg újra a munkáját. A kiállítással évtizedekig nem történik semmi: az 1. emeleten továbbra is az Arany-szoba található, a 2–3. emeleten az egymást követő ünnepségek kultikus tárgyai (koszorúk, szalagok) installációja látható, a 4. emelet pedig kilátónak van megnyitva. Valamikor a két világháború között Mikó Pál magyar tanító és a múzeum kinevezett őre modern, többszintes vitrineket szerez, ezekben a költő személyes tárgyait szellősebb elrendezésben állíthatták ki.

A múzeum igazgatója, Mikó Pál és későbbi igazgatója, Dánielisz Endre még diáksegítőként

¶ A múzeum életének intézményes változása természetesen nemcsak praktikus kérdéseket vetett fel. A többségében magyarok lakta település számára újra ki kellett találni, hogy mit is jelent a nagy nemzeti költő kultusza. S itt nem is feltétlenül a magyar nemzeti identitás kifejezésének ügye merülhetett fel magában, hanem összekapcsolódott azzal, hogy a nagyszalontaiak miképp mesélik el saját történelmüket. A Csonka torony ugyanis, amely a múzeumnak végül otthont adott, Nagyszalonta történelmének ikonikus épülete volt, afféle emlékezethelyként működött a helyiek számára. A torony emlékeztetett a mitikus múltra (a helyiek a Toldiakhoz kötötték felépítését), a maga csonkaságában emléke volt a törökök elleni véres háborúknak (a területet többször is végigpusztították, ám a torony továbbra is emlékműként magasodott a pusztulás fölött), de emléke volt annak a traumatikus tapasztalatnak is, hogy a kiváltságolt hajdúk számára a török kiűzése a paraszti sorba való visszasüllyedést, pauperizálódást jelent (ezt Arany János családja is megszenvedte).

¶ Amikor a múzeum a Csonka toronyba költözött, az átépítésnek nem pusztán a nemzeti gloire kifejezése volt a célja, hanem összetettebb jelentésrétegei voltak. Egyfelől az átépítés maga volt a modernizáció ígérete. Láttuk, hogy az épület egy urbanizációs folyamat részeként lett koncipiálva. Másfelől a csonkaságában traumatikus emlékeket hordozó, traumatapasztalatokat kifejező torony historizáló visszaállítása a történelmi sebek begyógyítását is jelentette. S végül a város az emlékezet radikális átrendezésére tett kísérletet, amikor a traumatikus emlékek helyébe a traumatikus emlékeket modern irodalmi eszközökkel elbeszélő költő emlékezetét, a lokálisan létező történelmi emlékezet helyébe egy önreflexív modern történeti tudatra emlékezést helyezte.

¶ Mindössze néhány év telt el azóta, hogy a torony megtalálta helyét a város arculatában, amikor az első világháborút lezáró határrendezések új szituációt teremtettek. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mivel a helyiek számára a történet, a múzeum alapításának története még egyáltalán nem zárult le – ennek a folyamatnak a következő állomása lett volna Arany 100. születésnapjának látványos megünneplése. Trianon után a múzeum egy irányba tartó értelmezési lehetősége összeomlott. Ettől kezdve ugyanis felerősödhetett az a szerepe, amely a magyar nemzeti identitás kifejezésének intézménye lehetett, ám a korábban hozzá kapcsolódó modernizációs álmok
köddé váltak.

¶ A Csonka torony átépítése és átértelmezése a helyi, traumatikus kulturális identitás meghaladására tett modernista kísérlet volt. Jellemző, hogy amikor a helyi magyar közösséget újabb traumatikus történelmi tapasztalatok érik – jelesül az első világháborút lezáró békeszerződések után román fennhatóság alatt találják magukat –, felmerül a Csonka torony visszabontásának lehetősége. 1936-ban az Arany Emlékegyesület Héger Ferenc építésszel készíttet terveket a torony visszabontására, s azokat be is adják a városi építészeti hivatalnak.³² Hogy hol halt el az ügy – az emlékegyesület visszakozott, vagy a város volt elutasító –, most mindegy. A visszabontás ötlete önmagában érdekes: egyfelől megérthető úgy is, mint a historizáló törekvések újragondolása (a múlt jele a rom, a historizáló újraépítéssel nem lehet elfedni), másfelől a város régi traumatikus emlékezetének újra előhívásaként. A Csonka torony modernizálása a régi traumák feletti győzelmet, a gyógyulást hirdette – az új történelmi traumák azonban feltépték a régi sebeket.

¶ 1940-ben a város és vele a múzeum ideiglenesen visszakerül Magyarországhoz, ám a háborús körülmények ismét megakadályozzák a fejlesztéseket. Amikor az előrenyomuló szovjet katonák elérik Nagyszalontát, a múzeum jelentős mértékben megrongálódik. Részben a katonák, részben mások fosztogatnak a toronyban. Jellemző, hogy – néhány kivételtől eltekintve (mint például Arany emlékérmei és három ezüst babérkoszorúja) – jobbára nem az értékelhető műkincseket rabolták el ekkor, hanem a mindennapi életben még használható tárgyakat: a szőnyeget, az ágyneműt, a ruhákat vitték el, elszívták Arany szivarjait, megtömött pipáját (amelyet halálakor éppen csak félig szívott el a költő). A tárgyak csaknem harmada veszett oda.³³ Az Arany Emlékegyesület ekkor szűnik meg hosszabb távon.

¶ A múzeum tárgyainak visszagyűjtését és maradék anyagának megőrzését Mikó Pál és Tordai Ferenc helyi tanárok kezdik meg. A Román Népköztársaság alatt évek telnek el, mire a múzeum ismét működni kezd, sőt infrastrukturális változások is történnek (például bevezetik a toronyba a villanyt,
s a múzeum hétköznap is nyitva tud tartani). Csak az 1950-es lassú „olvadás” alatt, illetve a magyar–román viszony rendezése okán válhatott lehetővé a múzeum komolyabb rekonstrukciója.

¶ 1956. június 1-jén a 33 esztendős Dánielisz Endre vette át a múzeum igazgatását, aki azon nyomban hozzálátott egy új tárlat kialakításához. A maradék anyag rendezéséhez korszerű vitrineket szerzett be, s újabb (részben helytörténeti vonatkozású történeti és néprajzi, részben Aranyra vonatkozó) tárgyak begyűjtésével pótolta a hiányokat, illetve gazdagította a múzeum korábbi állományát. Az új helyzet teljesen új kiállítást kívánt, s Dánielisz meg is felelt a kihívásnak. Az új muzeológiai koncepció Arany János és Nagyszalonta történetét mutatta be lineáris rendben. A földszinten megvalósította az Arany Emlékegyesület egykori tervét, és Nagyszalonta történelmét dolgozta fel (ezt indokolttá tette, hogy ide lehetett elhelyezni a városházáról áthozott nagyméretű Bocskai-képet Éder Gyulától). Dánielisz koncepciójában ez a szint a nagyszalontai gyökereket mutatta be. Az 1. és 2. emeleten Arannyal kapcsolatos dokumentumok sora vezetett végig az életrajzon időrendben, hogy aztán a 3. emeleten az akadémiai dolgozószoba mutassa be Arany beérkezését, karrierjének csúcspontját. A 4. szinten az Arany halála utáni események bemutatása következett: itt az Arany ihlette képzőművészeti alkotásokat és a tárlókban az Arannyal kapcsolatos könyveket mutatták be. Dánielisz bátran nyúlt anyagához: amikor a Petőfivel való barátsághoz ért, akkor például egy 20. századi szoborral érzékeltette e kapcsolatot (Puskás Sándor szobrászművész 1957-ben készítette el művét). A tárlat hitelességét az eredeti tárgyak autentikussága szolgáltatta, s a kurátor merészen egészítette ki a hiátusokat saját, korszerű tartalommal.³⁴ Az új kiállítást, mely 2017-ig egyre romló, de változatlan állapotban állt, 1957. március 3-án nyitották meg. A reprezentatív eseményen képviseltették magukat román és magyar politikai és kulturális intézmények egyaránt.³⁵

¶ A muzeológiai koncepció fejlesztése mellett e korszak nagy eredménye, hogy – bár számos történet kering az irodalomtörténészek között arról, hogy mennyire nehéz volt konkrét lépéseket tenni – a múzeum rendkívül értékes kéziratos és könyvállománya az Aranyra irányuló irodalomtörténeti kutatások számára hozzáférhetővé válhatott.³⁶ Ez a szempont különösen azok után értékelődött fel, hogy 1945-ben, Budapest ostromakor megsemmisült az Arany-hagyatéknak az
a része, amelyet Arany László nem adott át korábban.

¶ Az 1989-es romániai forradalom és a demokratikus köztársasággá alakulás viharos időszaka után az Arany János Emlékegyesület újjáalakult, és visszaigényelte korábbi ingatlanait. Hosszadalmas per vette kezdetét ekkor, mely 2016-ig blokkolta a lehetséges infrastrukturális fejlesztéseket is. Végül a Patócs Júlia vezette emlékegyesület visszakapta ingatlanjai jelentős részét (így a Csonka tornyot is), miközben az itt őrzött tárgyak a város tulajdonában maradtak, s a muzeológiai felügyeletet a Körösvidéki Művészeti Múzeum (Muzeul Ţării Crişurilor) látja el Nagyváradon (Oradea, Románia).³⁷ Arany János születésének 2017-es bicentenáriumi ünnepsége olyan financiális helyzetet teremtett, amely lehetővé tette az Arany János Emlékmúzeum teljes állományának restaurálását és új színrevitelét.

(A tanulmány az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-18-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült.)

Jegyzetek

[1] Kaszap-Asztalos Emese–Sidó Anna: „Melyik talál?” Arany János életében készült képmásai. Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. 2018, 24–25. (12. tétel).

[2] Az ötlet születéséről lásd Dánielisz Endre: Az Arany János Emlékmúzeum története. In: uő.: Arany-emlékek Nagyszalontán. Tanulmányok. Dokumentumok. Kriterion, Bukarest 1984, 6–138.,
226–234., itt 226.

[3] Debreczeni István: A nagyszalontai Arany-emlék-egyesület története 1882–1912. Kálmán László Könyvnyomdája, Nagyszalonta 1913, 6–7.

[4] Uo. 5–6.

[5] Sidó Anna: „Elevenebbek a létezőeknél”. Toldi ábrázolásának kezdetei a hazai szobrászatban. In: Önarckép álarcokban. A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János-kiállításának katalógusa (főszerk.: Vaderna Gábor, szerk.: Kalla Zsuzsa–Kaszap-Asztalos Emese–Sidó Anna), Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. 2018, 420–437., itt: 426–429.

[6] Dánielisz: i. m. 7.

[7] Debreczeni: i. m. 6; Dánielisz: i. m. 7.

[8] Debreczeni: i. m. 5; Dánielisz: i. m. 7.

[9] A kézirat lelőhelye: Muezum Memorial Arany János, Salonta, Romania (a továbbiakban: MMAJ), Dos. 93. („Én kis hazám a nagy hazában”. A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum kézirattári dokumentumai (szerk. Rózsafalvi Zsuzsanna), Országos Széchényi Könyvtár, Bp. 2018, 259.) Kiadta: Török Zsuzsa–Zeke Zsuzsanna, Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. 2018, 204–205.

[10] Debreczeni: i. m. 9–12; Dánielisz: i. m. 10–11. Lévay emlékbeszédének kézirata: MMAJ, Dos. 67. (Rózsafalvi: i. m. 260.)

[11] Az eredeti tárgyi állomány a különböző leltárakból rekonstruálható: Az „Arany-Emlék-Szoba” leltára, Reich Jakab Könyvnyomdájában, Nagyszalonta 1899; Arany János emléktárgyainak leltára, amelyek 1900. évi június hó 22^én a „Csonka toronyban” leendő megőrzés végett küldettek, Magyar Tudományos Akadémia, Könyvtár és Információs Központ, Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye (a továbbiakban: MTA KIK Kt.), Ms 4/3; Az Arany Múzeum története és katalógusa (szerk.: Debreczeni István) Szabadsajtó Rt. (Az Arany Emlékegyesület könyvei IV.), Szatmárnémeti [1920]. Lásd a későbbi katalógusokat: Arany János és családja relikviái. Katalógus (összeáll. Ratzky Rita–Thuróczy Gergely), Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. 2009; Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (összeáll.: Török–Zeke, 2018.

[12] Debreczeni: A nagyszalontai Arany-emlék-egyesület története, i. m. 12.; Dánielisz: i. m. 12.

[13] Arany-szoba a Csonkatoronyban, Pesti Hírlap, 15.129 (1893. máj. 11.) 10.

[14] A szalontai Csonka-torony, Vasárnapi Ujság, 40.24 (1893. jún. 11.) 408. Dánielisz Endre 50 ezer forintról tud, lásd Debreczeni: A nagyszalontai Arany-emlék-egyesület története, i. m. 13–14; Dánielisz: i. m. 13.

[15] A Csonkatorony átvétele, Budapesti Hírlap, 13.190 (1893. júl. 12.): 7.

[16] Az alakulás idejéből való alapszabály: A nagy-szalontai „Arany-Emlék” Egyesület alapszabályai, Reich Jakab Könyvnyomdája, N.-Szalonta 1894. Utóbb: A nagyszalontai Arany Emlékegyesület alapszabályai, Székely J. Jenő Könyvnyomdája, Nagyszalonta 1914.

[17] Az özvegy decemberben jelentette be a folytatást: Budapesti Napló, 3.348 (1898. dec. 18.): 8. Január elején a Pesti Hírlap további anyagi hozzájárulásáról is beszámol – december 14-én leközlik
a kötelezettségvállalási nyilatkozatot. A szalontai csonkatorony,
Pesti Hírlap, 21.9 (1899. jan. 9.) 6. Lásd még A nagyszalontai csonka-
torony, Pesti Napló, 50.8 (1899. jan. 8.) 11.

[18] A szalontai Arany-szoba, Pesti Napló, 50.132 (1899. máj. 13.) 8–9; Arany-múzeum Nagy-Szalontán, Vasárnapi Ujság, 46.21
(1899. máj. 21.) 355.

[19] Az ünnep értelmezéséhez lásd Porkoláb Tibor: Veteránok a Csonka toronyban. Gyulai Pál, Lévay József és Szász Károly az 1899. évi nagyszalontai Arany-ünnepélyen. In: (B)Irodalom. Gyulai Pál
az irodalom élén (szerk. Ajkay Alinka–Császtvay Tünde), reciti
(reciti konferenciakötetek 2.) Bp. 2018, 133–144.

[20] Megjelent: Lévay József: Az Arany-szoba, Akadémiai Értesítő, 10.10 (1899): 499–501. Nem autográf kézirata: MMAJ, Dos. 61. (Rózsafalvi:
i. m. 278.)

[21] Megjelent: Rádl Ödön: Ünnepi beszéd_[,_] elmondotta a nagyszalontai Csonkatorony felavatási ünnepélyén 1899. évi augusztus hó 27-én,
Láng József, Nagyvárad 1899.

[22] Megjelent: Szász Károly: A szalontai csonka-torony felavatásánál, Akadémiai Értesítő, 10.10 (1899): 497–499. Kézirata: MMAJ, Dos. 68. (Rózsafalvi: i. m. 264.)

[23] Gyulai beszéde: Az Arany-ünnepély Nagy-Szalontán, Vasárnapi Ujság, 46.36 (1899. szept. 3.) 601–602., itt: 602.

[24] Uo.

[25] Az eseményekről lásd Arany János, Pesti Napló, 50.237 (1899. aug. 27.) 1.; A Csonkatorony felavatása, Pesti Napló, 50.238 (1899. aug. 28.) 2–3.; Arany János emléke, Budapesti Napló, 4.237 (1899. aug. 28.) 2.; Arany-ünnep, Magyarország, 6.237 (1899. aug. 28.) 1.; A nagy-szalontai Arany-Muzeum, Pesti Napló, 50. 239 (1899. aug. 29.) 4.

[26] A szobor létrehozásáról és későbbi sorsáról lásd Dánielisz Endre: A szalontai Kossuth-szobor kálváriája, Honismeret, 27.1 (1999) 56–60. Ennek dokumentumai: MMAJ, Dos. 337.

[27] Arany János szobra Nagyszalontán, Független Magyarország, 2.418 (1903. máj. 16.) 10.

[28] Debreczeni: A nagyszalontai Arany-Emlék-Egyesület története, i. m. 56–65.; Dánielisz: Az Arany János Emlékmúzeum története, i. m. 18–22.

[29] Arany János-szobor Nagy-Szalontán, Budapesti Hírlap, 24.309 (1904. nov. 8.) 12.; Arany János szobra Nagyszalontán, Magyarország, 11.269 (1904. nov. 10.) 12. Fennmaradt a Szalay által sebtében felskiccelt ötlet is: MMAJ, Dos. 329. (Rózsafalvi: i. m. 265.)

[30] Arany János szobra, Pesti Hírlap, 29.221 (1907. szept. 17.) 7–8.; Arany János szobra, Ország-Világ, 28.38 (1907. szept. 22.) 800–801.; A nagyszalontai Arany János szobor, Tolnai Világlapja, 7.40 (1907. szept. 29.) 1560. (Az utóbbi cikk Császár Ferencet nevezi meg a mű alkotójaként – nyilván rosszul hallotta az ismeretlen szobrász nevét
a tudósító.)

[31] E korszakról lásd Dánielisz: Az Arany János Emlékmúzeum története, i. m. 22–27.

[32] A szalontai sajtóhíreket idézi: Dánielisz: A nagyszalontai sajtó tükrében Arany János és a Múzeum, i. m. 209., 210. Az idézett cikkek: Csonkatornyot kap végre az Arany Emlékmuzeum, Az Ujság, 8.55 (1936. márc. 8.); Bakos Imre: Csonkatorony, Szalontai Lapok, 48.57 (1936. márc. 10.) A hír az országos sajtót is megjárta: Háborúskodás a híres szalontai csonkatorony körül, 8 Órai Ujság, 22.62 (1936. márc. 14.) 9.

[33] A veszteségekről lásd uo. 45–47.; Zeke Zsuzsanna: Arany-tárgyak közgyűjteményekben, in: Az Arany család tárgyai, i. m. 25–42., itt: 30.

[34] A koncepcióról lásd [Dánielisz Endre:] Tervezet az Arany János emlékmuzeum átrendezésére, MTA KIK Kt., Ms 4514/121; Dánielisz: Az Arany János Emlékmúzeum története, i. m. 51–54. A külső szemlélő tekintetével: Vaszkán Gyula: Az Arany János Múzeum átrendezése, Korunk, 16.2–3. [Új folyam: 1.2–3.] (1957) 298–300.

[35] Gábor István: Arany János emlékkiállítás, Magyar Nemzet, 13.37
(1957. okt. 20.) 9.; Kürtös György: Arany-ünnepség Nagyszalontán, Utunk, 12.10 (1957) 5.

[36] Dánielisz Endre 1966-ig igazgatta a múzeumot. Őt követte Wagner István (1966–1969), Fábián Imre (1969–1972), Rednik Klára
(1972–1976), Zuh Imre (1976–2010) és Darvasi Zoltán (2010–).

[37] A helyzethez lásd Jankó Judit: Múzeum a Csonkatoronyban. Arany-bicentenárium Nagyszalontán [Interjú Darvasi Zoltánnal
és Patócs Júliával], MúzeumCafé, 10.55–56. (2016. nov.–dec.) 247–260.