Bőröndben menő!
A Néprajzi Múzeum legújabb „gurulós” projektjéről
MúzeumCafé 42.
„Rongyot asszonyok, kapcadarabot! Mindenféle ócska rongyért, tollért csészét, poharat adok!” Hajdan tollasok, meszesek, drótosok, fazekasok voltak a házalók, ma zoknis-késes viszonteladók, biztosítási ügynökök és hittérítők, de hozzájuk hasonló vándoriparosoknak számítanak a hűtőkocsisok, a téli krumplisok, a mobilpékek, a mozgó posták és a könyvtárak is. „Szólj anyádnak, hozzon pénzt!” – ugye kihallatszik belőle a dallamosan beszélő fagyisszignál?
A házaló kereskedők és szolgáltatók jelentős kultúraközvetítők, akik a közvetlen árucserén túl aktívan részt vesznek az ismeretterjesztésben, helybe viszik a híreket, érzékenyen, rugalmasan reagálnak a piaci újdonságokra, ezzel újabb igényeket generálnak, befolyásolják a fogyasztási szokásokat. Így működött a hagyományos vándoriparosság régen, és így működik ma is, hiszen mindig van, amit csak úgy tudunk jól eladni, ha direkt a vevő orra alá toljuk.
Vajon a számtalan csésze, pohár, hálóing, univerzális kés és exkluzív nyaralás mintájára jobban eladható-e házalással egy múzeumpedagógiai program vagy maga a Néprajzi Múzeum? Minden bizonnyal igen! Egy múzeum azonban mégsem hálóing, krumpli vagy gyorsfagyasztott barátfüle – sokkal inkább mindezek együtt, és még sok más alkotóelem, tulajdonság, komplex tartalom és üzenet egyben. A hagyományos termékeken edződött jó gyakorlatokat alapos körültekintéssel kell a múzeum testére szabni. Ilyesfajta gondosan kialakított házaló múzeumi projekt volt 2011-ben a Néprajzi Múzeum által koordinált EtnoMobil 2.0 − kiállítás, fotóműterem, archívum, amelynek kurátora, Frazon Zsófia egy mindössze tíz négyzetméteres lakókocsiban mai tárgyakkal és történetekkel mutatta be a mozgás, a mobilitás és a kultúra bonyolult kapcsolatát (lásd: MúzeumCafé 26.). A könnyűnek látszó tartalom és forma meglepte és bevonzotta a közönséget, miközben a szokatlan aktivitások fenntartották a figyelmet, és segítették az elmélyülést. A projekt végére a lakókocsis kiállítás az ország tizenhét helyszínére vitte házhoz és adta el a múzeumi terméket: a saját mobilitásunkról való gondolkodást.
Az etnomobil sikere nyomán felvetődik a kérdés: egy újabb formabontó mobil projektben mit értékesítsünk? Mi legyen a termék? Nyilvánvalóan nem műtárgymásolatok vagy hűtőmágnesek, sem nem múzeumi kiadványok és belépőjegyek, sokkal inkább tárgyakba, képekbe, dokumentumokba, hangokba és történetekbe sűrített releváns üzenetek. Olyan néprajzi és múzeumi eszközökkel megszólaltatható, konkrét esettanulmányok, amelyekből kirajzolódnak az aktuális társadalmi jelenségek, mozgások és feszültségek. Olyan információk és összefüggések, amelyek annak ellenére, hogy a közönség nem feltételezi, mégis kíváncsivá teszik és megérintik. Olyan átélt élmények és aktivitások, amelyek után − direkt marketing nélkül is − a Néprajzi Múzeum meghatározó, sőt kifejezetten menő lesz, és rákerül az egyes emberek személyes kulturális térképére.
2013-ban azzal a céllal pályáztuk meg a múzeum-pedagógiai nívódíjat, hogy a TÁRGYAS_RAGOZÁS ◊ szubjektív etnográfia című tanulmányi kiállítással esetlegesen elnyert díj összegét egy új, lakókocsiban utaztatható tanulmányi kiállítás megvalósítására és annak hasznosítási programjára fordíthassuk. Sikeresen pályáztunk, rendhagyó múzeumpedagógiai programunkkal megnyertük a rangos szakmai elismerést és a díjjal járó félmillió forintot. Időközben kiderült, hogy az évek óta egy helyben álló lakókocsink felújítása, forgalomba helyezése és a tervezett projekt elindítása ennél jóval költségesebb, ezért először a házaló terv kisebb részét, egy bőröndben szállítható múzeumpedagógiai programot készítünk, majd később, szponzori támogatással valósítjuk meg az újabb lakókocsis kiállítást. A Pikk-pakk múzeum valójában egy múzeumpedagógiai célra kialakított gurulós bőrönd, amely szeptemberben indul útnak Budapesten. Maga a bőrönd kicsi és zárt, ugyanakkor univerzális és szélesre kinyitható, kiterjeszthető múzeumi környezet, amelyet demonstrációs tárgyakkal, installációs elemekkel, foglalkoztató és segédanyagokkal, technikával szerelünk fel, és tömegközlekedéssel viszünk el az iskolákba. A múzeumpedagógiai program középpontjában ismerősnek tűnő, mégis nehezen definiálható alapfogalmak megismerése, kibontása és kreatív fejlesztése áll: a múzeum mint kulturális intézménytípus, a néprajz mint a társadalom megismerésének csatornája, a kulturális örökség, a kulturális szolgáltatás, a nonprofit és forprofit kulturális vállalkozás, a jelen és a jövő múzeuma. A múzeumi funkciókat a bőrönd saját „gyűjteménye” szemlélteti, amely jelenkori mobil készletekből áll, mint például tárca, neszesszer, manikűrkészlet, szerszámos láda, orvosi táska, varrókészlet, biciklijavító szett, sportcucc, sminkkészlet stb. Az alapfogalmak vizsgálatát és értelmezését alapító okiratok, szervezeti és működési szabályzatok, cégbejegyzési dokumentumok egészítik ki annak érdekében, hogy a 12–18 éves diákok a kihelyezett múzeumi foglalkozás keretében megalapíthassák saját startup vállalkozásukat − egy számukra hiánypótló, érdekes és nyereségesen működtethető új múzeumot.
A múzeumpedagógiai nívódíjnak az a sajátossága, hogy az ezzel elnyert összeget csakis újabb, egy következő múzeumpedagógiai kezdeményezésre és az ahhoz kapcsolódó kiadványra lehet fordítani. A nívódíj biztosítja, hogy az új ötlet ne „mezítlábasan”, hanem célszerű eszközfejlesztéssel valósuljon meg, a múzeumpedagógus pedig eldöntheti, hogy teljesen új módszertannal és eszközkészlettel és/vagy a nívódíjas, illetve más korábban lezárult programok elemeinek adaptálásával szeretne dolgozni.
Jelen esetben a Pikk-pakk múzeum programjában átalakítva folytatjuk a szintén Frazon Zsófiával közös TÁRGYAS_RAGOZÁS ◊ szubjektív etnográfia tanulmányi kiállítás inspiratív, indirekt, gondolkodási folyamatokra és kiscsoportos kooperációra épülő múzeumpedagógiai megoldásait. Ennek oka, hogy az eredeti tanulmányi kiállítási program költségvetésében − az eredetileg igényeltnél lényegesen kisebb NKA-támogatás miatt − a kiállításra is szűkösen futotta, múzeumpedagógiai eszközökre pedig egyáltalán nem maradt pénz, ezért házilagos, kompromisszumos szemléltetési megoldásokkal üzemeltünk. A nívódíj elnyerése most lehetővé teszi, hogy több korábbi múzeumpedagógiai megoldást újratervezzünk, és célszerű demonstrációs eszközökkel, korszerűen alkalmazzunk. A Pikk-pakk bőröndben tehát elsősorban a tárgyas ragozás múzeumpedagógiai módszertana újul meg, ezt követően a lakókocsiban többféle elképzelés − a többi között a 2007-ben múzeumpedagógiai nívódíjat nyert Babahalom a lomban Valóban? című komplex múzeumhasznosítási módszertan is − lendületet kap. (Bár az cikk erről szerényen hallgat, de mindenképpen érdemesnek tartjuk megjegyezni, hogy mind a két, a szövegben fentebb említett, a múzeum által elnyert nívódíjat jelen írás szerzőjének múzeumpedagógiai programjával nyerte el az intézmény – a szerk.)
Terveink szerint az újra elinduló lakókocsi széles közönséget megcélzó kiállítási és interpretációs programmal, Néprajzi Múzeum: A menő múzeum címen fut majd. Igazi vándoriparos-akció lesz, amellyel a Néprajzi Múzeumot szeretnénk megismertetni és eladni − valamennyi projektjével, kiállításával, gyűjteményével, múltjával és jelenével együtt − az utca emberének, iskoláknak, cégeknek. Korábban kifejezetten kellemes találkozásokat hozott a közönséggel az etnomobil-projekt, és szintén jók a tapasztalataink az iskolákkal is. Potenciális új célközönséget látunk a cégekben, amelyek eddig a múzeumi kiállítások helyett jobbára csak a rendezvényhelyszínként igénybe vehető múzeumi tereket ismerték. Számukra a menő múzeumi programhoz kapcsolódóan szponzorációs ajánlatot teszünk, mivel a támogatásuk nélkül nem tudjuk felújítani és beüzemelni, sem kiállítással berendezni és működtetni a lakókocsit. Céges támogatás esetén biztos háttérrel indulhat el a menő múzeum. Végre valóra válhat, hogy olyan iskolákba is elvigyük a mobil Néprajzi Múzeumot, amelyekbe hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akik egyáltalán nem jutnak el a múzeumokba, mert nem tudják kifizetni sem a városi közlekedést, sem a múzeumi belépőjegyet. A menő múzeum támogatása tehát a társadalmi felelősségvállalás egy formája, amelynek köszönhetően sok diák először találkozhat a múzeummal és rajta keresztül olyan új információkkal és élményekkel, amelyek számukra érdekesek, motiválják a gondolkodásukat, fejlesztik a képességeiket, serkentik őket a folyamatok és összefüggések felismerésére, összességében elősegítik a világban való tájékozódásukat, eligazodásukat. A menő múzeum programja a tananyaghoz csak közvetett módon, ugyanakkor több tantárgyat egyszerre bevonva kapcsolódik, ezzel lehetővé teszi egy-egy iskolai téma valós, életszerű szemléltetését, majd a múzeumpedagógiai program során a diákoknak a téma személyes átélését, szabad értelmezését és cselekvő feldolgozását.
Az iskolákba házhoz szállított kiállítási és múzeumpedagógiai programot természetesen a projektet támogató cégekhez is házhoz visszük, így az ott dolgozók személyesen is megismerhetik és így még jobban magukénak érezhetik az általuk támogatott legmenőbb múzeumi szolgáltatásokat: a meglepően kicsi és mozgékony kortárs kiállítást, a bemutatott aktuális és provokatív témákat, az inspirációra épülő felfedezést és önálló tanulást, a kiállítási jelrendszer megfejtését, az aktív és kritikus látogatói magatartást, a nézőpontváltást, a rögtönzött tárlatvezetői szerepet, a saját vélemény kifejezését, a párbeszédre törekvést, az alapvetően nyitott kiállítás továbbformálásának lehetőségét, a projekt közösségi kommunikációjában való aktív részvételt és nem utolsósorban a múzeumfogyasztói igények és képességek fejlesztését.
A menő múzeum lelke, házaló vándoriparosa a lakókocsival együtt utazó múzeumpedagógus, aki úton-útfélen bemutatja a kiállítást a közönségnek, beszélget, játszik, kérdez, provokál. Sajnos sem az effajta házaló szerepnek, sem a vándorló múzeumi szolgáltatásnak nincs ma érvényes szabályozása, ezért támpontért történeti forráshoz kell nyúlnunk. Az 1893-as vándoriparos-törvény szerint „Házalás csak engedély mellett gyakorolható. Engedély csak feddhetetlen erkölcsű, legalább 30 éves, politikai jogaik gyakorlatában lévő, feltűnő undorító betegségben nem szenvedő magyar állampolgároknak adható. A házalási engedély egy évre szól. A házaló tárgyai szabály szerint nem lehetnek külföldi áruk, mérges anyagok, gyógyszerek, az állami monopóliumok tárgyait képező áruk.” Nos, eddig jók vagyunk. Szeretnénk viszont a lakókocsit − a Néprajzi Múzeum arculatának megfelelően − élénkpirosra festeni, képernyőket tenni az ablakaiba, és hangosbemondót szerelni a tetejére. Annak még utána kell nézni, van-e ennek akadálya.